Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 1. A szarvas és életmódja

— 21 — gyönyörteljesebb látványt, mint midőn tiszta, verőfényes őszi reggelen ezek a csapatok bevonulnak az erdőbe. Vannak napok, a midőn valamely emelkedettebb helyről 10—15 csapat, 150—180 szarvas látható a rónán az erdő felé való vonulásában. Hogy ezt a gyönyörű látványt gyakrabban s kellő kényelemmel élvezhessük, a süttöri erdőrészben, a Hanság szélén négy különböző ponton magas leshelyeket állittattam fel a szélső fák koronájában. E leshelyekről tiszta időben és jó távcsővel már 3—4 kilométernyi távolságban láthattuk a szarvasokat, a mint bevonuláskor az erdő felé közeledtek. Északi, vagy északnyugoti szél mellett megtörtént, hogy egy-egy csapat a magas les közvetlen aljában ácsorogva vonult be az erdőbe. De déli szél mellett a csapatok már egy kilométernyi távolságban magasra emelgették orraikat, és szaggatottan közeledve, meg-megállapodtak, folyton a magasban szimatolva, mig végre nyugotnak vagy keletnek eliramodva, nagy ivekben kerülték el a veszedelmes tájékot; nem volt rá eset, hogy kedvezőtlen szél mellett a magas lesben ülő vadászt megközelítették volna. Bámulatos volt különösen az a megkülönböztetési képesség, a melylyel a földmives ember szimatját az uri vadász szimatjától rögtön és biztosan megkülönböztették. Sarjukaszálás idején a nép már pitymalatkor megkezdette munkáját, s a fővad ott a kaszáló emberek között 50—60 lépésnyi távolban vonult az erdő felé, legfelebb egy-egy pillanatig tétovázva a szimat minősége felett; de ha rossz szél mellett uri vadász állott az erdő szélén, több száz lépésnyi távolságból visszatört a csapat, még ha a réten dolgozó munkások sorain kellett is keresztültörnie. A fővad hallásában is nagy megkülönböztető képességgel bír 5 a legóvatosabb emberi lépés zaját is igen jól megkülönbözteti a vadnak törtetési zajától, a száraz galynak lépés közben való pattanását rögtön meg tudja különböztetni a vad vagy szél okozta törések zajától; csak a különben igen éles látása nélkülözi, úgy mint legtöbb állat szeme, a megkülönböztetési tehetséget. A fehér kézelő, gallér, vagy a zsebkendő, világos vagy tarka ruházat, szóval minden feltűnő tárgy vagy mozdulat igen nagy távolságokra felkelti figyelmét, s ha gyanúsnak, szokatlannak találja, idejekorán menekül. Ellenben ha valamely tárgynak, állatnak vagy embernek a megfelelő környezetben való állását illetve foglalkozását és járását megszokta^ azt rögtön olyannak felismeri és esetleg megtéveszteti magát. A gyanús, de mozdulatlan vadászt, ha öltönye nem tarka és kirivó, hosszan figyeli s minthogy szemének megkülönböztetési tehetségében maga sem bizik, szaglásával igyekszik megismerni. Testvéröcsémmel történt, hogy midőn egy alkalommal sürü bokrosban igen jó széllel a