Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVII. fejezet. Városi élet Przsevalszkban, sólymászat és vadászat az Isszyk-kul partján

VÁROSI ÉLET PRZSEVALSZKBAN ; SÓLYMÁSZAT ÉS VADÁSZAT AZ ISSZYK-KUL PARTJÁN 5G 1 A solymár mélyen lenyújtott kezéről a sólyom egész alacsonyan száll el, alig egy lábnyira a föld felett, s ezzel elvágja a szemrevett madár elől a biztos menedékhelyet, a földet. Azonban a mint az mind magasabbra emelkedik, a sólyom is végtelen könnyedséggel száll utána felfelé, arra törekedve, hogy föléje kerüljön s onnan meredeken lecsapjon rá. Most tehát gyönyörű versenyröpülés kezdődik a két madár közt a levegőben. A sólyom egyetlen egy áldozatot szemelt ki, a melyet szívós makacssággal üldözött, nem törődve többi társának károgó seregével; könnyed körökben próbálnak egymás fölé kerekedni, de a sólyomnak sikerül ez, s félig bevont szárnyakkal, mint a kilőtt nyíl, csap le áldozatára. A varjú azonban rendkívül vigyázott ellenfelére s a döntő pillanatban gyors lebbenéssel tért ki oldalt, úgy, hogy a sólyom hajszálnyira mellette elsuhanva, a mélységbe száguld. Ezt a pillanatot felhasználva, a varjú hirtelen a magasba emelkedik, míg a sólyom az elhibázott lecsapás miatt sok teret veszítve, kénytelen nagy körökben felemelkedni. Ez már sikerül is neki, mert egy magasságba kerül a varjúval s éppen nagyot akar magán lökni, hogy, mint a papírsárkány emelkedjék föléje s csapjon le ismét rá, de ekkor a varjúnak megint sikerül elmenekülnie, mert ebben a pillanatban behúzza szárnyait s mint darab kő, úgy esik le a földre. A sólyom pillanat alatt átérti a cselt, fékez, hogy szinte zúgnak a szárnyai, aztán megfordul s a következő pillanatban már utána zuhan a varjúnak, de, úgy látszik, a varjú számítva ellenségének hevességére, már megint kiterjesztett szárnyakkal vesz egérutat s diadalmas károgással a mellette zuhanó sólyom fölé emelkedik, mindig magasabbra. Most azután mind a ketten emelkednek mind feljebb és feljebb, míg végre, mint kis pontok látszanak az égen lebegni s a nagy távolság miatt nem lehet a küzdelem részleteit látni; de mint a rakéták, úgy zúg már megint mind a kettő lefelé, szárnyaikat behúzva, csak evezőtollaikkal kormányozva. Elül van a varjú, a mely, mint a kődarab, majdnem vertikálisan zuhanik lefelé, mögötte a sólyom, a mely

7 minduntalan rárohan, de áldozatának zeg-zugos kitérései miatt nem talál. Villámsebességgel tör le az égből a földre ez a vadul küzdő pár, sajátságos, zeg-zugos vonalban, a mi a küzdelem elmultával, a mikor már rég más jelenetek bontakoztak ki, még sokkal kuszáltabbnak tetszik. A roham azonban túlerős volt, a sólyom helyzete túlelőnyös: a varjú számára már csak egyetlen mód van a menekülésre! Ellenfelének karmai között el, a földre veti magát olyan erővel, hogy előrenyújtott lába még nem tarthatja fel a lökést, hanem két-három bukfenczet vet, mint a meglőtt nyúl; de megmenekült, mert a sólyom, tudva, hogy milyen veszedelemmel jár reá nézve az ilyen ütközés a kemény földhöz: a meglapult varjú felett arasznyi magasságban suhanik el, mint a kilőtt nyíl, aztán a nyert röpítő erőt sokkal gracziózusabban felhasználva, néhány ölnyire odébb ismét a magasba emelkedik s most könnyedén kering az áldozat felett, s-