Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVI. fejezet. Búcsú a szyrtektől

BÚCSÚ A SZYRTEKTŐL 525 a sátrakat, míg mi, többiek, augusztus lO.-i tanyánkon valamivel felül kitértünk a Bel-kara-szu erdeibe, s ott a csúnya időben is néhány hajtást próbáltunk meg. A ragadozó madarak teljes költözködésben voltak, s így úgy itt, mint már Naryn-kol körül is, a vidék mindenütt tele volt szárt madarászokkal, a kik a madárhálóhoz hasonló csapdával fogdosták a sólymot és héját. A sólymászat leírásakor még alkalmam lesz erre visszatérni. Alivei a szártok jelenléte a Bel-kara-szu vidékén tervezett, sokatigérő hajtásokat nagyon nyugtalanította, a friss hóban látszó sok őz és farkascsapás sem tartott itt bennünket, hanem a sajátságos, lapos plateau-vidéken keresztül, a Türgen-lejtőre vágtunk át, a hol az egyik keskeny, de nagyon szép erdőpásztán három hajtást kíséreltünk meg. ATTEI és SZITNYIKOV három őzbakra is lőhettek, de a sűrűségben, sajnos, mind a három nagyon is megriadt vadat elhibázták. Alagam láttam egy hatalmas baglyot (Bubo turkouianus), a mely a turkesztáni vadászterületeken elég gyakori, továbbá egész sereg egyéb ragadozó madarat, de csak néhány nyírfajdra lőhettem, s el is ejtettem néhány darabot. A mikor a hajtások után a felé az erdővidék felé indultunk, a hol augusztus 9-én az őzbakot lőttem, az egyik meredek gyepes lejtőn valami 30 nyirfajdkakasra akadtunk, a melyek melancholikus csoportban, mint a varjak, összebújva hallatták bugybogó kiáltásukat. A kakasok dürgése késő őszszel a rossz idő bekövetkezését jelenti; most azonban nem volt szükség erre a jövendölésre, mert az idő amúgy is már oly rossz volt, hogy még rosszabb már alig lehetett volna. Bár kegyetlen idő volt, azért örültem ennek a látványnak. A Tien-san erdeiben rendkívül nagy számmal él a nyirfajd, s ha az igazi vadász-idényben, tavaszszal nem vadászhattam reája, legalább az az örömem megvolt, hogy a késő őszi napokban láthattam, hogy milyen élénk lehet az erdő kikeletkor! A rossz idő különben nemcsak minket űzött el a szyrtről, hanem minden valószínűség szerint a madárvilágot is alsóbb régiókba kergette, mert itt az erdők közt most olyan nagy számban és annyiféle madár tanyázott, hogy ez a nyáron látottat messze felülmulta. Csak úgy hemzsegett az erdőben a sok rozsdafarkú, a melyet olyan hévvel üldöztem a szyrteken, aztán meg czinkék, ökörszemek, királykák, rigók, füzikék, hegyi és havasi pintyőkék, alpi pacsirták stb., egy szóval a törpefenyő és a havasi legelők egész madárvilága találkozót adott itt, s most könnyű lett volna a gyűjtemény számára jól megválogatva megszerezni mindazt, a mi nem régen ezelőtt még egymagában is ugyancsak feltüzelte volna gyűjtőszenvedélyünket. Nagyon gazdag volt ez a madár-világ már azért is, mert ezeknek az erdőknek idevaló lakói még szintén teljes számmal maradtak itt, s még nem költözködtek melegebb klíma alá; itt voltak még a karmin-pirókok, s finom kis poszáták is hajszolódtak a fenyők koronái között. Innen származik, hogy a két utóbbi napon ornithologiai gyűjteményünk gazdag zsákmánynyal szaporodott, különösen