A Svédországi Magyarok Országos Hiradója, 1987 (7. évfolyam, 25. szám)
1987-09-01 / 25. szám
nem vagyunk egyedül, ötvenhat hősei közül sokan nem felejtették el, hogy honnan jöttek és miért. Fellármázták a világot, ők érték el, hogy otthon megváltoztatták a törvényt, amely lehetővé tette, hogy gyerekeket gyilkoljon a kommunista hatalom, ők érték el, hogy az ENSZ megbélyegezte a Szovjetuniót, jórészt nekik köszönhettük hogy enyhült a terror és mi nem ismertük őket, nem tudtunk róluk szinte semmit. Évfordulók múltak el. a besüppedt sírokon szaporodtak a virágok, március tizenötödikén egyre többen tűztek kokárdát a kabátjukra, egyre többen álltak meg emlékezni, tisztelegni a Petőfi szobornál, a Batthyányi örökmécses előtt. Tehetséges, fiatal írók új nemzedéke nőtt fel, olyanok, akikbe már nem lehetett belefojtani a szót akkor sem, ha évekig börtönőr vigyázta az álmatlanságukat. A Fiatal írók József Attila Köre körül történteket már nem sikerült agyonhallgatni és bár például Hajnal Liászló Gábort a börtön után emigrációba kényszerítetlék, dr. Demszky Gábort megverték, Krassó Györgyöt örökös zaklatással, súlyos büntetésekkel próbálták megtörni, Lezsák Sándor üldözötté vált a saját hazájában, lehetetlenné tették a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) működését - a gát már átszakadt. Magánlakásokon, állandóan változó színhelyeken, egyre gyarapodó hallgatóság előtt, egyre nyíltabban és egyre többen szóltak arról, hogy Magyarország nem felszabadult, hanem börtönné változott 1945- ben. ötvenhat 25. évfordulóján már ezrek és ezrek hallgatták - gyakran szervezetten — a Szabad Európa Rádió sorozatműsorát, akkor ismerte meg tíz ország az igazságot a negyed évszázaddal ezelőtti eseményekről és arról, ami azóta, 'abból következve otthon történt. Kazettákra vettük fel az adást, egy festőművész barátom szakemberekkel konzultálva kereste meg azokat a helyeket, ahol kevésbé érvényesült a zavarás. A szegedi Józef Attila Tudományegyetemen diákkörök alakultak 56 történetének tanulmányozására, röpcédulákat szerkesztettek és terjesztettek egészen nyíltan, más egyetemeken és főiskolákon vitaköröket szerveztek meghívott előadókkal, a kommunista nevelés látványosan mondott csődöt. Azok a fiatalok tették fel a rendszer számára kényelmetlen kérdéseket, akik már nemcsak a szocialistának mondott társadalmi rendszerbe születtek bele, hanem a kádári konszolidáció idején jöttek a világra. Soha nem hallottak, olvastak mást, mint Berecz János hazugságait, nem történelmet tanultak, hanem történelemhamisftást és mégis ezrével mentek tüntetni raárc. 15- én, ők követelték, hogy a szovjet csapatok hagyják el az országot pedig rájuk már nem lőttek az orosz tankok, ők még nem ismerték belülről a börtönöket. Az emigráció két és fél évtizedes munkája nyert értelmet visszamenőleg és örök érvénnyel. Ennyi idő alatt felnőtté érik az újszülött, ennyi idő alatt politikailag is felnőtté értek az otthoni fiatalok. Amikor a Nemzetőr kezdeményezésére 1985-ben megjelent a Független Fórum című kiadvány, amely a Kárpát-medence szamizdat irodalmából válogatott, a szerkesztők a bőség örömteli zavarával küzdve tapasztalhatták, hogy mennyire él a magyarság tudata, a hazaszeretet az otthoni és a kisebbségi sorba kényszerltett honfitársainkban. Igazi, hatékony földalatti irodalom jött létre, lapok, kiadók szerveződtek, a termés sokszínű és magasszínvonalú. Másfél évszázadon át hódoltatta a török Magyarországot. Már a dédunokái éltek azoknak a végvári vitézeknek, akik az első csatákban estek el, ők már csak a félholdas világot ismerték. Nem volt rádió, nem nézhettek televíziót, nem jelentek meg újságok, az emberek alig tudtak egymásról valamit és mégis, amikor eljött a lehetőség, egyetlen testként mozdult meg az ország, mindenki tudta, hogy a tőröknek haza kell takarodnia. A csoda megtörtént, a hazaszeretet csodája, annak a csodája, hogy bennünk él névtelen eleink évszázadokon át múltba vonult serege. Annak a csodája, hogy bennünk élnek azok, akik majd ránk emlékeznek büszkén, ha elvégezzük a feladatot, amelyet azok állítottak elénk, akik megőrizték számunkra a lehetőséget, hogy szenvedélyesen magyarnak erezhessük magunkat a világban szétszórva is. Azt hiszem, hogy tudni nem, csak érezni lehet, hogy mi a haza. Érezni, amikor elszorult torokkal, majdnem felzokogva énekeljük, hogy: Isten, áldd meg a magyart! Érezni, amikor elfelhösödött szemmel álmos alföldi akácok képét idézzük fel csillogó felhőkarcolók tövében, érezni, amikor olvassuk, hogy a mai, otthoni fiatalok is tudják, hogy a töröknek haza kell takarodnia. A haza bennünk van és olyanná lesz, amilyenek mi vagyunk. Szolgálnunk kell hát tisztelettel, önfeláldozó szeretettel, ahogy azok tették, akiktől örököltük, ahogy teszik közülünk sokan ma is. ÜZENET A HONFITÁRSAKNAK, BARÁTOKNAK AZ ÁTMENETI TÁBOROKBA Október elején, Miklós Miklós barátommal öt átmeneti-tábort látogattunk meg és lakóik között mintegy száztíz magyarországi és erdélyi menekülttel beszéltünk. A feljegyzett intézendő dolgok egy részét az Invandrarverketnél (Bevándorlási hivatal, Norrköping), másokat a bevándorlási miniszter erre kijelölt munkacsoportjánál igyekeztem tisztázni, lehetőleg orvosolni. Az esetek egy részéről már beszéltem az érdekeltekkel a táborokban. Ha az eredmények nem is voltak a kívánt mértékben kielégítöek, az igyekezet mégsem volt felesleges. Néhány számunkra fontos kérdést máris kedvezőbben kezelnek és ágy hírlik, a rutinok is lassan könynyebbé válnak. A többséget közösen érintő kérdéseket sommásan így lehetne megválaszolni:- Minden magyar anyanyelvűnek joga van magyar tolmácshoz, függetlenül az állampolgárságtól. A tolmács a "kommunal-service" keretébe tartozik -úgyszintén a nyelvtanár, nyelvtanfolyam-, s a kommunnál merülhetnek fel nehézségek. A bevándorlási szervek csak kivételesen fontos esetekben avatkoznak be!- Mindenkinek joga van tudni, hogy melyik kommun, milyen mértékben fogad bevándorlókat. Az előrejelzéseket sokszorosan meghaladó bevándorlási áramlatban azonban elöfordfil, hogy a hatóságok maguk sem tudják biztosan, melyik kommun, hány extra-hellyel tud segíteni. Erre hivatkoznak a hatóságoknál, mikor a feltett kérdéseitekre nem tudnak (vagy nem akarnak) válaszolni.- A rendőrség kihallgatási és a SIV menedékjogot adó egységei a képtelenségig le vannak terhelve. Ebből eredően a várakozási idők rendszertelenül eltérőek.- A jelentkezők megsokszorozódott száma miatt, az Ausztrál és a kanadai követségek is megszigorították, vagy leállították eddigi jelentkezési rutinjaikat. Érdeklődésemre nem kaptam határozott és használható jelentkezési útmutatást. A bizonytalanság fokozódó érzése természetes jelenség helyzetetekben. Mégis szeretnélek türelemre, nyugalomra inteni Mindannyiotokat! ügyeitek meg-megrekednek, de az általános tendencia, a visszásságok és a takarékossági kampány ellenére is jó! Hadd említsem csak azt, hogy minden valószínűséggel számíthattok arra, hogy azokat, akiknek lejárt az útlevelük, nem kényszerítik Svédország elhagyására! JE
