Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

I. RÉSZ. CHRISTIANIA - THROHDJEM TROMSÖ

- 20 mal ültem le a vacsorához, már előre is örülve a szép látványnak, melyet este a fedélzeten ülve élvezni fogok. Csakugyan gyönyörű, még a tegnapi esténél is szebb volt a mai! H vidék még a tegnapinál is zordonabb volt, a hegyek magasabbak, meredekebbek, a hegytetők hóval borítva, mely a nap sugaraitól megvilágítva, rózsás pirban égett. H tükörsima víz világoszöld színe, a fantasztikus alakú magas hegyek zordon sötétje, a hegytetőkön levő hó szelíd tiszta rózsaszíne és az egészre ráboruló felhőtlen világoskék égbolt felejthetetlenül szép látvány volt. H Lofoten-szigeteken a hegyek alakja egészen elütő a többi hegyekétől, mert ezek csupa vulkánikus eredetű, kúpalakú hegyóriások, melyek meredeken emelkednek ki a tengerből és hegyes csúcsalakban végződnek. Mintha nem is a mi földünkön lettünk volna, hanem valamely fantasztikus meseországban, vagy egy rég kihűlt bolygón, hol már kihalt minden élet, csupán a víz és a vad összevisszaságban levő sziklák, hegyek maradtak volna meg. H norvég parton azonban látni lehetett a meredek, kopár hegyoldalon a távírópóznákat és a sodronyokat, melyek a sziklákon vezetve mindenütt követik a partot, fel egészen Európa legészakibb távíróállomásáig. Különös elgondolni, hogy ezek a vékony drótok kötik össze az országokat, sőt földrészeket is és mialatt ily messze járunk, talán épen ebben a percben fut végig rajtuk a villamos áram, mely üzenetet hoz számunkra a távol otthonból. Hz a gondolat, melyet ma reggel írtak le meleg, poros magyar hazánkban, rövid pár óra alatt megteszi az útat nagy országokon, városokon és a tengeren keresztül, végigfut Skandinávia havas, sziklás partjain és holnap, mire Tromsöbe érünk, már ismét leírva vár reánk. Bármily érthető és egyszerű is a táviratozás módja, mégis ilyenkor, midőn ilyen óriási távolságokról van szó, csodálatosnak, szinte hihetetlennek tűnik fel az egész és még a huszadik század elkényeztetett, semmin meglepődni nem tudó embere is bizonyos bámulattal kénytelen elismerni az emberi ész alkotásainak nagyszerűségét. Hmíg ezek a sodronyok kísérnek útunkon, addig nem vagyunk messze az otthontól, addig mindig van egy kötelék, mely azokhoz fűz, akikre gondolunk, akiket szeretünk. Sokáig ültünk a fedélzeten, szivarozva, beszélgetve, nézve a partokat és gyönyörködve a néha szinte hihetetlenül szép j