Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

— 09 — veszély fenyegeti, mint a gyalog ember részéről; ennek folytán a szekér vagy ló könnyen megközelíti lőtávolra a gyanútlan vadat. Ott tehát, a hol a talaj és terepviszonyok megengedik, hogy lóval vagy kocsival a pagony bármely pontjára eljuthassunk, a kényelemszerető vagy valamely testi fogyatkozásban szenvedő urak a cserkelés helyett a barkácsolást űzik, megfosztván magukat kényszerűségből vagy kényelmességből a cserkelés legérdekesebb részét képező élvezettől : a ravasz és szemfüles vad ügyes megközelítésétől, és minden győzedelmet és sikert annyira megédesítő, megaranyozó öntudattól, hogy a nem könnyű szerrel, sőt talán igen sok küzdelemmel kivívott sikert saját fáradságuknak, tudásuknak és ügyességüknek köszönhetik. A barkácsolásnál a főgond a lovak megbízhatóságára, a szekér könnyű és biztos voltára, hajlékonyságára fordítandó, hogy a kisebb akadályokon könnyen átjuthassunk, jobbra-balra foroghassunk. Ott a hol az ökrös szekerek szokásosak, igen czélszerű az ökröket csakis a szekér elejével használni a barkácsoláshoz. A szekeres felül a tengelyre, maga mellé köt egy nag}>

r csomó szénát vagy szalmát, a melynek fedezete mellett g}

ralog megy a vadász a fogat után. A barkácsolás ezen módja azért előnyös, mert a vadász megközelítvén a vadat, bármely helyen feltűnés nélkül megállhat, biztosan czélozhat és lőhet. Lóról vagy szekérről a vad szemeláttára sokkal nehezebb leszállni, mint a jelzett módon visszamaradni, már pedig a barkácsolás sikerét nagyban előmozdítja a fővad kíváncsiságának és bámészkodásának oly módon való kihasználása, hogy a vadász lőtávolban valamely jól fedett helyen észrevétlenül lecsúszik a szekérről, illetve az e czélra betanított paripáról, s mig a szekér vagy paripa megállás nélkül tovább halad, magára vonván a bámész vad figyelmét, a vadász , teljes nyugalommal lőhet a vadra. A mai kor vadölő irányzata, mely csak a tömeges öldöklésben keresi a gyönyört, a barkácsolás könnyű módját is az ilyen tömeges irtásra használja fel. Gyakran olvassuk a vadászlapokban, hogy ez és ez a főúr ennyi meg ennyi őzbakot vagy szarvast lőtt két-három nap alatt; szinte elképzelhetlen, mily óriási tömege a vadnak kell hogy legyen e helyeken, a hol az ilyen eredmények elérhetők. Pedig a dolog nem boszorkányság; vad mindenesetre bőven legyen, és óvás, gondozás, téli etetés folytán bizalommal viseltessék a zöld kabát iránt. Ha aztán a magas vendégnek látogatása jó eleve bemondatott, nap-nap után befogják a vadászkocsit, s a vadját, pagonyát ismerő erdész felül a hátulsó ülésre, — hogy begyakorlás közben a jövendő vendéget képviselje, — végighajtat minden tisztáson, nyiladékon és vágáson, a hol a vadat legelni tudja, ott fel-feláll és czélozgat a