Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
III. fejezet. A hét folyam országában
88 A HÉT FO I.YAM ORSZÁGÁBAN 88 hogy fel ne tüzesedjenek. Erre a czélra jó, minél több kocsikenőt vinni; minden nagyobb helységben kis fadobozokban kapható. Minden állomáson meg kell azonban a jemscsiket is kenni egy kis borravalóval, a mit az sohasem köszön meg, hanem azonnal a legtermészetesebb bugyellárisba, a szájába sülyeszti, s csak úgy odavetőleg súgja oda az új jemscsiknek: onbes, dzsigirma, óUizP s e szerint megy azután a további kocsikázás. A Taskent—Vjernyi közti úton 39 állomás van, s az egész úton 234 lovat használtam a két kocsihoz, 78 jemscsikkel és 39 sztárosztával volt dolgom. Természetes, hogy ilyen változatos utazás alatt az ember egész lélektani tanulmányokat tehet, s az utazás élményeire és eseményeire sokkal jobban figyel, mint különben. Vannak kedélyes, majd goromba, tiszta, majd piszkos sztároszták; némelyik olyan bizalmatlanul fogadja az embert, mintha a legveszedelmesebb kémet gyanítaná benne, máskor meg ellenkezőleg, olyan barátságos vendégszeretettel, a mi az orosz népet annyira jellemzi, mintha már ős idők óta a legjobb barátságban éltünk volna egymással: pedig, pedig a sors vihara úgy hányhatja az embert, hogy talán sohasem látjuk többé egymást! Most a húsvéti ünnepek alatt nagyon sok részeggel találkoztunk, úgy, hogy egész sor állomáson végig alig kapott az ember szamovárt; de annál jobb dolgom volt Merké-ben, a hol az állomásfőnök meghívott húsvéti ebédre, s olyan hatalmas ebédet szolgált fel, hogy még a postautazáson szerzett farkasétvágy sem tudott vele megküzdeni. Egy más helyen a pusztán magányosan álló állomás kiholtan várta kocsimat. A mikor az udvarra behajtottunk, nem mozdult semmi az állomáson, csak egy óriási hosszú, hosszan lelógó, kikent hajú muzsik próbált ott egy szamovárt felgyújtani, úgy, hogy a csizmaszárat használta fujtatónak. — „Hol van a főnök?" — „Részeg!" — „Hát a felesége?" — „Részeg!" — A kirgiz jemscsik segítségével magam vezettem be az állomás naplójába a fizetést és a lóváltást. u n Az egyik állomáson meg alig 10 éves kis fiú jelent meg a berobogó kocsi mellett, s kérdésemre, hogy hol a főnök, egész önérzetesen felelte: „Ma én vagyok a sztároszta!" 2 s az ügyes, eleven fiú nagy gyakorlattal és rátermettséggel végezte feladatát a „bácsi" helyett. Egész Pispekig a postaút az Alexander-láncz északi lábánál végtelen, monoton pusztaságon vezet keresztül, a melyből a hegység minden átmenet nélkül, falként emelkedik ki. A síkságot csak a hegyekről lejövő folyók öntözik, 31. kép. Különös fujtatószerszám. ' Tizenöt, húsz, harmincz. 2 Sztároszta olyanfélét jelent, mint „bácsi".
