Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVI. fejezet. Búcsú a szyrtektől

BÚCSÚ A SZYRTEKTŐL 515 Ilyen mászkálás közben a kuldzsának messze elálló szarváról rendesen letöredezik a hegye, úgy hogy majdnem kivétel nélkül csak a fiatal bakok szarva sértetlen. Ezen a sérülésen kívül még majdnem minden szarv a homlokoldalon is kopott, a mi onnan származik, hogy ezek az állatok egész birkamódon szoktak tülekedni, egymást ide-oda tolva. A mint emlitém, ezek a küzdelmek még akkor sem szoktak komolyan lefolyni, ha nemcsak játékból, hanem a párosodás idején történnek is: s ezzel ellent kell mondanom annak a, valószínűleg SZEVERCZOV által terjesztett nézetnek, hogy a sok szerteheverő kos és kecske-koponya a párosodás idején vívott elkeseredett küzdelmek emléke. A mállott és elfehéredett kuldzsa-koponya a szyrtvidékeknek majdnem nélkülözhetetlen vonása, s alig múlik el nap, hogy az ember egy vagy több ilyen elmaradhatatlan emléket ne találna. Ezek azonban nemcsak meredek sziklafalak lábánál hevernek, hanem épp oly gyakoriak a magas völgyek pusztaságain, mint a szyrtplateauk lapos tetején. A vadjuh semmiesetre sem olyan vérengző szörnyeteg, hogy ellenfelét sima földön bármiképen is ki tudná végezni; azonkívül rendszerint egyéb csontok nincsenek a koponyák mellett, hanem majdnem kivétel nélkül csak ilyeneket lehet találni, még ha többet is, esetleg 4—8 drbot is egy határon. Ennek a rejtvénynek a megoldása igen egyszerű; a szerteheverő koponyák ugyanis oly állatoktól származnak, a melyeket kirgiz vadászok ejtettek el. Kuldzsa-vadászatra ritkán megy a mergen egyedül, hanem mindig visz magával 2—3 hajtót Ha elejtik a kuldzsát, akkor szétdarabolják és felpakolják a lovakra, de a nehéz és értéktelen koponyát levágják és ott hagyják — mire való volna haszontalan terhet czipelni? Az arkárt, a mely sokkal gyengébb testű s legfeljebb 80—100 kg., egészen magukkal viszik, mert annak karcsú szarvából mindenféle kis dobozt, késnyelet stb. csinálnak. Ezért tartozik a ritkaságok közé, hogy az ember az aulok és a kislakok helyein kívül arkár-koponyát találjon. A kuldzsa-koponyákon is gyakran látni, hogy a szarvból mintegy lábnyi darab a végéről hiányzik, mert ezt is szívesen használják a kirgizek az előbbi czélra. A hol azonban a kuldzsa szabadon hullott el, a nélkül, hogy az ember hatalmába keríthette volna, ott mindig találunk a fakult koponya mellett egyéb csontokat is, mert különösen a váll környékének óriási csontjai soká ellentállanak a klima és a ragadozók pusztításainak. Ilyen koponyalelő-helyek sokkal nagyobb számban találkoznak, mint az a vadállomány érdekében kívánatos volna, s ezeknek a csontoknak a helyzetéből kiolvashatjuk a klímával folytatott küzdelem tragikus lefolyását itt a világtól elzárt, magányos szyrteken. Ritkán találni így egyetlen darabot, a mely megsebesülve, farkasok marása vagy betegség következtében hullott el; rendesen a mumiaszerűen összeszáradt hulláknak, farkas- és keselyűmarta fakó csontoknak egész halmaza hever ilyen helyeken, s a koponyák után megállapíthatjuk az elhullott állatok számát. 33*