A Svédországi Magyarok Országos Hiradója, 1988 (8. évfolyam, 29-31. szám)
1988-06-01 / 29. szám
Ruhaadományok egy debreceni plébánián. Az érkezők többsége segítségre szorul tálánál álló mikrofonnál több száz budapesti és vidéki munkalehetőséget. Péntekenként a rákosszentmihályi templomban négy lelkész teljesít szolgálatot. „Igyekszünk a vállalati emberekkel megértetni, nekik sem szabad a gyors boldogulás lehetőségét szuggerálniuk az érkezőkbe — mondja Pánczél Tivadar lelkész. — Mi őszintén elmondjuk, hogy az ország komoly gazdasági gondokkal küzd, s lakáshoz jutni alighanem nehezebb, mint Romániában A Nyugatra tartókkal közöljük, hogy — befogadó állam híján — egyelőre nem utazhatnak tovább. A gyereküket, házastársukat otthonhagyókat -pedig felszólítjuk, hogy ha csak tehetik, térjenek haza, s ne vállalkozzanak erre a bizonytalan kalandra.” Hasonló intelmeket intéznek a Romániából érkezőkhöz — Timár Mihály plébános szerint — a debreceni templomokban is. Az ő becslése szerint a személyes beszélgetések után az áttelepülni szándékozók mintegy negyedét sikerül visszafordulásra bírni.. A többiek — esetleg megcsappant reményekkel —, de maradnak. Jó részük nincstelen, anyagi segítségre szorul. A Vöröskereszt a múlt héten az ő támogatásukra indított adománygyűjtő akciót, ennek első napi eredményei még nem ismeretesek. Egyelőre annyit sikerült megtudnunk, hogy a református hívők eddig Debrecenben 90 ezer forintot, Budapesten mintegy 200 ezer forintot adományoztak a romániai magyaroknak. Az egyház 500—2000 forintos összegekben oszt segélyeket. A szállásgondok, az iskoláztatással, valamint az egészségügyi és szociális ellátással kapcsolatos nehézségek gyakran kemény próba elé állítják ezekben a hónapokban a Romániából érkezőket. Rákosszentmihályon találkoztam egy kilencedik hónapos terhes asszonnyal, aki elmondta, hogy a szülészeten külföldi állampolgárként napi. 1500 forintot kell majd fizetnie az ellátásért, amit — jelenlegi helyzetére tekintettel — csak segélyből vagy kölcsönpénzből tudna megfizetni. Az ilyen típusú nehézségek jó része a letelepedési ügyeket koordináló, február végén alakult kormánybizottság működése nyomán előbb-utóbb alighanem megszüntethető lesz. Sokkal nehezebb és hosszadalmasabb feladatnak ígérkezik a családegyesítéssel kapcsolatos — már jelzett — nemzetközi jogi kérdések, nemkülönben az áttelepülők lakásproblémájának megoldása. Ami az utóbbit illeti, a parlament által a múlt héten megszavazott 300 millió forint összegű letelepedési alap (amely durván az állami költségvetés 0,2 százalékával egyenlő) várhatóan képes lesz valamirevaló segítséget nyújtani a Romániából érkezettek egzisztenciateremtéséhez. A lakásgondokra egyébként nyilván olyan megoldást kell találni, amely (legalábbis az esetek döntő többségében) nem a már évek óta lakásra váró tízezrek terhére rendezi ezt a kérdést, ugyanakkor elfogadható alternatívát kínál az első évekre az áttelepülőknek is. Többek véleménye szerint az áttelepülők lakáshoz juttatásának egyik útja az lehetne, ha egyes elnéptelenedő, de munkalehetőségektől nem távoli falvakban segítenék kedvezményes hitelekkel az ingatlanvásárlást. Az elmúlt hetekben kiderült, ezt az ötletet néhány faluban is életképesnek tartják: nemrég ugyanis egy Veszprém megyei faluközösség küldött pontosan ilyen tartalmú ajánlatot az áttelepülőket hagy számban pártfogoló református egyháznak. Hasonló szándékkal kereste fel néhány napja a rákosszentmihályi templomot egy Vas megyei képviselő is, aki a Körmend környéki falvakban kíván letelepedési lehetőséget felajánlani a Romániából érkezett magyaroknak. BABUS ENDRE Szegedi jelentés Különböző véleményeket lehet hallani arról, hogy a Romániából áttelepülő magyarok közül hányán választották lakhelyül Szegedet. Rendkívül ellentmondóak a számszerű találgatások, hallani olyan híreket is, hogy a szegedi kempingek faházait, illetve egy kisebb szállodát átadtak a határon túlról érkezőknek. A valóság ezzel szemben az, * hogy tavaly december óta összesen tizenhármán kének és kaptak ideiglenes tartózkodási engedélyt a megyében. A ; Csongrád Megyei Tanácsnál kapott információ szerint a kérelmezők lakj helyül Szegedet, Makót, Hódmező-I vásárhelyt és Csongrádot választották. Az áttelepülők nagy része útlevéllel í érkezik, de mint Pászt iné Mészáros 'j Évától, a Vöröskereszt szegedi titkárától megtudtam, egyesek az életveszélyt I is vállalják, hogy átjussanak a határon. | Február végén például két fiatalember I a Marost átúszva szökött Magyarországra. A hajmeresztő kaland után a fiatalokat a Vöröskereszt öltöztette fel, | amely egyébként nemcsak ruhaneműt, í de ideiglenes lakhelyet is igyekszik szerezni a rászorulóknak. A helyi tanácsnak nem okoz gondot, hogy rövid időn belül munkához juttassák az érkezőket. A Vöröskereszt városi titkára úgy véli: munkájukat megkönnyítette, hogy állami rangra emelték az áttelepülők ügyének kezelését, mert korábban úgy érezték, illegálisan támogatják a Romániából érkezőket. , Igyekeztem felderíteni: könnyü-e a beilleszkedés Szegeden az áttelepülőknek. Itt, az ország második legnagyobb értelmiségi centrumában köztudottan nehezen helyezkednek el az orvosok, a tanárok, a biológusok, épp ezért nem csodálkoztam azon, hogy például egy 31 éves „odaátról” jött orvos egyhónapos szegedi tartózkodás után végül is továbbment Békéscsabára, és jelenleg az ottani kórházhan dolgozik. Mint megtudtam, addig marad ott, amíg megismeri a magyar gyógyszereket. Aztán az egyik közeli faluban a termelőszövetkezet üzemi orvosa lesz, s szolgálati lakást kap. HALÁSZ MIKLÓS
