St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)

1968-06-28 / 13. szám

A világ legnagyobb gyógy szer-katasztr ófáj a Hat és fél évi vizsgálat után megkezdődött Nyugat - Németor­szágban, az Aachen melletti Als­­dorfban a per a „világ legnagyobb gyógyszer - katasztrófájának” az ügyében: az úgynevezett „Conter­­gan-per”. A vádlottak padján a gyógyszert előállító Chemie Grü­nenthal cég 7 vezető tudományos és kereskedelmi alkalmazottja ül. A vádló az államügyészség és az a körülbelül 6-7000 anya a világ 47 országából, aki e gyógyszer követ­kezményeként torzszülött gyerme­ket hozott a világra. A per nemcsak abban az értelem­ben nagyszabású, hogy a vizsgálat hat évet és hat hónapot vett igény­be és több ezer torzszülött szeren­csétlen gyermek tragédiájának az okait iparkodik feltárni, s a bűnö­söket felelősségre vonni, de egyéb tekintetben is rendkívüli jellegű az igazságszolgáltatás történetében. A nagy tárgyalást azért tartják pél­dául ebben a kis községben, mert Aachenben nem akadt megfelelő befogadóképességű terem a proce­dúra lefolytatására. A vádat négy ügyész képviseli, a bíróság 23 szü­lőt hívott meg a sértettek képvise­leteként, 7 ügyvéd pedig további 168 család érdekében lép fel. Az 5 főbíró mellé még 9 külön vizsgá­lóbírót rendeltek ki, az akták keze­lését pedig körülbelül 300 törvény­ÉVIKE B0SSZÉT ÁLL Biztosan sokszor csodálkoztak már nyájas olvasóink azon, hogy az amerikai Évike mennyire — kortalan. Jő sző, nem? Mondhattam volna így is, hogy mennyire nincs kora, de ez nem fejezi ki pontosan a leányzó helyzetét. Merthogy Évikének, igenis, van kora, csak ez a közismert Einstein-törvényéhez igazodik. Relativ. Erről jut eszembe a színházi rendező válasza, akit megkérdeztek, hogy hány éves is a csodálatosan üde primadonna? A rendező így felelt: „Minden primadonna, vagy hát ami azt illeti: minden nő élet­korát könnyű pontosan meghatározni. Az eljárás a kővetkező. Felét kell venni annak, amit ö mond a koráról és ehhez hozzá kell adni a felét annak, amit a barátnői híresztelnek róla.” Nos, a „kortalan” Évike mindig olyan idősnek, pardon: olyan fia­talnak akar látszani, mint amit az éppen esedékes Adámhoz való viszo­nya megkíván. Általában, persze, igen fiatalnak akar látszani, mert ez ígéri a legnagyobb sikert a zsákmányért való örök harcban. Ezért vesz fel lenge mikrószoknyát is és otromba csizmákat hozzá. A mikró ugyanis feltárja rajta a kortalan ígéreteket, a csizma viszont jótékonyan elta­karja ami esetleg korszerűtlenül vékony, vastag, avagy netán görbe. De ez a kortalanság néha megfordítva is jelentkezik. Éviké nagy ma­tematikus és így néha negatív előjellel akar egyenletet teremteni. Ilyen izgató matematikáról olvastam a minap egy bizonyos 19 éves ragyogó Évike és leendő férje esetében. A férjjelölt ugyanis 71 éves. Oké, ettől még lehet belőle remek Schöberl-férj, vagyis: nappal férj, éjjel nagypapa. Nos, a tény az, hogy a szép Évike szerelmes a 71 éves Adámba. Leg­alábbis ezt állítja. Esküszöm, hogy elhiszem neki. A vőlegény ugyanis többszörös milliomos. Sőt még ennél is több: Éviké volt — apósa. Ez roppant fontosnak látszik éspedig két okból is. Éviké 13 éves volt, amikor férjhez ment az apósa fiához, így az elmúlt hat év alatt bőséges tapasztalatokat szerezhetett egy fiatal férjről, másfelől — és ennek következtében — bőven volt ideje, hogy beleszeressen apósába, így történt, hogy elvált a fiútól és most boldog menyasszonya a papának. Lehet, hogy majd tőle is elválik, mert ez a válás, a tartásdíjjal és egyéb osztozkodásokkal, kifizetődőbb lesz neki. A papa — ismétlem — milliomos, a fiú azonban nem volt az, csak majd talán lett volna, ha a papa végleg eltávozik az Évikék paradicsomából és ráhagyja a mil­lióit. A papa azonban nem távozott, hanem belépett a paradicsomba. Évikének így kettős elégtétele van. Válásával súlyos kritikát mondott az ifjú hős férfiasságáról és ezen felül — elütötte az örökösödéstől. Évike bosszút állt, ahogy mondani szokás: édes bosszút. Édes bosszút? Nem! Hasznos bosszút! (...) széki tisztviselő végzi. Több mint 100 sajtőtudősító kíséri figyelem­mel a per lefolyását (külön sajtó­­központot rendeztek be részükre), s az érdeklődök csak korlátozott számban hallgathatják a tárgya­lást. Az aacheni tartományi bíró­ság újsághirdetés útján keresett megfelelő termet a per megtartásá­ra. így esett a választás Alsdorf bá­­nyászkaszinőjára, amelyet megfe­lelő módon átalakítottak. Az előzmények, mint ismeretes, 1955-ig nyúlnak vissza. Ekkor kez­dődtek a kísérletek a Chemie Grü­nenthal cég laboratóriumában egy újfajta nyugtató-és altatószer elő­állítására. A gyógyszer diadalútja Az új nyugtató- és altatószert az NSZK-ban Contergan néven hoz­ták forgalomba (később Grippex és Algosevid néven is árulták), a szabadalmat megvásárló többi or­szágban pedig különféle megjelö­léssel, mint Softenon, Softenü, Dis­­taval és Neurosedin került piacra, kinek hogy tetszett, tabletta, csep­pek vagy kúp formájában. Nagy lett a keletje, egyszeribe 11 euró­pai, 17 ázsiai és 1T amerikai ország vásárolta meg. Különösen azután, hogy a cég köriratot intézett 1958. augusztus 1-én az orvosok ezrei­hez, mely szerint az új szer külö­nösen alkalmas terhes anyák meg­nyugtatására és fájdalmaik enyhí­tésére, „anélkül, hogy artalmas lenne az anyák vagy születendő gyermekeik egészségére”. Így kezdődött a Contergan dia­dalútja. A cég 1961 novemberéig egyedül Nyugat-Németországban 230 millió doboz Contargant adott el. A bomba robban Hamarosan azonban nyugtalaní­tó tünetek jelentkeztek. Egyre több helyről érkezett panasz, miszerint a nyugtatószer károkat okoz a köz­ponti idegrendszerben. 1961. febru­ár 15-én egy nyugatnémet orvosi kongresszuson szóvá tették, hogy a Contergan rendszeres használa­ta viszketegséget idéz elő a kéz és a láb bőrfelületén, azonkívül zava­rok keletkeznek az idegrendszer­ben. A hír megjelent a sajtóban, a Chemie Grünenthal cég üzletron­­tási perrel fenyegetőzött, és kárté­rítést követelt a lapoktól és orvo­soktól, ahelyett, hogy tudományos módon kivizsgálta volna a tünete­ket. Az üzleti nyerészkedés folyta­tódott, mindenesetre a „használati utasításból” törölték azt, hogy a gyógyszernek „nincs mérgező ha­tása”. A bomba 1961. november 15-én robbant: Widükínd Lenz hamburgi egyetemi magántanár értesítette a céget, hogy várandós anyáknál ka­tasztrofális következmények léptek fel: a kiéli egyetemi klinikán immár 250 csecsemő torzszülöttként jött a világra a Contergan következté­ben, Münsterben 70, Hamburgban 50 ilyen esetet észleltek! A magán­tanár felszólította a céget, hogy azonnal vonja ki a Contergant a forgalomból. A vegyiművekben még mindig haboztak. Először csak a szabad forgalomból vonták ki a Conter­gant — orvosi receptre még min­dig lehetett kapni —, majd novem­ber 26-án megszületett a döntés: megszüntették a gyógyszer árusítá­sát. De ekkor már 6-7000 torzszü­lött jött a világra a Contergan kö­vetkeztében, a világ minden táján, Franciaországtól Ausztráliáig és Japántól Ghánáig. Az ügyészség megkezdte a vizsgálatot, majd vá­dat emelt „gondatlanságból, majd később tudatos nyerészkedésen ala­puló szándékból, a közegészség el­len elkövetett bűntett” címén. A per minden valószínűség sze­rint nem csupán az üzleti élet, de az orvostudomány és a vegyészek egyik legnagyobb szabású vitája lesz. A szakértők és jogászok leg­nevesebb képviselői vonulnak fel, ami az áldozatokon természetesen már nem segít, nem pótolja a hi­ányzó kart vagy a lábat, s az em­beri test vegyszerek által előidézett eltorzulásait. V. I. Téli kép nyáron az éjféli nap országából, Alaszkából. A napsütésben a kutyák hosszú árnyéka látható a csillogó havon. KATASZTROFÁLIS SZÁRAZSÁG MAGYARORSZÁGON A kormány az egykori szabad parasztok szorgalmára hivatkozik j Bécsi jelentés szerint a magyar mezőgazdaság katasztrofális szá­razságtól szenved. Tavaly október­től május végéig elmaradt az ^itla­­gos csapadék 30-50 százaléka.) Öt­ven esztendő óta nem volt ilvyen kevés eső és nem fenyegetett Mek­kora terméskiesés, mint az idén. A szárazság semmivé zsugorít­hatja a parasztság idei bevételit, a lakosság élelmiszerellátását és a). ki­vitelt, amely 21.6 százalékban ^me­zőgazdasági termékekből tevődik össze. I \ A magyar rádióban és televízió­ban egyre gyakrabban hangzanak el a kormány felhívásai, amelyek , a szövetkezeti parasztság és az álla­mi gazdaságok alkalmazottainak „szociális lelkiismeretére” hivat­koznak. Kérik őket, hogy maradék­talanul használják ki a mesterséges öntözés tehetőségeit. Legyenek olyan szorgalmasak, mint apáik, a földnélküli parasztok voltak, akik zsellér voltuk ellenére is látástól vakulásig dolgoztak. Az egykori birtokos parasztokat nem emlege­tik, pedig a felhívások inkább nekik szólnak, mert mindenütt ott kísért a régi jelszó: úgy dolgozzatok, mintha magatoknak dolgoznátok. Szegériy Magyarország!... Üj magyar hanglemez Reményi Zsuzsa, a jól ismert ma­gyar hárfamüvésznönek az RCA Victor hanglemezgyár elkészítette első hárfaszóló lemezét. Reményi Zsuzsa a lemez egyik felén klasszi­kus mesterek műveit, a másik felén népszerű hárfaszőlökat játszik. A művészi hárfaszóló lemez kitűnő kritikát kapott a Toronto Telegram zenei és színházi kritikusától, Cly­de Gilmourtől. Reményi Zsuzsa, jól ismert To­ronto zenei életében. Számos kon­certen szerepelt az évek folyamán. Lemezét Torontó majdnem minden rádióállomása átvette, és a CFRB rádióállomásának népszerű Star Li­­ae Serenade műsorán gyakran hall­ható esténként Reményi Zsuzsa hárfajátéka. Kisjókai Erzsébet: A HANG — Sémei! Nézd. Mi lelte vajon? A fiatal katona lassan feltápász­kodott a kút mellől. Keze fejével megtörölte száját, s álmosan abba az irányba pislogott, ahová a ba­rátja intett. De visszaroskadt me­gint, a hőségtől tikkadtan. — Mi bajod vele, —- dohogta kelletlenül. — Amittai fia az, nem látod? — Azt látom, — felelte Rhésa, az öregebbik, — de mint az esze­lős, olyan. Eredj, szólj már neki. — Dehogy szólok. Tán forrósá­ga van. Az én fejemet is szúrja a nap. — Újból nekiesett a cseber­nek, mohón ivott, még vörösre he­­vült arcára is locsolgatott a vízből. Rhésa felállt, és odaballagott a magányos emberhez. A fáradt uta­sok közül többen utánabámultak. — Miféle kór szakadt rád? Ne­sze. Itt, a szörkulacsomban ecetes bor van. Igyál. Jó ez ilyenkor. Amittai fia kinyújtotta a kezét. De nem az italért. Hanem elhárító an, úgy, mintha védekeznék. — Hallod? A Hang... — nyö­szörögte panaszosan. — Most is azt mondja... De én nem... Nem megyek! Szakállas arcát Rhéza felé fordí­totta, de túlnézett rajta, mint abla­kon át, vagy bokrokon keresztül a messzeségbe, figyelő, merev tekin­tettel Az öreg zsoldos bosszúsan legyintett és otthagyta, visszament a komájához. — Na ugye, — csúfondárosko- Üott a másik, — Mondtam, hogy békében hagyni. Mi is inkább men­nénk már valamerre, ahol árnyék van. Még rajtunk is kitör.,. Az utasok már felcihelödtek és tovább vánszorogtak. A két kato­na is nekirugaszkodott az útnak, a rövid pihenő után. A riadtszemű, szakállas ember még ott állt egy ideig, mozdulat­lanul. Nem vette észre, hogy fejére tűz a nap, hogy forró homok kava­rog az arca előtt, ahogy felverték a távolodó utasok. A füléhez ka­pott, ijedten. — Megint! Megárt... Három na­pi járóföld tenne. Odáig el nem me­gyek! Hirtelen nekiiramodott. Nem a katonák után, hanem ellenkező irányban. Lefelé a kanyargós úton, mely a tenger felé vezet. Lihegve szedte a lábát, mint akit üldöznek. Homlokáról patakokban folyt a ve­rejték, kiszáradt torka sípolva, aka­dozva nyelte a levegőt, gyékényből font sarúja lemaradt az út porában, észre sem vette. — A Hang ... Itt jön velem ... Most is... Szaporázni kezdte a lépést, át­izzadt köntöse odatapadt hajlott hátához, kivörösödött nyakához. Szeme előtt égő karikák táncoltak, füle zúgott, inai reszkettek. Azt hitte, álmodik, mikor a fe­hérre meszelt, alacsony falat meg­látta, a kifeszített hálókat, a locs­­csanó vízben hánbálódzó csónako­kat. De nem álom volt és nem kép­zelődés: ez már Jáfó. Halszag, lár­ma, magas árboc, vitorlát bontoga­tó fürge hajósok. — Hé, hova, hova? — Hé, hova, hova? Kifulladtan kapkodott levegő után. Szólni nem tudott, csak mu­togatott, hogy utazni akar, resz­kető tenyerén megcsörrent a pénz. — Tarsisba? Hevesen bólogatott. Igen, Tarsis­ba. Bárhová, csak ne oda, ahová a Hang küldi. Bukdácsolva jutott fel a hajóra, ahol a többiek már útrakészen áll­tak. Ott leroskadt, hátát nekitá­masztotta egy hordónak, és boldo­gan, elégedetten behunyta a sze­mét. A hajó rengett, a kormányos ki­áltozva adta ki parancsait, a ha­jósok serényen buzgölkodtak, fél­húzták a vitorlát az árbocra, fut­kostak, talpuk alatt dongott a pa­dozat. Néha csodálkozva pillantot­tak az alvóra, aki már elnyúltan feküdt, a világról elfelejtkezve. Alighogy kisiklottak a vízre, vá­ratlanul kitört a vihar. Recsegett a lúd, suhogott a vi­torlavászon, nyikorgóit a hajó ol­dala a kemény szél erős ölelésé­ben. Az égbolt feketére sötétedett. Zúgott a tenger alattuk és a zápor felettük. Az alvó mégsem ébredt fel. Toronymagasra csapkodtak a hullámok, a hajó féloldalra dőlt, de az orkán lökött rajta egyet megint, és visszaállította, bele a mély hul­lámvölgybe. Mennydörgés bömbölt, villám hasított át az égen. A hajós­nép jajgatva fohászkodott, ki-ki a maga Istenéhez. Sorban minden holmit a tengerbe hajigáltak, hogy könnyítsenek a hajó terhén és gyorsabban jussanak előre, ki a ve­szedelemből. A kormányos felráz­ta álmából a szakállas utast: — Miért nem kiáltasz a te Iste­nedhez, hogy el ne vesszünk?! A kétségbeesett emberek pedig sorsot vetettek, hogy megtudják, mi, vagy ki az oka annak, hogy rá­juk szakadt a vész. A sorsvetés a szakállas utasra esett. — Ki vagy te?! — acsarkodtak rá. — Miféle népből való? Pogány vagy? Nincs Istened? — Hiszem én az Urat, aki a ten­gert és a szárazt teremtette, áldas­­sék az Ő neve! — Hát akkor mit tettél, hogy így büntet az Isten? Egymásba kapaszkodtak rémül­ten, mert a hajót ügy dobálta a vi­har, mint falevelet. — Vessetek a tengerbe! — Micsoda? Az csak vergődött, térdenállva, mellét verve. — Miattam van ez, tudom! Enge­detlen voltam. Rajtam az Úr ke­ze! Mondom, dobjatok ki már! Ak­kor megmenekültök. Halljátok?! Felettük sikongott a szél, recse­gett a hajladozó árboc. A hajó kör­be forgott, nem jutottak se előre, se hátra, a parthoz sem tudtak vol­na már visszavergődni. A kormá­nyos nagyot kiáltott, hogy túlhar­sogja a vihar pokoli zaját: — Ne miránk hárítsd a vérét, Urunk! Ne vesszünk el ennek az embernek a telkéért! Te akartad így, Uram!! Azzal megragadta az utas vál­lát, intett a többinek is, hogy se­gítsenek, és belevetették a szakál­last a háborgó tengerbe. Amint el­tűnt szemük elől, teborultak össze­kapaszkodva, úgy könyörögtek szabadulásért. És fogadkoztak, hogy új és jobb életet kezdenek, ha megmenekülnek. Síró kiáltozásuk beleolvadt az orkán harsogásába. Abban a pillanatban, hirtelen el­ült a vihar. A tengerbe vetettre pedig vaksö­tétség borult. Nem tudta, mi tör­tént vele, de fulladozni kezdett, mozdulni nem tudott. Csak értel­me maradt ép és éber. „Az Úré a szabadítás! Az Úré a szabadítás!” — jajgatott hangtalanul. „Vétkez­tem, mert nem hallgattam a Hang­ra, a te hangodra, Uram! A halál torkából kiáltok most hozzád, ments meg! Mindent megteszek, amit kívánsz, Teremtőm és Megvál­tóm!” A Zeuglodontia nevű nagy hal, mely az előbb elnyelte, most várat­lanul kivetette őt a partra. Alázatosan, összetörtén, lelke mélyéig megrázva indult el az úton a vihar elmúltával Jónás, Amittai fia. A Hang újra ott zengett a fülé­ben. „Menj a városba, Ninivébe, hirdesd ott azt, amit én parancso­lok.” Engedelmesen lépdelt Ninive irá­nyába Jónás, pedig tudta, hogy az három napi járóföldre van ide. Ment fáradhatatlanul, útközben alig pihent. Vitte a feladat nagy­­szerűsége, hitének ereje. És amer­re embereket látott, falvakban, út­­széli fogadókban, nagy hangon ki­áltozta: — Még negyven nap, és elpusz­tul Ninive! Szamárháton, tevén gyorsabban jutottak előre az utasok, vitték ma­gukkal Jónás kijelentését: — A próféta mondta, hogy el­pusztul Ninive! Megdermedtek a büszke város lakói a hírre. Böjtöt hirdettek, zsák­ba öltöztek, bünbánatot tartottak. Ninive királya azonnal otthagyta trónját, levetette királyi pompáját, zsákba öltözött és odaült imádko­zó, síró emberei közé. Küldöttjei körbejártak üzenetével: „Ne egyetek és ne igyatok! Zsákba öltözzetek és Istenhez ki­áltsatok erősen! Térjen meg ki-ki az ö gonosz útjáról. Ha szánjuk­­bánjuk vétkeinket, talán megen­­gesztelödik Isten és nem veszünk el!” Bünbánatuk őszinte volt, sírá­­súk igaz, szándékuk tiszta. Eltelt a negyven nap, és Ninive nem pusz­tult el. De Jónás felháborodott. — Miért keltett Ninivébe jön­nöm? Megfutottam Tarsisból, gon­dolván, hogy könyörülni fogsz e városon, mert irgalmas Isten vagy. De ide küldtél. Hát hiába jöttem? Most inkább vedd el Uram a telke­met. Miért éljek? Ha a szavam nem vált be? Amittai fia, a próféta, haraggal a szívében ment ki Ninivéböl. A vá­ros szélén, a domboldalon kunyhót rakott magának, aztán leült és várt. Hogy lássa, mi fog történni a várossal. Szemben vele, a végte­len hosszú fal fölé emelkedett a nagy torony, lába alatt a folyó hömpöíygött, melyre a Kujundsik­­domb vetett árnyékot, ott messze, a falon túl pedig a királyi paloták sora. Ellenségesen, összeszorított szájjal szemlélte Jónás, és arra gon­dolt, hogy ez mind, mind elpusztul hamarosan, kincseivel, szobraival, cseréptábla—könyvtárával együtt. Közben szédelgett már a tüzes nap hevétől. De a Hang megszólalt Parancsolőn. Nem Jónásra szólt hanem a földön kúszó tök indájára. Hogy gyorsan növekedjék, kússzon fel azonnal a kunyhó tetejéig, tart­son árnyékot leveleivel. Jónás megörült, mikor látta aa inda mozdulását, zöld levelek tám­lását. Percek alatt, mint sátor, tor­nyosult föléje az engedelmes nö­vény. Beesteledett, a próféta alud­ni tért. De a Hang férget rendeli hajnalhasadásra, hogy rágja meg i tök indáját, gyökerét. Az mentei pusztulni kezdett, s mire a nap fel* kelt, kiszáradt. A próféta ott üli megint a perzselő napon, bágyad* tan, a tikkasztó keleti szél kivett! erejét. Nekibúsúltan nézte a tök ki­száradt indáját, összezsugorodotí leveleit, és azt kívánta elaléltan bár meghalna inkább, mint hogi ilyen tüzes poklot kelljen elszen vednie, árnyékos lomb nélkül. A Hang ekkor újra megszólalt. — Látod, látod, te sajnálod ez a növényt, mely elszáradt, ami nem te ültettél, nem te neveltél. Él pedig ne sajnáljam Ninivét? A nag; várost, melyben több lakik tizen kétezer embernél is? Hallod Jónás Amittai fia? Szánom őket, mert as enyémek,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents