St. Louis és Vidéke, 1969 (57. évfolyam, 1-19. szám)
1969-03-22 / 6. szám
Ihirek a nagyvilágból Meddig süllyedsz még, eml>erke? MOSZKVA — A Szovjet kétségbeesetten próbálkozik a riasztó kínai határincidenst kedvező propagandává varázsolni. Nem csak a saját népeinek adagol hazafias frázisokat, amelyek nem a kommunizmust, hanem a „hazát” emlegetik, hanem idegen „imperialista” államoknak is. Az, hogy Bonnban, Tokióban és máshol — egészen szokatlanul — hivatalosan ismertette az incidenst és annak állítólagos rugóit, azt a benyomást kelti diplomáciai körökben, hogy a Szovjet elhatározta magát Kína teljes diplomáciai izolálására. Moszkva szerint Mao Ce Tung a 9-ik népi kongresszuson gyakorlatilag megszűnteti a kommunista pártot és egy közönséges diktatúrát léptet életbe, amely „harmadik” erő volna a Szovjet és a Nyugat között Hogy Bonnt megközelítette a Szovjet mutatja, mennyire nagy jelentőséget tulajdonít ennek az elhatározásnak. Bonnak jő kereskedelmi összeköttetése van Kínával, s most, hogy Kanada sőt az olasz kormány szocialista Nennije is el akarja ismerni Kínát, úgy érzi, hogy Kína növekvő diplomáciai befolyását ezzel tudja ellensúlyozni. — Vannak jelek arra is, hogy igen erős katonai intézkedéseket is tesz egyidejűleg, amiből egyesek arra következtetnek, hogy erős „büntető” akciót indít Kína ellen. De ezt általában kizártnak tartják, * WASHINGTON D. C. — A körülvitatott ABM — nukleáris elhárító hálózat — kérdésében van egy újabb fordulat is. A Navy azt mondja, hogy ha a szárazföldön félnek az ABM-balesetektöl, vigyék az egész rendszert a tengerre. Ott nem nagy baj, ha baleset történik (amit egyébként teljesen kizártnak tartanak) és az az előnye is volna, hogy hamarabb közbe tudna lépni az ellenséges rakéták elpusztítására, mint ha a szárazföldön volna. — Az egész kérdés: sok hűhó semmiért. A Szovjet szorgalmasan dolgozik az elhárító hálózatán, a USA liberálisai szorgalmasan dolgoznak azon, hogy országuk védtelen maradjon. A kérdés — akárhogy döntött is Nixon — nem katonai és biztonsági kérdés ma már, hanem tisztán politikai kérdés. A liberálisok védekeznek — nem az ellenséges rakéták, hanem — Nixon politika^ megerősödése ellen. * SAIGON — Azok a katonai szakértők, akik a bombaszünet ellen voltak, — ami azóta különben teljesen egyoldalú politikai húzásnak bizonyult, — most rámutatnak arra, hogy a bombázás elmaradása mennyi amerikai és délvietnámi életbe kerül. A kommunisták 4-5-ször olyan nagy mennyiségű katonaságot mozgatnak dél felé, mint a bombázás idején. Ennek következtében azzal számolnak, hogy a jelenlegi gyenge tavassá offenzíva nemsokára teljes erővel kifejlődik. A kommunisták legalább 5 hadosztályt vontak össze Saigon körül. Ezzel az amerikai haderőt el akarják vonni a vidékről és a védtelenül hagyott falvakban szétrombolni a pacifikálás eddig elért eredményeit. Nixon döntése alig lesz más, mint diplomáciai segélykérés a Szovjettől, mert a bombázások felújítása irtózatos propagandát váltana ki az amerikai liberálisok és Hanoi-barátok körében. Johnson volt elnök alaposan öszszekuszálta a helyzetet, amikor komoly megállapodás nélkül elrendelte a bombaszünetet. * WASHINGTON D. C. — Nixon elnök európai útja után tartott sajtókonferenciáján meglepte hallgatóit, hogy a Szovjetről milyen megértéssel és a kooperáció előlegezésével nyilatkozott A Szovjet azt hitte, hogy az új elnök sokkal keményebb vonalat fog követni és ezért le akarta váltani Dobrinyin washingtoni nagykövetét, aki a „lágy” vonal híve. Egy erőteljesebb, keményebb diplomatát akart helyébe küldeni. A sajtókonferencia óta azonban megváltoztatta véleményét: Dobrinyin marad. Nixon töbszöri „megértő” nyilatkozata a Szovjetről magát a Kreml urait kellemetlenül lepte meg. Azt látták ebben, hogy Nixon a Szovjet felelősségét akarta kihangsúlyozni a világ előtt a megértő dicséretekkel és a Szovjet belső bajainak említésével. Különösen nem szerették hallgatni, amikor Nixon a Kínával való belső vitájukról emlékezett meg és főleg amikor a vietnámi békét sürgető közreműködésükre hivatkozott Úgy tűnik ez a világ szemében, mintha a Szovjet valóban együtt dolgoznék Amerikával a világ hatalmi területekre való felosztásán. * MONTGOMERY. Alabama — George Wallacet hívei erősen biztatják, hogy újból lépjen fel 1970- ben a kormányzóságért. Azzal érvelnek, hogy így Wallace állandóan az országos politikában maradhatna anélkül, hogy országos szervezetet kellene felállítania, amire nyilván nincs elég pénz. A legnagyobb nehézséget az újrafellépés útjában az a probléma okozza, hogy milyen párt jelöltjeként lépjen fel? Amikor kormányzó volt, a demokrata párt programjával lépett feL Ha azonban a Független Párt programjával lépne a választók elé, kérdés, hogy az ellene állított demokrata jelölt nem vonna-e el annyi szavazatot, hogy a republikánus jelölt kerülne ki győztesként. * WASHINGTON D. C. — Most tudódott ki annak a kérdésnek komoly mérlegelése, hogy közvetlenül a Pueblo elfogása után, amikor azt Wonsan-kikötőbe bevontatták, az Egyesült Államok lebombázza a hajót a kikötőben és ezáltal megsemmisíti azokat az elektrónikus eszközöket, amelyekről addig a Szovjet nem tudott. A terv már készen állt, sőt kivitelének első lépései is megtörténtek, amikor mégis visszavonták. Attól féltek ugyanis, hogy a Pueblo legénysége még a hajón, vagy annak közelében tartózkodik és nem akarták az életüket veszélyeztetni. WASHINGTON D. C. — Az első eset az Egyesült Államok történetében, hogy egy hősi halottnak adományozott Medal of Honor-t, a legnagyobb hadi kitüntetést viszszautasította az özvegye. A kitüntetést az elnök adja át és eddig mindig a legnagyobb ceremóniával járt annak kiosztása. Az özvegy azonban a Jehova Tanúi hitfelekezet tagja és vallási alapon visszautasította a kitüntetést. A Pentagon nem közli a nevét, de mivel a kitüntetés a hősi halotté, annak sírjára fogják azt felerősíteni. ★ TEL AVIV — Az izraeli hadsereg, amely de Gaulle tilalma miatt nem juthat hozzá a Mirage-vadászokhoz, amelyekre légi flottája épült, a US A-tói vásárol F-4 Phantom vadászokat. Ezek ugyan gyengébbek, mint az orosz MÍG 21-esek, amelyekkel a Szovjet az arabokat ellátta, de viszont bíznak abban, hogy pilótáik sokkal kiválóbbak és így a hátrány nem érvényesül. Ugyanakkor Jordánia Centurion tankokat vásárolt a britektől. 100 darabot már le is szállítottak, amivel a háborús veszteségeket teljesen pótolták. A britek azért adták el tankjaikat arab államnak, mert nem akarták, hogy Husszein király is a Szovjethez forduljon fegyverekért. Egyébként az izraeli külügyminiszter, Abba Eban küszöbön álló látogatását Washingtonban nyomon követi Husszein látogatása is. Husszein az arab álláspontot kívánja tolmácsolni Nixonnak és további — fegyvereket akar vásárolni. ★ LONDON — Az Intelsat hírközvetítő bolygónak olyan nagy a sikere és kapacitása, hogy elhatározták, hogy a London-New York telefonbeszélgetés díját ez év végén a jelenlegi percenként 4 dollárról 1.20-ra csökkentik. Azt hiszik, hogy egészen rövidesen az egész világgal lehet majd beszélni percenként 1 dollárért, a legnagyobb és egyben legelhanyagoltabb technikai csoda, a hírközlő műbolvgók segítségével. ir SAIGON — Egy másik nagy találmány: az amerikai haderő a Hó Si Minh-csapáson új „sensor”-okat, elektrónikus érzékszerveket dob le, amelyek az ellenség minden mozdulatát közvetítik a fölöttük repülő elektrónikus anyagépnek, amely ennek megfelelően azonnal odarendelheti a nehéz bombázókat. (FIGYELŐ) New York egyik „hálószobájában”, egy középosztálybeli külvárosban, valamelyik kora délután egy 1959-es Oldsmobile állt meg egyik ház előtt Két férfi szállt ki belőle. Eltávolították a számtábláját, kicsit felemelték a motorház tetejét, azután eltűntek a házban, amely előtt a kocsi megállt. A két férfi nem rosszban törte a fejét, még csak rendőrök sem voltak, akik valami csapdát állítottak fel, hanem — tudósok voltak. Tudósok, akik az „ember viselkedését” tanulmányozták. Ott hagyták a kocsit, hogy lássák —■ mi történik vele? Fent, az egyik ablakból figyelték a történéseket, összesen 36 órát töltöttek felváltva a megfigyeléssel. * Papa, mama, fiúcska Az olvasó jól tesz, ha állandóan arra gondol, hogy az utcának és a városkának a jólkereső, New Yorkban dolgozó középosztályból kerültek ki a lakói. Nem éhező, bűnhöz szokott slumlakók, hanem a maguk körében megbecsült, tiszta hírnévnek örvendő emberek. Tíz percen belül egy új autó gurult el az elhagyott Olds mellett és hirtelen megállt Egy háromtagú, jól öltözött család szállt ki belőle: papa, mama és egy nyolcéves fiúcska. Kíváncsian közelítették meg a kocsit A papa felnyitotta a poggyásztartó tetejét, szemlét tartott a tartalma fölött. Azután odalépett a saját kocsijához, kivett belőle egy acél-fűrészt s visszament vele az Oldshoz. Közben a mama kellemes izgalommal álldogált a Saks-áruházból való divatos ruhájában. A fiúcska a papával tartott, aki szép kényelmesen lefűrészelte a battériákat és a saját kocsijába emelte. Lopott, de ez láthatóan egy pillanatig sem jutott az eszébe. Szép kényelmesen dolgozott. Leszerelte az öreg kocsi radiátorát és azt is behelyezte a saját kocsijába. A fiúcska szorgalmasan segédkezett, a mama mosolyogva figyelte őket. ■ VÜágos nappal! Közben autók jöttek-mentek, egyik-másik meg is állt, figyelték a papa munkáját Gyalogosok is megálltak és kedélyesen elbeszélgettek az elegáns sportruhában működő papával. A radiátor után a család tovább hajtott. Utánuk mások következtek. Valamennyien rendesen öltözött, láthatóan jól élő emberek. Az utolsó szögig leszerelték az öreg kocsit Azaz, a rádióantennát elnézték. Ezt egy teveszőrkabátos úriember szerelte le, aki babakocsit tolt maga előtt. Az antenna odakerült a baba mellé, s a teveszőrkabát tovább gurította a kocsit. Végül fiatal vandálok vették át a terepet. Beverték a kocsi ablakait, lámpáit, egyáltalán mindent, ami beverhető volt rajta. Mindez, mindig és kizárólag világos nappal! A két tudós így foglalta össze véleményét: „A nagyvároshoz szokott ember úgy érzi, hogy a tömeg egyik tagja, aki ismeretlen és az is marad, tehát szabadon engedi rabló és romboló ösztöneit”. Mi így fogalmaznánk meg a véleményünket: „Az ember már olyan mélyre süllyedt, hogy mélyebbre nem süllyedhet!” Dehát ez a különbség — ízlés kérdése. Az öreg Olds nem érezte a különbséget. Csak állt ott, mint a homo sapiens „viselkedésének” kifosztott, szomorú tanúja. A múlt és jelen találkozása Jeruzsálemben. Egy ősrégi épület látható az előtérben, míg a dombon, a háttérben látható Izrael modem Nemzeti Múzeuma Három liter benzin — Az ember és a gépírta: Karinthy Frigyes 1931 nyarán Endresz György és Magyar Sándor a „Justice for Hungary” nevű géppel felszálltak az Egyesült Államokból, hogy átrepüljék az Atlanti óceánt és leszállás nélkül jussanak Budapestre. Szerencsétlenségre kifogyott a benzinük. Ennek következtében csak Bicskéig jutottak el, ahol kényszerleszállást hajtottak végre egy kukoricásban, de még így is megnövelték a távolsági világrekordot, ami igen nagy szó volt abban az időben. Gondolattársításként erről szól a nagy író alábbi novellája. Három liter benzinen múlt, hogy a magyar Jasonok remekműve, az őceánrepülés, nem fejeződött be azzal a formatökéllyel, aminek esztétikai külsőségei méltó keretet adhattak volna a csodálatos teljesítménynek. Ott vártunk és szorongtunk a mátyásföldi kikötő mólóján, az egész hivatalos és nemhivatalos Magyarország, bandérium és koszorúk és kormányzói tribün és a láthatatlan madár idegei, dróttalanul összekötve a mi idegeinkkel, tízpercenként összedobogtatták szívverésünket a ziháló erőfeszítéssel, megpattanó erekkel, ahogy a két derék magyar fiú izma és tüdeje utolsó tartalékát szuszogta. A kedves kis szőke Endreszné pattanásig feszült dacos szemei, amelyből egyetlen könnyet sem tudott kisajtolni méltatlan félelem, a miniszterelnök ideges ujjai, ahogy homlokát emelte kémlelve a határt, rángatózó szájunk, ahogy a fogunk belemart, közvetlenül, kapcsolódott két láthatatlan ember bátor szívébe, és ez az egész ideg- és vér- és verejtékfolyó, ez az egész dobogó remegés végeredményben odafutott be, odatórkoliott egy élettelen gépszív billentyűi közé. Hét órakor jött az utolsó jelentés, hogy Magyar Sándor fáradt, nem rádiózik tovább, mert már a motorra kell koncentrálnia minden figyelmét. Huszonhét órás munka után tizenöt perces útról van még szó: ezt a tizenöt percet kell még kidrukkolni. Mindnyájan tudtuk, mennyi benzinjük van, most azon múlt mindén, hogy a dugattyúk megkapják-e az utolsó pár cseppet, amire szükséküg van. Közben az egyik pilóta ott ül a kormánynál, a másik vadul, kétségbeesetten pumpálja a tartályt, hogy kipréselje belőle a maradék nedveket — még három liter benzin kellene a süket gépszívnek. Hiába! Ez a három liter hiányzik! A motor kattan, száraz, recsegő hangot ad, hörögni kezd, levegő után kap. A pilóta homlokán kidagadnak az erek. Ott ül, előredőlve, rángatja a dugattyút, kezébe venné legszívesebben a szegény, kimerült acélrudacskát, ami a dugattyúban szaladgál, mint a sebész, aki élethalálra szőlő műtét közben puszta kézzel ragadja meg s maszirozza és dögönyözni kezd: az elpihenni készülő szívet: csak még tíz percig dobogj, aztán minden rendben van! Halántékában zubog a vér. És lázas őrjöngő vágy villan át e zubogás hangjától ösztönén és dühös akaratán — vér, vér, vér szaladgál az ereimben, hat liter vér, embervér, olcsó folyadék: mit kezdjek vele, miért nem drága, tiszta, nemes benzinnel töltötték meg inkább testemet, hogy most megnyithatnám ütőereim, s a hat literből hármat odaadhatnék, átömleszthetnék géptestvérem haldokló ereibe! Géptestvér — megállók és eltűnődöm, ahogy toliam alól kiszaladt ez a furcsa sző. Az új olimpiász, a modern maratonfutő végperceínek elködlő lelkiállapotából születik meg, e hiányzó három liter benzin, keserves vágyából, ködösen és bizonytalanul, de már észrevehető körvonalakban, az új fogalom lehetősége: másfajta, soha nem álmodott viszony ember és természet között. Géptestvér. Testvér —- vagy talán még több? ★ Állatok és növények voltak eddig testvéreink. Szerettük és öleltük és öltük és ettük egymást — egymás véréből, velejéből, húsából és gyümölcséből születtünk:* egymásra utalva, egymás pusztulásával és pusztításával támogatva egymást, vergődtünk előre, az időben, valami ismeretlen cél felé. Az életnek élet volt eddig egyetlen kulcsa, megoldása, értelme, istene, vallása. Körös-körül kövek és fémek és halott erők, körforgó, messze kőcsillagok, hideg fény, végtelen anyagvilág, amihez semmi közünk, aminek semmi köze hozzánk. Lét és Elet egymás mellett, reménytelen idegenségben, közönyben, két világ, egyik megtűri a másikat, ha nem akarja átlépni kérlelhetetlen törvényeit, nem zavarja meg az örök Erővonalak acélköreit — a másik remegve bujkál e körök közt, tojástáncot jár süket és vak labirintusában. Létrejöttének egyetlen lehetősége, bölcsője és koporsója anyaméh és gyomor — két fészken kívül nincs számára hely a végtelenben. Gyomor és anyaméh között, a parányi térben, csinálja meg a maga kis útját. Innen veszi, ide vezeti vissza minden reményét — ehhez hasonlít mindent, — jelképeit, a Külső Világ megértéséhez is, ebből a forrásból meríti. Elképzel élő csillagot, célakaró, megoldásra vágyó Irányt és Végzetet az erők mozgalmában, akaratot és szándékot, eleven istent. A régi kultúrák fűhöz, fához, mindenféle állathoz kapkodtak, testük formájára faragtak bálványt és fétist és tótemistent, közvetítőnek, hogy megkisérelje, meglágyítsa az élet számára az istentelen kövek minden istennel dacoló közönyét: Hogy a Lét gépezete nem roncsolja össze fogaskerekei közt az életet. i + Míg aztán meg nem született, keze között, az első gép. És — hosszú idők múltán fel nem ismerte benne tulajdon gyermekét. Eleinte óvatosan bánt vele. Járni tanította, nevelte, fúrt és faragott rajta, nem volt különb reménye, mint hogy az ügyetlen kis gépkölyök leutánozza valahogy az ő mozdulatait. A gyerek erősödött Az élettelen kőnek és Vasnak egyszerre csak több lába lett és több keze és nagyobb tüdeje és erősebb szíve és hatalmasabb torka és remekebb füle és szeme, mint bárkinek, aki összefaragta — az élet különleges céljait százszor és ezerszer jobban és tökéletesebben és szabatosabban és gazdaságosabban oldotta meg, feladatait százszor és ezerszer ügyesebben végezte el, mint maga az élet — persze csak az ólet kezében. De mi lesz, ha gyengülni kezdenek ezek a kezek? * Tegnap este megnéztem az Angolpark-beli Halálkatlan produkciót. Múltkoriban láttam a negyven méter magasról hordóba ugró akrobatát, nagy hatással volt rám — valaki azt mondta, ezek a motorbiciklin falra mászó fiúk még izgalmasabb látványt nyújtanak. Nem hittem el, azt mondtam, a meztelen emberi bátorság és ügyesség okvetlenül közelebbről izgatja az embert, mintha csak arról van sző, hogy valaki jól tud bánni a kezeügyébe került géppel — ezt a mutatványt gép csinálja, nem ember és a gép mindenhatóságán régen nem csodálkozunk. Nem volt igazam. Gép és ember viszonya, gép és ember küzdelme, éppen az élet szempontjából, még sokkal izgatőbb és életteljesebb és megrázóbb tragédiák és hőstettek mélységeit tárja fel, mint mikor élet harcol élet ellen, vagy tulajdon testünkön győzedelmeskedünk. A motor csattog és lángol és dörömböl: a kerekek szaladnak, körbe, a falon. S az ember ül rajta, és fogja kézzel és lábbal. Egy ügyetlen mozdulata embernek, egy atomközi zavara a gépnek, s mind a ketten darabokra tépve hevernek a katlan fenekén. Kettőjük közül melyik hidegebb, megbízhatóbb a harminchét fokos eleven vagy a háromszáz fokos halott: ez itt a kérdés. S a másik s megfoghatatlan: kettejük közül melyik veszít többet, ha lezuhannak? Egyenlő felek. Testvérünkké kell fogadni a gépet, mióta együtt harcol velünk valamiért, amiről egyikünk sem tud — ime a hiányzó három liter benzin tanulsága. Állat és növénytestvéreink nem vezetnek át bennünket a Lét hallgató titkába, még isteni bálvány formájában sem, nem hoznak megváltást — mi lenne, ha velük próbálnánk megcsinálni a Természettel való új testamentumot? Géptestvérünk. Gépanyánk, gépkotlősunk, költőgépünk, tehetetlen csibéknek, költs ki bennünket, hogy gépistent faragjunk magunknak, ha az eleven nem akarja meghallgatni az imánkat *
