Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 2. Az agancs képződése

— 41 — vetlenül a szemág felett azzal párhuzamosan alakul, s annak megerősítésére szolgál, de tulaj donképen külön fejlődési fokot nem képez, a mint hogy kialakulásánál a szárnak azt a bizonyos törését soha sem tapasztaljuk. Azért a rendes fokozatos fejlődés szerint a másik tizes alak, a koronás tízes volna a következő fokozatnak szabályosabb alakja, valamint hogy igen sok vadászati iró szerint a vendégág csakis a tizenkettest illeti meg. Az úgynevezett koronás tizes-nél a szemág még mélyebbre konyul, és az agancsszár villája rendesen közvetlenül az előbbi ág felett vagy mellett egy ággal szaporodik, igy tehát az agancsszár vége három ágba fut ki, s ez a három ág képezi az egyszerű koronát. A következő fokozatnak a tizenkettesnek rendes alakja a vendégággal megszaporodott és megerősödött koronás tizes alakjának mása, mert az a tizenkettes, a mely a koronában négy ággal és vendégág nélkül jelentkezik, habár igen gyakran fordul elő, már visszafejlődést jelez. A visszarakásra vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy a visszarakás az öregség folytán erejében megfogyatkozott bikának a már nagyobb számban viselt agancságak dolgában való elszegényedését jelenti, s lényegesen külömbözik az elmaradástól, a midőn a fiatal szarvas nem veszi fel a korát a fejlődési fokozat szerint megillető agancsot, mint például midőn a csaposból nem lesz villás, hanem dárdás. Az agancságak számának az öregség folytán való megfogyatkozásában nyilvánuló visszarakás első sorban rendesen a vendégág elhagyásában nyilvánul, habár nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy vannak szarvasok, a melyek a vendégágat egyáltalában nem veszik fel. Azután következnék sorrendben a középág elhagyása, mert állítólag a szarvas mely koronát viselt, a koronát habár gyöngébb alakban is, de mindig megtartja; az pedig bizonyos, hogy a fegyverét, a szemágát a bika soha sem rakja le. Annak a mindenesetre figyelemre méltó vélemények az igazolására, hogy a koronás szarvas a késő öregségben sem válik meg koronájától, nem találtam megbízható adatokat. Egyetlen egy agancsot láttam, mely ezen véleményt megerősíteni és igazolni látszik, és a melyet egy a tatai hitbizományi uradalomban ha jól emlékszem 1889. évben elejtett szarvas viselt. Ez az agancs rendkívül nagy méretekkel birt, a szára karvastagságú és körülbelül egy méter hosszúságú volt, sem vendégágat sem középágat nem viselt, csak a hatalmas szemág és a tompavégű korona ékesítette a szárak mindegyikét. A koronának tompa üszkös végei s a rózsák kerülete és mélysége viselőjének idős voltáról tanúskodtak, és az egész alak határozottan a visszarakás jellegét viselte