Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

- 34 habár mindegyikünknek egy külön kabin jutott, mégis alig fért el a sok holmi, ügy hogy a könyveket, fényképezőgépeket és puskákat már a szalonban kellett elhelyezni. Miután a hajón elrendezkedtünk, még mindenkinek akadt valami dolga, feladni az utolsó leveleket, a szállodában számlát fizetni, ezt vagy azt még gyorsan vásárolni és így elszéledtünk Tromsöben, ha ugyan ebben a kis városban ezzel a kifejezéssel élni szabad. R hotelben érzékeny búcsút vettem a szolgálatkész Mme Jeanne-tól, ki a búcsúzás hevében oly szenvedélyesen rázta meg a kezemet, hogy a számára borravalónak szánt és kezemben tartott svéd koronák a szélrózsa minden irányában szerterepültek, míg a jó lélek zavarában ekkor balkezemet kerítve hatalmába, azt rázta elkeseredetten, folyton „bon voyage"-t kívánva. Még valamiféle hangszer után is akartam nézni, mert zongora a hajón nem lévén, kénytelen voltam zenei igényeimet a minimumra leszállítani. Szereztem is egy szájharmonikát meg egy fuvolát, míg E. L. egy nagy harmonikára tett szert és így megalakult az„Ofoten" házi zenekara. Ezután visszatértünk a hajóra, ahol azzal fogadtak, hogy csak délután 3 órakor indulhatunk, mert az orvos csak akkor jöhet, egy sebészeti műtéttel lévén elfoglalva. Alighanem beretvált valakit, mert ahogy eddig megítélem ködös Norvégia eme fiát, igazán nem látszik képesnek a kést másfajta célokra is használni. Miután elköltöttük az első ebédet a hajón, vártuk az indulást. Nzonban három órakor még sem a kapitány, sem az orvos nem voltak láthatók és a legénység is végtelen lassúsággal készülődött, legnagyobb léleknyugalommal állva ellent ismételt unszolásainknak. R norvég vérmérséklet nem ismeri a sietést, mindenre ráér és oly lassúsággal végzi munkáját, mintha a késlekedés valódi gyönyör lenne neki. R matrózok, a fangmannok csoportokban álldogálva pipáztak, beszélgettek, ügyet sem vetve miránk, kik már végül egész idegesen kerestük a kapitányt. Eközben a két francia kinematografus jött hajónkra, kérve minket, hogy mivel a hajó indulását akarják megörökíteni, mi ebben nekik segítségükre legyünk. Majd Gisbert jött és a fedélzeten ülve beszélgettünk, míg végre úgy öt óra felé feltűnt egy korcsmaajtóban a kapitányunk alakja és a derék férfi, ha nem is egészen biztos lépésekkel, de mégis közeledett felénk. Örömünk azonban korai volt, mert nemsokára követte őt a „Lofoten" kapi-