A Svédországi Magyarok Országos Hiradója, 1988 (8. évfolyam, 29-31. szám)
1988-12-01 / 31. szám
Nemzeti öntudat és történetírás Az utóbbi idóben egyre több szó esik a közösségi érzés és összetartozás, a nemzeti öntudat kérdéseiről, ezzel kapcsolatban az iskolai oktatás-nevelés feladatairól és felelősségéről. Az alábbi rövid írásban a problémát a történetírás oldaláról igyekszem megközelíteni. NEMZET ÉS HAGYOMÁNY Minden népben és nemzetben élt valamilyen elképzelés származásáról, műit járói, létének éneiméről és céljáról. Kialakulásában fontos része volt a vallásnak, s minél messzebbre megyünk vissza a múltba, ezek az elképzelések annál misztikusabbak. Jelentőségük kezdettől fogva az volt, hogy egységbe forrasztották a közösséget, elsősorban annak azt a részét, amelyet mai szóval politikailag tudatosnak nevezünk. Az antik vallások korában, a görög-római mítoszokban. a germán regevilágban, vagy a bolgártörök népek sámánhitében mindegyik népnek külön istene és külön csodás eredethagyománya voh. A közösséget ez az eredethagyomány és a saját istenükbe vetett hit forrasztotta politikai egységbe. valamely isteni eredetű, vagy istentől kiválasztott tórzsíő, fejedelem alatt. Megváltozott a helyzet a kereszténység idején, mert univerzális követelményeivel fölébe emelkedett a megtérő népek pogány kori kultuszának, a külön istenek eh (Intek, a keresztény népek immár mindnyájan egy atyának a gyermekei. Ahogy Pál apostol mondotta: .Nincsen többé különbség zsidó és görög között, meri ugyanaz az ura mindegyiknek." A keresztény népek mind testvérek, hiszen közös munkával, együttes fáradozással kell felépíteniók a földön Isten országát. Az Istentől rendelt uralkodó legfontosabb kötelessége a hit védelme és terjesztése. Ebből az egyetemleges kötelességből fejlődik ki azután előbb az egyes uralkodóházak, majd az országok és népek küldetéstudata, amely a keresztény egységen belül kijelöli a helyüket. A megváltozott eredettudattal együtt, ez a vallásos küldetéshit fogja közösségbe a középkori nemzeteket. Példaként idézzük a német nemzeti öntudat kiformálódásának útját. A német királyok, majd a_ német-római birodalom császárai kezdetben csak egyedül érezték feladatuknak a keresztény hit védelmét. A 800-as évek krónikásai még mind a császár kötelességét hangsúlyozzák a pogány szlávok és magyarok elleni harcban, a német nemzetről nem esik szó. Csak később, a keresztes hadjáratok idején kezdi a németség kitüntetésnek érezni, hogy kezében tarthatja az Impériumot; ettől kezdve átveszi a dinasztia kereszténységvédő hivatását és ezzel belép a választott népek torába. Az ezredfordulón már magát tartja a legkiválóbb, legdicaőbb népnek; a bátorság, lovagiasság szinte kizárólag német erény a szemükben, t minden más népet barbárnak tartanak, ók az Isten választottjai, az egyetlen igazán keresztény nép, ők védik a kereszténységet, és Isten mindenben őket segíti. Ahogy a dümkruti csatában a cseheket tűző nappal vakította el, órájuk pedig ugyanakkor felhőárnyékot borított — mondja a krónikás. Még a németek előtt bontakozik ki a franciák hivatásérzése. A keresztény vallásra térés után három évszázaddal Nagy Károly császár meggyőződéssel hirdeti: .A mi kötelességünk Krisztus szent egyházának fegyveres védelme a hitetlenek minden támadásával szemben.” A IX. század végén keletkezett latin ének a királyt buzdítja harcra a pogány normannok ellen, azzal indokolván ezt, hogy már gyermekkorában Isten szolgálatára szentelték. Isten szereti és segíti őt, mert buzgó keresztény és mert ő a francia király. A Roland-ének azután jelentős lépéssd továbbmegy, amikor kijelenti, bogy a .pogány" mórok elleni harc közős kötelessége, sőt hivatása a királynak és a francia nemzetnek. Ezzel egy időben erősödik meg a francia nemesség körében a római származás tudata és büszkesége. Ahogy ■ krónikában olvassuk: Isten a római császári méltóságot az .igazhitű frankok sziklaszilárd erősségére bízta", mert a .hamis hitű görögök" elfajzottak. A keresztes háborúk korára azután a gondolat a .legkeresztényibb király” knragságának nagy kereszténységvédő hivatásává szélesedik. A szentföldi hadjáratokban küldetésük szinte már túlvilág] fényben áll előttünk a krónikás írásában: .Gesta Dei per Francos": Isten cselekedetei, amelyeket a franciák vittek végbe. A magyar fejlődés is hasonló úton járt. A Névtelen Jegyző elbeszélésében a turul madártól való eredet totemisztikus hite már helyet ad az Árpádház Attilától való leszármazása tudós elméletének. Az uralkodóház eredetroondáját csak 100 év múlva, az 1200-as évek végén viszik át a magyarság egészére. Kézai Simon mester krónikájában már nemcsak az Árpádok származnak Attilától, hanem a magyarok is a hunoktól. Ekkor válik általánossá a csodaszarvas mondája, Hunor és Magyar története. Mivel pedig a hunokat azonosították a szkítákkal, az 1400-as évekre a nemesség körében általánossá válik a szittya származás öntudata. Ez a szítytya öntudat nyilvánul meg Hunyadi Mátyás király leveleiben, Werbőczi István Hármas Könyvének fejezeteiben, vagy a mohácsi vész után. Szeré mi Györgynek Magyarország romlásáról árt, sokszor zavaros fejtegetéseiben. Kezdetben küldetéstudata is csak a királyi háznak van: a keresztény közösség védelme s keletről és délről támadó pogány népekkel szemben. Elsőnek IV. Béla király öntötte formába a hivatástudatot a tatárjáráskor, IV. Ince pápához fron levelében. Büszkén vallon kollektív küldetéstudattá csak az 1400-as évekre vált. Ahogy ■ ferences szerzetesek pesti rendházának gvárdiánja, I atkai Orvit mondotta Szent István királyról szóló prédikációjában 1497-ben: .Ezt az erős népet, melynek vére és csontjai a különböző országok hegyeit és völgyeit borítják, rendelte az Isten pajzsul a nagy törők ellen, bogy bátorsága és derekassága révén a szent kereszténység az óhajtott békét élvezhesse." A reformációval megszűnt a keresztény népek egysége, a középkori magyar állam is három darabra tőrt Az országra és népére az állandó háborúsággal egybekötött mérhetetlen pusztulás és szenvedés zúdult A magyar nép — immár nemcsak a kiváltságos rendek — összetartozását azonban országhatárokon innen és túl fenntartotta a protestáns prédikátorok által megfogalmazott tétel: a mágyar az Isten választott népe. Igaz, bogy sokat szenved törőktől, talártól, de Isten azt bünteti, akit szeret. Azért zúdítja a csapásokat Magyarországra, hogy megpróbálja, magához hajlítsa és azután felemelje kedves népét. Ahogy Szkhárod Horvát András éneke mondja: K irályt nemzet vagy, noha te kicsin vagy. Az Atya-Istennek bizony te kedves vagyf ő Szent Fia által már te is fid vagy. Minden dicsőségben higgyed, hogy részes vagy. Az ellenreformáció térhódítása megtépázta ugyan a protestánsok hitét a választott nép gondolatában, de az isteni gondviselésnek a magyarok iránti különös kedvezését minden felekezet vallotta, büszkén hivatkozva egyik oldalon a magyar szentek bosszú sorára, máskon a szabadságharcok vezérférfi*ir>, az Istentől küldött szabadiunkra. A felvilágosodás lassú térnyerésével szertefoszlott a vallásos jellegű megkülönböztetés, de vele együtt a hitre épített öntudat is. Míg azonban egyfelől a tudományos kutatás megkezdte a magyarság származásának, nyelvi hovatartozásának a földerítését, szertefoszlatva a korábbi megalapozatlan nézeteket, a nacionalizmus ébredése, majd megerősödése romantikus nézeteknek adott tápot, amelyek az iskolákon keresztül igen hamar eljutottak a széles rétegekhez. Az összetartozás és öntudat erősítését szolgálta a nemzeti múlt beroizálása, a régi nagyság sűrű fölemlegetése, ami Berzsenyi vagy Petőfi költeményeibe is utat talált. És míg egyfelől a nemzettudatnak a társadalmi reformokkal való egybekötése tágította és erősítette a közösséget, másfelől a nacionalizmus megindított* azt a folyamatot, mely egyre szőkébbre vonja a nemzeti kereteket, kirekesztve belőle egyeseket és egész rétegeket. Míg azonban a reformkor (rőt, politikusai gyakran kemény ön bírálattal nézték múltunkat, a polgári korszakban ezek a hangok nagyon elhalkultak, hogy a két világháború közt szinte már korlátlan óndicséretnek adjanak helyet. Tudományban és irodalomban megindul annak kutatása, hogy ki az igazán magyar, mik azok az örök értékű, soha nem változó vonások, amelyek a magyar magatartást és gondolkozást jellemzik, kortól és helyzettől függetlenül Ezekben a fejtegetésekben minden bajunk okai az idegenből átvett eszmék voltak, .a keleti magyar létek meghátrálása a Nyugat előtt". Tanulmányokban olvashatjuk, hogy Európa keleti peremén a humán eszmény egyetlen megtestesítője és védője 1000 év óta a magyarok voltak. Humanizmus, mások meggyőződésének tisztelete, vitézség és emberség, mindezeken felül pedig a szabadság szeretete, — a kor szemléletében ez jellemezte a magyarságot .dicsőséges történelme” egész folyamán. .Arisztokratikus nemzet voltunk mindig" — olvassuk. Nálunk a polgári korszak sajátságos módon a nemesi életeszmény másodvirágzását hozta, a nemes ekkor azonosult a magyarral. Ahogy a harmincas évek egyik sokat forgatott művében olvassuk: .A magyar nemességet helytelen úgy nézni, mint más országokban. Nem kaszt ez a nemzeten belül, hanem maga a nemzet, szemben azokkal az országlakosokkal, akik nem emelkedtek fel körébe, akik nem alkalmasak szellemét, hivatását hordozni, vagy nem vállalják.” Ne csodálkozzunk, bogy a negyvenes évek második felében meginduló marxista történetírás dühödt indulattal támadt erre a torz felfogásra. A jogos kritika és helyreigazítás helyen azonban a teljes tagadás álláspontjára helyezkedett. Eszerint a magyar nemességet, az ország urait soha, semmilyen eszmény nem vezette, csak anyagi érdekeiket nézték, s ha ez úgy kívánta, a hazát mindannyiszor elárulták. Igaz, a paraszt viszont — akit a nemesek állati sorban tartottak — hacsak tehette, megvédte a hont, amely nem volt hazája. Nem volt tehát haza, de nem volt nemzet sem. Eza szemlélet nem azt kereste, ami összeköt, hanem azt, ami szétválaszt. Kiváltságosak és jobbágypaca sztok, minden összetartozás érzelme nélkül, mindvégig ellenségként álltak egymással szemben a történelemben. A magyar múlt, korábban nagynak tartott alakjai, alig néhány kivétellel, csupán osztályérdekek képviselőivé váltak, a gazdasági törvényszerűségek mellett, az ember amúgy is szinte elsikkadt a történelemből, melynek többé nem alakítója. Ez a történetírás azt tanította, hogy a honfoglaló magyarság műveletlen csordaként jött az országba és mindent az itt talált szlávok lói tan uh. Azt tanította, hogy Magyarország kezdettől fogva Kelet-Európához és nem a nyugati közösséghez tartozott. Hogy ezt igazolja, nem szólt a nyugathoz kapcsolódó erős kulturális szálakról, ha pedig valamilyen eszmeáramlat ideérkezését mégsem tagadhatta, azt egyszerűen hamis ideológiának nevezte. Szabadságharcaink puszta nemesi megmozdulásokká degradálódtak, s a második világháború éveinek itthoni embertelenségeiért egyetemlegesen fasisztának bélyegezték az egész magyarságot, megutáltatva az apákat a fiákkal és elvéve az önbecsülést egy egész nemzedéktől. Az 1956-ról vallott hivatalos felfogás pedig azt hír esztelte, hogy a szabadságharc résztvevői külföldi pénzen felbérelt ellen forradal már ok voltak. Az 1950-es években ebben a szellemben íródtak a tankönyvek, ezt hirdették az újságok és a rádió, sőt a történeti munkák nagy része is. A magyar történetet egyébként is rövidre zárták, a trianoni ország területére szorítva, és időben az utolsó másfél évszázadra korlátozva. A régebbi időkből jóformán csak a paraszti felkeléseket említették, pozitív értékelést pedig szinte csak a munkásmozgalom kapott. Hőseik romantikus színekben pompáztak, akárcsak korábban a nemesi vezérek. Maguk a mozgalmak légüres térbe kerültek, s tértől, időtől, gyakran a valóságtól függetlenül szolgáltatták az öröknek vélt ideológiai tanulságot. Arról, hogy magyar és magyar közt, társadalmi helyzetétől függetlenül, kezdettől fogva mindig élt az összetartozás érzése, hogy az egymással szembenálló társadalmi osztályok — úgy, ahogy másutt is — együtt alakították azt, amit magyar történelemnek mondunk, s koronként változó formában és változó tartalommal, de hosszú évszázadok óta volt magyar nemzet, arról általában nem esett szó. Arról meg éppen nem, hogy nyelvi, kulturális, magatartásbeli azonosság és a közös múlt alapján ma is van magyar nemzet, melynek jelentős része nem saját akaratából az ország határain kívül került Erről még említést sem voh szabad tenni. Ez a történetszemlélet rövidre vágta a nemzeti emlékezés fájának mélybe nyúló gyökereit és lenyeste szerteágazó gallyait. Egy egész nemzedék nőtt fel ebben a szemléletben. Ne lepődjünk meg. bogy nem kötődik semmilyen közösséghez, úgy érzi, nem tartozik sehová, nem vállal senkiért és semmiért felelősségei vagy áldozatot, máról holnapra él, gyakran cél és eszmények nélkül. Többjei mulatja, hogy talán már túl vagyunk a nagy átalakulással i járd gyermekbetegségeken. Kezdjük belátni, hogy a történelem folyamán egyetlen nemzedéknek sem adatott meg a világon. hogy a semmiből, előzmények nélkül építse a maga világát Mai életünk elöltünk járt generációt mwszú sorának kemény munkájára épül, csah*^yi»ijuk, amit ők elkezdtek, persze a magunk elképzel?" sei és lehetőségei szerint. De nem kezdhetjük a semmiből, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, amit örököltünk, legyen az akár jó, akár rossz. Az előttünk élők öröme és szenvedése, tévedései és hibái, győzelmei és bukásai, akár akarjuk, akár nem. akár tudomásul vesszük, akár nem, részei a mi életünknek. Ahogy akaratunktól függetlenül születünk bele egy kisebb, családi és egy nagyobb, nemzeti közónégbe, amely múltjával és jelenével egyaránt fonnál bennünket és meghatározza létünket. A szülőföldet a mát és a holnapot jelképező gyárkémény, valamint a múltból maradt romok együttesen teszik hazává. Az emberi öntudat is akkor teljes, ha ölelkezik benne az ősök küzdelme a jelen munkásságával. És ahogy egyéni öntudatomat és magatartásomat formálja, erősíti vagy gyöngíti az, amit őseimről tudok, ugyanúgy formálja, erősíti, vagy gyöngíti a közösségi tudatot az, amit a nemzeti múltról vallók. Akinek tudata nem kapaszkodik a múltba, aki nem vállal közösséget a nemzeti történettel, az jöttmentnek érzi magát a mai társadalomban, s nem várhatunk egyéni felelősséget attól, aki nem érzi felelősségét a széles értelemben vett nemzeti közösség egészének sorsáért. Azt jelentené mindez, hogy öltöztessük rózsaszínbe a magyar múltat? Korántsem. Illúziókra, hamis megállapításokra nem lehet önismeretet és öntudatot építem. A múh bármilyen szempontból történő meghamisítáta. megszépítése vagy befeket fi ése, a jelenben való tájékozódásban bosszulja meg magát. A jelen realitásainak felismerését csak a reális történelmi látás segítheti. Már a régi rómaiak tudták, hogy a történelem az élet tanítómestere. A jelenben az tud eligazodni, aki ismeri a múltból a mába vezető utat. A történetírás ennek a megismerését kell, hogy elősegítse. De ezt a feladatát csak akkor tudja elvégezni, ha a valóságot keresi, a valóságot tárja fd, és ha a fejlődés egyetemes törvényszerűségei mellett megmutatja a cselekvő, az életet formáló embert is, aki alakítója a történelemnek. Ahogy azt is megmutatja, hogy az egyén mindig csak a közösségen belül érvényesülhetett, a közösségi lét viszont erőt is adott az egyes embernek. Történetírásunk az utóbbi két évtizedben jelentősen megújult, tudományos alaposságban és szemléletében is. Célja csak az lehet, hogy a múh valóságát ábrázolja, ha kell illúziókat rombolva, de a nemzeti közösség, a társadalom érdekeit tartva szem előtt Ne akarjon hízelegni a nemzeti öntudatnak, de azt se tartsa feladatának, hogy sárba tapossa a múlt értékeit. Mutassa meg az emberi, benne a nemzeti fejlődés törvényszerűségeit, az egyéni és közösségi sorsot formáló eróket, a történelmet alakító nagy személyek munkásságát és a névtelen milliók küzdelmeit, szenvedéseit Mindezt a külső szemlélő tárgyilagosságával, de belső együttérzésből fakadó átéléssel. A nemzeti öntudatnak, az összetartozás érzésének, s az ettől elválaszthatatlan haza fiságnak ereje attól is függ. hogy milyen mélyen gyökerezik a nemzeti múltban. > . Benda Kálmán HITEL • I9M I tzáoi 23 24 HTT** • If««. I. min EZÚTON KÖZÖLJÜK TAGJAINKKAL, HOGY A SVÉDORSZÁGI MAGYAROK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 1989 évi KÖZGYŰLÉSÉT MÁRCIUS 4-én, 18 órakor TARTJA A STOCKHOLMI MAGYAR HAZBAN. A KÖZGYŰLÉS UTÁN KAVE-TEA, MAJD HERCEG ER BA ODESCALCHI SÁNDOR TART ELŐADÁST XI INCE PAPA SZEREPÉRŐL MAGYARORSZAG FELSZABADITASABAN A TÖRÖK URALOM ALÓL (Lásd a csatolt meghívót!). E SZAMUNKRA FONTOS TÖRTÉNELMI ESEMÉNYNEK MOST ÜNNEPELTÜK 300. ÉVFORDULÓJÁT. SOK RÉSZTVEVŐT ES HALLGATÓT VAR SZÍVÉLYESEN;---------- A vezetőség.
