St. Louis és Vidéke, 1969 (57. évfolyam, 1-19. szám)

1969-02-22 / 4. szám

A varázs megoldás

(+) Semmit'sem hangsúlyozott ki annyira erőteljesen Richard Nixon a választási beszédeiben, mint a „law and order” — a törvény és rend követelését. És semmi sem járult hozzá a megválasztásához olyan nagy mértékben, mint az a visszhang, amit erre a tisztességes polgároktól kapott. Érthető tehát, hogy a bűn megfékezését első számú belső problémának tartja.

Különösen szégyenletes és felháborító, hogy az Egyesült Államok fővárosa egyúttal a bűn fővárosa is. Az a meredeken emelkedő vonal, amely a bűn statisztikai ábrázolásánál már-már túlnő egy újságoldal terjedelmén, mutatja, hogy a bűn megfékezése nem egyszerű kérdés. Ennyit elismerhetünk, de azt már nem, hogy megoldhatatlan kérdés.

A komolyabb bűncselekmények Washington D. C.-ben az elmúlt év folyamán átlagosan 25.6%kal emelkedtek az 1967 évi, máris nagyon magas bűnözéshez képest. De a nők megerőszakolása 53.9%-kal, a rablások 45.7%-kal emelkedett, sőt a fegyveres rablásoké 116%-kal nőtt.

Mr. Nixon meglátogatta azt a gettó-területet, amelyet a feketék tavaly áprilisban felégettek. A 909 üzlethelyiség és a 283 ház közül, amit akkor elpusztítottak, a legtöbb még ma is romokban hever. A helyükre, ideiglenesen, úszómedencét és egyéb üdülési berendezést építenek.

Az elnök „formulája” a bűnveszély kiküszöbölésére az eddigi szellemet követi, csak valamivel masszívabb méretekben: a rendőrség, a bírák és az ügyészek számát kívánja szaporítani. Azt mondta: „Sajnos, nincs olyan varázs megoldás, ami a bűnt egyetlen éjszakán keresztül elsöpörné az utcákról”. Ilyen varázs formula valóban nincs. De ha nem is egyetlen éjszakán — egy éven belül el lehetne söpörni. De ehhez arra a varázs formulára volna szükség, amit az elnök nyilván nem ismer, vagy ha ismer is, nem meri alkalmazni.

Az óvatos megközelítésre mutat az a kívánsága is, hogy a visszaeső bűnözőket ne engedjék szabadon csekély biztosíték ellenében. A saját szavai szerint az ily módon a tárgyalásukig szabadlábra helyezett bűnözők közül sokat „másodszor, harmadszor, sőt hetedszer is letartóztatnak” újabb bűncselekmény miatt és megint szabadon engedik őket. Amit az elnök ezzel elérni kíván, az észszerű és egyszerű követelmény. Nagyon kis lépés ugyan magának a bűnözésnek kiirtása felé, de még ez is sok az ultraliberálisoknak. Ehhez ugyanis meg kellene változtatni a biztosíték reformjáról 1966-ban hozott törvényt. Ezt viszont a liberálisok nem akarják. Még szinte ki sem mondta ezt a kívánságát, máris nyilatkozni kezdtek a liberális törvényhozók, természetesen, ellene. A Time magazin cikkírója szerint ez az angolszász jog alapelveivel átlósan ellentétes. A Supreme Court sem engedné meg a tárgyalás előtti fogvatartást, mert ez a bűnös egyéni szabadságát korlátozná.

Na, itt vagyunk! Megint a jő öreg Alkotmányra hivatkoznak, természetesen annak leglelkiismeretlenebb félremagyarázásával. Amerika már régen nem angolszász ország, ahol annak ősi jogai érvényesek volnának. Amerika egy népkonglomerátum, s a bűnök túlnyomó többségét nem angolszászok követik el. Az alapító atyák sohasem gondoltak arra, hogy a bűnösöket védjék a közösséggel szemben. Most ez történik. Nem gondolhattak arra sem, hogy Washington D. C. kétharmada néger lesz valaha. De az. Nem gondolhattak arra sem, hogy ennek a fővárosi ifjúságnak egy része a bűnt választotta állandó foglalkozásának. De a statisztika ezt mutatja. Általában: az alapító atyák nem tévesztették össze a humanizmust az álhumanizmussal, a bűnözők büntetését a bűnözök dédelgetésével. Most azonban ez történik. Az angolszász jog csak angolszász környezetben érvényesülhet. Washingtonban ilyenről már sző sem lehet. Ide kemény törvényekre és azoknak kemény végrehajtására van szükség.

De a Nixon-kormányzatnak még ezek a túlóvatos tervei is eleve halálra vannak ítélve. Az ultraliberálisok szemforgató ájtatossággal követelik a bűn állítólagos okának: a szociális és környezeti viszonyoknak a megváltoztatását. Természetesen erre is szükség van, de nem lehet kivárni, amíg a fővárosi ifjúság megjavul. Egyáltalán, hogyan akarják megjavítani? Ügy, hogy évjáradékot adnak neki welfare címén, hogy ne kelljen dolgoznia és így nyugodtan rabolhasson, erőszakoskodhassék a nőkkel, gyújtogathasson, beverhesse az emberek fejét és kirakatait?

Nem vigasz, hogy egy elnöki bizottság megállapítása szerint az amerikai nép 99%-a nem követ el erőszakos bűncselekményekét. Az 1% elég ahhoz, hogy az emberek szürkület után ne merjenek kimenni az utcára és ne merjék nyitva tartani az üzleteiket. Azt várják talán, hogy egy-két szenátort agyonverjenek és családjuk nötagjait meggyalázzák? Akkor nyilván cselekednének, különösen, ha a liberálisok valamelyike esnék áldozatul a dédelgetett ifjúság barbár támadásának.

Uszodák és ringlispilek nem adnak választ az ifjúsági bűnözés megoldására.

A varázs formula, amit Mr. Nixon keres, már régen megvan, nem kell újból feltalálni. Ne ajnározzák a bűnösöket, hanem büntessék meg őket, keményen, következetesen, nem törődve a következő választással! Különben is: a nép is ezt akarja, mert megúnta már, hogy a bűnöst sajnálják, őt az áldozatot pedig nyomban elfelejtsék.

A varázs megoldás ez: rendeljen el az elnök statáriumot a fővárosban, vezényeljen oda marine-ket és a tettenért bűnözőket állíttassa rögtönítélő bíróság elé! Egy év múlva olyan rend lesz Washingtonban, hogy az egész világ előtt eldicsekedhetik vele.

Ha nem lép fel kérlelhetetlen keménységgel a bűn ellen, a bűn életformává válik és átterjed minden városba is, főleg ahol nagyobb gettó van. Szörnyű még csak gondolni is arra, hogy a többi városokból is washingtonok lehetnek.

A bűnnel és szégyennel nem lehet és nem is szabad együttélni. Ez nem alkotmányos kérdés, hanem a nemzeti tisztesség kérdése. A bűnt és bűnözőket ki kell irtani, még akkor is, ha ennek érdekében meg kell változtatni az alkotmányt. A liberálisok pedig csak hullassák a krokodilkönynyeiket.

Magyar évfordulók

(február 24-től március 1-ig)

1440-ben született Kolozsvárott Hunyadi Mátyás, (529 éve).

1818-ban született Orosházán Képessy József vízépítő mérnök, a magyar folyamszabályozás egyik tervezője, (151 éve).

1865- ben meghalt Drazdában báró Jósika Miklós író, (104 éve).

1866- ban született Veszprémben Szomaházy István író, (103 éve).

1883-ban született Budapesten Somlay Arthur színművész, (86 éve).

1944-ben meghalt Budakeszin Dési Huber István festőművész, (25 éve).

1956-ban meghalt Budapesten Riesz Frigyes matematikus, (13 éve).

1958-ban meghalt Budapesten Glatz Oszkár festőművész, (11 éve).

Olcsóbban étkeznek a fejes elvtársak, mint alattvalóik

Magyarországon az állam a vendéglői meleg étel szolgáltatást árkiegészítéssel támogatja. Erre azért van szükség, mert a nyersanyagok és azok elkészítése, valamint a főző- és kiszolgáló személyzet díjazása sokkal többe kerül, mint amennyit a mostani kereseti viszonyok mellett felszámíthatnának a kész ételekért A dolog eddig szociális szempontból rendben volna. A visszásság ott kezdődik, hogy a magasabb osztályokba sorolt éttermek lényegesen magasabb árkiegészítést kapnak. A meleg étel értékét véve alapul, az osztályon felüli és az első osztályú éttermek 45, a másodosztályúak 40, a harmadosztályúak 12, az előfizetéses étkezés „étermei” pedig 10 százalékos dotációt kapnak. Más szóval: minél előkelőbb a vendéglő, annál nagyobb állami térítésben részesül. Ennek következtében a nagyfizetésű elvtársak aránylag olcsóbban étkeznek, mint a kinullázott dolgozók.

A munkásparadicsom valódi arculatához ez a jelenség is hozzátartozik.

Biztató Nixon külpolitikai nyitánya

írta: Béldy Béla

Két héttel ezelőtt azt írtuk, hogy Nixon elnök súlyos dilemmával küzd, mert nem köthet „politikai” megállapodást a Szovjettel, anélkül, hogy ehhez európai szövetségesei hozzájárulnának. Kétségtelen, hogy a február 23-án kezdődő európai útja ezt a gordiuszi csomót kettévágta. Ezen a körúton találkozik főbb európai szövetségeseinek vezetőivel és ha a rövid idő nem is biztosíthat szenzációs új megoldásokat, egy valami belefér: az egyetértés biztosítása a Szovjettel kapcsolatos politika elveiben. Ez az út tehát megszüntetheti a bizalmatlanságot, amit az európaiak szükségképpen éreznének, ha a Szovjet-tárgyalások elsőbbséget kaptak volna.

★ HÁROM KÉRDÉS

ÖSSZEVONÁSA

Az egész tervezésen, beleértve a középkeleti kérdés rendezését is, érezhető Henry Kissinger finom intellektusának hatása. Mr. Nixon európai útja egy kalap alá vonta a három legégetőbb külpolitikai kérdést: a NATO megerősítését, az arab-izraeli fél-háború végleges rendezését és a Szovjettel való tárgyalások európai hátterének biztosítását. Vitathatatlan, hogy ez szerencsés húzás volt, bár az eredményesség attól függ, hogy Mr. Nixon milyen konkrét álláspontot alakit ki magában addig, amikor ennek a három prioritásnak tárgyalásai megindulnak.

A NATO megerősítése aránylag a legkönnyebb feladatnak látszik, valójában azonban ez is nagyon nehéz lesz, mert Nyugateurópa

NATO-államai között nagyobb a súrlódás, mint köztük és Amerika között. Nem valószínű, hogy de Gaulle, minden előlegezett barátságossága mellett is, átlósan megváltoztassa eredeti álláspontját és visszatérjen a NATO-ba. Az sem valószínű, hogy Angliát beengedje az európai közös piacba. Enélkül viszont Európa lényegi széttördelése megmarad. De talán ez a legkevésbé égető kérdés és Mr. Nixon nyilván maga is inkább a Szovjettel való tárgyalások szükséges előjátékának tekinti ezt a körutat.

★ „KÉTOLDALI”

TÁRGYALÁSOK

A középkeleti megoldás megközelítésében már több konkrétum mutatkozik. Legfontosabbak: de

Gaulle és nem a Szovjet tervét fogadta el; a tárgyalások „kétoldaliak” és nem négyoldaliak lesznek; az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967. november 22-i határozatát veszi alapul és végül, hogy Gunnar Jarring-ra bízná a kialakult béketerv közvetítését az érdekelt államokban.

A tárgyalások kétoldalisága döntően fontosnak látszik. Csakis ez biztosítja az őszintébb, nyíltabb állásfoglalást, a propaganda és a középkeleti államok kísérő izgalmainak kizárását. De ami ennél sokkal több: alkalmat ad arra, hogy de Gaulle-al és a Szovjettel bizalmasan tárgyalhasson a tisztességes vietnámi megoldásról is. Ha de Gaulle vállalná a közvetítést — ami valószínű — ez tompítaná a megoldás élét, a Szovjet pedig elsőkézböl segíthetné megpuhítani az északvietnámiakat. De maga a központi probléma: a középkeleti béke ügye is sokat nyerne azzal, hogy a négy nagyhatalom nem diktálná a békét, hanem csak közös megoldást fogadna el, amit a Biztonsági Tanács kiküldöttjének, Mr. Jarringnak közbeiktatása tárgyalásos békévé szelídítene.

A Szovjettel való nukleáris tárgyalások csak ez után következnének. Már itt is tett az elnök két enyhítő elövágást. Az egyik, hogy a Szenátust felkérte az atomsorompó-egyezmény ratifikálására, amivel a választás idején még szemben állt. A másik, hogy az atomelhárítási Sentinel-hálózat előkészületeit befagyasztotta.

* A KOMMUNIZMUS

MEGÁLLÍTÁSA A CÉL!

Kétségtelen, hogy a külpolitikai nyitány biztató, de még csak kísérleti stádiumban van és sok idegen tényezőtől függ, hogy sikerüljön. Az is kétségtelen, hogy ezek előzményeit Johnson készítette elő és Nixon most abban a szerencsés helyzetben van, hogy learassa, amit az elődje vetett.

Az egyetlen aggodalom az lehet, hogy ne fizessen a sikerekért olyan árat, amit a szabadvilág érdekei nem hírnak el.

A vietnámi béke a szabad Délvietnám békéje legyen, de ugyanakkor: ne adja fel Izraelt, mert az legalább annyira fontos kulcspozíciója a szabadvilágnak, mint Vietnám Ázsiában. Európa prioritása csak a látogatása idejére maradjon prioritás, de Ázsiát éppen annyira

fontosnak tartsa, mint ahogy azt — nagyon bölcsen — Lyndon Johnson tette.

Nixon elnöknek egy pillanatra sem szabad elfelednie, hogy a kommunizmussal sohasem tud végleges békét kötni és együtt élni vele. Ezt ő jól tudja, de kérdés, hogy politikai hatások kedvéért nem enged-e ebből a meggyőződéséből?

Állandóan arra kell gondolnia, hogy Amerikának, igenis, világpolitikai küldetése van. Akárhogy nevezik is, a „világ rendőrének”, vagy másnak, kötelessége, nem csak joga, a sjabadvilág felett őrködni. Nem szabad szerénykedni: Amerika a világ legnagyobb hatalma, tehát ott a helye minden döntésnél, ami a világ sorsát érinti.

Az eddigi lépések nem mutatnak különösebb változást Johnson elnök' politikájával szemben, csak a megközelítésük más egy kicsit. De nem is lehet külön republikánus világpoltikát csinálni, mert a szabadvilág érdekei ugyanazok maradnak bármilyen amerikai kormányzat alatt is.

Feltűnő, hogy a belső politika második vonalba szorult, a „welfare-hisztéria” helyébe igazán sorsdöntő külpolitikai húzások léptek, ami igen biztató kezdetnek látszik.

De csak kezdet és a nehézségek még ez után következnek.

A leggazdagabb és a legszegényebb országok

A világ legszegényebb országa az ENSZ most kiadott statisztikai évkönyve szerint Malawi. Az évkönyv, amely 1966. évre vonatkozó adatokat tartalmaz, azt tükrözi, hogy az ország bruttó nemzeti termékéből az egy főre eső részi Malawiben 54 dollár, az USA-ban 3842 dollár, Kuwaitban pedig 4552 dollár.

Nyíregyházy Pál:

„HAPPY BIRTHDAY”

Égi áldás, ha az ember egészségben érheti el 75. születésnapját. Pedig alig volt ennél a háromnegyed évszázadnál nehezebb korszaka a magyar történelemnek. Az első világháború a fronton, a második a nyírségi város polgármesteri székében; azután már huszonöt év az emigrációban. Legjobb volna ki se mozdulni könyvespolcaim mellől, melyekre reménytelenül gyűjtöm a könyveket.

Egyik-másik igaztalanul belém mar. Gervai Sándor 1963- ban Jeruzsálemben kiadott „A nyíregyházi zsidóság élete” című könyvében például azt állítja, hogy 1944 június havában szokatlan időben szólaltak meg a harangok Nyíregyházán. Nem a delet jelezték, nem tűzvészt adtak hírül. Csupán a polgármester közölte az örömhírt a jellegzetes vidéki város lakosságával, hogy gondosan lelakatolt teherkocsik elvitték Szabolcs zsidóságát ismeretién tájak felé.

De azért mégis könnyebb ezt az emigráciős nyomorúságot elviselni, mint az otthonmaradottak szenvedését. Jóformán minden régi barátom meglakta a kommunizmus börtöneit, életük a párttitkár kegyeitől függ, dicsőíteni kell a felszabadító szovjet zsarnokságot, az özvegyek 2-300 forint nyugdíjból tengődnek, ebből adakozniok kell a vietnámi háború támogatására, s a felszabadulási emléknapon koszorút kell elhelyezniük a szovjet hősök emlékművére.

Ez az emlékmű Nyíregyházán éppen az én szülőházam előtt áll, melyet büntetésből elkoboztak tőlem s tulajdonjoggal megajándékoztak vele egy szociáldemokrata gyári munkást, aki földalatti utakon már a két világháború között a kommunizmust készítette elő. Ez azonban szégyellt benne lakni s eladta valami lakásspekulánsnak. A házat nem népellenesen szerzett pénzekből vásároltam, hanem szüleimtől örököltem.

Most 75. születésnapomon sűrűn szállt gondolatom a szülői ház felé. Az előtte levő kis téren állítottuk fel Kovács István főhadnagy szobrát, akit a kommunista bíróság a Szamueliek vérszomjának áldozataként kivégeztetett. A szobor leleplezésén 1929. október 29. napján én mondtam ünnepi beszédet. A szovjet hadsereg bevonulásakor a szociáldemokraták azonnal kötelet vetettek a szobor nyakába és ledöntötték. Nagy divat volt akkor az ilyen cselekedet, Gömbös és Prohászka is így jártak.

A ledöntött emlékmű helyére már 1945. május 1-én kozák lovas szobrot állítottak, amint ágaskodó lován kivont karddal üldözi a hazáját védő magyar honvédet. A szerencsétlen város lakosságnak levett kalappal kell elhaladni minden nap a szovjet hódoltságot jelképező szobor előtt. Éppen a kozákra látni annak a szobának ablakából, melyben én születtem.

A szobrot Pátzay Pál, a kommunizmusnak teljesen behódolt Kossuth díjas „kiváló művész” készítette, kiről az Új Magyar Lexikon azt írja: „a művész közelkerült a klasszicizmushoz, kiegyensúlyozott forma és .pszihológiai érzékenység jellemzik.”

Még a főváros elfoglalásáért folytak a harcok, mikor már 1945. január 21-én Major Tamás színész megbeszélést hívott öszsze a Nemzeti Színház pincéjébe, hogy létrehozzák a magyar kommunista művészeti tanácsot. Vita közben Ordelli nevű szovjet alezredes kihívatta Pátzayt a folyosóra s elmondta neki, hogy már járt Székesfehérváron s ott látta lovasszobrát. Majd autóba ültette s hosszú utazás után egy kastélyszerű épületnél szálltak ki, ahol a művészt Malinovszkij szovjet marsall elé vezették.

A marsall katonásan közölte parancsát Pátzayval:

— Május elsejére Nyíregyházán egy fasiszta ledöntött szobrának helyére szovjet hősi emlékművet akarok felállíttatni. Aprólékosan elmagyarázta, hogy milyen legyen a szobor. Kozák

üljön ágaskodó lovon, amint Üldözi az ellenséget Mert ebben a városban kozákok vívták ki a győzelmet, sok vért hullattak. Még azt is elmondta, milyen a kozák öltözék, a vállon léc tartja a lobogó köpenyt.

Pátzay megijedt és szabadkozni kezdett:

— De marsall úr, ez az idő nagyon rövid. Se műterem, se anyag, se öntöde, se munkások. Donatellőnak évek kellettek egy ilyen feladathoz.

Nem volt szerény, még Donatellőhoz merészelte magát hasonlítani, aki a római birodalom bukása után a XV. század elejéig először mintázott lovas katonaszobrot Pádua főterén.

— Az a középkorban volt, — .pattogott parancsolólag Malinovszkij és sürgette a szobrászt, hogy fogjon azonnal munkához. Lesz műterem, anyag és ember is. Bronzot adtak a ledöntögetett magyar nemzeti nagyságok szobrai. Az alapot szovjet építésznő építette, nevét nem tudja senki sem, talán jobb is, nem sok tiszteletet érdemelnek ezek a csapatokat kísérő nöszemélyek. Beüvegeztek egy elhagyott műtermet, egy tisztet és több katonát adtak Pátzay mellé segítségül, s 1945 május elsejére már ott állt a szobor néhány lépésnyire szülőházamtól.

Micsoda csatornatöltelék vette körül a lőhalálában készült kozák szobrot. A városi párttitkár úgy emlékezik erre vissza, hogy senki emberek voltak jelen, az elnyomottak és kizsákmányoltak, akiknek neve „hé, maga” volt, s akik most beültek a hivatalokba, a bankokba, az üzemek igazgatói irodáiba és felcserélték a közlegény! uniformist a tábornoki egyenruhával.

Pátzay Pál nagy szobrászkarriert futott be ezzel a kozák szoborral. Később tizenhat művész pályaműve közül öt bízták meg a budapesti Lenin szobor megalkotásával. Azzal dicsekszik, hogy Majakovszkij Vladimir II- jics szovjet költő következő sorait használta fel Lenin protréjához: „A Pártot és Lenint, mint ikerpárt történelemanyánk egyformán kedveli. Azt mondják Lenin, az értjük, a Párt. Azt mondjuk, a Párt, azt értjük, Lenin”. ,

Pátzayt meglátogatta műtermében az Izvesztyija című szovjet lap tudósítója s a művész elmondta előtte a Majakovszkij idézetet és a szobor mintázásának kapcsolatát. A hírlapíró fájdalmasan csodálkozott: „Kár,

hogy ez nem nekünk jutott először eszünkbe”.

Pátzayval, amikor még „hitt” a német győzelemben, találkoztam Ferenczy Noémi gobelin művésznő műtermében. Itt készült Hóman Bálint kultuszminiszter rendelésére az a Szent István gobelin, melyet a miniszter Nyíregyháza városának ajándékozott a magyar képzőművészet példamutató támogatásáért.

Szülőházamról sikerült néhány jó fényképet szereznem, mely most itt díszük íróasztalom felett. Mellé raktam a sok jókívánságot, mellyel barátaim 75. születésnapomon halmoztak el. Papp György hamiltoni görög katolikus plébános, aki az összeomlás előtt Dudás Miklós hajdúdorogi püspök titkára volt s akit baráti szálak fűztek hozzám, matematikai feladattal gratulált: „Ötven évvel ezelőtt két és félszer annyi idős voltál, mint én, most csak azt kívánom, éltessen az Úr kétszer annyi ideig, mint amennyi én most vagyok.”

Szumér Tóth József volt kiskunfélegyházi polgármester kollegám pedig azt írja Kaliforniából, hogy ez a 76. születésnapom, mert az elsőt is számítani kell.

Wass Albert egy zsák floridai naranccsal lepett meg, szeretném majd 75. születésnapjára saját kezűleg szedett szabolcsi Jonathán almával viszonozni, s bár nem vagyok szobordöntögetö, de a szülőházam előtt álló lovas kozák anyagából akkor az emigráció hűség szobrát mintázta tjük meg. :