Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVI. fejezet. Búcsú a szyrtektől

BÚCSÚ A SZYRTEKTŐL 521 Ilyen szinpompás, a szó szoros értelmében tarka tájképet, mint a Kokdzser völgye, még sohasem láttam, s bár a késő ősz komor, szinte megdöbbentő szinhatása nagyon szép volt, mégis sajnálom, hogy nem láttam ezt a tájképet kora nyáron, a mikor minden szin sokkal teltebb, a fény sokkal intenzivebb, a mikor a nagy kiterjedésű mezők üde zöldje rendkívül szépen díszítheti a sötétvörös sziklafalakat. A majd szűk, majd tágasabb, hirtelen kanyargó völgyben kazak-aulokat találtunk, s végre a Szárt-dzsol lába alatt tanyát ütöttünk. Itt ATTEI és ORUZ-BEK megkértek, hogy néhány ismerőst látogathassanak meg, a mit persze készségesen megengedtem. Mi többiek alkonyattal a Kok-dzser folyóban halásztunk, ezúttal nem a gyűjtemény szaporítása végett, hanem, hogy jó halleveshez jussunk. Mivel azonban a rohanó vizű, gyönyörű kékes-zöld szinű patakból csak kilencz darab csinosan tarka Dyptichust fogtunk ki, a mi öt embernek meg se kottyan, ezek is a formólos edényekbe vándoroltak s megelégedtünk vacsorára kenyérrel és teával. 26-án hajnalhasadtával visszaérkezett ATTEI és ORUZ-BEK a tanyára. Velük volt két kazak az aulból, a kik Przsevalszkban lisztet és sót akartak vásárolni s ezért két üres tevét hoztak magukkal. Lefelé lovagoltunk aztán még egy darabot a Kok-dzser völgyében, egész addig a vad szurdokig, a hol a folyó mész- és pala-szirtek között, mint valami alagútban, eltűnik, hogy a másik oldalon, mint Nagy-Karkara hagyja el a sziklaszurdokot. Itt keresztülmentünk a Kok-dzseren s az egyik mellékpatak, névleg Arcsali (borókás) mentén ismét felfelé, a hegyre. Tanyánk az utóbbi hóesés birodalmában volt még, de csak némileg alább is már teljesen hómentes volt a terület. Érdekes volt, hogy ezt a hóhatárt először elhagytuk, aztán az Arcsali völgyében újra elértük, sőt átléptük. A hónap közepes kőmérsékletének megfelelően ereszkedett le ez a határ ennyire. A míg a nyári hóesés határa pontosan az erdő felső határával esik össze, s egyetlen, nem is derült nap elegendő, hogy a frissen hullott havat ismét visszaszorítsa a tulajdonképeni nyári hóhatárra, most ez a hótakaró mélyen lenyúlt az erdős régióba, s még a csendes, borult, de nem hideg idővel sem emelkedett feljebb 2100 méternél. Lenn a hóhatár alatt, meglepetésünkre, még éber marmotákra találtunk. Az Ecskili-tason még ébren találtuk őket, de az augusztus 26-án beállott nagy hóvihar után mind egyszerre eltűntek, sőt még Naryn-kolban is, a hol pedig gyönyörű nyári idő volt, minden marmota-túrás csendes és üres volt. lakói már téli álomba merültek. Már most itt, egy hónappal később, ebben az aránylag hideg völgyben, ébren találtuk a marmotákat, a melyek sürgősen munkálkodtak a legelőkön. ATTEI magyarázata erre a dologra nagyon valószínűnek látszik. A Kok-dzser vidékén az idén nagyon rosszak voltak a legelők s a szegény állatoknak nem volt idejük még sem a kellő téli takarmányt összegyűjteni, sem pedig kellőleg meghízni, a mi pedig nekik télen