Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 6. A véreb használata

— 119 — kutyának. A jó orrú tacskó vagy kopó, de különösen a vizsla megfelelő idomítás és gyakorlat mellett épp úgy megtanulja a véreb teendőit, mint a legjobb vérből származó véreb. Ámde tagadhatatlan, hogy a tanulás útján elsajátított tulajdonságok bizonyos mértékben éppen úgy átöröklődnek nemzedékről nemzedékre, mint a fajbeli sajátságok, s ennek folytán a hosszú időn át ugyanazon czélra tanított és használt faj idővel öröklés útján bírja már azokat a kiváló sajátságokat, vagy legalább az azok iránti fogékonyságot, a melyek őt az illető czél elérésére legalkalmasabbá teszik, s a melyeket a más fajta eb csakis kiváló képesség mellett és akkor is nehezebben és nagyobb fáradság mellett lesz képes elsajátítani. A jelenleg használatos vérebeknek két kiváló fajtáját ismerjük: a hannoveri vérebet és a bajor vérebet. Ennek a két véreb-fajtának most már teljesen megállapodott és tiszta fajjellegeit a németországi »Hirschmann« nevű, csakis ezen fajokat tenyésztő egyesület állapította meg. Közlöm azokat nem azért, mintha a közlésben nagy kedvem telnék, vagy másrészt érdekes olvasmánynak tartanám, hanem azért, mert ha valaki ily fajta vérebet akar szerezni, vagy ilyenre nézve véleményét kérik, jó, ha a fajjellegek ezen tüzetes megállapítása kezeügyében fekszik. Minthogy pedig az ilyen hajszálra határolt meghatározásoknál csak a teljes egyöntetűség vezethet czélhoz, úgy közlöm e fajjellegek tételeit, mint azokat boldogult kedves barátom és vadásztársam, Mika Károly Diezel-nek magyarra való átdolgozásában közölte. A hannoveri véreb. 1. Külalak általában. Közép nagyságú (átlagos magassága 50 cm., a szukák aránylag kisebbek). Egészben a könnyű és karcsú testalkat jellemzi, hátulsó része csekély mértékben emelkedő; fejtartása mérsékelt magasságú, farkát vízszintesen vagy rézsútosan fölfelé tartja, arczkifejezése komoly. 2. Fej. Közép nagyságú, a koponya kissé széles, laposan boltozott, a homlok kevéssé ránczos, az arczorr a koponyával arányos, sem nem igen keskeny, sem nem igen hosszú. A nyakszirtcsont bütyke keveset látszik. Az orr széles, fekete, de a Vörös is meg van engedve; az orr háta a szemek előtt keskenyedő vagy szűkülő, oldalról nézve gyengén domború, vagy majdnem egyenes, de soha sem görbült kosorrszerű. Az orr töve és a homlok között az átmenet egyenletes; a szemöldökök erősek és kiállók; az arczorr tompa; a piszlék mérsékelten lelógok s a szájszögletben mérsékelt ránczot képeznek.