St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)
1968-05-17 / 10. szám
1968. r&ákis 18 (20) ★ 5 RENDET AKARUNK, MERT ÉLNI AKARUNK! (+) Nemrégiben írtam, hogy a mi liberális-humánus demokráciánk, amelyet ugyan megpróbálnak most a nyergéhez kötni és életet hazudni bele — meghalt. Nem a négeriázadások, nem a béketüntetések, nem is a campusok terroristái ölték meg. Ezek csak a halotti okmányai. Meghalt, mert Amerikát, a tudományos forradalom bölcsőjét váratlanul érte ez a világot átalakító forradalom. Nem a technológiai hatásai voltak váratlanok, hanem a korábbi gondolkodásmódot, a régi erkölcsi standardokat és az örökösnek ígérkező társadalmi szerkezetet elsöprő vihara volt váratlan. Pedig milyen régen várható volt ez már! Nem önigazolásként, csak a krónika kedvéért jegyzem meg, hogy évek óta igyekeztem erre figyelmeztetni olvasóimat. Különösen várható volt ez a társadalmi kificamodás Amerikában. Amerika állami-társadalmi szervezete csupán improvizáció volt, a régi angol hagyományokra építve, de az itteni új körülményekhez igazítva. Hagyományt és rögtönzést azonban nem lehet tartósan összevarrni, nem bírja ki a belső feszültséget, felszakad a varratainál és elvérzik. A történelmi idő viszont túlrövid volt ahhoz, hogy a rögtönzésből szilárd tradíció váljék. Csak szokássá vált, amivel könnyű szakítani. Ahol a lakosság 0.05%-a felgyújthat százharminc várost és a fegyveres erőnek ezt csak nézni szabad, ott már nincs demokrácia. Ahol egyetemek épületeit megszállhatja egy maroknyi terrorista és tanárokat is fogva tarthat, ott már nincs demokrácia. Ahol a sajtónak az öreg, liberális kőtáblák alól elönyüzsgö százlábujai meggyőzhetik a közvéleményt, hogy a Tet-offenzíva számunkra volt katasztrófa, hogy Khe Sanh egy „ostoba tábornok” szadizmusának agóniáját nyögte, vagy hogy Délvietnamot koalícióra kell kényszeríteni azzal a Viet Conggal, amelynek első dolga volt Huéban ezer civilt — asszonyokat és gyermekeket is — megkínozni, azután tarkón lőni, lefejezni vagy éppen élve eltemetni — ott a demokrácia fegyelmezett elméje helyett a tömegepilepszia vette át az irányítást. Az apró, zöld űremberkék azt hihetik, ha ugyan figyelnek minket, hogy egyetlen nagy elmegyógyintézetté vált Amerika. A liberálizmus társutasai tervszerűen és céltudatosan bezártak bennünket a kiirtásra szánt i'idióták koncentrációs táborába, ahol majd egy kommunista Ilse Koch csinál lámpaemyöt a skalpunkból. Nem is erőszakkal bujtattak bennünket kényszerzubbonyba, mint a barna Hitler, vagy a vörös Sztálin, hanem a nyomdafesték fekete mágiájával, a TV könnyzacskós humanizmusával, minden rend halálos ellenanyagával: a büntetlen züllesztéssel, a szabadság trójai falovába csempészett kisebbségi terrorral. Másszóval: az ö könyörtelen destrukciójukkal és a mi mindent tűrő mulyaságunkkal. A történelem sohasem ismétli meg önmagát, csak az ostoba emberek ismétlik meg a történelmi tévedéseket. Hitler a vörös agitációval elmállasztott bárgyú weimari demokrácia vállán emelkedett egy tömegszerencsétlenség führerjévé. De máris ismétlik a receptjét: a vörös Dutschke kommunista-nihilista terrorja a Nemzeti Demokrata Pártot neveli fel a jövö kurzusává. Angliában ugyanez történik. Reaktiválták a panoptikumból legijedtebb politikusuk, Chamberlain szenilis esernyőjét és újra azzal próbálják felfogni a történelem felhőszakadását. Franciaországban a humanista Mendez-France indokínai defétizmusát ismétli a gránitba faragott de Gaulle, amikor Amerikát eltanácsolja Vietnamból, hogy — miként a Földközi tengeren is — újabb utat nyisson a kommunizmusnak. Itáliában Luigi Longo kommunista hatalomátvételre készül a közeli választásokon, hogy a Mussoliniénál sokkal brutálisabb diktatúrát vezesse be és a jámbor olasz polgár, akinek nem kellett a fasizmus, most az: öskeresztények mártír örvendezésével vonul fel a vörös vágóhídra. Görögország alig hogy túlélte a második világháború utáni szörnyű polgárháborút. De most újabb polgárháborúra biztatják a katonai kormány ellen színésznővé szőkített politikai libák és amerikai egyetemen tanított társutas stréberek. A „fasiszta” katonai kormánynál jobban szeretik a kommunista diktatúrát. Bojkottéin! akarták az olimpiászt, amikor megengedték Délafrika szereplését, mely pedig néger atlétákkal vonult volna fel, sőt zászlóvivőjüknek is négert szemeltek ki. De a feketék és vörösök sebzett vadként ordították: „Ott faji diszkrimináció van!” Igen, az van. De nem diszkriminál-e Lengyelország a zsidók ellen, Nigéria a biafrai ibók és a mohamedán hausszák ellen, Kenya az ottani ázsiai kisebbség ellen? És nem diszkriminál-e az egész szovjet-blokk a vallás ellen, a tisztességes ember szabadságjogai ellen? Micsoda kihívó, pökhendi ellentmondás ez! A paradoxonok korát éljük. Az ellentmondások úgy hullanak ránk, mint poloskák a kommunista börtönök plafőnjáról. Már nem is tudunk vakarózni, csupa sebbé martak bennünket a liberális humánizmus mohó vérszívói. Már csak fásultan üldögélünk a jövőnk priccsein. Ez a demokrácia, amely a kisebbség terrorjának diktatúráját fogadta el életformájának és a diszkriminációt a többség ellen gyakorolja, már rég nem demokrácia! Mini-demokrácia ez, amely látni engedi a csatorna szennyes térdét és a szakállas, torzonbonz csavargót választotta a férfiasság eszményképének. A diktatúrák bukásának negyedszázadában, a Hitlerek, Sztálinok, Kun Bélák, Rákosi Mátyások, Novotnyk tömegsírjába került a konkurrens demokrácia is. Az a végtelenül tragikus ebben, hogy demokrácia nélkül nincs szabad emberi élet! Nem azt mondom, hogy a demokrácia tökéletes, de mégis a legjobb, amit eddig ki tudtunk agyalni. Csak meg kell szabadítani a vadhajtásaitól, amelyeket itt, Amerikában a gyújtogató suhancok, a bűnösért könnyező bírák, a média könyörtelen szúja, egyszóval: a mindent eltűrő és megengedő társadalom dzsungellé növesztett. A demokrácia egyetlen emberi alaptörvénye a belső fegyelem. Ha ezt kidestruálták az emberből a liberális társutasok, akkor szerkezeti, azaz külső fegyelmet kell építeni a helyébe. De mindenképpen rendet kell teremteni az anarchia dzsungelében, ahol már több a poison ivy, mint a szelíd virág. Az állandóan vérző — de mindig másért vérző — humanista szívek helyébe egészséges, kemény szíveket kell transplántálni. Egyáltalán nem lehetetlen ez: a katonaságnál tömegével csinálják. Még a minden törvényt felrúgó, piszkos hippiéből is fegyelmezett, tiszta és kitünően harcoló katona lett. Az aszfalt-dzsungelek fekete párducai pedig a katonaság keretében fedezték fel az igazi emberi integrációt és a zászlóégető suhancokból büszke amerikai katonák váltak, akik felismerték a közös fegyelem nagyszerű, összetartó erejét. Valamennyien veszélyben forgunk, még az anarchisták is! mert ebbe az anarchiába egyszer majd óhatatlanul benyomul a kommunizmus és átveszi a rendcsinálás feladatát. A komisszárok pedig tudnak rendet csinálni! Náluk nem lesz behívó-égetés, katonaszökevény, megvadult demonstráló pap, nem lesz frizurás koaliciő, de még csak szenátusi visszabeszélés sem. Ezek mind a koncentrációs táborokba és onnan rövidesen egy mésszel leöntött közös gödörbe kerülnek. Mi tudjuk mindezt, láttuk mindezt. Mi úgy szakítottuk ki magunkat a „megszelídült” szovjet medve halálos öleléséből. Mi tudjuk, hogy a kommunista rend a halál rendje. A csend rendje. Ennek elkerülésére kell a demokráciánkat megfegyelmezni, ha kell, nagyon kemény eszközökkel is. Ha ezt most elmulasztjuk — most és nem holnap! — minden hatalmunkat, gazdagságunkat és jószándékunkat menthetetlenül szétrágják a nemzetközi csatorna patkányai. Rendet akarunk, mert élni akarunk! ÚT AZ ÖRÖK ÉLET FELÉ Több száz évig az űrhajóban Nemrégiben az egész világ sajtója hírt adott arról, hogy dr. James Bedford pszichológus megfagyasztatta magát. Súlyos rákbeteg volt, s abban reménykedett, hogy egy napon az orvostudomány ezt a betegséget is legyőzi, s akkor ő újra feltámadhat, egészséges lehet. A mikor a hír érkezett az esetről az újságírók arról vitáztak, hogy a professzor lépése öngyilkosság volt-e vagy tudományos kísérlet. A tudósok azt állították, hogy mínusz 91 Celsius-fokon a test sejtjei elhalnak. A halálos beteg 73 éves professzor nem akart megbékülni azzal a gondolattal, hogy a halál elkerülhetetlen. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy elfogadjuk: valamikor az orvostudomány le fog győzni minden betegséget. Kérdés azonban, miért halna meg az ember akkor is, amikor már minden betegséget legyőzött? Az öregség és a halál oka Egy francia tudós szerint az emberi szervezet olyan laboratórium, amely mérget termel, s végül is elpusztítja önmagát. Más tudósok szerint a halál oka az idegrendszer elöregedése. Mint tudjuk, szervezetünk valamennyi sejtje megújul, csupán a központi idegrendszer bonyolult sejtjei nem. Manapság körülbelül 200 feltevés magyarázza az öregség és a halál okát. Az egyik szerint az öregedést a világűrből érkező kozmikus sugarak okozzák, amelyek megzavarják az anyagcserét és elkorcsosítják a sejtéket. Egy biztos, az emberek ősidők óta az örökkévalóságról álmodnak. A régi egyiptomiak azt mondták, hogy minden, ami létezik, fél az időtől, de van egy valami, amitől az idő is fél, ez a piramis. Pedig valaha a piramisok is porrá válnak. Várhatja-e ezután az ember, hogy örökké él? Ha az ember megvágja az újját, egy idő múlva a seb beforr, nyoma sem marad. A gyík leszakadt farka újra kinő. Azt mondják, hogy az ember gyengébb a sziklánál, de szíve erősebb a gépek acéljánál. Naponta 300-400 milliárd vérsejt hal el testünkben, s ugyanannyi születik. Három vagy ötévenként teljes egészünkben megújulunk. A sárgarépa két évig él csak. De egy laboratóriumban 29 évig élt. Épp így meghosszabbítható a bőr, a máj, az izom életének tartalma is. A halál jóval az élet után jelentkezett a Földön Valójában a halál nem is együtt született az élettel, csak a fejlődés egy magasabb fokán jelentkezett, mint az evolúció legfontosabb tényezője: elpusztítani a gyenge egyedeket, hogy csak a tökéletesek maradjanak meg. Halál nélkül az élet sem fejlődött volna, halál nélkül nem lett volna ember. A természet már régen, még az őskorban elrendelte, hogy az ember 50 évig éljen. Az idős, gyenge emberek már csak nyűgöt jelentettek a harcoló, mozgékony hordák számára, könnyebben megbetegedtek, s a vadállatok áldozatai lettek- A mai társadalom azonban már a halált érzi nyűgnek. Ha az ember Bill Gilmore megváltoztatta véleményét Bill Gilmore a CHFI sajtófőnöke és hírmagyarázója, akit alig néhány hete idéztünk lapunk hasábjain a Szovjetunió 50 éves jubileuma alkalmából tett kijelentéséért, melyben mindenkit elítélt, aki a Szovjet ellen tüntetett és kijelentette annakidején, hogy az összes tüntetőket börtönbe kellene csukni. Most azonban alig néhány hét után Bill Gilmore tökéletesen megváltoztatta véleményét mind a Szovjetről, mind a kommunizmusról. Az történt ugyanis, hogy a május elsejei szovjet parádét ment megnézni Moszkvába és így személyesen meggyőződhetett arról, hogy nem túlzás, amiért egy ilyen rendszer ellen tüntetnek. Visszatérte után következőket mondta a rádió CHFI reggeli híreiben. Egy hétig voltam Moszkvában és 15 Fontot leadtam, (tehát csak túlsúlyban lévőknek szabad Moszkvába látogatni.) A követségek alkalmazottai boldogok, ha egy kis zöldségfélét vagy salátát elcsíphetnek a piacon. A levegő olyan bűzös Moszkvában, hogy az annyit kifogásolt füstös amerikai levegő ózondús Riviera. — Lehet, — mondta, — hogy a Szovjet állítása igaz, hogy rendszerük egy osztálynélküli társadalom. Osztályok nincsenek valóban, de különböző életnívó az van és ez a kiváltságos osztályé. Ök vannak legfelül, elzárkózottan, de jól élnek, azután jön a középső réteg és legalul az állati nívóban élő nép. A bolsevizmus azt állítja, hogy sokat tett a népért, ezt azonban amerikai szemmel nehéz felfedezni. Még megjegyzi, hogy amióta visszajött Moszkvából, még mindig rendőr iszonyban szenved, mert még utolsó pillanatban is kiráncigálták a gépből, közismert bolsi udvariassággal, mert még egy pecsét hiányzott az útleveléből. Gilmore tehát egy hét alatt rájött Moszkvában, hogy miért dobáltunk téglákat a szovjet követség épületére. Becsületére válik, hogy be is vallotta tévedését. Tehát, aki még nem hisz nekünk, ajánljuk, hogy utazzék el — mint Bill Gilmore — egy hétre Moszkvába. halhatatlan lenne, nekivághatna a világűrnek is. Max Bom Nobel-díjas tudós mondta: A hozzánk legközelebb álló csillag körülbelül négy fényévre van, a legtávolabbi sok millió fényévre. Ha eljutunk a Holdra, ez csupán annyit jelent, hogy az űrben egy mikroszkopikus nagyságú lépést tettünk. Ha tehát a mai ember útrakelne a távoli csillagok felé, az űrhajókban több nemzedéknek kellene felnőnie és elpusztulnia, mire az egyik elérné a célt. Mert a néhány évtizedet élő ember éppúgy nem érheti el a távoli bolygót, mint ahogyan a lepke, amely csak egy napig él, nem repülheti át az óceánt. Az űrhajókba tehát csakis olyan emberek szállhatnak, akik néhány tízezer évig élnek, azaz szinte örökké. A halhatatlanság új törvényeket hoz Ismerünk olyan növényeket, melyek ötszáz, ezer vagy még több évig élnek. Az újságokban olvastam néhány tó csodálatos lakóiról is (többek között a Loch Ness-i szörnyről). Nem vagyok illetékes ebben a kérdésben, de nem tartom lehetetlennek, hogy egy élőlény több ezer évig is fennmaradjon, természetesen a szaporodás lehetősége nélkül. S ha ez vonatkozhat a növényekre és az állatokra, miért ne vonatkozhatna az emberre is. Az ember halhatatlansága új társadalmi és etikai törvényeket hoz magával. És lehetőségeket is. A jövő matematikusai száz évig is foglalkozhatnak majd egy-egy feladat megoldásával, az űrhajósok több száz évig repülhetnek egy távoli bolygó felé. Valamikori utódaink már csak halványan fognak emlékezni arra az időre, amikor az ember még meghalt. A 20. század úgy él majd emlékezetükben, mint egy hősi kor, amikor a haladó ember párbajra kelt a végtelen idővel és térrel. És győzött, hogy az örök élet titkát az utódoknak ajándékozza. r Nyíregyházy Pál: Áldás vagy átok az új gazdasági mechanizmus? K háztáji föld juttatásánál azon- ! ban nem ez a mérvadó. Ha egy ; férfi 150 tízórás munkanapoí ; dolgozik, 800 öl háztájit kap. Ezt követően 15 munkanap túl- ; teljesítés esetén 200 öllel növek- ; szik háztáji területe. Vagyis, hogy a legfelsőbb határt, az 1600 öl háztáji földet megkapja, 210 ;! tízórás munkanapot kell teljesítenie. Ez bizony valódi kommunista munkazsarolás. A fizetéses szabadság is a | végzett munka mennyiségétől I függ. Férfiaknál 160 tízórás ;j munkanap teljesítése esetén 1 j: nap fizetéses szabadság jár, ha j; 210 munkanapot teljesít, akkor B nap illeti, 220 munkanapon fe- ! [ül pedig 12 nap fizetett szabad- : Ságot érhet el. Nők 107 tízórás j; munkanap teljesítésével indul- !; nak, és 6 nap fizetett szabad- : Sághoz 142, illetve a harmadik ;! kategóriában 162 munkanap tel- j; jesítése szükséges. A szépen terített asztal j! A sántító új gazdasági mecha- j; nizmust vágyálmokkal igyekez- : nek mentegetni. Csak a napok- : ban olvastam hazai újságom |; „Családi” rovatában „A szépen !; terített asztal” legendáját. Ezé- :| két írja: j; — A kistányér jobb oldalára j: tesszük a kiskést, éllel a tányér !; felé, egy centiméterre a tányér \ és egy centiméterre az asztal j: szélétől befelé. A gyümölcsvil- I; lát a gyümölcskés fölé tesszük, jj nyéllel a baloldalra. A vizespo- ;! harat a jobboldalra, a kés hegyé- 1; töl három centiméterre tesszük. A kiskésit neki!, hogy otthon ;! milyen előkelő világ lett, mióta ]: nekünk emigrálni kellett a „gazdag nyugatra”. Még a kávé fel- : szolgálásához is adnak gyakorlati tanácsot: ; — Törökkávéhoz erős illatú ; pálinkát, vagy likőrt (barack, !; szilvórium stb.) nem szolgálunk ij fel, mert ezek befolyásolják a j: kávé finom ízét és aromáját. A valóság érdekében azonban !; hallgassuk meg két „dolgozó” ;! véleményét. Az építőipari mun- ; kás ezt mondja: : — Én reggel ötkor kelek, ott- ; hon nem eszem. Nyolckor van reggeli kolompszóra a la pavlovi reflex, és bevágom újságpa- : pírból a zsíros kenyeret. ;I A kohó- és gépipari munkás !; pedig így nyilatkozik: j — Én mivel reggel hatkor csapoljuk a kemencét, csak utána reggelizek. Nyáron kolbászt, j; télen disznósajtot. Olyan négyven dekát egy veknyivel. A kiskést éllel a tányér felé ; reggelihez talán I. Ferenc Józsefnek terítették utoljára, — mond- ; ja bánatosan a kommunista új- ' ságíró. 1914-től neki is éllel kifelé tették, hadiállapotban ez így ; dukál. ;! Magyar honvédek gyűrűje A magyar honvédség katonáit sportrendezvények ürügye alatt Észak-Koreába viszik a partizán harcmodor elsajátítására, j: Almalmam volt Ólmán László ;; nyíregyházi honvéd beszámolóját olvasni: — Budapestről Moszkván és j; Irkutson át repülőgéppel utaz- :J tunk Phenjanba. Az első mondat, amit megérkezésünkkor a ; repülőtéren hallottunk így !; hangzott: „Kérjük, óráikat nyolc órával állítsák előre.” A Viet- < námból érkező „sportoló” kato- j nák nagyon szimpatikusak vol- í tak. Beszéltek arról a haroról, j amit már évek óta vívnak az | amerikai betolakodókkal. Szilárd 5 meggyőződésük, hogy győzni í fognak. Elismerően szóltak arról j a segítségről is, amelyben a szó- j cialista országok dolgozói, fia- j taljai részesítik a hazájukért ] harcoló vietnámi népei. A magyar honvédek vissza- | tértükkor egy-egy gyűrűt kap- j tak ajándékba, mely az Észak- 1 Vietnám felett lelőtt amerikai ! repülőgép roncsaiból készült, j Rajta három szám: 7, 12, 5. Ami j azt jelenti, hogy ezt az amerikai ‘ repülőgépet 1CS7. decsi. ’ ; tn lőtték le. C r an László ! vél büszkén mutogatja gyűrűjét a nyíregyházi kaszárnyában, j Hej, most lett csak igazán j messze a nyíregyházi kaszárnya! ; Az új gazdasági mechanizmus; tói csodákat vár a kommunis; ta propaganda. Összegyűjtöttem ; néhány adatot arról, hogy az államkapitalizmus nem áldás, hali nem átok. Dohánytermelés ; A dohányra nagyon ráfért az | új gazdasági mechanizmus. : Egyes vidékeknek ez a fő terme| lési ága. Szabolcs-Szatmár me- 1; gyében például az ország do; hányültetvényének 53%-át talál<; juk. Ha a helytelen állami ár! politika miatt rá kell fizetni, ez nyomorba dönti a vármegye egész lakosságát. Már pedig 1957-ben ez volt a helyzet, jönni kellett az új beváltási áraknak. Egy mázsa dohány termelésének önköltsége 1957-ben átlagosan 2524 forint volt. Ilyen értékesítési árat azonban a termelőszövetkezetek nem tudtak elérni, ráfizettek a dohánytermelésre. Ezen csak az új gazdasági mechanizmus, magyarul a beváltási árak felemelése, a nagyobb termésátlagok és a jobb minőség segíthetnek. A dohányón eddig csak a kommunista állam keresett, kellett a pénz fegyverkezésre, szovjet jóvátételi szállításokra, kül> földi propagandára, a Kádárok ;! és társaik óriási fizetésére. Toll vább nem folytathatták a terme; lök kizsákmányolását, jönni kel|| lett 1968. január 1-töl az új gaz|l dasági mechanizmusnak. Fel/ emelték kényszeredetten a beli váltási árat a szabolcsi fajtánál |l 21%-kal, a debreceni fajtánál | 10, az érdinél 9, a kertinél 20, a 1; burleynél 22, a hevesi dohány|: nál pedig 10%-kal. Ez még mindig alig jelent szá; mottevö jövedelmet a termelőszövetkezeteknek, mert 7 má: zsás holdankénti termés alapján ; az önköltségi ár 17,668 forint, ;| beváltási ára pedig 18,200 foil rint. Ezt nevezik az új gazdasági gi mechanizmus szociális vívl| mányának. Almatermelés I; A másik nagy probléma az almatermelés. Egyedül Szabolcs- Szatmárban 61 ezer hold gyümölcsöst telepítettek, ebből 46 ezer 155 hold az almatermő terület. Az első bőséges termés 1967-ben jelentkezett 25.000 va- I gonnyi mennyiségben. Felvetö; dött tehát az új gazdasági me; chanizmus tervezői előtt a kérdés: „Áldás lesz-e a szabolcsi alma, vagy átok?” ; Évröl-évre új területek fordul- I nak termésre, s a közeljövőben : mintegy 45 ezer vagon almát ; szüretelnek majd a gazdaságokban. De milyenek voltak a tavalyi tapasztalatok? Az almater| més, amíg a fán volt, 90%-ban ; exportminőségnek felelt meg. | Azonban a szedés elhúzódása, a | tárolási helyek hiánya, majd a ; szállítás akadálya folytán a mi| nőség ijesztően romlott, az ex: portálható mennyiség 50%-ra csökkent. Így a termelők 200 ; millió forintot vesztettek. A ter: més nagyrésze eladatlan maradt, illetve csökkent minőségben ké; rült értékesítésre. ! A szabolcsi alma tehát egyelőre átok, s ezért az új gazdasági ; mechanizmus meg akarja terem| teni a nagyüzemi almatermelés minden feltételét. Ezek: a ter: melés gépesítése, a szállító esz; közök biztosítása, hűtőtárolók és j: manipuláló helyek építése. A : kommunizmusnak azonban ed; dig még semmi sem sikerült, mi! ért tudná éppen az almakérdést > megoldani? Átok marad tehát a ; szabolcsi alma mindaddig, amíg termelését újra mi vesszük a kezünkbe. Háztáji földek ; A magyar nép igazi vágyálma a háztáji juttatás. Az új gazdasági mechanizmus előtt a ház; táji föld egységes volt, független ; a végzett munkától. Ez nagy el; len téteket szült a tsz tagok kö: zött. Az idén már progresszíve |: kapják a háztáji földeket, ami újabb formája a munkaerő ki-I1 zsarolásának. Minden tsz tagnak kötelessége, hogy tagsági jogaival élhessen, férfiaknál 180, nőknél 120 tízórás munkanapot ledolgozni.
