Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVI. fejezet. Búcsú a szyrtektől

520 isúcsű a szyrtéktól valami nyugati, a kecskéhez közel álló ősalaktól, valahonnan a Földközitenger vidékéről. A vadjuh bundája évszakonként csak keveset változik; nyáron valamivel kevésbbé sűrű, rövidebb és élénkebben vöröses sárga, télen sűrűbb, hosszabb a szőre, de egyszersmind fakóbb is, mert a szőrszálak végei kopottak, pusztultak és elhalaványodtak. Minden valószínűség szerint egy évben csak egyszer vedlik az állat, tavaszszal, holott a téli bunda csak a nyáron újra nőtt szőr teljes kifejlődése folytán keletkezik. Az arkar a kuldzsától csak halványabb színében és abban különbözik, hogy nincs olvan szép fehér pofaszakálla, mint a kuldzsának Azonkívül gyengébb, kisebb is, de főleg igen nagy a különbség a két nem szarvának nagysága és méretei között. Ezt minden leírásnál jobban magyarázza a mellékelt kép, míg az óriási, néha 30 kg. súlyú szarvak méreteit a következő táblázat tünteti fel: Kuldzsa, S—12 éves. A szarv hossza a spirális szerint mérve . 110—130 cm. A szarv hegyének távolsága 80—100 „ A tő kerülete 33— 38 „ A spirális legnagyobb körének átmérője . 30— 49 „ Arkar. A szarv hossza 29— 40 cm. A tő kerülete 12— 15 „ A korábban említett mellékfolyó tetorkolása alatt igen vonzó utazásunk volt, mert a völgylejtőket felépítő kőzet folytonos változatossága sajátságos bájt kölcsönöz a tájképnek. Bár a környező magaslatok nem valami jelentékenyek, s a Szárt-dzsol-szirt kivételével sehol sem nyúlnak a hóhatáron felül, a különböző kőzeteknek megfelelő rendkívül változatos formagazdagság kárpótol a kicsiny magasságkülönbségekért, s a nagy kiterjedésű törpefenyővegetáczió, meg a kezdődő erdős növényzet a sziklák tarka színezetével együtt rendkívül festőien hat. Majd pázsittal fedett palatetők szegélyzik a völgyet, s ezeknek enyhe lejtőit itt-ott a meredeken rétegzett, csupasz kőszikla meredek fokai szakítják meg; majd az előbb említett kékes földnem kopár halmai hoznak rikító színezetet a tájképbe; máskor meg ismét a Szárt-dzsol különösen pusztult, Vörös-sárga omladékai tornyosulnak, mint valami várrom a völgy felett, míg más helyeken kékes-szürke (alsó karbonkorú) mészkő meredek falai árulják el ennek nagy tömegét. Legszebb azonban a tájkép ott, a hol a mély, sötétvörös homokkő vadul szaggatott szirtjeire a gyalogfenyő, a magányosan álló, minden viharral daezoló, tépett fenyőfa haragos zöldje, meg a frissen hullott hó vakító fehér foltjai varázsolnak szép, színes takarót.