St. Louis és Vidéke, 1969 (57. évfolyam, 1-19. szám)

1969-01-25 / 2. szám

★»4 Ihirek a nagyvilágból! WASHINGTON D. C. — A Szov­jet legújabb sikere egy űrállomás felállításában, amire megelőző szá­munk egyik cikkében hívtuk fel olvasóink figyelmét, a Nixon-kor­­mányt nem érte váratlanul. Dr. Robert Seamans egyetemi tanár­nak a honvédelmi minisztérium légügyi államtitkárává való kine­vezése már ezért történt. Seamans ugyanis korábban a NASA, az amerikai Űrközpont helyettes ve­zetője volt. Az ő kinevezése az egész űrhajózást erős katonai nyo­matékkai látja el. Nixon már ko­rábban észrevette a nagy veszélyt, ami a szovjet űrállomások felállí­tásával a világot fenyegeti és igyek­szik az eddigi amerikai mulasz­tást erőteljes akcióval behozni. — Egyébként a Holdra való leszállást esetleg az eddig kitűzött július 15-e helyett már június közepén megkísérlik, ha az Apollo 9 (feb­ruár 28) olyan sikeres lesz, hogy az Apollo 10-et kihagyhatják. A Holdra szálló asztronautákat is ki­nevezték már: Neil Armstrong ci­vil asztronauta lesz az Apollo 11 parancsnoka, Edwin Aldrin ezre­des és Michel Collins alezredes a társai. Collins vezeti majd az űr­hajót a Hold körüli orbitban, mi­közben a másik kettő leszáll a Holdra. — Az eredeti tervet, az Apollo 8 csoportjának Holdra kül­dését, elvetették, Borman és tár­sai a földi személyzet vezető tag­jai lesznek, mert a tapasztalataik­ra itt lesz szükség. A Hold-asztro­nauták már mind kipróbált űrha­jósok. ★ MOSZKVA — Nixontól a Szov­jet azt várja, hogy „megosztozza­nak a világ befolyási Övezeteiben”. A Kreml el volt ragadtatva John­son mérsékelt reakciójától Cseh­szlovákia megszállása miatt és ezt a politkát reméli Nixontól is. Ugyanakkor a kommunista over­­lordok fel vannak háborodva a nyugatnémetországi hadgyakorla­tok miatt, melyekre a USA 12.000 katonát küldött légi úton. De mind­ezt még Johnson számlájára írják és Nixontól „megértőbb” politikát várnak. ★ WASHINGTON D. C. — A Pen­tagon 1970 évi költségvetése 82 billió lesz. Csökkentést csak az Ar­my és az Air Force tényleges kia­dásaiban várnak, mert a háború ke­vesebb katonát kíván és Északvi­­etnám bombázása is szünetel. El­lenben felemelik 2 billióval a Na­vy költségvetését, főleg nukleáris anyahajók és támadó tengeralattjá­rók építésére és nagy összeggel emelik a kutatási és fejlesztési program költségeit is. ★ TOKIÓ — Japán már megkapta az amerikai figyelmeztetést, hogy költsön jóval többet, mint eddig a haderejének fejlesztésére. Eddig a japán bruttó nemzeti termelés 11/2%'át költötték „önvédelmi” cé­lokra, ezt most legalább 5-6%-ra akarják felemeltetni. Azt is kíván­ják Japántól, hogy hatalmas gaz­dasági erejét állítsa az ázsiai or­szágok fejlesztésének szolgálatába. Japán valószínűleg mind a két kí­vánsággal egyetért. ★ WASHINGTON D. C. — A sze­nátusi konzervatív demokraták megkezdték visszaütéseiket amiért Russel Long-ot Edward Kennedy liberális hívei kibuktatták a máso­dik szenátusi vezetői posztról. Bayh szenátort, egy nagy Kenne­­dy-hívőt, aki pedig soron követ­kezett volna a nagyon fontos Fel­hatalmazási Bizottság tagságára, kibuktatták és helyette Montoya ismeretlen Űj Mexico-i szenátort választották be. További kibukta­tások is várhatók. ★ JERUZSÁLEM — Megírtuk, hogy Izrael tiltakozik a vád ellen, hogy atombombát gyárt. Amerikai kormánykörökben nincs erre bizo­nyítékuk, csak az „érzésük” az, hogy ez valóban így lehet. Ellen­ben állítólag határozott bizonyí­tékaik vannak arra, hogy Izrael egy rakéta-rendszeren dolgozik, amely atombombát is szállíthat. — Mintegy 100 ezer ember hal meg évente csak az Egyesült Államok­ban az emésztőszervek rákja miatt. A gyomor-, bél-, pancreas- és egyéb rákelőfordulások nagy halálozási arányszámát az okozza, hogy mi­re a beteg a rendellenességet és a fájdalmat érzi és orvoshoz megy, a rosszindulatú daganat már rend­szerint olyan nagy és annyira el­terjedt, hogy nem lehet operálni. Ezeknek a betegeknek majdnem száz százalékát meg lehetne men­teni, ha már akkor tudnák az or­vosaik, hogy rákjuk van, amikor az még szubjektive (fájdalom, stb.) nem jelentkezett. Ezt a korai felismerést oldotta meg, vagy legalábbis megoldásá­nak küszöbéig vitte három mont­­reáli orvos — Freedman, Gold és Krupey — valamennyien egyetemi tanárok — áttörése. Az orvosi csoport, amelyhez még tizennégy orvos dolgozik hoz­zá, mintegy hat éve kísérletezik egy teljesen új megoldással. Ez a megoldás nem más, mint ami ellen a szív- és egyéb szerv-átültető or­vosok kétségbeesetten harcolnak: az emberi test igyekszik kivetni magából az idegen szöveteket, amelyek beléje kerültek. Ezek az „idegenek” nem csak átültetéssel kerülhetnek a testbe, hanem belső­leg is növekedhetnek abban. A rá­kos daganat nem más, mint idegen szövet. Eddig azonban azt hitték az or­vosok, hogy ezekkel a belső ide­genekkel szemben nem fejleszt a test antigéneket, amelyek meggyor­sítják és sokszorozzák az antibo­­dy-k (szóról-szóra: ellen-test) ter-A USA mintegy 20 F-104G Star­fighter harci repülőgépet küld Jor­dániának, amelyek ugyan lassúb­bak az Izraelnek ígért Phantóm-4- eknél, de Jordánia rövidesen meg­kapja a szállítmányt, sőt további ilyen gépekre is számíthat. Jordá­nia nem akar a Szovjettől elfogad­ni fegyvereket, ez az oka az ame­rikai szállításoknak. ★ SAIGON — Amerikai és délviet­námi katonai körök egyaránt szá­mítanak arra, hogy a kommunisták, amelyeknek mintegy 170 ezer ka­tonájuk van Délvietnámban, a De­­militarizált Zónában, Laoszban és Kambodzsában, új Tet-szerű offen­zívára készülnek. Abrams tábor­nok ügyes húzásai azonban telje­sen kibillentették őket egyensú­lyukból és védekezésre kényszerí­tették őket. — Ide tartozik az a nagyon fontos hír is, hogy a USA csak most kezdi a délvietnámi had­sereg felszerelését igazi, modern fegyverekkel, az M-16-os puskák­tól eltekintve, amelyeket az ame­rikai haderő is használ. Ez a kése­delem annak a hiánynak követ­kezménye, ami McNamara „taka­rékossága” miatt következett be Amerika hadi készleteiben. Csak azután kezdhetik meg az amerikai csapatok nagyobbmértékű vissza­vonását, ha a délvietnámiakat már felszerelték és betanították hasz­nálatukra. Legalább egy év veszte­ség ez! ★ WASHINGTON D. C. — Az el­nök évi fizetését 200 ezer dollárra emelték ugyan, de ez az adó levo­nása után 86.400 dollárt tesz ki. Ilyen „keveset” egyetlen ipari vagy bankvezér sem fogadna el. A kabinet tagjai — ha megszavaz­zák az emelésüket — ezentúl évi 60 ezer dollárt kapnak, az adók után ez 38.200 dollár lesz. A kon­gresszusi tagok fizetésemelése — ha nem szavazzák le — évi 33.500 dollár lesz. ★ MOSZKVA — Koszigin a wa­shingtoni szovjet nagykövet, Dob­­rinyin útján üzenetet küldött Ni­­xonnak, amelyben sürgeti az atom­elhárításra és az általános leszere­lésre irányuló tárgyalásokat. Ni­xon is akar ugyan tárgyalni, de nem azonnal és bizonyos fenntar­tásokkal. Először Európába akar ellátogatni, főleg de Gaulle-hoz, akivel Európa önvédelmének foko­zását kívánja megbeszélni. Az új politika célja az lesz, hogy csök­kentse Amerika költségeit és Eu­rópát a saját védelmének kiépíté­sére késztesse. Melvin Laird hon­védelmi miniszter is rövidesen el­utazik Délvietnámba és több kelet­ázsiai országba. ★ PÁRIZS — Az asztal-probléma „megoldódott” ugyan, de a tárgya­lások komolyra fordulását nem várják előbb, mint Lodge és társai átveszik az amerikai delegáció ve­zetését. A kerekasztal felezőpont­jairól néhány centiméterre egy-egy kis asztal áll majd, semmiféle fel­írás vagy más nem lesz rajta. De a legnagyobb vidámságot az a megállapodás keltette, hogy a kom­munisták „négy-oldalú” tárgyalás­nak, míg az amerikaiak és délviet­námiak „két-oldalű tárgyalásnak” nevezhetik az összejöveteleket. Egy bizonyos, a Nixon-delegáciő keményebb tárgyaló fél lesz, mint Harrimanék voltak. ★ SAIGON — Thieu délvietnámi elnök az amerikai vezérkarhoz ter­vezetet küldött, amelyben az ame­rikai csapatok visszavonásának menetrendjét javasolja. A vissza­vonás ez év vége felé kezdődnék, de nem csak a délvietnámi hadse­reg ütőképességének emeléséhez van kötve, hanem ahhoz is, hogy az ellenség is ugyanolyan mértékben visszavonuljon, amit a legszigorúb­ban ellenőriznének és garantálná­nak. A Kambodzsában és Laosz­ban lévő kommunisták visszavo­nulását is beleértik ebbe, sőt min­den „felforgató” elemét is, ami alatt nyilván a Viet Cong-ot érti Thieu. — Ehhez esetleg egy újabb nagy vereséget kell elszenvedni a kommunistáknak, amit az új Tet­­offenzivájuk alkalmával mérhet­nek rájuk a szövetséges csapatok. (FIGYELŐ) Munka nélkül dolgozik a szovjet-ember Szenzációs áttörés a rák korai felfedezésében melését. Ezek az antibody-k meg­támadják az idegen átültetett szö­vetet és elpusztítják azt. A ráknál még sohasem gondol­tak arra, hogy a test ez ellen is termel ilyen antibody-kat. A há­rom kanadai orvos azonban meg­állapította, hogy, igenis, termel. Sajnos, ezek a harcos antibody-k általában nem elegendők a rákos idegen szövet elpusztítására. De ha egyszer ki lehet mutatni a beteg vérében, hogy abban ilyen antibo­dy-k vannak, ez azt bizonyítja, hogy a beteg testében rákos tu- ’ mór működik. Ezt a tumort (daganatot) már megjelenésének első percétől kezd­ve ki lehet mutatni azzal az egy­szerű ténnyel, hogy a vérben anti­­body-t találtak. Másszóval olyan korán lehet diagnosztizálni a rá­kos folyamatot, amikor azt sem­mi más módon nem tudják még ki­mutatni. Ilyen korai próba viszont azonnali beavatkozásra nyújt lehe­tőséget, amikor még a daganat esetleg csak egy pont nagyságú, így a beteget majdnem feltétlen bizonyossággal meg lehet men­teni. Ennek a korai diagnózisnak van még egy hiányossága. Nem állapít­ja meg, hogy milyen emésztőszerv­ben és pontosan hol van a kis kez­dődő daganat. De ez a második lépés rövidesen nyomon követi az elsőt. Addig is óriási jelentőségű, mert az emésztőszervek alapos megfigyelés alá vehetők, esetleg fel is nyithatják a testet, hogy a daganatot megtalálják és azonnal eltávolítsák. Van azonban egy másik, egé­szen fantasztikus lehetőség is eb­ben az áttörésben. Ez abból követ­kezik, hogy ha vannak rákellenes antigének a testben, amelyek anti­body-kat termelnek a rákos szövet elpusztítására, akkor az is lehetsé­ges, hogy ezek munkáját elősegít­sék, megsokszorozzák! Másszóval, hogy műtét nélkül is elpusztítsák a daganatot. Lehet, hogy ezek a „kifinomitá­­sai” az áttörésnek még évek mun­káját veszik igénybe. De maga a diagnosztizáló próba megvan és már mintegy 500 emberen próbál­ták ki 80%-os sikerrel. Ez pedig a híres és általánosan használt „Pap­próbával” egyenrangú eredmény. Tudvalévőén a női méhrák (a cer­vix rákja) legkezdetét is meg tud­ják állapítani az u. n. Papanicolau (rövidítve: Pap) próbával. Ha egy nő legalább évenként egyszer, de inkább kétszer vesz ilyen teljesen fájdalommentes próbát, majdnem teljes biztonsággal elkerülheti a méhszáj rákját, ami nemcsak igen fájdalmas, hanem rengeteg halá­los áldozatot is szedett — eddig. Az emésztőszervek rákjának ha­sonlóan korai felfedezése tehát óriási áttörés a rák elleni küzde­lemben. Már úgy is, ahogy jelen­leg áll, de különösen akkor, ha azt pontos helyi diagnózisra is kifej­lesztik. Arról pedig talán felesleges is beszélni, hogy ha az antigének ak­tivitását és ezzel az antibody-k rákpusztítő hatását megfelelően fokozni tudják — ami alig kétsé­ges — az emberiség egy újabb tö­­meggyilkost küldött az akasztó­fára. A moszkvai Pravda, a Szovjet­unió kommunista pártjának hiva­talos lapja panaszkodik. Ezúttal nem az „imperialista kapitalisták­kal” van baja, hanem a „munkás paradicsom” dolgozóival. Nem dolgoznak a dolgozók, — írja. Általában csak a munkaidő felét dolgozzák le, vagy még azt sem. A volgamenti Saransk város kórházában a betegek naponta mintegy 4 órát várnak az ellátá­sukra, mert az orvosok többnyire újságolvasással, szakszervezeti kér­désekkel és klubjuk problémáival vannak elfoglalva. Az egyik mordvin orvosi mü­­szergyárban 154 munkanap ment veszendőbe. Ok: a munkások a gyári zenekarban gyakoroltak. A munkaidő fele másutt azzal megy el, hogy a munkások új be­vásárlási lehetőségek után kutat­nak, keresztrejtvényt fejtenek, do­minóznak, vagy az elkövetkező labdarúgó mérkőzések esélyeit la­tolgatják. Többnyire a hajnyírást és a borotválkozást is a munkaidő alatt végzik el, de nagyon ügye­sek mindenféle ünnepségek kifun­dálásában is, csakhogy alkalmat találjanak a munkakerülésre. A Pravda percnyi pontossággal közli: hogyan megy végbe egy ilyen munkanap. A munkát háromtagú brigád végzi, de közülök csak egy áll munkába. Időbeosztása a követ­kező: A munka kezdete reggel 7 óra 45 perc. 7 óra 45 perctől 9 óra 20 percig előkészület a munkára, 9 óra 20 perctől 9 óra 40 percig cigarettaszünet, 9 óra 40 perctől 9 óra 55 percig előkészület hibajavításra, 9 óra 55 perctől 10 óra 20 percig cigarettaszünet, 10 óra 20 perctől 11 óra 5 per­cig evés, 11 óra 5 perctől 11 óra 20 percig látogatás más üzemrészlegekben, 11 óra 20 perctől 11 óra 40 per­cig a hiba kijavítása, 11 óra 40 perctől 1 óráig munka, 1 órától 2 óráig cigarettaszünet és látogatás más üzemrészlegek­ben, vagy a látogatók fogadása. 2 órától 2 óra 30 percig a gépek letisztítása, 2 óra 30 perckor vége a mun­kának. Mindezek ellenére nem értjük: miért panaszkodik a Pravda. Ta­pasztalatból tudhatná, hogy ez a — kommunizmus... Nincsen hús Magyarországon Magyarországon régen volt olyan aszályos esztendő, mint ta­valy nyáron. Minden növény megsínylette a nagy szárazságot, de takarmányból termett a legke­vesebb. A más esztendőkben szo­kásos mennyiségek harmadát, ne­gyedét sem adták a lucerna- és he­reföldek, a szénatermő rétek. A kormányzat eddig 600.000 tonna abraktakarmányt importált, hogy az állatállományt kiteleltes­se, még sincsen elegendő hús az or­szágban. Még Budapestet látják el legjobban, de a vidéki nagyváro­sokban már erősen érezhető a hús­hiány, falun meg egyáltalán nem kapható semmiféle hús, még ba­romfi is ritkán, mert a baromfitar­táshoz a leghitványabb eledel: az ocsú is hiányzik. A nagy húshiányt azzal okolják, hogy a külföldről behozotí ipar­cikkeket és ipari nyersanyagokat nem tudják ipari kivitellel megfi­zetni, hanem ezeknek az áruknak egy jelentős részét is a mezőgaz­dasági export fedezi, főleg az élő­állat-kivitel. Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeiknek majd­nem 30 százalékát külföldre adják el, részben tőkés országoknak. Miskolcból, Győrből és a bánya­vidékekről riasztó jelentések fut­nak be a budapesti pártközpontba, hogy valamit csinálni kell. külön­ben baj lesz. A kormányzat most hirtelen káposztát importál a Szovjetunióból és zöldségféléket Bulgáriából, mert ezekből a har­madrendű élelmiszerekből sincsen elég, az új termés még messze van. Nehéz Ferenc: Levél a Rózsaparádéról PASADENA, 1969. január 1. — Arra kértél, ba­rátom, hogy írjam meg, milyen volt az idei Rózsa­parádé. Gyönyörű volt! Mintha a mesebeli Tündér­ország elevenedett volna meg. Tündéri volt a táj, a Colorado Street s az Orange Grove, pálmagallyak hajoltak rám hozsannázó lengéssel s a kertek ölé­ből virágosán kacagtak felém a narancsfák. Tün­déri volt az idő is, ibolyakéken ragyogptt az ég, dús kévékben verte sugarait a nap s a szellő, amely pedig az Óceán felöl jött, olyan meleg volt és édes, hogy mámorba ringott tőle a szív. És tündéri volt — persze: a legtündéribb volt maga a parádé. Nem­csak Kaliforniának, az öröktavasz országának, de magának Amerikának a parádéja volt ez. Amerika a virágon — a rózsán — keresztül mutatta meg ezúttal a fényét, gazdagságát. Bevallom azonban, hogy míg ott álltam a tava­szi napfényben fürdő Coloradon, a tomboló, tap­soló, másfélmilliős nézőseregben s ahogy a Bob Hopetól vezetett, káprázatos felvonulást néztem, egy percre összeszorult a szívem. Arra gondoltam, hogy amíg én január elsején, öröktavaszi napfény­ben Rózsaparádét nézek, azalatt messze innét, a Duna partján valahol, tél van és zimankó van s .líre-hamva sincs a rózsavirágnak. t Bevallom, az édesanyám jutott eszembe. Arra gondoltam, vajon mivel töltötte az idei Üjév regge­­ét az én egyszerű, nyolcvanhároméves parasztédes­anyám. Láttam, ahogy a régi, rozzant, légnyomás­tól megnyomorított falióra ütésére felnyitotta sze­mét az ágyon s első tekintete az ablakra esett, Jégvirágokat vett észre az ablakokon. Megdöbbent, mert sose szerette a jégvirágokat. Mindig csak az élő, illatos, igazi virágok rajongója volt. Rengeteg virága szokott lenni édesanyámnak. Hát igen, erre gondoltam, barátom. Arra, hogy az újesztendöből — a jégvirágokat vette észre elő­ször édesanyám. Aztán felkelt biztosan, vállára te­rítette kopottas berlinerkendőjét s odatipegett csendesen az ablakhoz. Kinyitotta kicsikét az egyik szárnyat s kinézett az ablakon. Az ablak az udvar­ra szolgált, az udvaron vastagon feküdt a hő. A hő teteje fagyos volt és kemény, akár a csont. Egy var­jú szállt rá éppen a Duna felől s hosszút csúszott, amíg meg tudott állani. Akkor aztán ezt mondta: „Kár!” Édesanyám szeme megrebben egy kissé a „kár”­­ra, nyilván azért, mert eszébejutott, hogy éppen ott, ahol a varjú sóhajtott hangosan — éppen ott sor­jáztak valamikor a rózsatövek. Azok a régi, ked­ves rózsatövek, amelyeket édesanyám még újme­nyecske korában ültetett s amelyeken a legszebb rózsák nyíltak a faluban. Olyan rózsák, amelyek láttán a plébános úr szerint még a feszület alatt is mosolyogni tudott a dunamocsi Mária. S amely ró­zsatövek nincsenek már többé. Hiába megyen tova a hó, hiába jön a tavasz, a nyár, az udvar kopár marad, összesebzett, rózsátlan. Mert azokat a rő­­zsatöveket kitépte és örökre meggyilkolta egy Szta­­lin-orgona-lövedék, amelyet a Duna szemközti part­járól lőttek udvarunkra, 1945 tavaszán. De hadd írjam tovább, mit láttam még gondolatban. Azt láttam, hogy édesanyám ek­kor megint visszatipegett a szoba belső felébe s elkezdte nézni édesapámat, aki még aludt az ágy­ban. Édesapám arca sovány volt és ráncos, a haja pedig fehér, mint odakünn a hó. Édesanyám, míg édesapámat nézte, arra gondolt, hogy édesapám mindig azzal szokott dicsekedni, hogy egyetlen őse sem őszült meg. Valóban, én is emlékszem, hogy édesapám apja, vagyis az én nagy apám, még hetven­ötéves korában is dús, sötéthajú ember volt. Édes­apámat is ilyennek láttam, ilyen dús, sötéthajúnak, mikor utoljára találkoztam vele, hatvanhároméves korában. S most ősz. Fehér a haja, míg édesanyám nézi. Akkor fehéredett meg, azon a hőviharos janu­ári éjszakán, huszonegy évvel ezelőtt, mikor örökre elveszített engem, az egyetlen fiát. De most édesapám mozdul. Almában is megérez­te, hogy édesanyám nézi őt. Felnyitja szemét s rá­mosolyog édesanyámra: — Te vagy, Agnes? — En, — feleli édesanyám, — boldog újévet. — Neked is, Ágnes. S csak nézik egymást és fogják egymás reszkető kezét. Végül édesanyám megszólal. Ezt kérdi na­gyon halk, suttogó hangon: — Hát a gyerek hol lehet? [ Édesapám nem felel, csak elnéz az ablak felé. A jégvirágok felé. Kint az udvaron szél fúj, a Duna felől, a Gerecse irányából jön s mégerösebbekké fa­gyasztja a jégvirágokat az ablakon. S ekkor odapottyan egy könnycsepp édesanyám szeméből édesapám kezére. — Ne ríjjál, Agnes... — suttogja édesapám s a keze odareszket édesanyám fekete keszkenőbe bur­kolt fejére. — Nem rívok... — feleli édesanyám s zokogva hull oda édesapám mellé az ágyra. Biztosan tudom, hogy így történt. Minden úgy történt, ahogy elgondoltam magamban ott, abban a percben, a Colorado Streeten, a Rőzsaparádé alatt. Biztosan tudom, hogy rámgondoltak ugyanakkor, otthon, abban a kicsi, nádfödeles, viharvert duna­­parti házikóban. Rámgondoltak, az ötvenhatéves gyerekre, akiről ő dehogyis sejthették, hogy a tél legközepén, Üjév napján, öröktavaszi napfényben, pálmák alatt, narancsfák közt — rőzsaparádét néz. S bevallom, barátom, abban a percben jégvirágot éreztem a szívemen. Olyan erős, kegyetlen, gyilkos jégvirágot, mint aminő a szülőházam ablakát borí­totta s amelynek a közelségében itt, Pasadenában, megfagyott és elhervadt számomra a Rőzsaparádé valamennyi „First Love”-ja és „Charlotte Arms­­trong”-ja. Ilyen volt számomra az idei Rózsaparádé, bará­tom, s arra kérlek, ha ismét otthon leszel Magyaror­szágon, küldj egy üzenetet a januári széllel oda a Gerecse alá, a Duna partjára, afelé a kicsi, vihar­tépett ház felé, hadd súgja be majd a jégvirágcs ablakon annak a két drága öregnek, íiogy ne ríjja­­nak, mert itt az öröktavaszban is velük együtt ér­zem a telet!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents