Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

— 75 — részről származik, elméletben megtanulni nem lehet. A ki meg akarja tanulni s módja van hozzá, állítson össze gondosan egy gyűjteményt a szálak pontos megjelölésével, hogy azok mely időszakból és a csuha mely pontjáról származnak. Szigorú és gyakori összehasonlítás által csakhamar jártasságot szerez, mely annak idejében bizonyára megjutalmazza a fáradságot. Vannak német szakírók, a kik nagy szines táblázatokban mutatták be a fővad szőrének különféle minőségét és színeit, s füzetekre menő ismertetéseket irtak hozzá, de bizony a festék sohasem adja vissza teljes szabatossággal a természetes szint és a színek megnevezése is minden embernél más fogalmat képvisel; — így például, ha én azt mondom, hogy sötétszürke, vagy világosbarna, száz ember százféle változatát fogja érteni a szürke és a barna színnek. Úgyannyira, hogy miután e táblázatok és magyarázatok némelyikét lelkiismeretesen áttanulmányoztam, éppen annyit tudtam, mint a midőn kezembe vettem; és a mikor a fővad csapájából néhány szőrszálat felvettem, a táblázatokon sohasem találtam hozzá hasonlót, azaz, hogy száz hasonlót találtam, de egyik sem volt teljesen olyan mint a talált szőrszál. De a természet bölcs intézkedése folytán a szarvas is — mint minden vad — a környezet színeihez alkalmazza szőrzetének szinét; s megfigyelve, feltűnő külömbséget fogunk találni a fenyőerdőkben, a bükkösökben, tölgyerdőkben, úgyszintén a lápokban és égererdőkben élő szarvasok szőrének szine között. Általánosságban a rövid, törött, tehát gyökér nélküli szőrszálak — ha csak a vad nem sántítva menekült, a midőn lábszárlövést kell feltételezni, — mindig jó jelnek tekintendők. A hosszú és különösen gyökerestől kitépett, esetleg bőrczafatokon álló szőrszálak rossz jelek, mert az előbbiek valószínűleg lényegtelen sebesüléstől, az utóbbiak bizonyosan horzslövéstől származnak. A csontszilánkok tömörsége és alakja bizton rámutat a seb helyére. A ki valaha vadat bontott vagy bontani látott, a csontokat hamar felismeri. Általában a csontszilánk, — ha nem csöves a csont, a midőn lábszárcsontot jelez, — jó jelnek vétetik. Áttérve ezek után a sebesülés módozatainak és következményeinek, valamint a megfelelő jelzéseknek és sebjeleknek részletezésére, könnyebb tájékozás czéljából a fentebb már hivatkozott 21. számú ábrával bemutatom a szarvas csontvázának pontos rajzát, a belső részeknek szines megjelölésével, valamint a 22., 23,. 24. és 25. számú ábrákban a különféle sebek verítékének színeit és a csapához viszonyított helyzetét. Megjegyzem, hogy a valóságban nem igen találunk annyi verítéket az egyes helyeken, mint a mily