Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XVIII. Ünnepélyek és közmulatozások

24-0 A SZAHARÁBAN. majd a gyalog harczosoktól, végül pedig csatlakozik az ünnepi menethez a lakosság apraja és nagyja. Ezzel kezdetét vette a vallási ünnepély. A menet ájtatos hangulatban a mecsetig vonul, honnan az imam több paptársától kisérve kijő, mindannyian öszvérekre ülnek s az ünnepélyes menet, a város főutczáin át, egy nagy liazaft sírjához vonul. Oda érve, az imam a papsággal egy emelkedett helyen foglalnak el állást, az agha, az előkelők, a lovasok leszállanak paripáikról és mindannyian kelet felé fordulva, szívből jövő rövid imát rebegnek, miközben homlokukkal háromszor a földet érintik. Miután a közös «amin!» is elhangzott, az imam egy rögtönzött emelvényre lép és hangulatteljes hazafias beszédet intéz az összegyűlt hívekhez, magasztalva az ünnepelt hősnek dicsteljes tetteit, utánzásra buzdíva az utódokat, hogy méltók legyenek a nagy ősökhöz. A hatásos beszéd fenkölt érzelmekre fakasztja a hallgatóságot ós mindannyian át vannak szellemülve az emberi érzelmek legmagasztosabbikától: a hazafias lelkesedéstől. E lélekemelő látványra megujulni éreztem szívemben azon érzelmeket, melyek áthatottak midőn jogász koromban a kerepesi temetőben nemzeti nagyjaink sírjaihoz járultunk vezekelni mindenszentek napján s megemlékezve e szent helyeken a lelkesedés pillanatában tett fogadalmainkról, hogy éltünknek egyedüli czélja lesz a hazát híven, minden tehetségünkből szolgálni, magába szállt lelkemre kínosan hatott azon gondolat, hogy íme már másfél évtizede annak, hogy távol a hazától a cosmopolitikus mozgalmak főszékhelyén élvezem a magasabb czivilizáczió raffinirt szellemi gyönyöreit. Megszégyenülve jutottam annak öntudatára, hogy már-már kivetkőzve előbbi lényemből, megvető sajnálkozás váltotta föl az egykori chauvinizmust mindazért, a mi romlatlan