J. Újhelyi szerk.: Fragmenta Botanica 6. 1968. (Budapest, 1968)

Radics, Ferenc: Adatok néhány hazai Nymphaea ismeretéhez

másrészt növenyunxet a N. alb a rar. m lnorlflor a BORB.-al azono­sította, jóllehet ez uj megnevezés szerzője legfeljebb sajátmaga lehetett volna. Végül ASCHERSON és GRAEBNER 1929-ben megjelent Synopsisában (9) a Leuconymphaea alb a L. var. mihorlflor a BORB. többek közt a Castalla mlnorlflor a SIMONK.-val és a N. alb a var. Candid a EORB.­al együtt a N. alb a alakkörébe tartozóan N. alba II. minoriflora A. et G. synonymjaként szerepel. Ugyanott azt is hozzáteszik, hogy a herbáriumi példányokon és a szabadban megfigyelt növényeken e növények rendszertani ön­állóságát nehéz megítélni. Mégis ugy vélik, hogy leginkább mint növényrasszt kell te­kintenünk, mert mind a dahlemi botanikuskertben, mind a 2Tymphaga virágkedvelők kulturáiban a N. alb a állandó törpealakjának bizo­nyult . A Synopsis szerint ezektől a Nymphaea któl lényegében a N. alba b. Moeszl i A. et GR. sem különbözik. Az előzőkből láthatjuk, hogy a Synopsis a szóbanforgó hazai Nymphae a ink hovatartozásában valójában SIMONKAI beosztását tette a magáévá - a SIMONKAI-féle nomenklatura nélkül. A különbség köztük csak annyi, hogy a Synopsis a N. alba b. mino r (BESL.) DC-t, amellyel BORBÍS a Leuconymphaea alb a L. var. minoriflor a BORB.-t azonosította, a N. Candid a PRESL alakkörébe vonta. A Synopsis ezzel valószínűleg J. SCHUSTER nézetét fogadta el, aki szerint a N. alba b. mino r (BESL.) DC a N. Candid a PRESL - el azonos. Ezt a véleményét arra alapozta, hogy BESLER müvében a két rézmetszet, „N. alba maior és N. alba minor" összehasonlításából kiviláglik, hogy a N. alba mino r porzÓ3zálai szélesebbek. E véleményét azzal erositette meg, hogy LE CAN3CLL2 herbáriumában talált egyik példány, melyet DE CANDOLLE N. alba var. mino r BESL.-nek határozott meg, N. candid a PRESL-nek bizo­nyult. SIMONKAI reviziója szerint a N. alb a var. mino r BESL.-t tö­rölni kell (11), mivel BESLER munkájában (12) a közölt rézmetszet szerint a növény tibekorongja nem látszik, nincs leírása és a le­lőhelyét sem jelzi. SIMONKAI nem Írja, azonban bizonyára ismer~e 69

Next

/
Thumbnails
Contents