J. Újhelyi szerk.: Fragmenta Botanica 6. 1968. (Budapest, 1968)
Radics, Ferenc: Adatok néhány hazai Nymphaea ismeretéhez
Ugyanitt BORBXs SALISBURYt is (1805) emliti, aki a tavirózsákat Nymphaea-, a tündérrózsákat pedig a Castalla-nembe foglalta össze. Az idézett helyen azt is megjegyezte: „Nagyon remélhető, hogy alapos revizió után az ő (t.i. SALISBURY és LUDWIG) elnevezésük teljes érvényre jut, s a habrózsa, Nupha r lesz a Nymphae a, a tündérrózsa pedig Leuconymphae a vagy Castall a lesz. Mi is fogjuk majd követni, ha a változtatás külföldről importálódik" (2). Jóslata három évvel halála után, 1908-ban bevált. Ugyanis J. SCHUSTER az érvényes botanikai nemzetközi nevezéktanra hivatkozva, mint elsőbbséget SALISBURY felosztását fogadta el, és a Nymphaea-nemet Castalla nak nevezte el (3). Nálunk pedig SIMONKAI L. a Magyar Botanikai Lapok 1908. évi számában a Leuconymphaea alba L. var. mlnoriflor a BORB.-t Castalla specios a SALISB. fajon belül, mint rasszt Castalia minorlflor a (BORB.) SIMK. uj névvel nevezte meg. Ugyanitt idézi B0RB.ÍS Balatoni flóramüvének vonatkozó helyét is azzal, hogy ott a hévizi kisvirágu vagy törpe fehér tündérrózsa diagnózisa elégtelen (4). SIMONKAI ehhez az uj rasszhoz sorolta a Nymphaea alb a var. Candid a BORB.-t is,melyet maga BORBlS N.alb a var. Candida PRESLnek határozott meg (5) és később GÜRKE is (6) a Nymphaea Candida PRSSL synonymjának vette. SIMONKAI az uj rasszhoz hozzáfűzi, hogy ez a növény Magyarország délibb részén és a környező területeken honos, az előbbitől ( Castalia alb a rassztól) kisebb virágaival és terméseivel, keskenyebb csésze- és sziromleveleivel, hegyesebb és kevesebb, többnyire 14 bibesugarával különbözik. Eddig Budapesten a Rákospatak mentén, a Keszthely melletti Hévizén (BORB.), Vésztőn (BORB.), Apáczán,Brassó megyében és Rétyi-Nyiren (MOESZJ.Háromszék megyében ismert (7). Bonyolítja a növényünk neve és meghatározása körüli zavart, hogy LOVASSY S. (8), akinek Hévizén több melegvízi Nymphae a közül egyedül az indiai vörös lótuszt sikerült betelepítenie, az ott vadonélő kisvirágu, fehér tündérrózsát, mint a Nymphaea Candida PRESL alfaját a Nymphaea Candida b. mino r DC-el azonosította. Eljárása két okból is helytelen.Egyrészt DE CANDOLLE idézett müvében ilyen taxon nem szerepel, hanem a N. alba b. mino r BESL., 68