Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

által okozott roncsolás egyéb jelei is mutatkoznak, nevezetesen: veríték, szőrszálak, csontszilánkok, hús- és bőrczafatok. Ezen jelek színe, nagysága, alkata és alakja szintén útmutatásul szolgál arra nézve, hogy a vad hol és miként sebeztetett meg. Sem a vad jelzéséből, sem a sebjelekből a sebesülés helyére és mérveire biztos következtetést vonni nem lehet, mert annyi ezer esély, oly sok, alig eltérő kiilömbség kerül elbírálás alá, hogy ezek útvesztőjében csak a hosszú gyakorlat fog tájékozást és biztos támpontokat nyújtani. A jelzésekre nézve általános irányelvül szolgál, hogy a jelzés a meglepetés és ijedelem okozta megrezzenésen kivül azon önkéntelen mozdulatból áll, melylyel a vad az ütést mintegy elkerülni akarja. így tehát, ha alulról érte a golyó ütése, azt ugrással jelzi, ellenben, ha magasan kapta a lövést, megrogyással jelez, és pedig ha elől érte a lövés, elejével ugrik vagy bukik, ellenkező esetben hátuljával rúg vagy rogyik. A mozdulatok ezen természetességének szem előtt való tartásával sok tévedéstől menekülünk és sokszor a kevésbbé feltűnő jelzésnek nagyobb fontosságot fogunk tulajdonítani, mint esetleg a szembetűnő nagy mozdulatnak. így a jó laplövést ágaskodó, magas ugrással szokta jelezni a vad, ennek következtében ezt az ugrást átalában igen jó jelnek veszik; pedig ha a golyó a mellkast horzsolja, vagy a szügyet éri, — noha mindkettő egészen ártatlan seb, — sőt ha csak a földet vágta fel a golyó a szügy felé, akkorát ugrik a fővad, hogy ez a jelzés bizonyára megtévesztené a vadászt, ha a vadnak további viselkedése és a sebjelek csakhamar a helyes útra nem terelnék. A laplövés esetén ugyanis a vad az ugrás után orrával a föld felé bukik és előre nyújtott nyakkal, föld felé irányított orral mindennek nekimenve, vakon menekül, míg ellenben a szügy- vagy horzslövés esetén az ugrás után vigan iramodik tova. A veríték általában akkor adja a legjobb jelet, ha bíborvörös vagy helyesebben vérvörös, azaz a veríték se nagyon sötét, se nagyon világos ne legyen. A sötét veríték a máj, lép és veséből, illetve a viszerekből, a világos szinü — hacsak nem habos, a midőn a tüdő sebesülését jelzi — húsrészekből vagy a belekből származik: a sziv és az üterek bíborvörös verítéket mutatnak. A szőrzet az egyes testrészeken oly jellemző, hogy abból meglehetős biztossággal lehet a seb helyére következtetni; de tekintve, hogy a fővad csuhája a nyári és az őszi időszakban más-más színezettel bír, és általában a szőr szine és hossza ezerféle változatokat mutat, annak biztos felismerését, hogy ez vagy az a szőrszál mely test-