G. Fekete szerk.: Studia Botanica Hungarica 10. 1975 (Budapest, 1975)

Radics, Ferenc: Emlékezés Borbás Vincére (1844-1905) halálának 70. évfordulóján

gyott alapszabályokkal megalapította a Magyar Növénytani Társaságot. A folyóirat is igy megtisztultan és tartalmában gazdagodva, új szerkesztővel és felelős kiadóval - az anyagi nehézségek ellenére - továbbra is megjelent. (A Magyar Növénytani Társaságot a felszabadulás után előbb a METESZ-be, majd pedig az MTA Biológiai Társaságába olvasztották. ) A "Borbásia Nova" c. folyóirat köré az említett csoport másik fele tömörült, de a folyóiratuk hamarosan elsorvadt. A II. világháború végén az országot megülő fél- majd egészen fasiszta uralom miatt a frontvonal egyre inkább hazánk határaihoz közelgett. A tudományukhoz hú szakembereknek arra is volt gondjuk, hogy a BORBÁS-féle növénygyűjteményt, miután az Akadémia védett pincéiben helyet nem kapott, vidéki (Nógrád megyei) kastélyokba menekítsék. Viszont itt később a tudatlan, fosztogató emberek a gyűjtemény nagy részét alomnak, tüzelőnek kezdték elhordani. Hogy még idejében visszahozzák és máshol helyezzék el, a felelősek HÓ*MAN BÁLINT kultuszminisztertől kértek autót, de nem kapták meg. A felszabadulás után a gyűjteménynek mindössze talán az egyötödét sikerült megmenteni. Ezt ma az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Növényrendszertani Intézetében - bizonyára féltő szeretettel - őrzik, bár a méltó helye a múzeumban volna. Miért e balsorsa BORBÁS-nak, ez máig sem tisztázott eléggé. Azonban rá kell itt mutatnunk még 1881-ből egy olyan eseményre, mely más szempontból is tanulságos. Az Oesterr. Bot. Zeitschr. hasábjain az "Osztrák botanikusok galériája" c. sorozatban a cikkünkben is közölt portréval méltatás jelent meg "Dr. VINCENZ v. BORB AS" életéről és addigi munkásságáról. A közlemény azzal fejeződik be: "Reméljük, őt nemsokára azon a tanszéken láthatjuk, mely egyidőben KITAIBEL PÁLÉ volt, és mely bennünket a magyarországi botanika aranykorára nagyon is csak emlékeztet. " (KNAPP 1881, p. 213. ) Tehát a hajsza és hamis vádak után, amiről már szó volt, BORBAS, a középiskolai tanár (jóllehet egyetemi magántanár is) kerül be az osztrák botanikusok legjobbjai közé, a galériába. Ráadásul németül írja oda nevét fényképe alá, bár nagyobb munkáit magyarul, illetve egyízben latinul írta. így elképzelhetjük a kialakult helyzetet. BORBÁS ellenfelei, neves botanikusok, származásukra nézve is illetékesebbek és előkelő poziciókban elhelyezkedők, a galéria-sorozatba nemcsak előbb nem kerültek, de ezzel őket a jövő sem kecsegtette. Ugyanakkor ez az egyszerű, szürke ember, BORBÁS VINCE, akinek még magyarkodnia sem kellett, és aki - legalább is nekik úgy tűnt - őket bírálva eredeti gondolataikat orozza el, ráadásul a csalánt is "csanálnak" mondja, illetve írta, a szőlőt pedig "szőllő"-nek, és nemcsak majd minden mondatában tősgyökeres, magyaros fordulat van, de miatta a virágos növények határozását akár újratanulhatják, - pontosan ez a BORBÁS jut be az osztrák botanikusok galériájába. Viszont az is igaz, hogy BORBÁS monográfiái, bár többnyire magyar nyelven jelentek meg, külföldön is közkézen forogtak.