St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)
1968-11-01 / 22. szám
KÉMBOTRÁNY három Nyugatnémet tiszt rejtélyes halála mögött! Nyugatnémetország két magasrangú katonája ugyanazon a napon — október 8-án — „öngyilkos” lett. Legalábbis ezt a magyarázatot adták a tragikus események első óráiban. Az egyik Herman Lüdke 57 éves admirális volt, akit az Eifelhegységben, nem messze Bonntól találtak meg holtan. Lüdke vadászaton vett részt és miközben vadásztársai távol voltak tőle, fegyverével agyonlőtte magát. A másik Horst Wendland 56 éves vezérőrnagy volt, akit müncheni hivatalos szobájában, az íróasztala mellett találtak meg, szolgálati revolverével lőtte agyon magát. ★ KIK VOLTAK AZ „ÖNGYILKOSOK”? Mi sem természetesebb, mint hogy a két, egynapon bár különböző helyen elkövetett „öngyilkosság” óriási feltűnést, mi több: mélységes megdöbbenést keltett, mert mindkét tiszt igen magas és kényes pozícióban működött. Ezért, amikor halálukat hivatalosan is közölték, egyszersmind erélyesen tagadták, hogy a két fatális esetnek bármi köze is lenne a kémek háborújához. Pedig volt. Lüdke a NATO belgiumi főhadiszállásán, Casteau-ban volt helyettes főnöke a logisztikai csoportnak, ami a katonaság és a hadianyag mozgatását intézi háború esetén. Olyan hely ez, amely a nemzetközi kémhálózatnak mindig kedvenc célpontja volt. Hogy a lábra kapó híreszteléseket elhallgattassák, Lüdke halálát pár nap műlvá vadász-szerencsétlenségnek minősítették. Ez különösen gyanús volt, mert a csak nyolc nappal megelőzően nyugalomba vonult admirálist régi, tapasztalt vadászként ismerték és a lövés helye és módja is kizárta ezt a feltevést. Wedland tábornok öngyilkosságát már nem is tagadták, csak magyarázni próbálták. Azt mondták, hogy a tábornok súlyos lelki depresszióban szenvedett, állítólag azért, mert főnökével, akinek a helyére pályázott, rossz viszonyban volt. Arra a kérdésre, hogy miért hagytak meg egy lelkibeteg embert ilyen fontos poszton két éven át, azt válaszolták, hogy Wendland két évvel ezelőtt csak átmenetileg állt pszihiátori kezelés alatt, utána meggyógyult. Érthető, hogy a kombinációk serege kelt szárnyra, amikor a közvélemény tudomást szerzett a két magasrangú katona öngyilkosságáról. A sajtó élesszemű riporterei is sok mindent kifürkésztek és határozottan az a hangulat lett úrrá, hogy a két öngyilkosság, vagy esetleg gyilkosság a kémek háborújának két jelenete volt. Vagy ellenséges kémek gyilkolták meg őket, vagy ők maguk keveredtek bele becsületbeli dolgokba és nem volt más kiút számukra, mint az öngyilkosság. Wendland halála elsősorban a nyugatnémet kormányt érintette kínosan, mert a háromezer főnyi kémszolgálat közvetlenül Kurt Georg Kiesinger kancellár felelőssége alá tartozik és egy háromtagú vegyes parlamenti bizottság vizsgálja felül. Lüdke admirális halála viszont a NATO köreit izgatta fel. Október 18-án újabb öngyilkosság történt. Johannes Grimm 54 éves alezredes a honvédelmi minisztériumbeli irodájában szintén agyonlőtte magát. Ekkor már a hatóságok sem maradhattak némák, a közvélemény az ügyek tisztázását követelte. Megszólalt a birodalmi ügyész, Ludwig Martin, aki a vizsgálatot vezeti az öngyilkosságok ügyében. ★ KILENC TITKOS NATO-OKMÁNY Az ügyész nyilatkozata valóságos bombaként hatott. Megtalálták kilenc titkos NATO-okmány fotókópiáját egy bonni fényképésznél, amelyeket Lüdke rendelt ott. A másik szenzáció az volt, hogy már szeptember 23-án kihallgatták Lüdkét, tehát két héttel öngyilkossága és egy héttel (nyilván kényszerű) nyugdíjbamenetele — előtt. A fotókópiák ekkor már az ügyész birtokában voltak, de Lüdke azzal védekezett, hogy valaki nyilván ellopta a fényképezőgépét és azzal vette fel a titkos okmányok másolatait. Wendland ügyében még nem hoztak nyilvánosságra semmit, de nem kétséges, hogy nála is kémkedésről volt szó valamely idegen hatalom javára. A harmadik öngyilkosság megerősíti ezt a feltevést és arra utal, hogy Nyugatnémetországb'an valami nincs rendben és a kényes posztokat olyan katonákra bízzák, akikben nem lehet megbízni. Ezt aláhúzza Wendland és Grimm állítólagos lelkibetegsége is. Más országok egy percre sem engednének beteg egyéneket legfontosabb katonai titkaik közelébe. De az is lehet, hogy ezek a „lelki” depressziók a hosszabb kémtevékenység miatti félelem következtében fejlődtek ki az öngyilkos katonákban. Akárhogy is van a dolog, most a NATO kénytelen egész logisztikáját új tervekre alapozni, mert valószínűleg szovjet kémek bírták rá az admirálist saját hazája és a szabadvilág elárulására. A Szovjet óriási kémhálózattal rendelkezik, amely a világ minden részén éspedig igen ügyesen működik. Az angol kémbotrányból tudjuk, hogy nemcsak a pénz csábítja el az árulókat, hanem világnézeti felfogás is közrejátszhatik abban, hogy ilyesmire vállalkoznak. Sok angol és nyugatnémet intellektuelben van hajlandóság a kommunizmus elvi követésére. Ezek a rejtett kommunisták nem az aranyban fizetett árulási díjért követik el tetteiket, hanem a Szovjet-rezsimmel való elvi közösségük miatt. Intő példa a német kémbotrány arra, hogy fontos és kényes posztokra nemcsak teljesen egészséges jellemű és lelkialkatú embereket szabad kinevezni, de állandóan utána kell járni annak is, hogy kik a barátjai, kikkel érintkezik és a legelső gyanús jeltől kezdve úgy tekinteni, mint aki megbízhatatlan. Nyugatnémetországot most már közvetlenül fenyegeti a Szovjet, érthetetlen tehát, hogy ezeket az elővigyázatossági intézkedéseket elmulasztották. Elvetett „életrajzi” sulyok Életrajzi regényét írja az egyik torontói magyarnyelvű újságban az ismert költő és műfordító. Szinte öröm követni dús fantáziáját, amely — mint mindig — most is elragadja az olvasót, de leírja ezt a két mondatot is: „Nyaranta, különösen az ország keleti felében, az orient express utasai minden egyes alkalommal tapasztalhatták, hogy a vonat közeledtére a mezőn dolgozó lányok és asszonyok hátat fordítanak a vonatnak, megemelik a szoknyájukat és villogó, pőre ülepüket mutogatják. A bennülők azt képzelték, hogy nekik, a gazdag és henye utasoknak szól a paraszti megvetés, holott a megvetés a vasútnak szólt, amelyet német mérnökök építettek az osztrák császár parancsára, nyolcvan esztendővel ezelőtt”. Érthető, ha valaki nem szereti a németeket és egy nem éppen szalonképes és nem is a tárgyra vonatkozó anekdotával általánosít a németek ellen. Közben nem veszi észre, hogy az igen szemérmes magyar parasztot is megsérti, sőt megalázza. A vasúti históriát a szemtanú Tömörkény István „Vasút akar lenni” című novellájában egészen másként tudja. Szó sincsen benne meghajlásról, pőre ülőkéről, de német mérnökökről sem. A vasutat magyarok építették, még hozzá a parasztok kedvező érdeklődése mellett. Ezt illenék tudni. Máskor vigyázzon az író, hogy ne sértsen olyanokat, akiket nem akar, sérteni. A fürdővízzel kár kiönteni mindjárt a szívhez nőtt csecsemőt is. Egyébként: Nichts für ungut! (-ár) Á legújabb csodagyógyszer — a bor E sorok írója teljes teatoteller, azaz még életében nem nyelt le egy korty alkoholt sem, legalábbis tudatosan nem. Mégis igen nagy érdeklődéssel olvasott egy előzetes jelentést, amelyet a Chicagói Egyetem tudós professzorai bocsátottak ki arról, hogy tíz világhírű nemzetközi tudós november 9-én összeül, hogy újjáértékelje a bor szerepét az emberi gyógyításban. A tíz tudós a bor legkülönfélébb gyógyhatásairól tart majd beszámolót és az értekezlet célja az, hogy a bort visszaiktassa a gyógyászat tudománykörébe. A bor ugyanis valamikor szinte az egyetlen általános orvosság volt, ami a beteg emberiség gyógyítására szolgált. A Bibliában például 200 hivatkozás történik a borra. De már Nagy Sándor diadalmas seregei is ezt használták a mérgezett folyó- és forrásvizek kiküszöbölésére. Kizárólag a magukkal hozott bort itták és ezzel elkerülték a fertőzést és valószínűleg több kurázsit is kaptak tőle győzelmes harcaikhoz, mint a közönséges víztől. A középkorban a bor volt a legbecsesebb gyógyszer. A kolostorok borpincészetei tulajdonképpen az első gyógyszertáraknak tekinthetők. Természetesen, a jó barátok nem csupán betegeiknek adagolták a bort, hanem maguk is megitták, és ezzel a preventív, előzetes védekezéssel elkerülték pácienseik betegségeit. Későbben azonban, amikor a modern kémia kifejlődött, a bort száműzték és gyógyszerekkel helyettesítették. Sőt tovább is mentek: a bort, mint minden alkoholt, károsnak minősítették és bő fogyasztását különféle betegségek forrásának kiáltották ki. A tíz professzor, aki most összeül, hogy a bor gyógyító szerepét újból elismertesse, azt állítja, hogy a bor gyógyhatása ma is van anynyí, mint a legtöbb mesterséges orvosságé, sőt túltesz egyes csodagyógyszereken is. Egyikük, a francia Bordeaux-i Egyetem professzora arról beszél, hogy milyen csodálatos kémiai összetétele van a bornak, egy másik a bornak az ideges feszültségek levezetésére szolgáló kiváló hatásáról értekezik, egy harmadik a kövérség elleni legalkalmasabb gyógyszernek tekinti, egy másik a diabetes és a vele kapcsolt betegségek legkitűnőbb gyógymódjának tartja a borozgatást. Sőt vannak köztük olyan tudós professzorok is, akik a szívbajok, a szélütések sőt még a rák gyógyítására is alkalmasnak tartják. Még nem hangzottak el a tudományos megállapítások, így nem tudjuk, hogy milyen betegségre milyen és mennyi bort kell inni. De máris vannak (jóval megelőzve ezt a tudományos rehabilitálást) olyan egyének, akiknek eddig is ez volt az egyetlen orvosságuk. Höbörgö Hörömpő barátunk például, akinek kitűnő írásait lapunk olvasói méltán élvezik, egyik őszinte híve a preventív borgyógykurának. Habár sohasem járt orvosi egyetemre, kitűnő ösztönének hatására aszkétikus buzgalommal gyakorolja is a gyógymódot. Sőt, mint minden lelkes hívő, mindenféle bort alkalmasnak tart minden nyavalya megelőzésére, sőt azt sem bánja, ha néha kevernie kell egy kis sörrel vagy pálinkafélével. Hörömpő most érthetően nagy drukkal várja a tudósok szentesítését. (—éé—) NYÖSZÖRÖG A VASSZÜZ Irta: Bognár József Egy Pueblo-fénykép A Pueblo amerikai hadihajó elfoglalásának szenzációja már elült ugyan, de maga a Pueblo-kérdés egyre vérzőbb sebbé vált az Egyesült’Államokban, amit — úgy látszik-— nem sikerül az igen óvatos Johnson kormánynak begyógyítani. A Pueblo nyolcvankét főnyi személyzete ma is az északkoreai kommunisták foglya, a hajó pedig valamelyik eldugott kikötőben horgonyoz, ahol a Szovjet szakértői újra meg újra átvizsgálják, hogy értékes értesüléseket szerezzenek a kémhajó ultramodern elektrónikus berendezéséről. Csak természetes, hogy a kommunisták minden propagandalehetöséget kihasználnak és a fogoly tengerészeket hamis „vallomásokra” és „bűnösségük” beismerésére Kényszerítik. Legújabban azt hirdetik, hogy az amerikai tengerészek együttműködő hajlamúak, nem táplálnak semmi ellenérzést elfogóikkal szemben, mert hiszen „bűnösök” és így jogosnak ismerik el hajójuk elfoglalását. Ezeket a hazugságokat számos fénykép támogatja, amelyek természetesen a kommunista propagandairodákban készülnek. Ezekkel nyilván azt akarják bizonyítani, hogy foglyaik egészségesek, jóltápláltak és nem érzik rosszul magukat a fogságban. A propaganda azonban nem mindig sikerül, sőt van rá eset, hogy bumeráng módjára — visszaüt. Egyik legutóbbi kommunista fénykép, .amelyet cikkünk keretében közlünk, állítólag ilyen nagyon kemény bumeráng. Két magyarázat is forog közkézen erről a fényképről. Mindegyik nagyon érdekes, sőt egyenesen szenzációs. szenzációs rejtélyei A képhez fűződő magyarázatok négy tengerész kezeinek, pontosabban: ujjainak helyzetéhez fűződnek. A két magyarázat átlósan ellentmond egymásnak. Az egyiket a Detroit Press egyik ellenkezőleg: a foglyok megvetését fejezi ki a kommunistákkal szemben. Eszerint a négy tengerész a nevetségessé tevés, sőt a megvetés obszcén jelét mutatja ujjaival, ahogy az az Egyesült Államok katonai iskoláiban szokásos. Bár a két magyarázat ellentmonsüketnéma szedője fedezte fel, amikor a kép alá írt magyarázatot készült kiszedni. A süketnéma szedő szerint a négy tengerész ujjainak helyzete segítséget kér. Balról jobbra számítva az első tengerész ujja H betűt, a másodiké E, a harmadiké L és a negyediké P betűt fejeznek ki. összeolvasva tehát a HELP, azaz SEGÍTSÉG szót adják ki. Ez a magyarázat tehát a foglyok kétségbeesett szabadulási vágyát fejezi ki. Hitelességét azonban erősen rontja az a kérdés, hogy vajon ezek az egészséges tengerészek hol és miért tanulták meg a süketnéma ábc-t? A másik magyarázat, amelyet a Time magazin képaláírása ad, pont dó, mindkettő ellentmond az északkoreaiak állításának is, hogy az amerikai foglyok megelégedettek és hajlandók együttműködni rabtartóikkal. Akár segítséget kérnek, akár megvetésüknek adnak kifejezést, mindenképpen ellenséges hangulatot árulnak el. Ez viszont felveti a kérdést, hogy okos dolog volt-e a fényképek magyarázatait nyilvánosan közre adni? Szerintünk nem, mert mindkét magyarázat súlyos vallatásoknak és büntetéseknek teheti ki a foglyokat, ha az északkoreaiak tudomást szereznek azokról. Az egyetlen megnyugtató az lenne a dologban, ha az ujjak helyzete nem fejezne ki semmit és a magyarázatok csupán a sajtó fantáziájában születtek volna meg, ^Ma már nincsenek kisértetek. A minden zugba bevilágító villanyfény űzte el őket. A kisértetek csak a homályt és a sötétséget szeretik. A gyertya és petróleumlámpa gyér pislákolásából nem volt jó kilépni az odvak mélyére emlékeztető borongásba, a vak éjszakába meg éppenséggel nem. Legalább is nem Kismartonban és általában a Lajta vidékén, ahol minden bokorban, sikátorban, falmélyedésben és egyéb boszorkányfészekben lépten-nyomon kisértet ólálkodott. Ahogy így öszidőtájt a Nap lefordult az égről és a városka mind a hét templomában elhúzták az esti Angelust, előjöttek a kisértetek. A fazsindelyes háztetők felett tüzes petrencerudak száguldoztak a levegőben, száraz lóbörök vágtattak az utcákon és iszonyúan nyikorogtak. A vártoronybéli vasszüz elhalóan nyöszörgött. Vagy talán nem is a vasszüz, hanem a visszajáró lelke annak a hercegnőnek, akit bűnre vitt a parádés kocsis iránt érzett vágyakozása. A férje tetten érte és a szögekkel bélelt vasszűzbe zárta. Szögek járták át szerelmes szívét és testének minden porcikáját. A parádés kocsis csak annyival járt jobban, hogy egyetlen csapással levágták a fejét és az ölébe tették. Éjszakánként ezután is ölbe fogott fejjel, félig ülve, félig fekve kuporgott Szent Kajetán dombján, ahol a kivégzetteket pap nélkül elföldelték. Nyakából zubogott a vér. és ez a zubogás is hozzátartozott az éjszaka neszeihez. A szederfán nem bagoly huhogott, hanem Vecska ángyi szelleme. Ezzel kergette el az álmot azok szeméről, -akik veszni hagyták, amikor éjszakának idején kigyulladt a vityillőja és a dunyhák álól senki nem ugrott ki tüzet oltani. A nagy havazások idején megfagyott szénégetők kormot leheltek a városra és ettől még sűrűbb lett a sötétség, a pokolból elszabadult ördögök földi édenje. Kedvükre ijesztgethették a kocsmákból hazatérő, bepityókált embereket. Reisz Gusztit, a mértékhitelesítő hivatal díjnokát Szent Flórián hátára ugratták és ott törte a nyavalya, míg a pálinkamámor és az álmosság le nem húzták a szobor lábánál felgyülemlett pocsolyába. Ebben ébredt csuromvizesen. Azóta csak kocsis bort ivott. A pálinkára már rá sem tudott nézni, szóval javulóban volt a mértékletesség felé. Talán máig javulna, de hát neki sem szabták hosszúra az életét. A boros pincékben is akadt kisértet jócskán. Minden jőravaló ember tudja, hogy a forrásban lévő mustot nem szabad bolygatni. Az ászokbogáron kívül nem tűri el semmiféle élőlény közelségét. Különösen nem éjszakának idején, amikor buzgóbban hányja-veti magát a hordóban és habos ükből mérges gázokat fuj a levegőbe. Tudta ezt Kosztolics uram is, éjfél tájban mégis leette a fene a pincébe. Megkívánta a kadarkát, amely már tavaly kiforrott, de hiába kívánta. A pince láthatatlan kisértete torkon markolta és megfojtotta. Nagy parádéval temették el és minden templomban engesztelő szentmisét mondtak érte, mert gazdag ember volt Kosztolics, csak telhetetlen. És némely kisértet'nem szereti a telhetetlenséget. A Kolumbács névre hallgató kisértet sem szerette. Ö ütötte le a hasban vállas embereket, akiknek tokába nőtt a nyakuk és két szék is kevés volt alájuk, ha üldögélni akartak. Ennek a Kolumbácsnak az volt a furcsa szokása, hogy fényes nappal garázdálkodott és ezért sokan nem ismerték el kísértetnek, de azért féltek tőle a kövér emberek. Maga körül kavargó szélben jelentkezett. Faágakból, szalma és széna csomagokból, giz-gazból volt a ruhája, ötvenhatvan méter magasra is megnőtt, mérgében zúgott és hajladozva csapkodott erre-arra. Pintér Stefán a feszületre esküdött, hogy látta, amint Olünger Sánit, az elhízott hentest és mészárost a háza végiben leütötte. Pfeiffer doktor úr hiába mondta később, hogy szívszélhüdés ölte meg a boldogtalant, nem hittek neki. Nem már azért sem, mert többen is tanúsították, hogyan tört be Kolumbács a mezőröl, zúgva és őrülten forogva. Jókora dorong nyúlt ki az egyik válla tájékáról és azzal vágta kupán Ollingert. A kövér emberek sokáig óvakodtak attól, hogy forgószél idején elhagyják a házaikat. De otthon üln^sem lehetett mindig. Ko* lumbács később is sokat agyoncsapott közülök. A sok kísértet közül talán Hérics volt a legfurcsább. Bodza bokor árnyékában tűnődtem, hátul a hidas mögött, amikor rámszólt a keresztanyám: — Rosszban töröd a fejedet megint, kisszógám, de vigyázz, mert Hérics a gondolatokat is látja és megnyuvaszt. Szábráczky Hedvigen járt az eszem, a tánc- és illemtanár lányán. Tíz esztendős lehetett, de már domborodott a réklije, mint a zsebórák üvege és combtőig lendült a szoknyája, amikor megkergettem. Futott előlem és azzal fenyegetett, hogy megmond az apámnak, aki majd szorosra huzza rajtam a nadrágom fenekét és kiveri belőle a port. Féltem is, nem is, de este lett és minden zugból, még a kulcslyukból is Hérics fenyegetett: — Még nem nőttél ki a hátulgombolós korodból, csirkefogó és máris Hedvig kellene. Elveretlek, csúnyán elveretlek ... Álmomban Hedvig szalmaszőke haját simogattam ás lucskosra izzadtam a lepedőt, dunyhát, nehéz volt a lélegzetem, fújtatott a mellem és nyikogtam, mint a tarkón fogott üregi nyúl. Hérics nyuvasztott a bűnös szenvedély miatt. Manapság ernyős villanylámpa vetíti fénvét az asztalomra. Élesen és hangtalanul sikoltva. Ez a sikoltás is riasztja a kísérteteket. Hiába nézek a félhomályba és ki a sötétségbe, sehol nem látom a túlvilági szellemeket. Sehol nincsen tüzes petrencerúd, nincsen Kolumbács, nincsen Hérics és Hedvig is örökre eltűnt az életemből... PESTI PATIKÁBAN Hőmérőt vesz a pesti polgár. A patikus kétfajtát mutat, amerikai gyártmányút és szovjet gyártmányút. Mindkettő teljesen egyforma, csak a szovjet hőmérő sokkal olcsóbb. A vevő mégis az amerikai választja. „Miért veszi a drágábbat?” — kérdi a patikus. A vevő odahajol hozzá: „Tudja ... attól félek, hogy a szovjetet nem lehet lerázni.” Nehéz Ferenc: Hazátlan Rozmaring című könyve, 176 oldalon, gyönyörű vászonkötésben, megrendelhető az író címén: Nehéz Ferenc, 122 South Ave. 53. Los Angeles, Cal, 90042, USA. A könyv ára, postaköltséggel együtt: 4 dollár.
