St. Louis és Vidéke, 1969 (57. évfolyam, 1-19. szám)
1969-02-22 / 4. szám
Ihirek a NAGYVILÁGBÓL I MOSZKVA — Most már bizonyossá vált, hogy a Szovjet az űrben katonai műbolygókat orbitoltat. Az amerikai hadvezetöségnek szenzációs értesülései vanak erről, amit — a hírek szerint — saját műbolygói révén szerzett. Eszerint a Szovjet az -űr-állomásokon kívül, amelyek szintén súlyos katonai fenyegetést jelentenek a szabadvilágra, egy „vadász”-műbolygót is kikísérletezett. Tavaly ősszel a Cosmos 248, 249 és 252 műbolygók fellövése ezt a „kereső és elpusztító” célt szolgálta. Az értesülések szerint egy régi szovjet műbolygót, amely már feladatát teljesítette, kísérletképpen el is pusztítottak. Ezek a „vadász”-műbolygők atomfegyvereket is szállíthatnak. Vagy talán már — szállítanak is. ★ NEW YORK — Egy nagy amerikai vállalat személyzeti osztályának vezetője arról panaszkodik, hogy „ha egy meghatározott munkára egy abszolút képzett szakembert találunk, s mellette egy teljesen kvalifikálatlan néger is jelentkezik, kénytelenek vagyunk diszkriminálni a fehér ellen és a feketét felvenni, mert ez az, amit a kormány kíván tőlünk”. Reméljük, hogy nem a Nixon-kormányra gondolt! A színvonal általános süllyedése fenyegeti az amerikai életet, mert mindenütt a feketék színvonalát kell alapulvenni. Nem volna helyesebb: először megszerezni a tudást és — azután integrálódni? ★ MOSZKVA — Több hír kering a merénylő hadnagy felől. A legfeltűnőbb az, hogy — él. Állítólag nemsokára tárgyalást is tartanak az ügyében, de természetesen a közönség szigorú kizárásával. — Azt is mondják, hogy a merénylő ezért lőtt arra a kocsira, amelyben az űrhajósok ültek, mert Beregovoj kozmonauta sűrű szemöldökét és bizonyos arcbeli hasonlatosságait összetévesztette Brezsnyevével. Az is hírlik — amit már különben jelentettünk, — hogy maga a Kreml, pontosabban az újból ön-, állósított KGB (a titkos rendőrség) tervezte az egészet, hogy a sztálinisa terror visszatérését támaszthassák alá általa. A leningrádiak máris reszketnek, hogy ugyanaz a sors vár rájuk, mint 1934 után. Ekkor lőtték agyon Sztálin parancsára Kirov-ot Leningrádban és ezt a „merényletet” a véreskezű diktátor arra használta fel, hogy sok százezer leningrádi (és sok millió más) oroszt legyilkoltasson és száműzzessen. Baljós jel, hogy Leningrád német ostroma alól történt felszabadításának 25-ik évfordulóján a Kreml egyetlen vezére sem jelent meg! — A legérdekesebb/ bár legvalőszínűtlebb minden spekuláció közül az, hogy a hadsereg követte el a merényletet, hogy hatalomra juthasson. Először is: akkor nem a háborúspárti Brezsnyevet akarták volna eltenni láb alól, hanem Koszigint, aki ott sem volt, másodszor: ők — jobban céloztak volna. ★ WASHINGTON D. C. — A demokrata vezérek meglepődve és kissé megijedve vallják be, hogy Nixon elnöki bemutatkozása eddig nagyon jő benyomást keltett. Nemcsak a TV-megjelenéseit tartják vonzónak és közvetlennek, hanem külpolitikai elhatározásait is okosnak tartják. Még a nagy J. W. — vagyis: Fulbright szenátor — is úgy nyilatkozott, mintha Nixon választási menedzsere lett volna. Az újságírók — sokan közülük állandóan ellenségesek Nixon iránt — szintén meg vannak hatva tőle. De mindenki reménykedve hangsúlyozza, hogy „a neheze még csak ez után jön”. Sokan hazárdjátéknak tartják az elnök „totális diplomáciáját” vagyis azt, hogy több kérdést egyszerre, együttesen akar megoldani. Minden külpolitikai lépés hazárd, amit a Szovjettel kapcsolatban tett vagy tesz egy elnök, mert a Szovjet megbízhatatlan és csal, ahol csak lehet. Csak az a kérdés, hogy Nixonnál, aki régóta ismeri a kommunista módszereket, — tud-e csalni? ★ PRÁGA — Munkások, akik a St- Veits-templom alapjait vizsgálták, véletlenül egy — hatalmas atomóvóhelyre bukkantak. Az óvóhelyre a Hradzsinból vezet algut és még a hírhedt Novotny építtette magának. Az építőmunkásokat azzal kötelezte teljes titoktartásra, hogy a legkisebb híresztelés esetén likvidáltatja őket. Az atomóvóhelynek külön, önálló villamosmüve és légtisztító készüléke van, és — mi sem természetesebb egy fő proletárnál! -— a legnagyobb luxussal van berendezve. Még Szvoboda államelnök sem tudott róla eddig, pedig a Hradzsinban lakik. ★ WASHINGTON D. C. — Nagy meglepetést keltett Nixon elnöknek és barátjának Finch jóléti miniszternek legújabb húzása, hogy a jóléti minisztérium államtitkárává James Farmer-t, a harcias néger CORE alapítóját és volt elnökét, több utcai négerdemonstráció szervezőjét nevezték ki. A déliek máris erős csalódást mutatnak Nixon néger-politikája iránt, aki — úgy látszik — választási okokból mindenáron meg akarja nyerni a négereket. Ez ugyan bajosan sikerül neki, viszont könnyen elveszítheti vele a Délt, ahol — Wallace nem-indulása esetén — valószínűleg valamennyi államot megnyerte volna. A déliek kezdik Nixont „liberális demokratának” tekinteni. ★ PEKING — Mao Ce Tung elhatározása, hogy a hadseregét szétszórja a hatalmas ország földművelő vidékein, nagy feltűnést keltett. Arra magyarázzák ezt a lépését, hogy 1) biztosítani akarja, hogy a nagyvárosok lakosságának kitelepítését vidékre, a földművelés fellendítése érdekében, símán hajtsák végre, de főleg, hogy 2) megszabaduljon a hadsereg politikai hatalmától, amelyet a városokban szerzett a Kulturális Forradalom idején és ezzel helyreállítsa a párt központi mindenhatóságát. ★ WASHINGTON D. C. — A Pue-blo-ügy egyik legkevésbé ismert, de legsúlyosabb részlete az, hogy a hajó elfoglalása után az északkoreaiak minden meg nem semmisített iratot és elektrőnikus eszközt (már pedig ez a többség) ládaszámra küldték repülőgépen a Szovjetbe. Ezáltal az oroszok felbecsülhetetlen értékű technológiai titkok birtokába jutottak. — A Képviselöház katonai ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke, Mendel Rivers azt mondja, hogy McNamara felelős azért, hogy a Pueblot elfoghatták, mert az ö katasztrófális takarékoskodási politikája miatt nem fegyverezték fel a hajót kellőképpen, nem látták el megsemmisítő eszközökkel és emiatt nem kapott légi támogatást sem. McNamarát több más bizottság is ki fogja hallgatni végzetesen téves katonai intézkedései miatt. ★ SAIGON — A háború áthárítása a délvietnámiakra nagyon lassan Természetesen, igazi férfiről van szó, nem sikítoző, hosszútollú csirkékről. Ezek a gyávaság mellett tűntetnek, de Herbert Huston a bátorság és kötelességvállalás mellett tett hitvallást. Herbert Huston ejtőernyős őrmester, valamikor a marineknél szolgált és később került a gyalogság egyik ejtőernyős hadosztályához. Az őrmesternek minden vágya az volt, hogy Vietnámba kerüljön, ahol ekkoriban kezdődtek meg az igazi komoly harcok. Egyik délvietnámi ejtőernyős alakulat oktatója lett, de nem a levegőben, hanem a földön érte utol a szerencsétlenség. Rálépett egy aknára, amely leszakította a jobb lábfejét, majd a következő pillanatban egy gránátszilánk letépte a a lábszárát is, egészen a térdéig. Tizenhat hónapot töltött a kórházban, ahol műlábat kapott. Az c/r^osok biztosították, hogy azzal kényelmesen járhat ugyan, de természetesen az ejtőernyős ugrásokról le kell mondania. Halad, a későn kezdett felszerelés és kiképzés miatt. A négy délvietnámi hadsereg-parancsnok még nem is tud az amerikátlanításról és így terveket sem készíthet elő erre. — Egyébként a saigoni katonai hatóságok azt hiszik, hogy az idei Tet-offenzíva elmarad, mert az ellenség gyülekező pontjait rendre szétverik és elpusztítják Abrams tábornok kitűnően vezényelt csapatai, B 52-esek támogatásával. Ehelyett inkább azt hiszik, hogy „béke - offenziva” készül. Viet Cong parasztok felvonultatásával — koalíciós kormány felállításáért. ★ WASHINGTON D. C. — A szenátusi republikánusok máris megbánták, hogy a liberális Hugh Scott-ot választották meg Everett Dirksen alá másodvezérnek. Scott ragyogóan együttműködik — Edward Kennedyvel, a demokrata liberálisok kedvencével. így a hangulat erősen Barry Goldwater felé hajlik, aki máris többet tett a republikánus szenátorok kellő tájékoztatására, mint Scott. Ügy hi-Herbert Huston azonban, akinek széles mellét a hadi kitüntetések tömege díszíti, nem mondott le az ugrásokról. Még a kórházban volt, amikor már kijárt egy civil ejtőernyős klubba, ahol csakhamar ugrani kezdett. Eleinte csak a ballábára ereszkedett le, de azután a műiábát is használni kezdte. Ez fájt kezdetben, de később elmaradt a fájdalom. Amikor már 129 ugrást végzett, gondolt egy nagyot és levelek százaival ostromolta a hadsereget és annak ismerős tisztjeit, hogy vegyék vissza aktív szolgálatba. Nem könnyen, de végülis visszakerült. Az ugrásai olyan tökéletesek voltak, hogy megfolyamodta a csak 54 tagot számláló, elit ejtőernyős bemutató csoport, az „Arany Lovagok” tagságát. Meg is kapta. Ez pedig nehéz ugrásokat követel, többek között olyanokat is, hogy a katona merev lábakkal érjen egy cementlapra. Huston őrmester ezt is remekül megcsinálta a műlábával. szik, Hogy Ha Dirksen visszavonul Goldwatert választják meg veze^ tőjüknek. ★ ANDORRA — Ennek a miniatűi államnak is a katonasággal van baja. A harci költségek annyira megnövekedtek, hogy nem tudja vállalni. Szerencsére segítségére sietett egy amerikai vidéki kislap szerkesztősége, összeadtak 5 dollárt és money orderen elküldték Andorrának. Ennyibe kerül ugyanis a kis állam 20 tagú katonaságának évi lőszerellátmánya. ★ PÁRIZS — A hanoi delegáció vezetője, Le Dúc Tho váratlanul hazarepült. Diplomáciai körökben az a hír járja, hogy az amerikaiakkal titkos üléseken kitárgyalt javaslatot viszi Ho Si Minh-hez. Rámutatnak arra, hogy valahányszor Le Dúc Tho hazarepült, Hanoi álláspontjában mindig jelentős változás állt be. A titkos javaslaról még feltevések sincsenek. (FIGYELŐ) Ekkor azután megvalósította régi és tulajdonképpeni célját: visszakérezkedett Vietnámba, harcolni a kommunizmus ellen. Némi vonakodás után teljesítették kérését. Herbert Huston most ott ugrik a géppuskák kelepelése közben az ellenség nyakába. Nemcsak rettenhetetlen bátorságról tesz tanúságot, hanem egész századát megbüvöli hősiességével. Példát mutat a többieknek arról, hogy a férfias bátorság és a nemzeti kötelességérzet minden akadályt le tud győzni. De példát ad azoknak az elkényeztetett fiataloknak is, akik inkább itthon, az utcákon „harcolnak”, mert tudják, hogy a rendőrség kénytelen kesztyűs kézzel bánni velük. Ezek a szakállas, hosszúhajú hősök még férfiatlanabbá és még gyávábbá zsugorodnak Herbert Huston ejtőernyős őrmester, az igazi férfiasság és hazafias önfeláldozás hőse mellett így is lehet tüntetni! HÚ írta: Fekete István (önálló részlet a nagy író hasonló című elbeszéléséből). Világosodott! A keleti ég lassan elvált a földtől. A nagy folyóban már a hajnal mosakodott, széthányva a víz tükördarabjait, és fel sem nézett, amikor a ködben egy, szokatlanul nagy, puha árnyék úszott el felette és tűnt el a barlang sötét szájában. A Hajnal nem tartotta számon az Éjszaka elkésett csavargóit, mert úgyis jön a Nagy Fény, ami világosra derít mindent, szétveri a rémeket és álmokat, s a Félelem majd önmagában vacog valami öreg híd alatt vagy elhagyott temetői kápolna padlásán, és majd megőrül a kísérteties gondolatoktól, amit már nem mondhat el senkinek. A távoli, nagy hegyek ormai most lángolni kezdtek; a folyó részegen nyelte a fényt, s amikor már eltelt vele, olyan káprázatos ragyogással verte viszsza, hogy a rideg, szürke fal rózsaszínbe kezdett játszani; vijjogni kezdtek a vércsék a párkányon, és a repedésekben megkapaszkodott kis bokrok kíváncsian kihajoltak, mert a hajnali szél ilyenkor szaladt végig a folyó felett, és híreket szokott mondani. — Semmi... semmiii... — sziszegett a Szél — hoztunk egy csomó füstifecskét, örvösgalambot, barázdabillegetőt, de már leraktuk őket... — Ha valakinek fészekgondjai -lennének — suttogott a Szélnek egy kis vadrózsabokor, — szólhatnál neki. Egy gébics tavaly megígérte, de nem jött vissza... — Hi-hi-hi-hii — visított egy vércse. — A Vadrózsának fészek kellene ... Majd szólok a kőszáli sasnak... — Kár.;. kádár... kár — trombitált mérgesen egy vén szürkevarjú. — Határozottan kár beleszólni a dolgába. A Vadrózsa nagyon alkalmas arra, hogy fészkelő helyet adjon a gébicsnek. És a gébics csendes, jőravalő madár, és nem vihog folyton, mintha állandóan jókedve lenne vagy a hasa fájna... — Trágyadoktor! Piszkos trágyadoktor! — sivalkodott a vércse. — Tojástolvaj!... Hol az eszed? Mikor jönnek még a gébicsek? — Ráérek — bókolt a kis bokor a Szélnek, de aztán csend lett a folyó felett, ami szokatlan volt, mert a vércse szívesen veszekedett és visongott így hajnaltájon. De a Szél is némán lebbent meg, és csendes kanyarodásában csak annyit mondott: Húuu... — aztäüJÄ gállt. Myogott ki egy óriás bagoly a párkányra, felfújta magát, megrázta a tolláit, csattantott egyet a csőrévei, és megrázta buksi nagy fejét. A csattintás úgy hallatszott, mint amikor új bicskát csuknak össze, és a fejrázásban benne volt a nagy éjszaki vadász ingerültsége. A Szél kedvesen megsímogatta a hatalmas madár minden más tolinál finomabb tolláit, amire a bagoly szeme szelídebbre szűkült, és magyarázatképpen megvakarta csőre tövét, és egy pillantást is vetett a barlang belseje felé. Ezek a mozdulatok világosan azt mondták, hogy a lármázást feleslegesnek tartja, aludni akar. A felesége már a kotlás lázában ég, mert a fészekalja teljes, és a költést — a jelek szerint —^ még ma meg akarja kezdeni. — Jó, ha ezt megmondod Kirínék, a vércsének és Rának, a szürkevarjunak, mert tudom, hol van a fészkük... — Találsz te máshol is ennivalót, — susogott a Szél. — És a fészek körül nem szokás vadászni. — Igaz — pattintott újra az uhu. — de ha feleslegesen lármáznak, az asszonyt zavarják a költésben, akkor baj lesz ... A Szél békítőén megsimogatta a nagy baglyot, aztán fellendült a vércsékhez, akik egy emelettel feljebb laktak, a fal kis odújában. A férj a párkányon ült, míg az asszony az odúban motoszkált, amikor' a Szél megérkezett. — Hú azt mondta — suttogott a Szél. — Ez a mocskos Rá... — bújt ki az asszony a fészekből, és villogott a szeme. — ... azt mondta — folytatta a Szél, nyomatékkai zúgva. — hogy az asszonya elkezdte a költést, és ha feleslegesen visongtok, tudja, hol a fészketek ... — De hát nem vagyunk némák! — pislogott ijedten a vércseasszony, mert ő lármázott az előbb. — Hú azt mondta, hogy feleslegesen ne visongjatok. A többi a ti dolgotok... — ezzel a szél leereszkedett a kis Vadrózsához, és megsimogatta bimbózó ágait. — Nem felejtem el, amire kértél — suttogta. — Nem felejtem el. Az idén már szép bokor leszel, és ide ugyan nem jöhet senki, hogy a fészket bánthassa. — Szép lenne — bőkolt a kis rózsabokor. — Esténként talán még énekelnének is, s én látnám, hogy nőnek a kicsinyek... A nap ekkor már egész ragyogását ráborította a világra; az oldalról érkező fény kissé megvilágította a barlang mély öblét is, amelyről csak most látszott, mekkora. Az embermagas és ölnyi széles száj előtt félméteres párkány nyúlt ki. de befelé a szobamélységű, boltozatos barlang még kitárult, és jobbra egy alacsonyabb üregben végződött. Itt volt a fészek! Hú már az előbb betotyogott a párkányról, és most az asszonnyal együtt nézik a fészket, ami nem is fészeá, és nincsen rajta semmi látnivaló. A Szél évszázadok, talán évezredek alatt finom port hordott a barlangba, ami keményen összeállt, s ennek a homokpadlónak tányérnyi mélyedésében volt egy kevés pehelytoll, pár besodort falevél, s ezen három durva héjú, fehér tojás. Ez volt a „fészek”, amelyet a két bagoly úgy nézett, mint a gyémántbányász a tyúktojás nagyságú gyémántot, amely most fordul ki a csákány alól, s amibe élete legnagyobb gyönyörűségét látja. Húék már több éve élnek együtt, s ez a tavaszi tojásnézés minden évben megismétlődik. A feleség most még fel is fújta magát egy kicsit, s mivel egy fejjel egyébként is nagyobb volt férjénél, senkinek sem lehetett kétsége, hogy — amint Hú mondta a Szélnek — ha a vércsék nem férnek a bőrükben, akkor baj lesz. Hú most a fal mellől egy kis rókát húzott a fészek mellé, s ezzel világosan megmondta, hogy ha a feleség megkezdené a költést, az élelemre ne legyen gondja, lám, a kis rókát is csupa előrelátásból hozta el... A asszony szeme ekkor szigorú lett, majdnem megvető, mintha azt mondta volna: — A költést majd akkor kezdem meg, amikor jónak látom. Nem engedem magam sürgetni. Hú topogott, sőt vakaródzott is. — Ott ténfergett, hát elhoztam. A költésbe pedig én nem szólok bele ... És ez volt az igazság! Hú valóban nem tudhatta, hogy a csodálatos nőstény mit akar. Nem tudhatta, hogy amíg ő távol járt, a harmadik tojás is megszületett — mert tegnap még csak kettő volt, — s a kis kölyökróka valóban ott ténfergett a lyuk szájában, mert derék testvérei tegnap megmarták, és sebes fejét akarta hűsíteni a hüs éjszakában. Hú arra portyázott éppen, s a kis rókát úgy emelte fel, mint egy kis rongydarabot, aminek farka ugyan van, de se súlya, se hangja nincs. A kis róka a hatalmas karmok gyilkos szorítása alatt elnyúlt, s azután már egyetlen mozdulattal sem árulta el, hogy élő volt valamikor, és Hú árnyéka a ködök hátán azért látszott szokatlanul nagynak, mert a zsákmányát is markában tartotta. Természetesen ez a rókacsaládra gyászosnak látszó esemény már hajnal felé történt, amikor Hú jól volt lakva, mert amíg éhes volt, aligha jutott volna eszébe a királynői tulajdonságokkal bőven ellátott, hatalmas nőstény, aki — ha nem volt az utódokkal elfoglalva — vagy aludt vagy vadászott, vagy evett, de általában: uralkodott. És Hú nem tehetett ez ellen semmit, de nem is akart, és nem is tudott, mert harcias párja kiszedte volna a szemét, és — ha véletlenül éhínség van a vidéken, hát — meg is ette volna. A uhuk történetében ez nem egyszer fordult elő, és Hú valószínűleg tisztában volt ezzel a kényes körülménnyel, mert — különösen, ha a kotlás és költés lázában élete párja még a szokottnál is ingerültebb volt — bőségesen gondoskodott az élelmezéséről, ami kissé életbiztosításnak is volt tekinthető. Azt, hogy „szerették egymás”, ezek után csak bagolyfelfogás szerint szabad értelmezni. Persze, hogyha eljött az ideje, megkívánták egymást, és önfeledt, nagy odaadással párosodtak. És természetesen megvédték volna egymást, ha erre szükség lett volna, és az ellenfél nem legyőzhetetlen, mondjuk — ember. De életveszély esetén majdnem bizonyosan cserbenhagyták volna egymást, s ami ennél több, még a fiaikat is, amiért azonban ne mondjunk ítéletet a szegény uhu fölött, mert ez az emberek között is előfordul... De mindezeken felül hűségesen kitartottak egymás mellett, és más párra talán csak akkor gondoltak volna, ha valamelyikük pusztulása feltétlen bebizonyosodik. A fiák felnevelését pedig még saját koplalásuk árán is biztosították. Erre azonban ezen a vidéken nem került sor. Ha minden kötél szakadt, még mindig ott volt a nagy folyó, amelynek zátonyain vizimadarak aludtak, a parti nádasokban vadrécék költöttek, és a békahús sem rossz falat, a rákról nem is beszélve, amely éjszaka sekély vizekben mászkál és aligha gondolhat az uhu rettenetes karmaira. Szükség esetén megfogják a szarvasbogarat is, bár ez inkább csak sport, de ezenfelül az egértől a szarvasborjúig és a verébtől a fajdkakasig minden szőrös és szárnyas erdőlakő zsákmányuknak tekinthető. így került konyhára a kis róka is, amelyet Hú hazahozott a Nőnek, de amelyből már csak a fej van meg, mert csekély tűnődés után a szigorú anya az egyik hátsó lábbal együtt a farkát is elnyelte. A farok vége még oldalt kiált a csőréből, s most úgy látszik, mintha félodalt dús bajuszt viselne. A látvány rendkívül humoros, de Húnak valószínűleg akkor sem jutna eszébe mosolyogni, ha ez szokása lenne. Nem. Itt most minden érzelemnyilvánítással vigyázni kell, mert itt most kizárólag a komor szárnyas anyai érzelmei uralkodnak. Hú csak akkor fordítja arra a fejét, amikor hatalmas párja megmozdul, és totyogva, esetlenül elindul a fészek, a három tojás felé, de még ez az esetlen totyogás sem nélkülöz bizonyos egyedülálló fenséget! — Határoztam! — ez van benne. — A pillanat elérkezett! A tojásokat még egyszer jól megnézi, megfordul fejjel a barlag szája felé, a tolláit meglazítja, és leereszkedik a tojásokra. Hú csodálattal nézi a párját, majd közelebb megy, és szeme mintha azt mondaná: — Itt vagyok, és élelemben nem lesz hiány... A feleség lehunyja a szemét, s hogy Hú mit tesz, mond vagy akar, egyáltalán nem érdekli. Testében lüktet a láz, és most megszűnt a világ. Nincs Hú, nincs vágy, barlang, napsütés, szétszórt nagy csontok, tollak... nincs talán még ö maga se, csak az a három tojás van, az ébredő csirák, s azon túl, valahol a hasa alatt, mégis a térben és idében a megszakíthatatlan élet: a nemzedék.
