Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

— 62 közelében, az erdők, fiatalosok szélein szokta bevárni az alkonyt, hogy aztán korábban vagy későbben kihúzódjék a szabadba, ott késő estig legeljen, s végül leheveredjék. Hajnalban napkelte előtt lábra kel a fővad, egy ideig ismét legel s napkeltével behúzódik az erdőbe. Ha nem zavarják, a fővad rendesen betartja váltóit, úgy az esti kivonulásnál, mint a reggeli beváltásnál. Ezekhez képest tehát a fővadat az esti cserkelésnél az erdőből való kifelé vonulás irányában, az erdők szélein, a fiatalosokban és vágásokban fogjuk leginkább feltatálni, megjegyezvén, hogy a vad a kifelé való vonulásnál lehetőleg szél ellen szeret indulni, s ha a legelőkben válogathat, bizonyára a szél ellenében fekvő területre fog kiváltani. A reggeli bevonulásnál a szél iránya nem annyira mérvadó, mert reggel, ha egyébként nem zavarják, szélmentében is ugyanazon váltón vonul vissza, a melyen este kiváltott. Ez a kis útbaigazítás rávezetett a cserkelésnek egy igen fontos tényezőjére, a szél irányára. A szarvas jól lát, kitűnően hall, de százszorta jobban szimatol. Szemét, fülét meg lehet téveszteni, de orrát soha sem. És semmiféle finom uri vadász ne gondolja magáról, hogy ő a fővadra nézve kevesebb vagy kellemesebb szagot terjeszt, mint talán az a szegény erdőőr, a ki évekig ugyanazt a ruhát kénytelen viselni, a ki kapadohányt szí, és mocskos pipát hord magánál. Az illatos úrfit épp oly távolról és kellemetlenül érzi a szarvas, mint a zsiros, ködmenes paraszt puskást. A kinek nem volt alkalma a fővad szimatjának érzékenységét megfigyelni, annak hihetetlen az a távolság, a melyről a fővad csalhatatlan biztossággal megérzi a veszélyt. A ki tehát szél mentében akarná becserkelni a szarvast, annak kudarcza elkerülhetetlen. Fél széllel közeledni is sok veszélyt rejt magában, mert a vad a neszt könnyebben meghallja, s a szél itt-ott, nyiladékoknál, tisztásoknál sokszor kavarog és könnyen a vad felé veti a szimatot. Azért a cserkelő soha se sajnálja a kerülőt, ha egyébként módját ejtheti, hogy szél ellenében cserkeljen. A cserkelés nyugalmasabb perczeiben vagy pihenés közben a cserkélő bátran rágyújthat szivarra vagy pipára, mert tapasztalás szerint a fővad a dohányfüstöt sem érzi meg előbb, mint magát az embert, magától értetvén, hogy akkora füstfelhőket nem szabad eregetnie, mint egy gőzgépnek. Fontos körülmény az is, hogy a cserkelő ne lábujjhegyen vagy bármi más szokatlan és kényelmetlen módon lépkedjen, hanem mindig teljes, egyenes lábbal lépjen a földre. A ki így lépve, nem tud nesztelenül járni, azon nem segít sem gummitalp, sem a lábujjhegyen való járás: — a Kárpátok bérczeiben, a hol a legjobb cserkelők