G. Fekete szerk.: Studia Botanica Hungarica 10. 1975 (Budapest, 1975)

Radics, Ferenc: Emlékezés Borbás Vincére (1844-1905) halálának 70. évfordulóján

"Ősmátráról", amit BORBÁS legeredetibb elméletének nevez. Elfogadja RAPAICS nézetét, hogy az "Ősmátrával" megingatta KENER elméletét a magyar puszta eredetének délorosz analogonjáról. GOMBOCZ ENDRE krónikája - a korszak neo-nacionalista mételyének is engedve - BORBAST a "legmagyarabb botanikus"-nak mondja, pedig - mint kifejtettük - benne a hazafiság és a nemzetköziség egymással összefért, sőt öszsze is forrt. Inkább az látszik, hogy mások nem voltak annyira eredetiek, önállóak, mint BORBÁS a honismertető florisztikai kutatásban. BORBÁS születésének századik évfordulóján BOROS ÁDÁM (1944) idézi fel BORBÁS egyéniségét és korát. Szerinte, mintha igazolná a shakespeari szavakat: "a rossz, amit ember tesz, túléli őt, a jó gyakorta sírba száll vele". Pedig nem így van. Azok a hibák - írja - melyeket BORBÁS bűnéül felróttak, idővel oly kisszerűvé törpültek, mint azok a "nagyságok", akik felnagyították. Az ellenszenv okát annak tulajdonítja, hogy a sok száz új növényfaj- és változat közt nehezen tudtak eligazodni azok, akik a könnyebb fajta növényhatározást szokták meg. Az elért vonatkozó új eredmények tükrében (az Alföld mai növényföldrajzi jellege, kialakulásának története, a homokkötés és fásítás gyakorlati eredményei, a hegyről füvesedésnek a törvényszerűsége, az ország növényföldrajzilag pontosabb felosztása, az új növénytárulástani földrajzi kutatások kiszélesítése)újra láttatja BORBÁS úttörő és előremutató eredményeit. Jelzi, hogy a florisztikai növényföldrajzi kutatásnak - BORBÁS nyomdokában járva - ma is vannak művelői. Ő is ajánlja, hogy HERMAN OTTÓ írásaival együtt a balatoni flóramű egyes fejezetei is szerepeljenek a tanuló-ifjú s ág olvasókönyveiben. A legnagyobb megelevenítő erővel BORBAST a jelenbe SOÓ REZSŐ, az új magyar növénytársulástani (coenológiai) növényföldrajzi iskola megalapítója idézi (SOÓ, 1956). SOÓ REZSŐ, aki BORBAST kutatóideáljának vallja, fő helyről jelentette ki ismételten - a nagy botanikus tudós halálának 50. évfordulóján -, hogy BORBÁS "a magyar flórakutatásnak a XIX. század második felében a legnagyobb alakja, a magyar nyelvű és szellemű geobotanikai és rendszertani munkásság igazi megteremtője, a legélesebb szemű és legzseniálisabb magyar füvész. . . . legtermékenyebb tudósaink egyike". Az utókor ítéletét pedig az üldöztetésről a következőképp fogalmazta meg: ". . . . példaképe azoknak a magyar zseniknek, akiket a szabadverseny korának morálja, a kevésbé tehetséges, de ügyesen érvényesülő pályatársak visszaszorítanak". * * * Talán szokatlan ilyen nagy tudósnak, mint BORBÁS VINCÉNEK nemcsak a méltatását, hanem kutatómunkája eredményeinek a megítélését is ennyire a nagy kortársak és utódok véleményében kutatni. Azonban erre BORBÁS életművének a sorsa kényszerített bennünket.