Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton

47 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON A szép tavaszi reggel enyhe fényében minden olyan békésnek ttint fel; vad mák és kis sárga szironták virágzott mindenfelé, s a sánczok lankás belső lejtőjén üdén zöldéit a fű. Sokkal komorabb a hangulat a kis múzeumban, a hol meglehetős sok tekkincz és orosz fegyver van kiállítva. Legjobban érdekelt az a több száz kép, a mely azoknak az arczképeit ábrázolja, a kik a háborúban kitűntek. SZKOBELEV és tisztjeinek meg katonáinak arczképei mellett több fényképet lehet látni, a melyek tekke-hösöket ábrázolnak, mellükön érdemrendekkel és emlékérmekkel, khalat-jnkon az orosz katonai váll-leffentyiível. Vonatunkat mint vonatvezető véletlenül egy a Szent-György-éremmel dekorált tüzér-altiszt kisérte, a ki részletesen megmagyarázta ezeket a különös dolgokat, mert ő is résztvett az ostromban. A mit elmondott, később Taskentben magasabb rangú tisztek is megerősítették. A vár bevétele után a tekke-vezéreket és azokat, a kik különös hősiességgel tüntették ki magukat, nemcsak, hogy megfelelő módon kitüntették vitézségükért, de sokan közülök tisztek lettek az orosz hadseregben. így tisztelte meg a győző a legyőzöttet, azonnal ott a harcz mezején, s éppen azt az ellenséget, a mely a legelkeseredettebb és legmakacsabb ellentállást tanúsította. Ez a mindenesetre lovagias eljárás különösen ellenmond azoknak a szörnyűséges gyilkolózásokról szóló híreknek, a melyek az európai sajtót, különösen pedig az angol lapokat megtöltötték. Képzeljük csak magunk elé a helyzetet az ostrom idejében, a mikor egész hónapi véres harczok és súlyos veszteségek után az oroszoknak sikerül rést ütni a falon, s a résen át meztelen fegyverrel rohanják meg a várat. A tekkék az őrültséggel határos, fanatikus halálmegvetéssel állnak ellen az ostromlóknak, s kezdődik a legádázabb, a legelkeseredettebb verekedés, míg végre az oroszoknak sikerül néhány könnyű ágyút a karddal és szuronynyal védelmezett résen át felszállítani, s ezeknek tüzével visszariasztani a tekkéket. A vár aránylag szűk udvarán 40,000 ember volt összeszorongatva, az akhal-tekke népnek majdnem egész törzse, minden vagyonával és jószágával, asszonynyal és gyermekkel. Hogy a berepülő gránátok ebben a néptömegben iszonyú pusztítást vittek véghez, könnyen érthető, de a mint a halálesetek száma tanúsítja, a tüzelés nem tartott tovább, mint a mennyi ideig feltétlenül szükséges volt, hogy a tekkék ellenállását megtörje. A vár szűk udvaráról lehetetlen volt a menekülés, s nagyon könnyű dolog lett volna az egész vad és gyűlölt népet teljesen kiirtani. Azonban a vár elfoglalásakor nem pusztult el több, mint 6000 tekke, s több, mint 30,000 megadta magát; ez olyan arány, a mely az ostromlottak kétségbeesett helyzetét tekintve, aránylag még kedvezőnek mondható. Az érdemrendekkel és a tiszti ranggal való kitüntetés az illetőket mindenesetre "megnyerte az oroszok részére; de azonkívül ez az elismerés, a mely