G. Fekete szerk.: Studia Botanica Hungarica 10. 1975 (Budapest, 1975)

Radics, Ferenc: Emlékezés Borbás Vincére (1844-1905) halálának 70. évfordulóján

Húsznál több hazai és külföldi tudományos vagy közéleti lap munkatársa, számos kisebb-nagyobb közlemény, tanulmány, beszámoló és vitairat szerzője lett. Ezek közül - még életpályája emelkedőjén - említenünk kell bánsági botanikai utijelentését (1874), a két Adria-tengeri sziget (Arbe és Veglia) nyári flórájának ismertetését (1877), az akadémiai támogatással végzett botanikai kutatásaiból való florisztikai közleményei (1 878 a), a máramarosi flóraadatait (1878 b), több kétes vagy új növényfaj, illetve jelenség leírását és itt utoljára, de nem utolsónak páratlanul szép, összhangzatos egész, latin nyelvű remekművét kedvelt vadrózsáiról: a rózsamonográfiát (1880). Ez utóbbiról az osztrák központi botanikai folyóirat (ÖBZ 1881) a következőket írta: "A szerző nagyon gazdag anyaggal rendelkezett, sok eredeti példányt vizsgált meg, s a szűkkeblű helyi álláspontot, mellyel hasonló munkák dolgozni szoktak, képes volt levetkőzni s az egyetemesség magaslatára fellendülni. " (p. 65.) BORBÁSNAK, mint gyakorló tanárnak gondja volt a növénytan tanítására is.a középiskolákban. Lefordította pl. THOMÉ német nyelvű növénytani tankönyvét, illetve kétízben is átdolgozta (1872 és 1877), végül harmadízben őmaga írt - THOMÉ után - egy középiskolai növénytani tankönyvet (BORBÁS 1885). Több didaktikai és módszertani tanulmányt is írt a természetrajz oktatásáról. Közben hajszának is beillő támadások érik. BORBÁS két éven át (1875-76) a neves német növénytani folyóirat (Just* s Ö. Bot. Jahresbericht) magyar referense volt. Ezt a tisztet a lapkiadó "több magyar botanikus" közbelépésére elveszi tőle azzal, hogy - állítólag - "füvésztársait ráfogásokkal az egész világ előtt prostituálja."Bizonyára ezek a "magyar füvészek" álltak a nagy HERMAN OTTÓ mögött is, aki polihisztor létére legkevésbé botanikus volt. HERMAN OTTÓ a Természetrajzi Füzetekben (1879) egyenest "füvészeti leszámolást" akar végezni BORBÁS-sal, aki szerinte a bájos növénytan ("scientia amabilis") berkei közbiztonságának a háborgatója. Hogyan győzhette BORBÁS mindezt eddig is? Úgy, hogy szinte éjjel-nappal dolgozott. DEGEN ÁRPÁD, barátja és tudós társa írta - BORBÁS halálakor ~ a búcsúztatójában: ". . . életmódja a társaságtól úgyszólván teljesen elvonta és a dolgozóasztala mellé rögzítette. " Ezt az életmódot osztotta meg vele hűséges életepárja, CSÖRGHEY GIZELLA, akivel 1877-ben kötött házasságot. Akik pedig BORBÁSHOZ közelebb férkőzhettek: "lágy, - írja - szinte gyermekiesen naiv . . . érzékeny kedélyt" fedezhettek fel a haláláig harcos tudósban. Feleséggé önfeláldozását is "iránta való gyöngédséggel és nagy figyelmességgel hálálta meg" (DEGEN 1905). Tudományos meggyőződéséért vívott harcok közepette szerezte meg 1880-ban az egyetemi magántanári minősítést. JURÁNYI volt erre a javaslattevője, és a köztük levő - már említett - ellentét ellenére méltányolta BOR BAS "jelentékeny hozzájárulását a hazai virágos növényfajok ismertetéséhez. " (DEGEN 1905. ) BORBÁS VINCE végre florisztikát oktathat az egyetemen, de hogy megéljen, továbbra is tanítania kell a középiskolában. Ennek ellenére - mint látni fogjuk - fokozza önálló kutatómunkáját és egyre jelentősebb művei látnak napvilágot.