Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

I. RÉSZ. CHRISTIANIA - THROHDJEM TROMSÖ

— 22 — gelre azonban eloszlott a köd, kisütött a nap és teljes gőzzel haladva a kopár sziklaszigetek között, déltájban megpillantottuk Tromsöt Mint egy üde zöld oázis a sivatag homoktengerében, olyan ez a frissen zöldelő sziget az őt körülvevő rideg sziklahegyek között. Jól esett nézni a szemnek ezt a zöldelő foltot, mely kedvező természeti fekvésénél fogva teljesen elüt a part és a többi szigetek szürke kietlenségétől. Már napok óta nem láttunk egyebet, mint vizet, eget és sziklákat, melyeken a növényzetnek legkisebb nyoma sem volt látható, legfeljebb a völgyek mélyén húzódott meg néhány tenyérnyi nagyságú folt moha. Ehhez képest Tromsö növényzete valósággal „tropikus", mert domboldalain nemcsak legelők, hanem mindenféle eltörpült bokrok és fák, jobbára gyalognyír- és fenyőfák is láthatók. R város maga a domboldalon elszórt faházakból áll, melyek mind jobban összetömörülve húzódnak le egészen a tengerpartig, ahol a kikötő van. R tenger Tromsönél maga a sziget és a túlsó part közt mint egy szélesebb folyó, oly szűkre szorul össze, úgy hogy az átellenben lévő magas hegyek természetes falként védik a városkát. Ez a védett fekvés és az, hogy a domboldal, amelyen a város elterül, délnek fekszik, képezik főokát annak, hogy aránylag, természetesen északnorvég fogalmak szerint, elég dús növényzet tenyészik a sziget ezen oldalán. Mialatt a „Capella" mindjobban közeledett Tromsö kikötőjéhez, mindnyájunk kíváncsisága az ott horgonyzó hajók felé irányult, hogy vájjon melyik hajó az „Ofoten", amelyet jegestengeri utunkra kibéreltünk. Nem volt nehéz a három-négy gőzhajó között rátalálni az „Ofoten"-re, ott horgonyzott az, egészen külön a többi hajótól, valamivel beljebb a vízen, mint a többi vitorláshajók. Bizony nagyon kis gőzhajócsku volt, fekete testtel, alacsony sárga kürtővel, az első árbocán pedig kilátókosárral, amely nem hiányzik egy a jég közé menő hajóról sem. Nemsokára kikötöttünk a néhány méter hosszú kőmóló mellett és ekkor megkezdődött a podgyászainknak kirakása, mely kétségbeejtő lassúsággal, igazi norvég módon történt. Végre is elkészültünk, a sok nagy láda és bőrönd, megszámlálhatatlan kisebb táskák és puskatokok mind ott hevertek felhalmozva a parton. Eltartott újra egy jó óráig, amíg ezeket kézi tolókocsikon felszállították a „Grand hotel" nevű egyemeletes faházikó elé.