Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
III. fejezet. A hét folyam országában
A HÉT FOI.YAM ORSZÁGÁBAN 87 egészen a községig kitűnő, s lassankint bele is éltem magamat a tarantászon való kocsikázásba. Megvan ennek az éjjeli kocsikázásnak a maga költészete, a mikor a hangtalan, koromsötét pusztákon egyedül a vágtató szekér képviseli az életet, s a melyeknek méla csendjét a trojka moll-akkordú csengetyűi hangulatosan verik fel. Messziről jön, három lóval, a szekér Poros úton, víg robajjal utólcr: De a rúdján panaszosan zokogva Szólal meg a valdáj-csengő ércz-szava. 1 Ennek a hangulatnak hatása alatt százával született az orosz nép ajkán népdal, a mely mindig a puszták varázsát, a melódiás csengő hangot énekli, s különösen elterjedt a „Trojka" czímű, a melynek első strófáját magyaros átírásban fennebb közöltem. Álmodozva hevertem sokáig a kocsiban, azzal a különös érzéssel, hogy, bár sietve rohanunk tovább, mégis mindig az alaktalan sötétség, a szörnyű síri csend kellős közepén maradunk, a míg azután az álmodozásból prózai álom lett, s a puszta, az éj és a valdáji harangok csengése mind semmivé lett a kimerült test pihenő szelleme előtt. Úgy aludhattam, „mint a bunda", mert valami állomásépület előtt, a reggeli hűs levegőben, a nvilt országúton állt a kocsim, a mikor felébredtem; a sztároszta és a jemscsikek egyszerűen ott hagytak, minthogy maguk sem nagyon örülnek az éjjeli kocsikázásnak. A kocsi megállása, a hirtelen beállott nyugalom és csend, a mely a kocsi rázását, a csengetyűk csilingelését felváltotta, nem voltak képesek felébreszteni, csak a szürkülettel beállott kemény hidegre ébredtem fel. így félig megfagyva, nvilt országúton, a kocsiban felébredni különös érzés, mert jó időbe telik, míg az ember magához tér, s világos lesz előtte, hogy hol van és mi történt. De akkor aztán annál nagyobb hévvel lármázza fel az ember az állomást, csöröl-pöröl az elvesztett idő miatt, s azután előállíttatja a forró szamovárt, megfizeti a taksát, s teljesen felüdülve, annál elevenebben folytatja az utazást. Az efféle kalandok jellemzik a postautazást, s éppen ez bizonyítja, hogy milyen nagy ezeken az utakon a közbiztonság, mert még hölgyek is minden félelem nélkül utaznak; pedig napok hosszat, egészen lakatlan vidéken, teljesen egyedül szállítják őket a postakocsisok állomásról állomásra. A jemscsikek kivétel nélkül kirgizek (kazakok), jóravaló kedélyes nép, a mely némi borravalóért testtel-lélekkel szolgálja gazdáját, s mindent elkövet, hogy óránként a hivatalos 10 versztnél többet is meg tudjon futni. Az a régi közmondás: „A ki jól fizet, az jól is utazik", itt tökéletesen áll. Minden második vagy harmadik állomáson újra kell a tengelyeket kenni, 1 VaJddj orosz városka, a mely éppen úgy híres az ő csengetyűiről, mint pl. Tuja a szamovárjairól, vagy oxidált ezüstműveiről.
