Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

I. RÉSZ. CHRISTIANIA - THROHDJEM TROMSÖ

— 19 — Egypár üzlet is van, az elmaradhatatlan „Colonialwaren" üzletek, melyeknek kirakatában mindenféle konzerv van felhalmozva, míg az ajtóban nem épen étvágygerjesztő szárított halak lógnak. Különben a nyugati kultúra két vívmánya : a hotel és a képes levelezőlap itt is feltalálható, persze a körülményekhez képest elég szerény kivitelben. Jól esett a gyaloglás Bodö görbe utcáin át, a kis faházak között, melyek azonban mind igen tiszták és rendesek. Visszatérve a hajóra, a fedélzeten sok egyforma kékruhás leányt találtunk, egyforma sapkában, melyen némelyiknél vörös vagy aranyjelzés volt látható. Eilig indult el a hajó, midőn egy csoportba álltak fel és elkezdtek énekelni valami lassú himnusz-féle dalt, míg a parton állók kendőlobogtatással búcsúztak tőlük. Kérdésemre a kapitány azt a felvilágosítást adta, hogy ezek a „Heilsarmee" katonái. Ezen eredetileg angol intézmény Norvégiában is számos követőre talált, kik itt is bámulatos önfeláldozással teljesítik hivatásukat, mely általában a nép megjavításában áll. így eljárnak mindenhova, hirdetve nemcsak erkölcsi, de higiénikus elveiket is és különösen az alkoholizmus leküzdése érdekében sokat tesznek, amennyiben még a legsötétebb lebujok és korcsmákba is elmennek, hogy ott a népnek a szesz káros hatásáról beszéljenek. Szervezetük itt is egészen katonai: van generálisuk, ezredesük és így több fokozat, egészen le a közkatonáig. R mi hajónkon levők egy hadnagy vezetése alatt utaztak, kinek vörös gallérja, aranyszegélyű sapkája és gyönyörű szép arcbőre, meg kék szeme volt. Lassan közeledtünk a hírhedt West-fjord felé és megvallom, nem minden utógondolat nélkül költöttem el az ebédet, sőt társaim tanácsára egy üveg Hquavitnak nevezett norvég pálinkát is hozattam, erősíteni akarván magamat előre is az elemekkel való esetleges küzdelmemre. Közben az idő egészen kiderült és pompás napfényben értünk West-fjordhoz, ügy látszik azonban, hogy ama bizonyos ellenszenves nevű szent meghallgatta titkos fohászaimat, mert a tenger vize egész sírna volt és így még a Baedekerben is „oft sehr unangenehm" jelzővel ellátott része az útnak egészen nyugodtan folyt le. Két órán át haladtunk majdnem egészen nyílt vízen, mikor végre feltűnt a távolban a Lofoten-szigetcsoport, melyet nemsokára el is értünk és így ismét jobbról a norvég part, balról a szigetek közt voltunk. így fokozott jó kedvel és a jövőbe vetett bizalom2*