Andrásy Manó gróf: Utazás Kelet-Indiákon. Ceylon, Java, Khina, Bengal. Pest, 1853. / Sz.Zs. 1412

Bengal

UTAZÁS INDIÁKON. 2 341 ismeri, mellyik igazi, mellyik nem; a szin élénksége meg nagyon is szembeszökő, és mi legfőbb, az indiai sohasem hagyja el szinét. Egyik nap, vásárlatimból haza felé menve, olly feltíinőleg szép bramin osztálybeli hindu jött szembe velem, hogy miatta kocsimat is megállitám, és ugy vettem szemügyre őt, mint ollyant, ki fajából remek példányképen tekinthető. A bramin kasztbeli hindu, ha e látottat mintául veszsziik, termetre szálas, tagjaiban arányos, erőteljes ivadék. Arczbőre világosb a köz hinduénál, festett homloka értelemre mutat, orra szabályos, szemeiben tiiz és borongó mélaság, hollóhaja fényes fürtökben hull vállaira, bajuszát meg olly módosan pödri, mintha magyartól tanulta volna el. Átalán, képe kifejezésduzs, egész maga férfias és deli. Öltözéke csak egyetlenegy darab finom mouslinszövet, melly csipője körött kétszer átcsavarva mintegy térdig érő nadrágot képez, vége aztán innen félvállra fölkanyaritva költői palástként lebeg nyaka közt, honnan szagos fából esztergázott olvasó csügg mellére. Fejét fejér turbán födé, karjain meg ezüst karperecz csilloga. Lábán vastag fatalp, melly sarkánál kissé fölkonyul, és egy aranygomb által hüvelykéhez csatlódik, hogy, mikor tetszik, az egészet lerúghassa kényelmesen. Mondják, e talp igen könynyiti a járást. Eddigien még kigyótánczoltatót sem láttam: azért egyet e bűvészekből magamhoz hivaték. A félmeztelen hindu rongycsomójából emelt ki két koprakapella nevü kigyót, mellyek altestüket tekercsbe csavarintva, szépen fölegyenesülvén, torkaikat felfuják, s fejeiket vizirányosan egymás felé konyitva erősen kezdének sziszegni, s erre-arra hajlongva öltögetni fulánkjaikat. A bíivész ezalatt más mérges és nem mérges, kisebb, nagyobb kigyókat szedegetett elé: a nagyobbakat karjára, derekára, nyaka közé tekergeté, a kisebbeket pedig egymás ellen uszitgatá. Szokás a komédiához sipolni: de az előttem játszó kigyók ez úttal nem hallának zenét. 42* t