St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)
1968-06-14 / 12. szám
AZ ÁRNYÉK t+5 A tragédiák rendszerint kicsalják a részvét könnyeit, de rögtön utána új realitásokat teremtenek. Talán még sohasem játszódott le a kortárs szeme előtt olyan tragédia, mint Charles de Gaulle-é, az életében szoborba faragott gall léleké. Hiába alkuszik meg a Confédération Général du Travail-al, a kommunista szakszervezettel, hiába kényszerít újból utcakövek helyett könyveket a diákok kezébe, hiába kapja meg esetleg a többség bizalmát a júniusi választásokon — a szobor már mindenképpen ledőlt, csak az árnyéka maradt köztünk. De Gaulle, a történelmi múlt megtestesülése, találkozott a kegyetlen jövővel és véglegesen, viszszavonhatatlanul megbukott. Uralmon maradhat, de megbukott. Bukása a görög sorstragédiák engesztelhetetlen belső logikáját ismétli. Olyasmi ellen harcolt, amit az istenek rendelése legyözhetetlenné tett. A jövő „ ellen. A saját énje buktatta el, ez a kettéhasadt én, amely a múlt dicsőségének elsőbbségi jogot biztosított egy most zendülő új világ kozmikus erőivel szemben. Ha száraz politikai mérleget akarunk felállítani, azt kell mondanunk, hogy elsősorban a saját külpolitikája döntötte le trónjáról, amellyel éppen a most ellene lázadott franciáknak akart több helyet biztosítani a világ térképén. Ennek a külpolitikának azonban csak lelki oszlopa volt: a gloire visszaállítása. Ezért nagyhatalmi játszmába kezdett. Nem vette tudomásul, hogy az ötvenmilliós, kontinentális folttá zsugorodott Franciaország csak középhatalom lehet, mert a világambiciókat kisajátította előle a két szuperhatalom — Amerika és a Szovjet — történelmi jelentkezése. Ez a külsőre masszívnak látszó dóroszlop tehát nem köböl, hanem csak szentimentalizmusból épült, a hetvenhét éves tábornok múltban gyökerező nosztalgiájából és így nem bírhatta el a modem valóság irtózatos súlyú tetőzetét, összeomlott és azonnal antik rommá vált. Ennek a végzetes külpolitikának két eszköze volt Az egyik: az önálló atomerő kiépítése, a másik: a Szovjet-barátság. Az önálló atom-erővel ki akart bújni Amerika nukleáris esernyője alól és ezzel egész Európát elvágni az angolszászok köldökzsinórjától. A force de frappe azonban csak paródiája maradt Amerika hidrogén-hatalmának és sohasem ígérhetett biztonságot Európának a Szovjettel szemben. A költségei viszont hihetetlenül nagyok voltak. Évi két billió dollárt adott ki rá de Gaulle, egy még ma is csak százbillió körüli nemzeti össztermelésből. Ezt a vérző aortát még egy másik öncsonkítással tetézte. Hadat üzent a dollár ellen és elkezdett aranyat gyűjteni, egy másik múltban ragadt nosztalgia szenvedélyességével. Ez a kettős vérveszteség megakadályozta az elavuló közgazdasági szerkezetbe való vérátömlesztést és korszerű szociális életszínvonal intézményesítését. Immobilizálta a francia tőkét, halálosan lecsökkentette a termelékenység pulzusát és ezzel olyan áremelkedéseket okozott, hogy a reálbér csökkent, ahelyett, hogy emelkedett volna. Ez volt az oka a belső robbanásnak. A baloldal radikálisai elindultak a Bastille-tér felé. A Szovjet-barátkozással Európát akarta francia vezetés alatt egyesíteni. Ehhez előbb szét kellett törnie Európának az atlanti vonalon fejlődő egységét, a gazdag államok klubjában elszigetelnie a Közös Piacot és kirekeszteni abból Európa többi államait és tragikus színvaksággal megállapítani, hogy a vörös veszély már elmúlt. Csak a szétmállasztás sikerült, Európa darabjaira tört szét. A Szovjet-barátság pedig megnövelte a francia kommunista párt tekintélyét és a még azon túli baloldal merészségét is. A trikolórt, de Gaulle gloirejának szimbólumát a vörös s fekete zászlók kiszorították az utcáról és a nemzeti nagyságban fogant Marseillaise helyett az Internacionálét üvöltötte a tömeg. Azután, amikor már minden elveszettnek látszott, de Gaulle ritka politikai bravúrral ellentámadásba ment át. Maga mellé állította a hadsereget, feloszlatta a nemzetgyűlést, kihúzta a vörös szőnyeget a menetelő forradalom alól. A Champs Élysée-n újból megjelent a trikolór és felcsendült a Marseillaise. De ez ne tévesszen meg senkit! Ez győzelem volt ugyan a pillanatnyi helyzet fölött, de nem a jövő fölött. Politikai akrobatika volt, nem államférfiul előrelátás. A rendnek kétségtelenül vissza kell térnie, mert az emberek enni akarnak. De a kiegyezés de Gaulle és a káosz között olyan súlyos feltételeket követel, amelyek Franciaország tíz éven keresztül gyűjtött belső erejét majdnem teljesen kiszivatytyúzzák. A frankot tartania kell, tehát az aranykincs jórészét fel kell áldoznia. A magasra zsarolt munkabérek a francia árut versenyképtelenné teszik a Közös Piacon, különösen a belső vámoknak július 1-én történő teljes megszüntetésével. A hoszszú sztrájk felemésztette az idei évre tervezett 5%-os termelés-növekedést, tönkretette a kivitelt és ezzel deficitessé teheti a nemzetközi fizetési mérleget is. Az 5. Köztársaság még tovább biceghet a katasztrófa romjain, de Gaullet azonban megállította a káosz. A tábornok eddigi sikerei, magányos diktatúrája kizárólag arra a biztonságérzetre támaszkodott, amire a nép a 4. Köztársaság tragikomikus politikai epilepsziája után vágyott. De Gaulle volt a „rend”, a biztonság szobra. De a lázadás hirtelen elsöpörte ezt a szimbólumot. A biztonság helyett a bizonytalanság, az uralkodó akarat helyett az alku, a nagyhatalmi álmok helyett a középhatalom mindennapi szürkesége maradt. Ez volt a lázadás legsúlyosabb vandalizmusa. De Gaulle, a felhőkarcolóvá nőtt államférfi, akinek eddig minden sikerült, hirtelen majdnem kiütött politikai ökölvívóvá törpült. De azért ne lássuk ferdén az arányokat! Kétségtelen, hogy de Gaulle bebizonyította erejét azzal, hogy talpraállt, mielőtt a tömeg kiszámolhatta volna. De — nem csupán a kimanöverezhető vörös forradalommal találkozott, hanem egy annál is hatalmasabb és kérlelhetetlenebb erővel: a második ipari forradalommal. A lázadást legyőzte, de az ipari forradalom öt győzte le. Sajnos, nem értette meg ezt az új emberi dimenziót és ezért nem is érdekelte. Ebből a közönyből csak bastard születhetett, ami nem tud folytatódni és lezárta a tábornok útját. Nem tornyosodik már többé népe és Európa fölé. Túlélte a politikai összeomlást, de nem élte túl önmagát: azt, aki volt. Árnyékká vált. De még ez az árnyék is — világít... NAGY IMRE ÉS TÄRSAI KIVÉGZÉSÉNEK TIZEDIK ÉVFORDULÓJA a Szabadságharcos Szövetség gyűlésén (MSzTI) Az Amerikai Szabadságharcos Szövetség Országos Intézőbizottsága a Kanadai Szabadságharcos Szövetség képviselői részvételével május 25-én és 26-án Clevelandban, a Sheraton Motor Innben tartotta ezévi második gyűlését. Az elnökség és a helyi szervezetek beszámolói után a gyűlés több határozatot hozott, melyek főképpen a középeurópai eseményekkel kapcsolatosak. Az Intézőbizottság elhatározta, hogy a Magyarországról egyre gyakrabban érkező bajtársi kívánságoknak elegettéve, a Szabadságharcos Szövetség rendszeres sajtótájékoztatási tevékenységét kiterjeszti a budapesti u. n. „hivatalos” körökre is. Ennek érdekében június 15-én Nagy Imre és társai kivégzésének tizedik évfordulóján a Magyar Szabadságharcos Szövetség megindítja ÜZENET című időszaki értesítőjét. Az ÜZENET első száma az OIB határozata értelmében dr. Pogány András a Nemzetőr májusi számában megjelent „Intöszó Kádár Jánoshoz” című vezércikkét fogja tartalmazni. Az Országos Intézőbizottság foglalkozott az amerikai elnökválasztási kampánnyal is és a következő határozatot hozta: A Magyar Szabadságharcos Szövetség felkéri az amerikai magyarságot, hogy 1. ) a választási küzdelemben vegyen részt, 2. ) feltétlenül szavazzon a választásokon és 3. ) azokat a jelölteket támogassa, akik véleménye szerint felisnerik a kommunizmus veszedelmeit és aktívan dolgoznak azért, hogy az egyéni szabadság és az emberi méltóság a világ minden részében, így szülőhazánkban is, és minden rabnemzet számára megvalósuljon, és hogy ilymódon az Egyesült Államok békés és szabad fejlődése is biztosítva legyen. A határozattal kapcsolatosan az elnök felolvasta a Szabadságharcos Szövetség Intéző Bizottsági gyűléséhez érkezett táviratokat és leveleket, köztük Hubert H. Humphreynek az Egyesült Államok alelnökének, valamint Richard M. Nixon, volt alelnöknek és Robert F. Kennedy new yorki szenátornak személyes üzeneteit, aki azóta tragikus merénylet áldozata lett. Az Intézőbizottság foglalkozott a szeptemberi országos szabadságharcos kongresszus előkészítésének ügyével, amely New Yorkban kerül megrendezésre. Az ülés befejezése előtt a jelenlevők egy perces néma felállással emlékeztek meg Nagy Imre miniszterelnök és társai mártírhalálának tizedik évfordulójáról. A gyűlésen a következők szólaltak fel, illetve tettek javaslatokat: Dr. Pogány András elnök, Ft. Vitéz Baán és Tímár András a Világszövetség amerikai illetve kanadai elnökei, Pásztor László főtitkár, dr. Löte Pál és dr. Szimonisz Lászl (sajtó), Szilágyi Pál (szervezés). / helyi szervezetek részéről Győri! Józsefné (Washington D.C.), Irat Géza, Prókay János, Szeretva György (Cleveland), dr. Kárpáth; Sándor (Pittsburgh), dr. Debreczen; József (Akron), Szalay József, Gra manitz Sándor (South Bend), Hor zsa Tivadar (Gary), Bognár Bél (Milwaukee), Soós József (Balti more), dr. Értavi Baráth Józse (Buffalo) és sokan mások. ★ A Szabadságharcos Szövetség Clevelandi Szervezete több eleve landi egyesületi vezető és szabad ságharcos bajtárs részvételével jó] sikerült díszvacsorát rendezett a országos vezetőség tiszteletére melyen Iráti Géza üdvözölte a veri dégeket. Több felszólalás hangzót el, Vitéz Temesvári Gerö, a Vitéi Rend nevében, Sirchich László Csehszlovákiai Magyarok Nemzet Bizottmánya részéről, a dr. Náda János alelnökkel megjelenő dr. Ná vori Kornél az Amerikai Magya Szövetség képviseletében üdvözöl ték a bajtársi találkozót. Dr. Ball István a CSBK elnöke levélben kö szöntötte a szövetség tagjait. Di Návori Kornél beszédében — min az United Hungarian Fund ideig lenes bizottságának elnöke isméi tette a becsületadó gondolatábc kiépülő mozgalom állását is. A felszólalásokat a szabadság harcos intéző bizottság nevében di Pogány András elnök köszönt meg. A csehek becsapták a szlovákokat Pittsburghban is! A 44 éves Pittsburgh! Magyarság közi bűntényéről a következői című hetilap feltárja a maga hami- írja: sítatlan valóságában az ezelőtt 50 „Tudnivaló, hogy Thomas Gar évvel, 1918. május 30-án aláirt gue Masaryk, (1850-1937) cseh p „Pittsburghi megállapodás” törté- litikus, filozófiai író 1896 kör netét A cseheknek erről a nemiét- mint pragai egyetemi tanár, mag :: IR e r: Josephine Baker, az egykori világhírű Amerikában született párizsi néger énekesnő De Gaulle mellé állt és a sztrájk ellen tüntetőkkel vonult fel Párizs utcáin. ★ Az uszító francia egyetemistáktól, akik továbbra is sztrájkra biztatják a francia lakosságot, megvonták a szavazati jogot. Így több mint 200.000 diák nem szavazhat a közel jövőben lezajló francia választásokon. A diáktüntetések vezére Cohn Bendit, vagy ahogy a haja után becézik „Vörös Dany” követőivel óriási propaganda hadjáratot indított el a rendelkezés ellen, habár ő, mint német egyébként sem szavazhatna. A kommunista párt is teljes agitálásba kezdett és végső harcra indul híveivel, hogy megdöntse de Gaulle tábornokot; ★ Randolph Spencer Churchill, Sir Wintson Churchill egyetlen fia, 57 éves korában a London melletti Suffóikban június 6-án elhunyt. Randolph Churchill kitűnő újságíró volt, de mint egyik naplójában írta: nehéz felnőni egy nagy fa árnyékában, mert az ember nem tud elegendő napfényhez jutni. Ebben a keserű mondatban benne volt életfilozófiája, amely meglehetősen emberkerülővé tette. Az angolok, nem nagyon rajongtak érte, mert nyíltan kritizálta társadalmukat, és kitűnő, gyors válaszaival, nem egyszer semmisítette meg vitázó ellenfeleit. A második világháború alatt, mint a királynő huszárja harcolt Észak-Afrikában, Olaszországban és Jugoszláviában. A koreai háború idején a Daily Telegraph tudósítója lett. Jelenleg Édesapja életrajzán dolgozott. Randolph Churchill kétszer nősült. Első házasságából egy fia maradt Wintson, aki jelenleg újságíró és apjának társszerzője volt az arab-izraeli háborúról szóló könyvének, amely tavaly jelent meg. A könyv címe: „Hat napos háború”. Második házasságából egy leánya maradt, Arabella. köré gyűjtötte a cseh ifjúságot és politikai tanait beléjük oltotta. Ez a tan a teljes cseh nemzeti és népi egység alapján állt és a szlovák nemzet ábrándjának feladását tanácsolta. Propagandájának lényege volt; összefogva valamennyi nemzetiséggel, belülről megbontani a szentistváni birodalom kereteit, Nemzetközi kapcsolatait ügyesen felhasználva, mind több francia s angol történészt és ügynököt csábított Magyarországra. Ezek között B. Scotus Viator okozott a legtöbb kárt a magyarságnak, ferde beállítású, hazug cikkeivel. A „hlaszisták” — közöttük Sobár Lőrinc, Hodzsa Milán, Stefanek, Pavlu, Dérer, stb. — még itt, Amerikában is terjesztették a hamis szlovák statisztikákat és Masaryk 1918. május 30-án Pittsburgban „Megállapodást” kötött az amerikai Jednota és a Slovenska Liga vezetőivel, melyben a szlovákoknak, a létesítendő Cseh-Szlovákiában nemzeti önállóságot. külön országgyűlést és teljes politikai szabadságot igért. Ezt a „pittsburghi megállapodást” 1920-ban, amikor a szlovák képviselők annak a cseh-szlovák alkotmányba való beiktatását követelték, maga Masaryk érvénytelennek minősítette! Makacsul hangoztatta, hogy 1918. május 18-a ünnepnap volt, márpedig ünnepnapon az Egyesült Államokban semmiféle közokiratot aláírni nem szabad, — azonfelül nevetséges tényként hirdette, hogy az aláírók amerikai állampolgárok voltak, kiknek semmiféle meghatalmazásuk sem volt a felvidéki szlovákok részéről. Miután 1918. október 28-án megalakult a Cseh-Szlovák állam, Masaryk, főleg Wilson amerikai elnök támogatásával kivitte, hogy az entente-hatalmak elismerték szövetségesnek a cseh-szlovák államot. 1918. november 11-én Masaryk Lett ennek a csalással létrejött „mintademokrata” államnak az elnöke. Benes ügyvéd az elején jelentéktelen figura volt, mégis 1935 végén, a lemondott Masaryk örökébe választották. Röviden összefoglalva ennyit a pittsburghi cseh-szlovák egyezményről, — mely aztán sok keserűséget okozott a felvidéki tótoknak, akik évszázadokon keresztül, amíg csak a fanatikus lazítok fel nem forgatták lelki egyensúlyukat, derék polgárai voltak a szentistváni magyar birodalomnak," Nyíregyhásy Pál: Anna bál az emigrációban A régi szép magyar lányok férjhezmenetele két kivilágos kivirradtig tartó táncmulattságtól függött: ä füredi Anna báltól és a pesti jurátus báltól. Aki ezek után pártában maradt: talán nem is volt szép leány. Jött a delizsánc, a furmányos szekér, a falusi bricska és hozta a messzi Alföldről az Annabál vendégeit. Egész kamrára való elemózsiát hoztak magukkal; az öregurak szűzdohányt, tarcali bort, kisüstönföttet; az asszonyok drágalátos befőtteket. A régiek úgy emlékeznek rá, hogy a kényesebb menyecske magával hozta az ágyneműjét, mosdóját és fürdőkádját; a vénkisasszonyok pedig macskájukat és madarukat. A füredi Anna- bálon a szegény szép lányok mindig nábobokhoz mentek férjhez, a megyei aljegyzők pedig bácskai milliomos kisasszonyokkal tartották a kézfogót. A széplelkű dámák Kisfaludy Károly kotta-melléklettel és metszetekkel ellátott Aurora című kecses évkönyvét olvasgatták, mely teljesen megfelelt ruhájuk stílusának. Új irodalmi irányzat volt keletkezőben. Eddig Kazinczy, Kölcsey és Berzsenyi birtokuk magányán, maguknak, a múzsáknak írtak. Olvasójuk nem volt, egymásnak küldték el műveiket. írói működésüket olyannak tekintették, mint a szerzetes az imádkozást. Kisfaludy Károly ráeszmélt, hogy az irodalom az emberekkel is összefüggésben van. Ettölkezdve a balatonfüredi „Kecskeköröm” szálloda minden szobájában ott volt a kecses Auróra évkönyv. Volt miről pletykálkodni az Anna-bálra gyülekező füredi vendégeknek. Kisfaludy Károly kétszer vezette oltárhoz szerelmét: Szegedy Rózát. Az első esketéshez elfelejtettek díszpenzációt kérni, pedig harmadfokú unokatestvérek voltak. Mikor még a Provence-ban és a Rajna mellett harcolt, Róza fél-igenjével tarsolyában, a „Kesergő szerelmet” öntötte dalokba. Ez lett a 19. század elején a legolvasottabb magyar könyv. Azután csábítóbb költői feladat töltötte el lelkét: a „Boldog szerelmet” énekelte meg. Itt már nem Petrarca dalai lelkesítették, mert a Hímfy-versszak jellegzetesen magyar. Itthon játszik, ismert körülmények között, vidéki magyar dunántúli városkában. Múzsája magyar asszony, akiben férje feltűnően keresi a magyar vonásokat. A boldog szerelmet így csak magyar költő énekelhette meg. A tájék mindig balatonvidéki. Ott gyakori a nedves berek, a jó kaszáló és ott hívják a pallót büriinek. Alkonyaikor a kaszások sietnek, mert az árnyékok óriásivá nyúlnak. Rózával meg-megáll a rét magas füvében, aztán átmegy a bürün a túlsó part felé. Egyszerre tekintenek le a vízbe, amelyben az ég tükröződik. Így hát fönn is, lenn is, de magukban is menny van. A múzsa tehát környezetet változtatott s mikor Kisfaludy Károly néhány tekintélyes író kéziratát azzal adta vissza, hogy nem érdekli a közönséget, ellen- Aurórákkal kísérleteztek. De ezek mind meghaltak és Kazinczy kénytelen volt békét kötni a fiatalsággal. Szemere Pál lakásán találkoztak, ahol a sarokban csendben ott ült Vörösmarty Mihály is. Kazinczy kezét nyújtotta Kisfaludynak és megrendültén ezt mondta: — Igen tisztelt férfiú, barátságodat kérem! Történelmi pillanat volt ez, amit rézmetszet is megörökített az utókor számára. A füredi Anna-bálok nem léha mulatságok voltak, egész életre szóló szerelmek szövődtek. Kisfaludy is megérezte, hogy eszményi magaslaton kell tartani szerelmét, ha tartóssá akarja tenni. Mert az asszony nemcsak az övé, hanem az eljövendő utódoké. Hozzátartozói megszokják, hogy jóságán keresztül szépnek lássák mindhalálig. A boldog szerelem rózsakertjében sohasem múlnak el a rózsák, Nemcsak a Balatonban tükröződik a menny, hanem a gyermekére gondold anya szemében is. A híres füredi Anna-báiokon már a század elején is megjelent néha egy-egy hazalátogató amerikás magyar. Akkor persze még nem voltunk másfél milliónyian az emigrációban. De a látogató ismert minden csárdát és kocsmárosnét szülőfaluja körzetében. Tisztában volt vele, hol kapni a legjobb pörköltet és kinek a lánya a kocsmárosné? Milyen évjáratú borok vannak a pincében? Krúdy Gyula barátom jegyzett fel útinaplőjában ilyen bakonyi történetet egy detroiti amerikás magyarról. Kocsin haladtak a favágók fejszéjétől megritkított erdőben, mikor aggodalmasan kérdezte tőle hazalátogató ismerőse; — Ugyebár, itt járt valamikor Sobri Jóska? Nem hiszik el „otthon”, hogy láttam a Bakonyt, ha még betyárkalandom se volt Tudjuk Várpalotáról, hogy ott valamikor híres gyilkosság történt. Hoszter Fülöp kiirtotta a vendégfogadóst tíz tagú családjával együtt. Legalább abban a fogadóban kellene megszállni, ahol az a nevezetes gyilkosság történt — indítványozta a kiváncsi amerikai. De már fel volt bérelve Mozsí, az a mihaszna fráter, aki szinlapokat ragasztott ki, gyászjelentést hordott, cigányokért szaladt, s aki némi kis pénzért vállalta, hogy cifraszürbe öltözve elállja a kirándulók útját. A kocsis az ostornyelet fogta rá, de Krúdy mogorván rászólt: — Többé meg ne halljam, : hogy kirabolod az utasokat! Mózsi bólintott. — Jól van tekintetes úr, de legalább egy kis pálinkára valót tessék adni, Az amerikai leküzdvén ijedtségét megszólalt: — Pálinkára nem adunk. De itt van az antialkoholista mozgalom röpirata. Ezt haszonnal olvasgathatja. Ilyesmi persze csak Krúdy idejében történhetett. Ma már autót bérelünk Bécsben, hogy krözusként állítsunk be szülőfalunkba. Repülőjegyünket részletre vettük, de asszonyaink divatos mini-szoknyákkal szédítik az elmar radt otthoniakat. A Magyarok Világszövetsége az idén százezer látogatót vár és mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy jól érezzék magukat, mert be kell vallaniok, hogy gyakran akadnak látogatók, akik nyugati összehasonlítások alapján becsmérelik eredményeiket. Akkor még nem volt Magyarok Világszövetsége, amely elárasztja hamis propagandái a nyugati világ emigrációs magyarságát. Kárpáti József főtitkár nyilatkozata szerint a hazai kommunista párt „nagyvonalú és emberséges” politikája szabaddá tette a hazalátogatás útját. Az ilyen útra nem készülődő, magamfajta embert azonban megnyugtatja Kárpáti József főtitkár nyilatkozata: — Ezért a nagyvonalú kommunista pártpolitikáért csak azok a hivatásos disszidensek nem hálásak, akik érvényesülésüket volt hazájuk rágalmazásával vívják ki. De hangsúlyozni szeretném: ezek csupán a kisebbséget alkotják. Én sokadmagammal alighanem ehhez a „törpe” kisebbséghez tartozom s így útra nem készülődök. De vigasztalásképpen azt sugdossák a fülembe, hogy az idén nemcsak Füreden, hanem az emigrációban is lesz Ánnabál. Az emigráció szervei készülnek ezt a hagyományos magyar táncmulatságot megrendezni. Hiszen nekünk is vannak eladó leányaink, szép asszonyaink, s fiatalságunk már nem a bácskai nábobok kisasszonyait keresi, hanem az emigráció gyönyörű virágszálait. Csak az öregek szokása nem változott: saját készítésű borocska és kisüstönfött nélkül nem indulnak mulatságba. Még az emigrációs Anna-bálra se.
