Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

I. RÉSZ. CHRISTIANIA - THROHDJEM TROMSÖ

— 27 — ség. A lakosság nagy része halász vagy tengerész, a jobbmódú polgárságot azonban a kereskedők alkotják; ezek közül való a polgármester és némely államnak a konzulja is. Posta ide délről csak hetenként kétszer jön és azok a levelek is, melyeket otthonról kaptunk, tizenkét-tizennégy nappal ezelőtt vannak keltezve, így látni csak, hogy milyen messze vagyunk már onnét! Július 31. Holnap délben indulunk. Hajónk, melybe a szükséges szenet és élelmiszereket beraktározták, már útrakészen vár a kikötő mólója mellett, mi is megtettünk már idefenn minden előkészületet az útra, hát most már elindulhatunk a titokzatos észak elhagyatott vizein, az örökös jég csendes, hideg birodalma felé. Ünnepies vasárnapi hangulat uralkodik ma Tromsöben. Az üzletek mind zárva vannak, a kikötőben nincs semmi élet, a sok kis vitorlás mozdulatlanul áll egymás mellett, a víz sima tükrét nem bodrozza fel ma egyetlenegy tovasiető csónak sem, ma mindenki pihen. Reggel megcsendült a kis fatemplom harangjának vékony, tiszta hangja és az egész lakosság sietett a templomba, mindenki egy nagy bőrbekötött, kapcsos énekes könyvvel a hóna alatt. Csupa sötétruhás, fekete főkötős asszony és fekete ruhás öreg tengerész, meg halász, fiatalabb ember alig volt közöttük, hiszen ezek most mind kinn járnak valahol messze a tengeren, fáradságosan keresve kenyerüket. Bent a templomban kinyitották megsárgult lapú könyveiket és elkezdtek énekelni, szép, lassú, naiv dallamú énekeket, mialatt a színes ablakokon beszűrődő napsugár, mely így a templomban olyan jól szimbolizálja a felülről jövő, vigasztalóan szelid hatalmat, megvilágította az otthon maradottak, asszonyok, gyermekek és aggastyánok érdekes, tipikus gyülekezetét. Nem egy imádkozó asszony szeme lett nedves az istentisztelet alatt, némelyikétalán még csak az aggodalomtól, tengert járó férjéért, fiáért, de a legtöbbé azért, mert majdnem mindegyiknek lehetett valakije, aki elment, de soha többé nem tért haza, vagy talán lehetett olyan is közöttük, akinek lassanként mindenkijét elnyelte a tenger és most már egyedül maradt emlékezni azokra, akik elmentek és nem jöttek többé vissza. Érdekes fejű, viharedzett, komor arcú