Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 2. Az agancs képződése

- 42 — magán, de azért ezzel az egy példánynyal még sem merem a fenti elméletet bizonyítottnak tekinteni. A tizenkettesen túl az agancs alakulását rendszerbe foglalni vagy bizonyos formákhoz kötve osztályozni nem lehet; megfigyelhetjük azt, hogy az agancs koronája milyen formákban szokott megközelítő hasonlatossággal jelentkezni, de tapasztalni fogjuk, hogy a korona alakításában minden egyes agancs egészen eltérő és önálló, és hogy sokszor akad agancs, a melynek koronáját az ismert csoportok egyikébe sem lehet beleilleszteni. Az agancs koronáit a következő csoportokba szokás sorolni: vannak markolat- és kehely-alakú koronák, vannak kettős, sőt hármas villájú koronák, lapátos és elágazó koronák, és végül vannak kettős koronájú agancsok is. Az elnevezések magukban foglalják az illető formák jellegét és magyarázatát is, s ennek folytán utmutatásul csak azt kell még felemlítenem, hogy az öt ágú korona, ha kézhez hasonlít markolat alakúnak, esetleg kehely alakúnak, elágazás esetén elágazó koronának neveztetik; magától értetvén, hogy a kehely- vagy elágazó korona sok ágból is alakulhat. A négy ágú korona a legtöbb esetben két villából alakul, s kettős villájú koronának mondatik. Ha bármely alakkal biró korona fölött vagy mellett még egy korona alakul, annak neve kettős korona; — a legszeszélyesebb alakzat az elágazó és a lapátos korona. Az ágak száma vadász szokás szerint úgy állapíttatik meg, hogy a több ágat viselő szárnak ágait megolvassuk s úgy veszszük, mintha mindegyik agancsszár ugyanannyi ággal birna, azaz kettővel szorozzuk, s az eredmény adja az agancsot jelölő számot. Ha mindkét agancsszáron egyenlő számú ág van, akkor páros ágúnak, mondjuk, ellenr kező esetben páratlan ágú. így például ha az egyik száron öt, a másikon hét ág van, akkor az agancs páratlan ágú tizennégyes; ha mindkét szára hét ággal bir, páros ágú tizennégyes. Ágnak számít minden kicsúcsosodás, a melyre a vadászkürtnek kötője felakasztható. Az erős szarvasok márcziusban, a gyengébbek ápril elején vetik le az agancsot és augusztus hó folyamán minden agancs ép és tiszta. Előzőleg emiitettem már, hogy az ivarszerveknek sérülése, vagy valamely súlyos és csonttöréssel járó sebesülés az agancsnak elcsenevészesedését vonja maga után, és hogy a sebnek hatása mindig az átló irányában vagyis az ellenkező oldalon jelentkezik. A 6. számú ábrán három ilyen csenevész agancsot mutatok be, a melyek közül az aj alatti agancs az ivarszerveknek sérülése következtében csenevészedett el és pedig a baloldali herének teljes elvesztése, a jobb oldali-