Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVI. fejezet. Búcsú a szyrtektől

BÚCSÚ A SZYRTEKTŐL 529 a kik auljaikhoz siettek családjukat felkeresni. Magam TEMMIR-rel és KOSZTKÁ­val a vendégségbe siettem, bár jó három versztet kellett lovagolni a szurok­sötét éjszakában, s azonkívül a méter-mély, óriási görgetegekkel telt Dzser­galánon is át kellett mennünk. Másfél hónapi kóborlás a szyrteken elég jó iskola ahhoz, hogy az ember eléggé kirgizzé váljék ebben a tekintetben. A kedélyes, chaberrel egybekötött dasztarchán kedveért szívesen megtettem ezt a kis utat, a mit nálunk Európában „veszélyes kaland" néven írnának le. Csak éjjel 11 óra tájban tértünk ismét haza, s másnap reggel jól el­aludtam, ha nem is bele a nappalba, de mindenesetre elég későn annak a néptömegnek a számára, a mely mindjárt napfölkelte után gyűlt össze tanyámon. Itt voltak összes dzsergaláni, bel-kara-szui, tjubi és asu-töri ismerőseink, különösen pedig a tegnapi két házigazdánk, a kik elhozták magukkal atyjukat, az öreg MOMUN-KHÁN-Í. Mindnyájan üdvözölni akartak, kezemet megszorítani, elbúcsúzni tőlem, úgy hogy valóban megindított a barát­ságnak ez a sok jele, s örültem, hogy annyi jó emlék marad utánam. Nagyon könnyű ezekkel a nagy gyerekekkel bánni, de az európai és a közép-ázsiai gondolkozásmód ég és föld, s nem sok kell hozzá, hogy éles ellentétbe jöj­jenek. Nagyon könnyű félreértést előidézni, különösen pedig a dzsigitek önzése minden bajt a gazdájára hárít, a ki pedig legfeljebb annyiban bűnös, hogy nem eléggé éberen ügyelt embereire. Itt nyugodt lehettem, mert semmi sem zavarta meg az egyetértést expediczióm és a benszülöttek között, s egészen jó barátok voltunk. A czukros tea csak úgy ömlött jurtomban s valóságos áldozati füst gyanánt gomolygott a czigarettafüst a jurt tetejéig. Ezekhez az anyagi javakhoz járult a komoly és tréfás beszélgetés özöne, leginkább elutazásom­ról és esetleges visszatérésemről. Az öreg MOMUN-KHÁN különösen szíves volt hozzám. Ez a hatalmas, magas termetű aggastyán, 80 éves kora elle­nére is olyan egyenesen tartotta magát, mint a fenyőszál. Sötét szemüveget ajándékoztam neki, mert ő is, mint igen sok kirgiz, a jurt füstjétől szem­gyúladásban szenvedett. Megígértem azonkívül, hogy Przsevalszkból orvos­ságot is küldök neki (czinkszulfátot), a mit ép oly nagyvilágias, illemtudó kedvességgel köszönt meg, mint a hogy azt fiaitól már megszoktam. Tégla­vörös szövetkabátjával, lábnyi hosszú, hófehér szakállával igazi tipusa az öreg a kirgiz „grand seigneur" -nek. Elfogulatlan társalgásában valami rend­kívüli patriarchális volt, a mit nagyon vonzóvá tett a többi jelenlevőknek vele szemben tanúsított, önkéntelen tisztelete. MOMUN-KHÁN minden áron meg akarta igértetni, hogy néhány év múlva térjek vissza hozzájuk, az Isszyk-kul partjára. A meddig az ember fiatal, utazhatik, de már az ő korában az sok kelle­metlenséggel jár. Tréfásan fenyegetett meg öklével, a mikor nem akartam határozott ígéretet tenni, s igazán keletiesen hangzott meghívásának utolsó, poétikusan túlzott részlete: „Mint vendégünk (kiutak), barátunkká lettél, s mi szomorúak leszünk, a míg távol vagy tőlünk. Jönnöd kell, hogy szomo­ALMASY : Vándor-utam Ázsia szivébe. 34

Next

/
Thumbnails
Contents