Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

Bevezetés

BEVEZETÉS 11 Kénytelen vagyok itt most az átírás módjáról néhány szót szólni. Az alkalmazott átírással ugyanis mind az orosz nyelv, mind a türk idiómák sajátságait akartam visszaadni. Az orosz szavak átírásához a szokásos magyar helyesírást tartottam meg, s csakis az orosz „jery" betűt, a mely a magyar nyelv hangjai között nem fordul elő, helyettesítettem y-nal. Ez a hang körülbelül a torok hangon kiejtett „üj" kettőshangnak felel meg, úgy hogy pl. Vjernyi város neve Vjernüjnek olvasandó. Sokkal nehezebb volt a csagatáj-török szavak átírása, a mennyiben ezeket nyelvészeti czélokból lehetőleg pontosan, de a mellett lehetőleg könnyen érthető módon kellett leírni. A török idiomákban egész sorozat félmagánhangzó van, a mely hiányzik a magyar nyelvből, sőt igen gyakran fordulnak elő bennök olyan betűk, illetőleg hangkötések, a melyeket a magyar írásjegyekkel vagy egyáltalában nem, vagy csak hiányosan lehet visszaadni. A tudományos nyelvészet komplikált írásjegyeit népszerű munkában természetesen nem használhattam, de viszont arról az egészen egyszerű módról, a mely az orosz szavak leírásához tökéletesen elegendő, szintén le kellett mondanom. így aztán abban állapodtam meg, hogy a csagatáj szavakat külön nyomással fogom feltüntetni, s ebben a keretben a szükséges hangértékeket a jobban ismert diakritikus jelekkel, a lehető legegyszerűbb módon fejezem ki. Ez az átírás, a mely a lehető legszűkebb mértékre szorítkozik, a következő jelekből áll: a = fenhangúan, de röviden ejtendő, mint a német a; á = alhangú, mély, de hosszan ejtendő ; e — e és i közt álló, félhangú mangánhangzó; 1 = tompa félhang i és ti között; ó = ó; ő, ű = ö, ű ; g — aspirált lágy g-hang, majdnem h-nak ejtve; = aspirált h, a német ch-val majdnem azonos; kh = torokhangú li, majdnem r-nek ejtve. A kiejtésnek általános szabálya, hogy a csagatáj szavakon a hangsúly mindig az utolsó szótagra jut, de csak kevéssé kiemelve, úgy, hogy a szavak majdnem minden hangsúlyozás nélkül ejtendők ki. A magánhangzókat rendesen röviden kell kimondani, de ha esetleg hosszúak volnának, ezt a leírásban hosszító jel, vagy A, circumflex, vagy pedig a fennebbi diakritikus jelek valamelyike fejezi ki. A félhangzók mindig egészen röviden hangzanak, gyakran teljesen ki is maradnak, a mit ' hiányjelnek a bevezetésével jeleztem. A mássalhangzókat a törökök teljes hangoztatással ejtik ki, s különösen a hosszú mássalhangzók (kettős mássalhangzók) éppen olyan hangsúlyban