Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 5. A sebzett vad keresése

— 110 — pát, miért is az idomitásnál különös gond fordítandó arra, hogy a véreb a kihűlt nyomon soha se csaholjon, de a verítéket mindig az úgynevezett »sziiköléssel«, gyenge visítással jelezze. Ez azért fontos, mert a sebzett vad, ha csapatban állott, egy ideig a csapattal menekül, de azután elmarad, illetve elválik csapatjától. A véreb pedig igen hajlandó a tömeges nyomok széles csapáját könnyen követni, eltévesztvén esetleg a sebzett vad csapájának elágazását. Közbevetőleg legyen mondva, hogy ha a csapát akár magunk, akár a vérebbel keresve elvesztettük volna, egy darabon visszamegyünk s megpróbáljuk újra a keresést a kétséges vonalon. Ha ez nem vezetne czélhoz, köröket csinálunk előre, mindig nagyobbakat, a mig az elvesztett fonalat meg nem találjuk. Bármily nehéz legyen is a vérebnek szijon való vezetése és a sűrűségeken keresztül való követése, a szíjról előbb lecsatolni nem szabad, mig a beteg vadat vagy heveredése helyét meg nem találtuk, mely utóbbi esetben elbocsátjuk az ebet, hogy a vadat a friss nyomon csaholva űzze. A vadász ilyenkor a leggyorsabb járással, tehát a hol lehet futással igyekezzék az ebet követni, hogy a csaholást hallja és irányát el ne veszítse. Ha egy helyből hallik a csaholás, akkor nem kell többé futni, mert az eb megállította a vadat, és az okvetlenül helyben várja be a vadászt, vagy legalább is többé nem messze menekül. A vadász óvatosan közeledik, s ha állni látja a vadat, a lapra irányzott lövéssel teríti le; ellenben ha a kutya lerántotta volna a szarvast, a gyilokkal kell azt szivén szúrnia, vagy esetleg fültövön lőnie. Természetes, hogy ez utóbbi esetben, még ha sörétes lövéssel történnék is a lövés, vigyázni kell, nehogy az agancs és a homlokcsont kárt szenvedjen. A szivén való szúrást sokan csak a baloldalról a lapoczka mögül, vagy esetleg a szügyön át elülről tartják helyesnek, a jobboldalról való szúrást helytelenítvén. Ez nem egészen helyénvaló felfogás, mert sokszor a vad úgy esik el, hogy sem baloldalról, sem elülről a gyilokkal megközelíteni nem lehet; ez esetben a jobboldalról való szúrás feltétlenül helyes, és mindig helyesebb, mint a fekvő vadnak kegy elemlövés utján való kivégzése. Nagy előny, ha a véreb dermedtre szokott csaholni, mert ekkor a vadász, ha időközben a vad megdermedt volna, hamar meg fogja találni iizés közben messzebbre távozott kutyáját. Ha a kutya hoszszabb elmaradás után visszakerülne a csapáról, jól meg kell vizsgálni száját és fogait, nem-e található rajta veríték vagy szőr, ha a vadat esetleg lerántotta vagy kikezdte volna. Ha hó alkalmával vagy egyébként biztosan megállapíható, hogy a beteg vad mely erdőrészben heveredett le, legjobb, ha több puskást hivunk segítségül, a kik