St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)

1968-11-01 / 22. szám

OKTOBER 31

Mi várható, ha Nixon nem

kap abszolút többséget ?

(+) Mindenek előtt tudnunk kell azt, hogy nem a nép, hanem az Electoral College választja meg az Egyesült Államok elnökét és alelnökét. A nép ugyanis nem az elnök- és alelnökjelöltekre, hanem azoknak — államonként külön-külön kiválasztott — elektoraira szavaz. Minden államban annyi elektort választanak, amennyi az illető állam szenátorainak és képviselőinek összesített száma. Ily módon 538 elektorból áll az Electoral College és ez választja meg az elnököt és alelnököt. Az elnök-alelnök megválasztásához abszolút többségre, vagyis legalább 270 elektor szavazatára van szükség.

Ha egyik jelölt sem kapja meg ezt a legalább 270 szavazatot, akkor a Kongresszus újonnan megválasztott Képviselöházának kell az elnököt megválasztania. De csakis az elnököt! Es ezzel súlyos bonyodalmak, sőt elképesztő lehetőségek kezdődhetnek, amelyekről külön cikkben számolunk be.

Az új Házban minden állam egy szavazatot adhat le, tehát legalább 26 szavazat szükséges az új elnök megválasztásához. Az eljárás úgy kezdődik, hogy minden állam összes képviselői különkülön összeülnek és eldöntik, hogy melyik jelöltre szavaz az állam. Természetes, hogyha valamely államban demokrata képviselők vannak többségben, az valószínűleg — bár nem feltétlenül! — a demokrata elnökjelöltre szavaz. Ugyanígy van republikánus többség esetén. Ha valamely államban pontosan ugyanaz a két párt képviselőinek száma, akkor annak az államnak szavazatát nem számítják. Az alkotmány értelmében a Ház csak a három legtöbb elektori szavazatot kapott jelölt között választhat.

Az alelnököt nem az új Ház, hanem a Szenátus választja, de csak a két legtöbb szavazatot kapott aielnökjelölt közül. Ez újabb bonyodalmak forrása lehet.

A választási eljárás technikája a következő:

November 5-én lesz a választás, amikoris — ismétlem — a szavazó nem az elnök-alelnök jelöltekre, hanem az elektoraira szavaz. Ez után kb. hat hétre, pontosan december 16-án „ül össze” a megválasztott elektorok kollégiuma (az Electoral College). Az „összeülést” nem szabad szőszerint venni, mert az 538 elektor nem együttesen ül öszsze, hanem államonként külön-külön. Ha valamelyik elnök-alelnök ticket megkapja az abszolút (legalább 270-es) többséget, az elnökválasztási küzdelem véglegesen befejeződött.

De ha nem kapja meg, akkor alkudozások, átállások és intrikák egész sora következik, hogy az abszolút többséget kialakítsák. Az elektorok nincsenek törvényileg kötelezve, hogy a saját elnöki ticketjükre szavazzanak, bár ez a szokásjog alakult ki az utóbbi időben. De több esetben szavaztak már elektorok egy másik párt jelöltjére is.

A mostani választáson megvan a remény arra, hogy Nixon megkapja az abszolút elektori többséget, de legalább akkora eshetőség van arra is, hogy nem. Ez esetben vagy leül Wallace-szal és bizonyos politikai ellenszolgáltatások fejében (pl. beleszólás egyes kabinet-tagok vagy a Supreme Court tagjainak kinevezésébe, stb.) megkapja a Wallace-elektorokat, vagy — vákum keletkezik.

Ha ez a vákum január 6-ikáig tart, vagyis ha addig nem tudnak az elektorok abszolút többségű elnököt választani, akkor az elnök-választás joga átszáll az újonnan megválasztott Képviselöházra.

A jelenlegi Házban 29 államban van demokrata és csak 18-ban republikánus többség, míg 3 államban eldöntetlen az arány, így ez utóbbiak nem választhatnának. De nem ez a Ház, hanem a november 5-én megválasztott új Ház jogosult elnököt választani. A republikánusok abban reménykednek, hogy az új Házban többségbe kerülnek, mely esetben, természetesen, Nixon lenne az elnök. De ha kisebbségben maradnak, akkor Humphrey lesz az elnök, még akkor is, ha esetleg harmadik helyen végez az elektori szavazatokban. Wallace-nak a Házban semmi esélye sincs a megválasztásra, mert pártjának nincsenek képviselőjelöltjei. Wallacenak tehát nem érdeke, hogy a választás a Ház elé kerüljön. Többet nyerhet — az említett alkudozások révén — ha elektorait átengedi Nixonnak, hogy az abszolút többséget kapjon.

Ha — 25-25-ös szavazati egyenlőség esetén — a Ház sem tud megegyezni az elnök személyében január 20-ikáig, akkor az új alelnök lesz az „ügyvezető elnök”.

Mármost: az új alelnököt (ha nincs abszolút elektorális többség) a Szenátus választja, de csak a két legtöbb szavazatot nyert jelölt közül. Ha tehát Humphrey-Muskie' a harmadik helyre szorulna az elektori szavazatokban, akkor Agnew és LeMay között kell a minden valószínűség szerint demokrata többségű Szenátusnak választania. Ha Wailace-LeMay lenne a harmadik, akkor Agnew és Muskie között választana. Ily módon megtörténhetik, hogy a Ház a republikánus Nixont választja meg elnöknek és alelnöke a demokrata Muskie lenne.

Ha a Ház nem tud január 20-ikáig — vagyis Johnson lelépéséig — elnököt választani, de viszont a Szenátus'megválasztja az alelnököt, akkor az „ügyvivő elnök” az új alelnök lesz. Tehát vagy Agnew vagy Muskie, esetleg LeMay, aszerint, hogy melyik ticket nyeri a több elektorális szavazatot.

Ha a Szenátus sem tud dönteni január 20-ikáig az alelnök személyében, akkor az új Képviselöház speakere (elnöke) lesz az „ügyvivő elnök”. Ha a demokraták maradnak többségben, akkor a nyolcvan év körüli McCormack, ha a republikánusok szerzik meg a többséget, előreláthatólag Gerald Ford — a jelenlegi kisebbségi vezető — lesz' az új speaker, tehát az „ügyvivő elnök”.

Az „ügyvivő elnök” megbízatása addig tart, amíg a Ház meg nem választja az elnököt. Ez elméletileg akár az egész négy éves elnöki terminus végéig is elhúzódhat.

Mindebből az a tanulság, hogy az Egyesült Államok alkotmányának az elnök-alelnök választásáról rendelkező részei elavultak, rosszak és így azokat mielőbb meg kell változtatni. A helyes az volna, ha az elnököt és alelnököt a nép közvetlenül (elektorok közbejötté nélkül) és egyszerű, nem abszolút többséggel választaná. A jelöltek személyét pedig egyetlen országos primary-n (előválasztáson) kellene eldönteni.

KANADA KÜLPOLITIKÁJA BALRA TOLÓDHAT

Irta: Biddy Béla

Még csak bámuló vagyok ebben a hatalmas országban, kívül $.116 vendég, még nem érzem átzúgni magamon az életének lüktetését. Ehhez idő kell és én csak néhány hete ismerkedem Kanadával.

Valami különös, igéző levegő van itt, mintha inkább Európában volna az ember, nem az amerikai kontinensen. Úgy érzem, hogy John Cabot is ugyanígy mégigézve bámult az „új talált földre” — New Found Land-re — amikor 1497-ben odasodorta hajóját a szél, vagy talán a sors.

Ez a világ második legnagyobb országa, nagyobb Kínánál is, de óriási hátán csak húsz milliónyi ember-hangya szorgoskodik: szántja az ugart, emeli a gyárakat, építi a kultúrát és igyekszik beilleszkedni a nagyvilág politikájába.

Nehéz feladat ez! Nem csak azért nehéz, mert húsz millió ember kevés ahhoz, hogy megtárja ennek a mesésen gazdag földnek az ölét, hogy az jövőt szüljön neki, hanem azért is, mert egy kétszáz milliós hangyaboly — az Egyesült Államok — szomszédságában kell élniük. Vannak belső acsarkodások is, főleg a franciák és angolok között, ezek is fékezik a jövő lendületét. De, úgy hiszem, a két hajdani ellenség viszonyát könnyebb 4esz rendezni, miíJt Kanada viszonyát a nagyvilághoz. Mert a nagyvilág elsősorban Amerikát jelenti, a délen tornyosuló óriást, akinek árnyéka sötéten fekszi meg a lelkeket.

te KANADA FÉLTI AZ „EGYÉNISÉGÉT”

Kanadában ugyanis, mint manapság majd minden országban,

reneszánszát éli a nacionalizmus. Nem hiba ez, de akadály lehet. Kanada 48%-nyi angolszártnazásu és 31%-ban francia eredetű lakossága édestestyérként együtt érez és küzd ebben az egyetlen kérdésben: elszigetelni valahogy

az Egyesült Államok vonzását és megtartani az országot — Kanadának.

Érthető és szimpatikus ez a törekvés. Kanadának ugyanis valóban van egyénisége. Határozottan van itt, ha csak öntudatlanul is, egy európai tudat, amit csak megnöveltek az újabban bevándorolt népcsoportok frissen hozott élményei.

Nem ellenséges itt senki Amerikává1 szemben, csak egy kicsit mindenki fél tőlük! Fél a dohár rettentő erejétől, amely máris megszerezte a petróleum- és ásványi kincs több mint felét és a gyáriparnak alig kevesebb mint felét.

Mégis, azt hiszem, hogy nem annyira magától a dollártól félnek, elvégre az csak segíti felépíteni az ipari Kanadát és munkát ad a szaporodó millióknak, nem is attól, amit a dollár — kamatban, profitban — kivisz, hanem attól, amit óhatatlanul — behoz. A $ nemzetköziséget jelent, beolvadást a félelmetesen hódító amerikai szokásokba, amelyek nem mindenütt kívánatosak, de mindenütt elnyelik más népek egyéniségét. A kanadaiak nem akarnak amerikanizálódni. Azt az Európát féltik a jenkiktől, amit valamikor tojáshéjként idecipeltek a hátukon.

Pierre Elliot Trudeu-nak, az új miniszterelnöknek van valami különleges tömegvonzása. E?zel szerzett a Liberális Pártnak többséget a júniusi választásokon. Épnek a titka nyilván abban van, hogy Mr. Trudeau egyénisége azonos Kanada egyéniségével. Ö a kanadai John F. Kennedy — fiatal intellektuel, milliomos, liberális és szélesebb kategóriákban gondolkodik, mint elődei. Végigkóborolta a világot, sokat látott, tapasztalt és most ezt a tág egyéni szemléletet Kanada hivatalos politikájává kívánja fejleszteni.

A belpolitika legnagyobb problémáját, a franciák önállósulási törekvéseit a saját francia származásán keresztül könnyebben kiegyenlítheti, mint bárki más. Hivatkozhat arra, hogy ő maga is francia, mégis egységes Kanadát akar, mert ez mindkét népcsoport közös érdeke.

A másik legnagyobb belföldi problémája az infláció, amit meg kell állítania, ha nem akarja, hogy a kanadai dollár magával rántsa a nép életszínvonalát. Ehhez azonban rendbe kell hoznia a deficites államháztartást és védekeznie kell az egyre növekvő importtal szemben. Mindkettő nagyon nehéz feladat. A költségvetési deficit leküzdése adóemelést jelent, az import csökkentése pedig nemzetközi bonyodalmakkal jár.

te KÜLPOLITIKAI ÖNÁLLÓSÁG FELÉ

A legnagyobb változást azonban — a jelek szerint — a külpolitikában tervezi. Külügyminiszterének, Mr. Sharp-nak legújabb nyilatkozatai arra mutatnak, hogy Trudeau Kanadája balfelé tolódik el.

Nem csak el akarja ismerni vörös Kínát, hanem fel is akarja vétetni az ENSZ-be és ez szembe fut Amerika külpolitikájával. Követeli Északvietnam bombázásának beszüntetését, ami megint

Ezekben a napokban tele vagyunk dátumokkal, amelyek nem csupán nemzeti, vagy világnézeti évfordulókat jeleznek, hanem belenőttek az egész emberiség történelmébe is.

Ilyen volt október 23-ika, a magyar forradalom elindulásának napja és ilyen lesz november 4-ike, a szovjet-eltiprás évfordulója is. Közöttük húzódik meg az emberi szabadságnak egy másik örök ünnepe, október 31-ike, a reformáció napja.

Amint a magyar forradalom napjai, ugyanúgy a reformáció napja is több mint ünnep, ami csali emlékeztet valamire. A reformációra nem kell emlékeztetni, nem kell a figyelmünket felhívni, mert nem beásott és mozdulatlan mérföldkő, hanem szerves, élő része az emberiség új életének. Ma is itt van velünk és bennünk.

Október 31-ike nem csupán vallási ünnep, mert ha csak az volna, már régesrégen beleveszett volna a templomok félhomályába. Egy ma is tartó, kétségbeesett küzdelem első egyetemes sikere volt, amely az emberi lelket szabadította fel a ráragadt korlátozások alól. Nem egyházi ellenforradalom volt, hanem minden ember forradalma egy új életformáért. A reformáció történelmi ereje éppen abban van, hogy később magával ragadta azokat is, akik akkor szemben álltak vele.

Ma már tisztán áll előttünk, hogy szellemileg és érzelmileg előkészítette a francia forradalmat, amely ugyanazt a szabadság-testvériségegyenlőség szent-háromságot intézményesítette — politikai vetül etében. Ugyanakkor előkészítette az emberiséget az ipari forradalom gazdasági alapelvének, az individuál-liberálizmusnak befogadására is.

Természetes, hogy mivel Luther pap volt, az Ige hamisítatlan hirdetésében és követésében foglalta össze az akkori ember krisztusi szabadságvágyát, amit a Megfeszített lelkiismereti örökségként hagyott ránk. De ez a hitvallás az akkori egyházi alapon szervezett világ egész kollektív szerkezetét is feloldotta és így az élet minden más területére is átterjedt.

A lelkiismereti szabadság, az egyén szabad választási joga a lelki és anyagi életrendjének meghatározásában: a reformáció ajándéka volt az egész emberiség számára.

Ma különösen időszerű, hogy hivatkozzunk erre, mert korunkat egy istenellenes politikai kollektivizmus fenyegeti.

csak Amerika-ellenes álláspont. NATO-csapatainak egy részét is vissza akarta vonni Európából, amit csak Csehszlovákia megszállása odázott el. Felül akarja vizsgálni Kanada védelmi terveit, amelyek eddig szorosan hozzáfűzték az Egyesült Államokhoz. Ez is a nagyobb külpolitikai önállóság vágyára mutat. Az elmaradt országok fejlesztésére szolgáló segélyek összegét fokozatosan emelni kívánja, amíg azok el nem érik a kanadai össztermelés bruttó értékének (GNP) egy százalékát. Ez is önálló világpolitika szándékát mutatja.

Általában: Mr. Trudeau kissé ellentmondóan táplál egyfelől nacionalista, másfelől liberális politikai és külpolitikai terveket. A nacionalizmus az elzárkózás, a liberálizmus a terjeszkedés felé mozgatja.

Nem lehetetlen, hogy sikerül neki ezt az ellentmondást összhangba hoznia. De ez csakis a gyakorlati érdek alapján történhetik meg. Az aggasztó viszont az, hogy Mr. Trudeau kifejezetten liberális intellektuel és mint ilyen hajlamos elvi alapon szőni terveket. Az elvek és a gyakorlat között azonban mély szakadék tátonghat. Az a döntő kérdés, hogy mi erősebb benne: a papírszagú elvi tervezés vágya, vagy Kanada gyakorlati érdekeinek érvényesítése.

Nem vitás, hogy Kanada gyakorlati érdeke az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés, ami egyáltalán nem zárja ki Kanada egyéniségének megőrzését. Ha ez ellen a vonal ellen akar politizálni az új miniszterelnök, könnyen megégetheti a kezét, mert Amerika vezetését előreláthatóan és rövidesen Mr. Nixon veszi a kezébe, aki nem elvi ikre a trudeauizmusnak.

Nagy kár volna, ha a két óriás ország a szomszédvárak ellenségeskedését választaná a testvérek cpítö együttélése helyett.

\ Nyíregyházy Pál:

|30ö forint nyugdíjból él a «boldo g ember '"

Móricz Zsigmond hat éves korától tizenkettőig, tehát abban az időben, mikor a lélek a legelső kemény benyomásokat gyűjti, a Nyírségben élt. Rideg falvakra és zordon magyar karakterekre emlékezett. Gyermekkori emlékeinek hatása alatt írt egy fiatal kunsági házaspárról, ahol a nő rettegett a szomszédtalan, kultúra-, orvos-, bába-, iskolanélküli élettől.

Tisza István miniszterelnök fehér asztal mellett szemrehányást tett ezért Mőricznak, azt mondta: „nézze meg jobban, a magyar paraszt nem lesz állattá a tanyán.” E szemrehányás emléke hozta el először 1924- ben Nyíregyházára, ahol elismeri, hogy az ottani bokortanya valóságos falurendszer. A város körül 16 kilométeres körzetben 20-30-50-60-házas tanyacsoportok vannak — közös iskolával, tanyabíróval, bábával és társadalommal.

A Nyíregyházára látogató írót 1924 decemberében kivittük ebbe a különös bokortanya világba. Már az utat is dicséri:

— Gyönyörű mesetájon repül a kocsi. Szelíd, lengedezve hajló halmos tájkép, gyenge hóesés után enyhén kizöldellt a vetés a fehér fátyol alól. A kerék nem zörög, lágy homokon fut s az út szélét és a nagy búzatáblák mesgyéjét akácallék díszítik.

Az egyik bokortanya evangélikus egyházi iskolájába igyekeztünk. Az udvaron láncos kutya kifeszített drótkötélen veszekedett csaholással futott elénk, ameddig a kötél engedte. Az ablakon át jólesöen szűrődött ki a gyermeksereg méhzümmögésszerű hangja. A tanteremben megkérte Móricz a tanítót, hogy feleltessen Magyarország történetéből. Éppen az ország három részre szakadását tanulták. Ki gondolta akkor, hogy ez az átok újabbkori történelmünkben — szovjet erőszakkal — még évtizedekig lebeg felettünk.

A tanító felszólít egy ijedtképü, bumfordi fiút, aki torkaszakadtából kiáltja:

— Az ország három részre szakadása ... Ferdinánd és Zápolya jó barátságban voltak (itt megijedt a tanító fejmozdulatától), Ferdinánd és Zápolya nem tudtak megegyezni... ő Ferdinándot segített... ö Zápolyát segített.

Ez a tirpák gyerek ugyanazon az iskolai énekhangon felelt, amire Móricz is emlékezett gyermekkorából, a mondat értelmétől függetlenül koronként leeresztette a hangot. Móricz bevallja, hogy ö se értette az elemi iskolában, ki az a Ferdinánd, ki a? a Zápolya, miért n?m voltak jó barátságban és melyiket segítette Szolimán? Ezek a gyerekek azóta ötven év körüli felnőttek lettek, saját nyomorúságukon megtanulták, mit jelent az ország feldarabolása és Sztálin példájából most megvilágosodott előttük Szolimán kegyetlensége. De ahogy lehanyatlott a török birodalom, úgy összeomlik majd a már szúrágta Szovjetunió is.

Azután Móricz kívánságára áttértek a mindennapi élet paraszti kérdéseire:

— Hol terem a krumpli?

— A krumpli a földben terem ... beássák a földbe .. egy kis gedret és abba teszik a földbe.

— Mék hónapba?

Senki se tudja.

— Mire használják, kinek a tápláléka?

— Emberek tápláléka.

— És?

— É? a disznóknak.

— Állatoknak, igen — helyesbít a tanító. — A szegény embernek valóságos tápláléka.

— Ki szereti a krumplit vajjal és tepertővel?

Az egész iskola feláll. Komolyan. Aztán leülnek.

— Ki nem szereti a krumplit?

Egy kis fiú egyedül áll fel.

Nevetés. Milyen távol van ezektől a gyerekektől Zápolya és Szolimán, mikor még a krumpliról sincs biztos tudomásuk. Talán ez az egy fiú, áld nem szerette a krumplit vajjal és tepertővel, most a tanyabokor párttitkára. Akkor nevettek rajta, most átkozzák.

A kommunizmus azután kisajátította magának Móricz Zsigmondot és köszobrot emeltek emlékére Nyíregyházán. A város szélén helyezték el a mögötte nemrég épült iskola elé. Az író rajongói méltatlannak találták, hogy ilyen elhagyott helyen áll a szobor. Az iskolás gyerekek vették gondozásba, termőtalajjal töltötték fel a környékét, padokat helyeztek el a szobor körül, vörös (?) salakot hordtak az utca kiképzéséhez. A városfejlesztési terv szerint rövidesen tíz, tizenöt emeletes tömbök bontják meg itt az évszázados egyhangúságot.

A kommunizmusnak nincs történelmi értékszemlélete. Amíg Móricz köszobrát a város szélén, elhagyott utcában helyezték el, addig a szörnyeteg Szamueli Tibor bronzszobrának a vasúti állomás előtti nagy teret jelölték ki, melyen naponta legalább 25.000 ember fordul meg. De mi történt Móricz tiszacsécsei szülőházával, mely ma is úgy áll a Milota felé vezető faluvégen, mint régen, az eresz alatt biztosan kukorica-füzér pirul az őszi napsütésben?

Ez előtt a ház előtt tartották 1929-ben azt a nagy ünnepséget, melyen az akkor 56 éves írót szülőfaluja díszpolgárává választotta. Mégis 1952-ben a kommunisták az ellenkező tiszakőródi faluvégen álló kis ház falába illesztették az író születését hirdető márványtáblát. Ez annyival szégyenletesebb, mert a kortársak még élénken emlékeznek az eseményekre. Ide csak a gyerek születése után költöztek szülei.

Móricz gyakran meglátogatott, ilyenkor a városházi vendégszobában lakott és sokat sétáltunk az utcákon. Nagy vitánk volt a főtéren álló Kossuthszobor művészi értékéről. Betlen Gyula szobrászművész készítette és leleplezésén jelen volt Kossuth Ferenc is. Móricz Kossuth alakját szenvelgőnek találta, mely ellentmond a történelmi Kossuth-felfogásnak.

A vitát „Forró mezők” című regényében zárja le, melyben Kossuth alakját a polgármester hajdújához hasonlítja, mikor szürke mentében dobolni akar, de előbb még felemeli a kezét, hogy letörölje homlokáról az izzadtságot.

Magosligeten él ma is a „hol dog ember”, Papp Mihály, aki most szeptember 25-én volt 80 éves. Róla mintázta meg Móricz a magyar szántóvetö ember boldogságát. Ide Magosligetre, mely ma a szovjet határ közelségében van, jött férjhez Móricz Borbála, az író nagynénje. Ennek fia a „boldog ember”, aki 1902-ben ostoros gyerekként kezdte, mégis 15 holdat szerzett két kezének kemény munkájával.

Papp Mihályt hosszú zaklatás után 1960-ban, éppen Karácsonykor 15 hold földjével beléptették a közösbe. Tavaly 79 éves korában még kilencven munkaegységet dolgozott a közösben, mert nincs miből megélnie, hiszen csupán 300 forint nyugdíjat kap ebben a szociális országban, mely olyan bőkezűen gondoskodik polgárairól.

— Huszonöt éven keresztül meséltem Zsiga bácsinak életem történetét — emlékszik vissza a gyertyaegyenes „boldog ember”. — Ha tudtam volna, hogy könyv lesz belőle, dehogy szóltam volna egy szót is. Felneveltem hat gyermeket, akik nem voltak se éhesebbek, se rongyosabbak, mint a másé. Most sok érdeklődő keresi fel kis házamat. Földes szobámat nincs miből felpadlóztatrú, pedig talajvíz foltok ütköznek ki rajta. Rádióm sincs, hogyan vehetnék 300 forint nyugdíjból?

Ez lett a „boldog ©mber”ből a kommunizmus gondozása alatt.