St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)
1968-11-15 / 23. szám
JOHNSON HA TTYÚDALA (+) Johnson elnök döntése a bombaszünetről teljesen egyoldalúnak látszik. Tulajdonképpen nem is 8, hanem Ho Chi Minh döntött és majdnem úgy fest, hogy Amerika elnöke csupán hozzájárult eh. Jiez a döntéshez. Bombaszünetek régebben is voltak, de egyik sem érte el a remélt célt: Hanoi viszonző engedékenységét. Nagyon valószínű, hogy ez sem éri el. Egy most zsákmányolt kommunista okirat szerint Giap, az északvietnámiak főparancsnoka, már a bombaszünet után utasítást adott katonáinak, hogy fokozzák a terrort, a városokba való beszivárgást és szabotázst és a harctéri támadásokat. Régi kommunista trükk ez: tárgyalni és közben harcolni, minél nagyobb veszteségeket okozni, hogy kedvezőbb megállapodást kaphassanak. Csodálatos, hogy az amerikai államférfiak menynyire nem tanulnak a saját történelmükből és a saját tapasztalataikból. Johnson már rég a politikai porondon forgolódott, amikor Koreában megkezdték a tárgyalásokat és folytatták a háborút. Még máig sincs több eredmény, mint egy nagyon ingatag fegyverszünet, de a legsúlyosabb életveszteségeket ez alatt a két év alatt szenvedték az amej rikaiak. Ügy látszik, képtelenek megérteni, amit a rabországokban minden elemista tud, hogy a kom| munizmussal nem lehet egyezkedni, mert csak az erőt respektálja. Johnson már alelnök volt a kubai krízis idején, nem emlékszik már rá, hogy Hruscsovot a hadihajók blokádja késztette a megalázó visszavonulásra? Ez a vietnámi bombaszünet még az eddigi hibákon is túltesz. Minden jel arra mutat, hogy Eszakvietnám a teljes katonai vereség közvetlen küszöbéhez ért és hogy el is ismerte ezt a fenyegető összeomlást. A Tet-offenziva, amit Amerika ultra- -liberálisai megsemmisítő kommunista győzelemként ünnepeltek, az első döntő lépés volt a kommunisták katasztrófája felé. Teljesen kizsigerelte a Vietcongot és arra kényszerítette Hanoit, hogy sorkatonákkal töltse fel a szétmállott dzsungelhadakat. Ez teljesen megváltoztatta az eredeti hadviselést, a gerillaháborút, amihez az északiak nem értettek. Ettől kezdve Giap frontális támadásokat erőltetett, ami kiváló alkalmat adott az óriá. .si amerikai tűzerő érvényesülésére. Khe Sanh tipikus példa volt erre, ahol a B52-esek és az amerikai tüzérség kiirtotta Giap két elithadosztályát. Az utánpótlásuk is egyre nehezebbé vált, részben a közlekedési utak és eszközök állandó bombázása, részben a megnövekedett hadi és élelmezési szükséglet miatt. A gerillák a délvietnámi parasztból éltek, a nagy reguláris haderőnek viszont . Északvietnámból kellett a rizst szállítani. A bombaszünet előtti hetekben már szinte ordított a kommunisták veresége. Es ekkor Johnson hirtelen — bombaszünettel sietett a segítségükre. Ez volt az egyetlen lépés, amit nem lett volna szabad megtennie. Mivel a kommunisták csak az erőt tisztelik, itt lett volna a nagy alkalom a teljes katonai vereségük megpecsételésére és ezzel egy valóban tartós béke biztosítására. Ezek után teljesen érthetetlennek tűnik Johnson elhatározása. Lemondott a győzelemről és nem kapott érte cserébe semmit! Lehet, hogy van köz. te és Hanoi között valami bizonytalan, hallgatólagos megegyezés, de ez éppen azért értéktelen, mert Hanoi sohasem ismerte el ezt nyilvánosan. Másszóval: akkor szegi meg, amikor jól esik neki. Az említett dokumentum máris bizonyítja az előre megfontolt csalás szándékát. Ez a közös titok, amit Johnson az elsősorban érdekelt délvietnámi kormánnyal sem osztott meg, gőgös megvetésként hat Saigon felé. Azt erősíti meg, amit Hanoi állít, hogy Thieu elnök csak egy bábkormány feje. Ha már ennyire beavatkoztak Délvietnám ügyeibe és ha teljesen az ő hadseregükre akarják rábízni az ország védelmét, Saigont egyenrangú félnek kellett volna tekinteni. De az amerikai nép sem érdemelte meg ugyanezt a lenéző semmibevevést. Belőle kerültek ki a hősi halottak, ő finanszírozta adójával a háborút. Megérdemelte volna, hogy legalább utólag beavassa az elnöke: milyen egyességet kötött a kommunistákkal, akik ellen eddig harcolnia kellett. , Ez a nagy titkolózás, ami csak Hanoi kedvéért történik, odavezetett, hogy most tények helyett találgatásokkal játszik az egész világ. A liberális sajtó és társai eltúlozzák a bombaszünet értelmét és olyan reményeket keltenek, amelyek egyszerűen nem valósulhatnak meg. Ezért majd megint Amerikát teszik felelőssé. A bombaszünet hirtelen bejelentése a választás előestéjén a leendő új elnökkel szemben is lenéző semmibevevés volt, de ami még ennél is rosszabb: felelőtlen sötétbeugrás a kiéleződött politikai helyzetben. Mi lett volna, ha nem lenne megválasztott elnöke Amerikának? A választás késő éjszakáján egyre elszorulóbb szívvel néztük a TV-t, amikor úgy látszott, hogy Nixon nem kapja meg az elektorok abszolút többségét. Humphrey-nak már nem volt esélye erre, így az a veszély fenyegetett, hogy a Ház elé kerül a választás. Ez esetben legalább két hónapos bizonytalanság, egyre hisztérikusabb belső politikai helyzet állt volna be, ami katasztrófálisan meggyengítette volna Amerika külpolitikai erejét. Szerencsére, az utolsó pillanatban megmentette Amerikát a jő sorsa ettől az irtózatos káosztól. Johnson hattyúdala, amit az új elnök fülébe dúdolt, mindenképpen súlyos teher lesz az új adminisztráció számára. Mivel a délvietnámiak bojkottálták a párizsi tárgyalásokat — még ha előbbutóbb rá is kényszeríti őket Amerika, -— az egész világ úgy látja, hogy Hanoi a békeszerető, nem Saigon és hogy Amerika a saját szövetségese helyett a kommunistákkal ért egyet. Kellett ez Amerikának? Kellett ez Johnsonnak, aki igen bátran és nagy előrelátással hirdette meg a Délkeletázsiai Doktrínát? „Ott vagyunk és ott is maradunk” — mondotta akkor, de most — még ha nem is így igaz, — úgy látszik a térség népei előtt, mintha mindenáron ki akarna vonulni onnan. Szinte nem is jő rágondolni az elhirtelenkedett bombaszünet kataszrófális következményeire. Mindenki vesztett általa, csak Hanoi nyert. Mi lesz most? Ki tudja? Talán Nixon meg tudja állítani a földcsuszamlást, de talán nem. Amerika most cél nélkül, belső érzelmeinek pillanatnyi változásai szerint sodródik a nagyvilágban. Ez a bombaszünet egy nagyon fáradt ember mindent feladó gesztusa volt, aki az utolsó percben menekülni próbál egy nagy tehertől, amit korábban önként vállalt magára. Ez a hattyúdal, bizony, szomorúan és csüggedten csengett... Nincs jövője az „új gazdasági mechanizmusnak” Magyarországon ez év január elsejével vezették be az u. n. „új gazdasági mechanizmust”. Ennek lényege az, hogy a nehézkes központi tervezéssel szemben több szabadságot enged a vállalatoknak, mind a tervezés, mind a munkabérek, mind pedig az eladás és a fogyasztási árak kialakítása területén. Egyszóval: az új gazdasági mechanizmus közeledik valamenynyire a kapitálista piacgazdálkodás felé. A piac — a nép igényei — irányítanák a közgazdaságot és nem a felül elhatározott termelés szempontjai. Ez a reform még nem bontakozhatott ki egészében, mert ahhoz bevés volt az idő, de bizonyos eredményeket máris hozott. így az első nyolc hónap folyamán 5%os növekedést értek el az ipari termelésben. Az eddigi befektetési politika is megváltozott: csak kifizetődő befektetésekre adtak kölcsönt az állam pénzintézetei, ami 16-ra csökkentette le a nagyobb beruházások számát a tavalyi 40- nel szemben. Talán a fogyasztó is többet és jobbat kapott, vagy kapna később, mint eddig. Emellett az a két káros hatás sem mutatkozott eddig, amitől az új reform harcosai tartottak: a munkanélküliség és az árinfláció. Mégis — akár hasznos, akár nem ez az új gazdasági mechanizmus —a napjai valószínűleg meg vannak számlálva. Ennek oka a csehszlovák reform-mozgalom letörése, ami egy új, vagy inkább régi politikát vezetett be: a Pált hatalmának és érdekeinek megnövelését. Ez az irányzat magában a Szovjetben is erősen érezhető. A Liebermann-terv, amit elkezdtek, hirtelen elhalt, s a Szovjet visszatért a gazdasági életnek erősen párthű vonalához. Ha van is valami különbség a sztálinista gazdasági rend és az új között, ez nem sok. A Szovjet vezetői megszüntették a Liebermann-féle decentralizációt, a központi tervezéstől való elszakadást pedig egy új trükkel pótolták. A központi tervező bizottság kívánságai ezentúl sem lesznek kötelezőek, de az Ipari termelés szakmánként való szövetségei határozzák meg a terveket. Ezek a szövetségek viszont az illetékes minisztériumok teljhatalma alatt működnek. A politbürő urai úgy látják, hogy minden gazdasági reform, ami a párt központi hatalmának és irányításának elvétől eltér, magát a pártot, vagyis a kommunizmust veszélyezteti. Egyszer már — Csehszlovákia megszállása után — kifejezést adtam annak a véleményemnek, hogy nem is annyira politikai, mint közgazdasági okai voltak a megszállásnak, mert a Szovjet nem engedhette, hogy rabországai a KGST, az ő „közös piacuk” hatásköréből kilépjenek, maguk tervezzék a saját közgazdaságukat és ily módon nyugattal is kereskedjenek. Ez ugyanis teljesen felborította volna a Szovjet olcsó gyarmatpolitikáját. Ügy határoztak tehát, hogy a gazdasági reformokat sehol sem engedélyezik. Lengyelország és Bulgária már le is mondott arról, hogy nagyobb önállóságot adjon vállalatainak, Valamikor az amerikai elnöki kocsik arra voltak szánva, hogy minél többet mutassanak az elnökből. De akkoriban még nem voltak titokzatos orvlövészek, akik az elnök életére törtek, bár néhány ilyesfajta merényletet feljegyzett a krónika. Ma már, amikor Johnson elnöknek néha titokban kellett elhagynia a Fehér Házat, a szenvedélyek úgy megnőttek Amerikában, hogy a lehető legbiztonságosabb kocsi lett a cél. Ez egyszersmind annyit jelent, hogy minél kevesebbet mutasson meg az elnökből. Amikor Kennedy elnököt, az autójában meggyilkolta Oswald (vagy más), az elnöki kocsit azonnal elszállították Dearnbomba, ahol a Lincoln gyár mérnökei számos biztonsági és védelmi eszközt építettek bele. Most azután új Lincoln kocsit kapott a Fehér Ház, pontosabban szólva annak új gazdája. Ez a kocsi már valóságos erőd, amit nem lehet bevenni. Legalábbis egy orv-NIXON az Egyesült Államok új elnöke Az Egyesült Államok történetében páratlanul izgalmas és majdnem az utolsó pillanatig nyílt volt a mostani elnökválasztás, amelyen végül Richard Nixon, a republikánusok jelöltje és nem utolsó sorban a mérsékelt jobboldali világnézet győzött Nixon 31 államban 290 elektort jelentő 30,538,094 szavazattal került az elnöki székbe. Humphrey, a demokraták jelöltje 15 államban 203 elektort és 30,252,823 szavazatot, Wallace, a jobboldali függetlenek jelöltje 5 államban 45 elektort és 9,448, 165 szavazatot tudott maga mögé állítani. A távollevő személyek postán küldött szavazatait részben nem tartalmazzák ezek az adatok. A Nixonra és Humphreyre leadott szavazatok között mindössze 285,271 a különbség. A jobboldal előretörése azonban ennél sokkal nagyobb. * A képviselőházban és a szenátusban nem hozott nagyobb változást a választás. Némi jelentősége csak annak van, hogy kibukott Morse szenátor, a „galambok” egyik vezére, viszont újra beválasztották ugyancsak a szenátusba Goldwatert, aki Johnson harcias ellefele volt a megelőző elnökválasztáson. A képviselöházban és a szenátusban egyébként változatlanul a demokraták vannak többségben. Romániában még csak nem is kísérleteztek ilyesmivel, egyedül Magyarországon áll még az új mechanizmus. A csehszlovák példa alapján azonban azt kell hinnünk, hogy ez sem lesz tartó?. A S^qvjftnek az az érdek«, hogy a gyarmatpolitika kihasználó eszközeit alkalmazza és ennek érvényt is fog szerezni. Általában mindenütt, tehát a közgazdaságban is, a sztálinizmus visszaállításával kell számolnunk. (OECONOMUS) lövésznek nem. A kocsi ugyanis bomba- és golyóbiztos. Négy cm-es golyót is kivéd az ablaka. A kocsi motorja 340 lóerős és helyből kiugrik, ha a soffőr veszélyt lát. A gumijaiban egy acél korong van beépítve, ami lehetővé teszi a kocsi továbbgördülését még abban az esetben is, ha a gumit kilövik, vagy másként elpusztítják. A gyönyörű luxuskocsiban van egy hangosanbeszélö berendezés is arra az esetre, ha az elnök szólni akarna a tömeghez. A teteje kinyitható, mint volt Kennedy elnök kocsijáé is, de a Secret Service emberei ezt nem igen engedik meg az elnöknek. A csodakocsi kb. 150.000 dollárba került a Ford-gyárnak, de nem az adófizetőknek, mert a Ford egy csekély 100 dolláros havi bérért bocsátja azt a Fehér Ház rendelkezésére. Elég szomorú, hogy a féktelen uszítás olyen helyzetet teremtett, ami ilyen kocsik építését és használatát tette szükségessé Amerika elnökei számára. BOMBABIZTOS ÜJ KOCSI VÁRJA NIXON ELNÖKÖT Nyíregyházy Pál: Magyar volt az emberiség első magas kultúrája Dr. Baráth Tibor, volt kolozsvári egyetemi tanárnak „A magyar népek őstörténeté”-röl Montreálban kiadott gyönyörű könyve érkezett hozzám tegnapi postámmal. Régen várom ezt a tudományos munkát, mert lidércnyomásként nehezedett rám az a már gyermekkoromban tanult hamis nyelvtudományi tétel, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű, a finnugor nyelvcsalád ugor ágába tartozik. Ezt a hamis tételt — a múlt században osztrák, ma szovjet szolgálatban álló „tudósok” — úgy magyarázták, hogy Kr. e. 2000 évnél régebben, valahol a Volga könyöktöl keletre élt egy népcsoport, mely nagyjából egységes nyelvet beszélt, amit tudósaink finnugor alapnyelvnek neveztek. Hogy mennyire tudománytalanok voltak e megállapítások, annak bizonyítására mindig Arany Jánosra gondolok. A Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi ülésein végnélküli viták folytak nyelvünk származásáról és kiejtéséről. A főszónok többnyire a Németországból származó és szép magyar nyelvünket csúf akcentussal kerékbetörő Budenz nevű nyelvtudós volt. Róla jegyezték fei e néhány mondatot: — Hadign (hát igen) uraim! En is ászt tarthok, írja mindencki úty, ahoty beszél. Vagy ahotyan a szhó füleügyébe kerül. Ezt már nem bírta szónélkül elviselni az egyébként hallgatag Arany János akadémiai főtitkár úr és röviden ennyit mondott: — Ám legyen! Én majd csak megélek valahogy. De a Budenz úr sorsa nagyon aggaszt engemet. Most tehát félreteszem könyvtáramból Bárczi Géza szánalmas könyvét „A magyar nyelv életrajzáról” és ünnepélyesen odateszem helyébe dr. Baráth Tibor nagyszerű tanulmányát „A magyar népek Őstörténetéről”, mely nemcsak tudományos mű, hanem politikai fegyver is a magyar nép kezében, a nemzetvédelem új eszköze. Gárdonyi Géza úgy fogalmazta meg a finnugor szakértők működését Magyarországon, hogy az valóságos szellemi tatárjárás volt. Mert miért kellene például szégyenkeznünk* amiatt, ha Attiláról, a világ uráról, kiderülne, hogy a latinon kívül magyarul is beszélt, sőt éppen ez volt az anyanyelve? Most Szent István királyunk születésének ezeréves évfordulóját készül ünnepelni a? erpigíáQiós magyarság. Micsoda szívet melegítő őse ennek a dicsőséges történelmi dátumnak az, amit dr. Baráth Tibor könyve bizonyít, hogy a Kr- e. évszázadokban a Régi Keleten virágzó két kultúrnyelv — a szumír és az egyiptomi — egyformán magyar nyelv volt. Ezen tűnődve három kérdés merül fel kitűnő tudósunk előtt: 1. vajon nem történt-e valami végzetes nyelvészeti tévedés, valami rendszeres félreértés és félremagyarázás, amiért a szumír —és egyiptomi nyelvet eddig még nem tudták közelebbről meghatározni; 2. vajon a szumírnak és egyiptominak nevezett két nyelv nem volt-e tulajdonképpen egy és ugyanaz a nyelv és 3. nem volt-e mind a kettő egyformán magyar nyelv? A nem magyar nyelvű külföldi tüdősök a szumír-egyiptomi kulturnyelv tanulmányozása során olyan sajátosságokat állapítanak meg, melyek a magyar nyelvben is mind megtalálhatók. A nemzetközi irodalomban tehát általánosan elfogadott tétellé vált, hogy a keleti kulturnyelv és a magyar nyelv között „szoros kapcsolat” áll fenn. Mr nemzeti büszkeséggel megfogalmazhatjuk ezt határozottabban: A szumír és egyiptomi nyelv egyformán magyar nyelv. Az ősi magyar nyelvet beszélő népeknek azonban a Kr. e. első évezredben a Régi Keletről ©1 kellett vándorolniuk, mert az asszír és perzsa népirtások, deportálások és a termőföldek rendszeres elpusztítása miatt megszűnt további életlehetőségük. (Mi ismerjük ezt a menekülést.) Megtaláljuk e katasztrófa igazolását a Bibliában is, ahol (Genesis I. 11) ezt olvashatjuk: „Az Ür innen szétszórta őket más országokba mindenfelé, az egész Föld kerekségére.” Így jutott el az ősi kulturnyelv a Kárpát medencébe. A finnugor származás helytelenségének legdöntőbb bizonyítéka, hogy a Kr. e. évezredekből rengeteg egyiptomi és mezopotámiai magyar nyelvemléket találtak. Baráth Tibor könyve fényképeken és rajzokon bemutatja ezeket. Az egyik ilyen bemutatott egyiptomi nyelvemlék az adófizetésről szól. Ez a legelső állampolgári kötelesség. Egyiptomban egyszerűen megbotozták, aki nem fizette be adóját. Az egyik képen a befizetést megtagadó vagy halogató egyént hasra fektetve látjuk. Kezét, lábát két végrehajtó leszorítja, a harmadik pedig két kézre fogott bottal suhint. A képet kísérő szöveg rövid és velős: „Attak nekije rátán fejül”. A másik képen egy nyugtalan adófizetőt látunk, akit beidéztek, s aki tudja, ha nem fizet, semmiféle hatalom nem menti meg a botozástől. A képen látható írás ezt mondja: „Add, ha már kirótta! Más kapukon is kettőt adnak! Akkor isten Írnoka...” A mondat befejező része hiányzik. De a fennmaradt néhány sorban egész Magyarországon ma is használatos adószakkifejezések olvashatók: Adó, Kapu, Rovás, írnok. Nyíregyházán a „Borbánya” nevű település ma is kapukra oszlik, s a kivetett adót ma is kapuadónak nevezik. Csak éppen a végrehajtók nem botozták meg a hátralékos adófizetőt, bár manapság a kommunizmus alatt ez is megtörténhetik. ’ Idegen nyelvtudósok sok „értelmetlen” kifejezést találnak a sokezer éves kötáblákon. Samuel Kramer professzor például így olvasott el egy mezopotámiai szöveget: „Az úr emberével kutat ásatott házatáján és onnan hozatott magának MUSHDU vizet.” Krämer neun érti a szót, ezért leírja úgy, ahogyan eredetiben olvasta. Számunkra azonban nincs semmi probléma, mert nekünk a szöveg teljesen világos, az illető mezopotámiai úr „mosdó”-vizet hozatott magának a kutból. Másutt MAGUR király a mocsárvilágban hajókázik s egycsak egy DAR madarat pillant meg, majd röviddel utóbb felrepül előtte egy másik madár: AHAJA. Szumírben nem volt épületfa, tehát idegenből kellett hozatni, s így főleg azt használták házak építéséhez, amelyik USCHU volt. Szumírben sok volt a bab, lencse, hagyma és uborka, de bőven találták GOMBO nevű táplálékot is. Ki hiszi el ezek után, hogy az olyan országban, ahol a királyt Magumak hívják, ahol az adót Írnokok kapunként rójják ki, ahol a vizen sikló csónak előtt daru és héja száll fel, ahol az erdőben sok gombát találnák, az ilyen országban más lett volna a nyelv, mint magyar? A kommunizmus ezekről a dicső nyelvemlékekről nem vesz tudomást. Szovjet imádatból oda teszi bölcsőnket a Volga könyökétől keletre és tudománytalan történetekkel be akarja mutatni azokat a gazdasági, társadalmi és művelődésbeli változásokat, melyeken a magyar nép átment, míg a vadság felső fokán álló vadász-halász-gyüjtögetö közösségből szocializmust építő, fejlett iparú és mezőgazdaságú nemzetté alakult. A torontói Körösi Csorna Sándor Társaság meghívta dr. Baráth Tibort, a magyar őstörténet kiváló tudósát, hogy tárja fel emigrációnk előtt meggyőző élőszóval az ókori világtörténelemnek ezt a legcsodálatosabb, magyar szívet lelkesítő, titkos kulcsproblémáját.
