Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 2. Az agancs képződése

— 43 — nak pedig megsérülése folytán. A bj és c) alatt rajzolt agancsoknál csonttörés volt az elmaradásnak oka, és pedig a b) alattinál a baloldali lapoczka csontnak, a cj alattinál a jobboldali a hátulsó lábszárcsontnak eltörése. Az a] és cj alatti rajzok Dombrowski rajzai után készültek; a bj alatti saját gyűjteményemből való. Ha a heréknek sérülése az agancs fejlődésének korszakában következik be, az agancs nem alakul ki teljesen, hanem fejlődésében megakadván valamely irányban túlteng és azután rendesen a háncscsal együtt megszárad és megkeményedik. Ezek parókás agancsoknak neveztetnek, s a szarvasnál igen ritkák; minthogy pedig a parókás agancsok oly kóros állapotok, a melyek az állapotot előidéző ok megszűntével esetleg átalakulhatnak, s erre vonatkozólag a megfigyelések még igen hézagosak, azoknak képződésére és esetleges visszafejlődésre vonatkozólag sem tapasztalatokról sem szabályokról nem beszélhetünk. A 7. számú ábra három parókás agancsot ábrázol, a melyeket Raesfeldnek »Das Rotwild« czímű munkájából rajzoltam le bemutatás végett. Az a) és c) alatti agancs viselőjénél beigazoltatott, hogy a herék sérülése és elfajulásának következményei, a bj alatti agancsra nézve, melynek rajzát eredetileg a »Weidmann« czímű vadászlap közölte, a lelövés helyén és időpontján kivül hiányzik minden további adat. Az előző fejezetben emlitést tettem a gyilkos szarvasokról is. Vannak szarvasok, a melyek a természet szeszélye vagyis megmagyarázhatlan működése következtében oly agancsra tesznek szert, mely alakjánál fogva előnyösebb s igy az ellenfélre nézve veszedelmesebb fegyvert képez. Az ilyen szarvas igen hamar hatalmának a tudatára ébred, verekedő természetűvé válik és valóságos veszedelmét képezi az illető szarvasállománynak. Ilyen agancsokat mutat be a 8. számú ábra. Végül megemlítendőnek tartom még, hogy a sokágú erős agancsok a szarvasok verekedése közben sokszor úgy összekapaszkodnak illetve összeakadnak, hogy az illető szarvasok nem birván egymástól szabadulni, nyomorultan elpusztulnak. A gödöllői királyi vadászlak gyűjteményében látható egy ilyen agancs, mely 1875-ből való. Az összekapaszkodott szarvasok egyike nyakát szegte, s a másik hosszabb ideig volt kénytelen a hullát magával vonszolni, mig végre az egyik erdős ráakadván, megszabadította kínjától. A 9. számú ábrában bemutatott agancs a moritzburgi (Moritzburg, Dresda mellett Szászországban) gyűjteményből való, a rajz az eredetinek hű mása. E helyütt nem hagyhatom említés nélkül, hogy a legtöbb ágú agancs, melyet ismerünk, a világhírű hatvanhatos, szintén Moritzburgban