Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

— 50 — Haag úr ugyan kezdetben fókának tartotta, de ezen optikai csalódásnak azt hiszem részben Mme Veuve Cliquot volt az igazi oka, mert a medve alig lehetett tőlünk 80—100 méternél távolabb. A vízben úszott, majd egy egész kis jégdarabra kapaszkodott fel, mely ide-oda ingott terhe alatt. Ott pár percig állt, nyugodtan nézve az előtte levő hajót, de azután újra kényelmesen belecsúszott a vízbe és egyenesen a hajó felé úszott, kíváncsian nézve maga elé. E. L. ezalatt puskát hozott és a hajó előrészére sietett, hova mi is követtük a fényképezőgépeinkkel. Midőn az úszó medve egy, az útjában levő kis jégdarabra akart felmászni, akkor érte az első lövés, mely után nyomban megfordult és most már sietve úszott el a hajótól. Eközben két újabb lövés éri, mire gyorsan egyet fordul, a víz körülötte egész véres lesz és mozdulatlanul fekve marad ; mindkét lövés jól talált hátul a nyakba, megvan a harmadik medve! Pár perc múlva ott lógott a gőzdaru láncához kötve a levegőben, csak úgy ömlött róla a víz és a vér az „Ofoten" fedélzetére. Szegény állat, ez sem álmodta meg soha, hogy jeges-hideg hazájából valaha odakerül majd egy meleg kandalló elé! A legénység jutalmul a mai nap munkájáért négy palack rumot kapott, így azt hiszem általános a megelégedés a hajón. Csupán az Eislotze bosszankodik nagyon, mert nem ő vette észre a két medvét, holott egész nap fent ült az árbockosárban egy, még talán Kolumbusz idejéből való, kisebbfajta ágyúnak is beillő messzelátóval felfegyverkezve. De hát a mi modern prizmás látcsöveink igazán olyan tökéletesek, hogy nem csoda, hogy mi mindent előbb látunk meg, mint az embereink. A délután hátralévő részét még a fedélzeten töltöttük, ide-oda járkálva, amennyire a szűk helyen a sok hordó, láda és kötél között egyáltalában mozogni lehetett. A hőmérséklet állandóan fagypont felett volt, csak esti nyolc óra felé szállt le zérusra, midőn a hirtelen támadt hideg szél elől lemenekültünk a szalonba, hol már terített asztal várt bennünket. Vacsora után még egyideig szivarozgatva elbeszélgettünk, majd egy bridge-partie ült össze és most már ki tudja hányadik robbernél tartanak? Ha nem hallanám a hajócsavar forgásának ütemes zaját, hát igazán el is felejteném, hogy hol vagyok, annyira kellemes és barátságos itt lent így esténként. Pedig milyen messze is vagyunk most, kint a világ egyik legelhagyottabb tengerének kellős közepén!