Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.
II. Rész: A szarvas vadászata - 6. A véreb használata
— 118 — ban rángatja gazdáját. Néhány rendreutasítás és gazdájának nyugalma erről a kapkodásról is leszoktatják, s helyes bánásmód mellett megtanítják arra, hogy neki csakis azt a csapát szabad és kell felvennie, a melyre ráigazították, vagy a melynek keresésére buzdítják. A dermedtre való csaholást, ha nincsen a természettől hajlandósága hozzá, igen nehezen tanulja a véreb. Már kölyök korában kell szoktatni ahhoz, hogy biztatásra, felszólításra csaholjon. Ha erre rábírhatjuk, — a mit végre ajándék-osztogatással majdnem minden kutyánál elérhetünk, — akkor mindig, valahányszor dermedt vadhoz vezettük, vagy üzés után a mellett találtuk, a vadat mutogatva tartós ugatásra késztetjük. Ha a kutya egyébként nem szűkszavú, ezt a feladatot is meg fogja oldani, mihelyt megérti, hogy mit kívánunk tőle. Az ilyen véreb aztán megfizethetlen kincse a pagonynak, s a gazdájának bőven meghálálja azt a nagy fáradságot, a melyet idomítására fordított. Ha nagy volna a kutyában a hajlandóság a vadat lerántani, az nem nagy baj. Ha egy-kétszer az agancscsal vagy csülökkel oldalba ütötték, lelohad ez az iparkodás, s ha mégis megesik néha, nem szabad azért nagy szigorral büntetni. Viszont a vad kikezdését mindig alapos büntetéssel kell megtorolni, de úgy, hogy a kutya megértse az okot, a miért büntetik. S nehogy a véreb a kikezdésre kedvet kapjon, a vadat soha sem szabad előtte feltörni, s még kevésbbé belőle kapzsira adni; előbb messzebbre el kell vezetni, ott lekötni, s csak azután lehet a vad feltöréséhez fogni. A legnagyobb engedmény, a melyben a vérebet részesíthetjük, az, hogy ha a dermedt vadnak földre esett verítékét felnyalhatja. A hol kevés a fővad s alig akad a vérebnek egy évben kétszerháromszor komoly munkája, ott fiatal vérebet alaposan idomítani nem lehet, s rendesen használhatatlan kuvasz válik belőle. Jobb az ilyen helyen, ha kedvezőbb tájékról öreg, kimustrált vérebet szerzünk be. A véreb mindig gazdája baloldalán, orrával a térde mellett járjon, a vezetőszíjra csatolva, s az erdő bejárásánál mindenkor gazdája mellett legyen. A vezetőszíj 6—7 méter hosszú, l x/ 2 cm. széles, puha, de erős szíj, kent marhabőrből, a melyet a jobb vállról a baloldalra átvetve, és koszorúba kötve visel a vadász, úgy, hogy annak alsó csatja térde aljáig érjen, s a véreb nyakörvébe akasztva, azt lazán vezesse. Vérebnek tulajdonképpen minden kutya betanítható és használható, a melynek jó orra van, de a kitűnő orr első és elengedhetlen feltétele minden vérebnek, vagy annak szolgálatára betanítandó
