St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)

1968-11-15 / 23. szám

hírek a nagyvilágból!

SAIGON: — A délvíetnámíák azért nem mentek el Párizsba, mert úgy érezték, hogy Johnson félrevezette őket. Ami nem is egészen indokolatlan gyanú! A drámai tárgyalások folyamán, amelyek egyfelől Thieu elnök és Ky alelmök, másfelől Ellsworth Bunker nagykövet és Sámuel Berger helyettes nagykövet közt folytak, Thieu először beleegyezett egy közös nyilatkozatba, ami csak három tárgyaló félről szólt, vagyis az NLF- et, a Vietcong politikai szervezetét kizárta. Ky alelnök azonban hirtelen azt kérdezte Bunkertől, hogy Hanoi beleegyezett-e ebbe? Bunker azt felelte: „Igen!” Ekkor Ky elővett egy táviratot, amit párizsi megfigyelőjüktől kaptak. Eszerint Harriman azt felelte a megfigyelő hasonló kérdésére, hogy még csak nem is kérte Hanoit és nem is várja, hogy az beleegyezzék ebbe, mert Saigon nem képviseli egész Délvietnámot. Bunker nem válaszolt, mire Ky csendesen megjegyezte: „Valaki nyilván hazudik”. Ez után határozták el, hogy bojkottálják a párizsi tárgyalásokat — Egy másik alkalommal Samuel Berger azt mondta Thieu-nek, hogy ha ragaszkodik a Vietcong kizárásához, akkor „mi nem támogatjuk önt”. Mire Thieu felkapott egy tollat és ezt mondta: „Hadd írjam le ezt! Ön azt mondja, hogy nem támogat minket. Eddig azt hittem, hogy önt hozzánk küldték nagykövethelyettesnek, nem Hanoiba!” — Kétségtelen, hogy az irtózatos nyomás mellett — amit egy semleges saigoni diplomata „brutálisnak” nevezett — unfair fogások is történtek, hogy Thieu elnököt beugrassák egy közös nyilatkozatba.

Csendőrsortűz?

A magyarországi kommunista újságok hetek óta mülelkesedéssel és lihegve elevenítik fel az 1918 évi „őszirózsás forradalom” eseményeit. A színhely Budapest, ahol az akkori kormányzat természetesen rendet akart tartani. Minden kormányzat ezt cselekedte azelőtt is, azóta is. Az uralmon lévő kormányok soha nem szerették, ma sem szeretik az ellenük feszülő népakaratot. Védelmükre — végső szükség esetén — belelövetnek a lázadó és romboló tömegbe. 1918. október 28-án este fél 10 órakor is belelövettek. Három ember meghalt, ötvenen megsebesültek.

Az áldozatok ártatlanok voltak. Ma, ötven esztendő után is feléjük fordul a részvétünk. Nem jajgatva és a kezeinket tördelve, mint a kommunisták teszik. Humanista gondolkodásunk árad feléjük és nem krokodilus könnyekkel demonstrál lünk olyan emberek miatt, akik azóta amúgyis meghaltak volna- Persze, sirathatnák az 1956 évi forradalom és szabadságharc

30.000 magyar áldozatát is, de felőlük nincsen egyetlen szavuk. Mintha nem is lettek volna.

Miért a jajveszékelés az ötven esztendővel ezelőtt agyonlőtt három emberért? A kommunista újságok azonnal megadják a választ: „A bakák megtagadták a fegyverhasználatot, a csendőrök azonban lőttek!” A csendőrökön akarnak ütni, holott nem a csendőrök lőttek, hanem a rendőrség.

Szó se róla, hiba volt csendőröket olyan politikai célokra felhasználni, amelyek ellenkeztek a hivatásukkal, de azért nem lehet mindent a csendőrök nyakába varrni. Az egykori Lenin-fiúkról, az ávosokról és egyéb terroristákról összehasonlíthatatlanul több rosszat elmondhatnának. A csendőrök nem akasztottak és nem lőttek tarkón senkit, nem „kezeltek” gázkamrákat ős nem lopták el az áldozatok szegényes motyóit

A csendőrök katonák voltak, a világ legjobb és testületükre büszke katonái, akik rendet tartottak. De még milyen rendet! Igaz, kemények voltak- Olyan kemények, hogy még a ma élő öregek is a pokolba tudnák kergetni Kádár János egész pereputtyát. És még csak meg sem kottyanna nekik...

NEW YORK: — Richard Nixon, Amerika új elnöke, a hírek szerint inkább liberális, mint jobboldali „árnyékkormányt” akar összeállítani, amelynek tagjai azonnal beülnek a minisztériumokba és elkezdik tanulmányozni a rájuk váró feladatokat. A legújabb kombinációk szerint is Scranton volt pennsylvaniai kormányzó lenne a külügyminiszter, ami arra vall, hogy Nixon maga akarja vezetni a külügyeket. Honvédelmi miniszternek továbbra is Nelson Rockefellert emlegetik, ha ugyan vállalja. George Romney valószínűleg kereskedelmi miniszter lesz. Az igazságügyi tárcát pedig Robert Finch, kaliforniai helyettes kormányzó kapja, ha akarja, aki Nixon legbensöbb barátja és tanácsadója. De éppen ezért az is lehetséges, hogy Finch a Fehér Házba kerül olyanféle „ügyvivő elnöknek”, amilyen Shermann Adams volt Eisenhower idején. A pénzügyminiszteri posztra legújabban David Rockefellert, a Chase Manhattan Bank elnökét tippelik, két Rockefeller azonban sok volna a kabinetbe. Városrendezési miniszter a liberális Moynihan egyetemi tanár lenne, míg a welfare miniszterséget egy másik liberális, John Gardner, esetleg Car Stokes clevelandi fekete polgármester kapná. Jobboldali miniszterekről ezideig nincs sző.

★

SAIGON: — Jól értesült körökben úgy tudják, hogy Ho Chi Minh titokban Pekingbe látogatott, hogy személyesen fejtse ki Mao előtt megváltozott álláspontját a párizsi tárgyalások kibővítéséről. Mao láthatóan nagyon boldogtalan volt és formálisan megtiltotta

Ho-nak, hogy ezt a fordulatot és az engedményeket, amiket az amerikaiaknak adtak, nyilvánosságra hozza. Le kell tagadni mindent, így bármikor kiugorhatnak a tárgyalásokról, anélkül, hogy meghazudtolnák magukat! Moszkva viszont majdnem olyan súlyos nyomást gyakorol Hanoira, mint a USA Saigonra. Az északiak éppen úgy szidják őket, mint a déliek az Egyesült Államokat. Egyik Hanoi-i politbürő-tag megvetően legyintett: „Az oroszok pont olyanok,

mint az amerikaiak!” Szovjet újságírók viszont Hanoiról vannak rossz véleménnyel. Egyikük így nyilatkozott amerikai kollégájának Moszkvában: „Hanoi tele van fanatikusokkal, akik nem tudnák, hogy miért élnek, ha nem hadakozhatnának!” — A Szovjet álláspontja kissé érthetetlennek látszik, mert nekik igazán megér évi egy billió dollárt, hogy leköthetik vele Ázsiában az amerikai haderő javarészét és hogy megoszthatják a USA közvéleményét. Jól informált moszkvai diplomaták azonban azzal magyarázzák ezt, hogy a Kreml egyre jobban fél a kínaiak támadásától és ezért nincs módjában hadianyagtermelésének és szállító flottájának zömét a vietnámi háborúra fordítani.

★

WASHINGTON: — McCarthy szenátor a bukott hős keserűségével határozta el, hogy új pártot szervez a disszidált demokratákból és ezzel a negyedik párttal indul az 1972-es elnökválasztáson. Mivel úgy hírlik, hogy Edward Kennedy szenátor is indulni akar, a jelenlegi Demokrata párt teljes széttöredezésével számolnak. De

addig még sok víz folyik le a Mississippin és lehet, hogy McCarthy addig végleg kifakul a politikából, Edward Kennedy pedig — elhalasztja az indulását 1976-ra.

★

JOHNSON CITY, Texas: —

Johnson elnök állítólag feladta tervét a Kongresszus decemberi öszszehívására, hogy elfogadtassa vele az atomsorompó egyezményt, amit a Szovjettel kötött. Ez már Nixon dolga lesz, aki azonban nem siet vele. Érdekes, hogy a Pravda, a szovjet kommunisták hivatalos lapja, meglehetősen elismerően nyilatkozott Nixonról és Grecskó marsall hadügyminiszter a bolseviki forradalom 51 éves évfordulóján egyetlen szót sem ejtett az amerikai imperiálizmusról és hasonlókról, amik pedig eddig kötelező témák voltak. Ügy látszik,

hogy a Szovjet érzi, hogy Nixon sokkal erélyesebb külpolitikára készül és nem lesz olyan könnyű együttműködni vele, mint Johnsonnal. Most ezért udvarolnak neki

■k

SAIGON: — Ázsiai szakértők azt állítják, hogy Északvietnám sohasem köthet békét, mert állandóan azt a célt hangsúlyozta, hogy Észak- és Délvietnámot egyesíteni akarja. Ha békét kötne, felrobbanna az egész kommunista apparátus Hanoiban. Ezek az öreg ázsiai szakértők számolnak is ezzel! Szerintük a Hanoi politbüröban szenvedélyes veszekedések folynak a békülékenyek és a fanatikusok között. Ez elöbb-utóbb odavezethet, hogy Peking interveniál és rendet teremt. Érdekes, hogy ezek az öreg rókák biztosra veszik, hogy a Kína által dominált Politbüro elejti a két országrész egyesítésének tervét, hogy a Szovjetet kizárhassa Északvietnámból.

★

WASHINGTON: — A választási kampány tenger sok pénzbe került A pártok önvallomásai szarta! Níxonék 20 millió, Humphreyék li

milliót és Wallace-ék 8 milliót költöttek. Ez összesen 40 millió. Szakértők szerint azonban legalább 60-70 millió ment el magára az elnöki küzdelemre. A többi —kongresszusi, állami, stb. — választásokra még többet költöttek, úgy hogy a becslések szerint összesen mintegy 250 milliót — egy negyed billiót! — fordítottak az idén a választásokra. — Ezek után következik a Kongresszus tagjainak fizetésemelése, a jelenlegi évi 30 ezerről 40-45 ezerre. Roppant érdekes, hogy ez lesz az új Kongresszus egyik legelső tevékenysége. Még érdekesebb a megszavazás módja. A honatyák nem akartak nyilt ülésen vitatkozni e felöl, így egy külön bizottságot küldtek ki az emelés összegének megállapítására. A bizottság döntése azonnal érvénybe lép, ha csak a törvényhozók — le nem szavazzák. Lehet fogadásokat kötni, hogy vajon leszavazzák-e? (FIGYELŐ)

VALÓBAN HIHETETLEN A „HIHETETLENEK” TELJESÍTMÉNYE

EVERETT, Wash.: — Itt áll a

Boeing gyár új 747 Jumbo jetgépe és körülötte — inkább alatt — az emberek és truckok alig látszanak nagyobbnak karácsonyi játékoknál.

Óriási gép ez a Jumbo, de még óriásibbak a méretei és a teljesítményei. Az önsúlya 350 tonna, szinte hihetetlen, hogy tud egyáltalán repülni! Igaz, még eddig nem repült, de — fog.

□ A „HIHETETLENEK”

NAGY TELJESÍTMÉNYE

Ez az első mintadarab, amit most körülállnak a Boeing gyár „Hihetetlenjei”. Így nevezték el azt a 12.000 alkalmazottat — mérnököt, munkást, tisztviselőt, — akik két év alatt 4 ^millió alkatrészből, (amelyet 16.500 cég szállított 49 államból és hat idegen országból), összeállították ezt a légi óriást. Valóban hihetetlen a „Hihetetlenek’ ’teljesítménye, hát még a gépé milyen!

A hossza 185 láb, vagy^ 65 lábbal több, mint a? a távolság, amit a Wright testvérek berepültek 1903-ban Kitty Hawk-nál. A gép 490 utas szállítására van szánva, de olyan megoldás is lehet, hogy csők 360-at visz, de ezek közöl 50 elsőosztályú utast, pazarul berendezett dolgozószobákban. Széles mozivásznak feszülnek majd fedélzetén és húsz stewardess gördíti a felszolgáló asztalokat az utas elé, aki sokkal szélesebb ülésen fogyaszthatja el a sok jót, mint az eddigi gépeken. Nagy felső emeletes lesz a Jumbo-nak, amit vagy luxus-pihenőteremnek építenek ki, vagy üzlet} irodáknak, ahonnan az elsőosztályú utas telefonon érintkezhetik a saját vagy más cégek személyzetével. Esetleg kórház is lehet belője, olyan utalok szállítására, akik hordágyat igényelnek.

Négy gigászi Pratt & Whitney motor löki előre a Jumbot, mindegyikük 43.500 font lököeröt képvisel. Ennek ellenére a Jumbo nem lesz sokkal gyorsabb az eddigi jeteknél, mert nem annyira a sebesség, mint inkább az utasszállító tér növelése volt a döntő szempont.

Egybe vetve: a 747 közeledik a nagy luxushajók elvéhez és ha azok nagyságát meg sem közelíti, a luxust és eleganciát igen. És 490 utast hordozni a fedélzetén annyit jelent, hogy az ugrásszerűen növekvő utasforgalmat is el tudja majd látni. Ez ma a legnagyobb problémája a légi közlekedésnek. A? utasok létszáma ugyanis minden öt évben megduplázódik. Legalábbis eddig, de a szakértők azt hiszik: ahogy az idő halad, ez a növekedés még jobban meggyorsul.

A 747 Jumbo-jet megépítésének költségei is óriásiak. A Boeing 200 millió dollárt fektetett be itt, Everetf-ben, kizárólag a 747 építési berendezéseibe és mintegy, 500 milliót a mérnöki költségekbe. Összesen majdnem annyit, mint amenynyi az egész hatalmas üzem tiszta vagyona. Ennek megfelelően, a gép ára is elég nagy: 20 millió dollárba kerül egy Jumbo! De a gyár máris eladott, belőlük 158-at 28 légi társaságnak és azt reméli, hogy az eladás 900-ig fog emelkedni.

□ KÉT AKADÁLYT KELL

MÉG LEKÜZDENI

A 747 Jumbo-nak két akadállyal kell még megbirkóznia. Az

egyik a pilóták berepülése, a másik a földi berendezkedések megfelelő bővítése.

Ennél a hatalmas gépnél nem csak a gépet magát kell berepülni, ami még csak most következik, hanem a pilótákat is. Ami nagyon is érthető, ha meggondoljuk, hogy a repülőgép farokszerkezete 200 lábnyira van a pilóta mögött, a hátsó kerekek 99 lábnyira. s a pilóta 29 láb magasságban ül a kifutó pálya felett. Nem kis tudást, nyugalmat és bátorságot jelent egy ilyen gép vezetésének elsajátítása, de nem vitás, hogy ez aránylag rövid idő alatt megtörténik.

A repülőterek berendezéseinek bővítése pedig kizárólag pénz kérdése. Különleges készülékek szükségesek ahhoz, hogy ez az óriás le- és felszállhasson, hogy a pogygyászokat villámgyorsan be- és kirakja, sőt pl. egy új truck-ot is kell még tervezni, amely a gépet a kifutópályára vontatja.

747-et főleg a nagy távolságok utasforgalmának lebonyolítására fogják használni, mint pl. Amerika és Európa között, vagy New York és Los Angeles között. A rövidebb távú tömegforgalmat pedig a második generációs jet-gépek készülő új típusai: a kisebb, de még mindig nagy légi buszok bonyolítják le.

Ebben az évben kb. 150 millió utast szállítanak Amerika összes légi társaságai, ez a szám tíz év alatt legalább 450 millióra nő. Az ®mber lassanként leszokik a földi közlekedési eszközökről és repülni fog, talán még olyan kis távolságra is, ahova ma autóbusszal megy. A rendkívül fejlődő helikopter-szállítás legalábbis erre mutat.

Ehhez a hatalmas tömeghez hatalmas gépek kellenek, a Jumbo tehát egyenesen beleszületik a növekedő forgalomba. (H. T.)

Buyuk Adam Törökországban járt

ANKARA — Buyuk Adam „nagy embert” jelent törökül. így nevezték a törökök de Gaulle-t, amikor most ötnapos államvizitben járt a félhold országában. Azt azonban nehéz lenne eldönteni, hogy az államférfiúi nagyságára hivatkoztak-e ezzel, vagy csak a közel kétméteres fizikai nagyságára. Tény az, hogy szívesen fogadták, nagy ceremóniákkal vették körül, amit a tábornok még az angolszászoknál is jobban szeret.

Buyuk Adam-mal megint az volt a baj, mint oroszországi látogatásán, amikor Napóleon ágyába akarták fektetni — persze, megtiszteltetésből — de kiderült, hogy az előd kurta emberke volt és így Buyuk Adam nem fért bele az ágyba. A Szovjet azonban segített a dolgon: túlórában két ménkű nagy ágyat csináltatott a legkitűnőbb mesterembereivel, — egyet Moszkvába, egyet Leningrádba. De mert közben de Gaule máshol is éjszakázott, az egyiket a büszke légi erők gépe cipelte utána.

A törökök nem voltak ennyire vendéglátók, bár hatalmas ágyat csináltattak neki. Efeledkeztek azonban a — fürdőkádról. A Buyuk nem fért bele a normális török méretekre épített kádba, ami nem csoda, mert a törökök általában kis emberek. Miután már nem volt idő új kádat csináltatni és beépíteni, a sajtó első oldalon, főcímekben ajánlotta a tábornoknak, hogy ne fürödjék, hanem csaik tussoljon. Nem tudni, hogy mit csinált, de tény az, hogy rendkívül szeretetreméltó volt és a tömegre rendkívül jó benyomást tett. Valamennyire a régi szultánokra emlékeztette őket fenséges megjelenésével.

Csupán egyetlenegyszer vesztette el kissé a türelmét, amit Franciaországban meg sem talál, amikor a fő ünnepélyen beszédet mondott és egy török tolmácsolta azt egy előre elkészített szövegrőL Ez de Gaulle kívánsága volt, mert nem akarta, hogy a hirtelen fordítás miatt valami tévedés, vagy változtatás essék gyönyörűen öszszeválogatott gondolataiban. A tolmács azonban annyira tűzbe jött, nyilván a remek oratórika hatására, hogy tovább olvasott, mint kellett volna. Erre a Buyuk Adam mérgesen rászólt: „Ön előbbre van! Ezt még nem mondtam!” A tolmács pironkodott, a tömeg üvöltött az élvezettől és a tábornok megbocsátóan mosolygott.

De nem volt csupa vigasság de Gaulle látogatása. Komoly, sőt életbevágó kérdésekre is sor került. A lényegi kérdés az volt, amit az egész világ nagy kérdőjel mögül lesett, hogy lebeszéli-e a törököket Amerikáról és felajánlja-e nekik ehelyett Franciaország védelmét orosz, görög és minden más ellenség ellen.

A csoda megtörtént: nem akarta elhódítani Torokországot a NATO-ből az ö saját külön „harmadik ereje” számára. Igaz, hogy ez csúfosan megbukott a Szovjet csehszlovákiai kalandja miatt, s a törökök is nyilván összehasonlították Amerika és Franciaország katonai erejét. így a tábornok kegyesen felszólította házigazdáit, hogy csak támogassák eddigi szövetségeseiket.

A törökök bólintottak és sietve megfogadták a jó tanácsot. De Gaulle pedig azzal távozott, hogy remek kiejtésű török szavakkal (amiket naponta több órán át gyakorolt) így búcsúzott: Yasasin

Turkiye! Éljen Törökország. (R. R-)

Jó magamnak körülbelül tökéletesen mindegy, hogy mit tálal elém evésre az asszony, de azért én is tudom, hogy mi a jó. Például vaddisznó vörös borban.

Nagy sora van annak, míg a nem mindig veszélytelen sörtés jószág agyaras kanja, emséje, süldője és malaca vörös borba pácoltan fasajtárba, onnan a tűzhelyre és végül a tányérra kerül.

Először le kell lőni. Ha kan kerül puskavégre, egyetlen lövéssel és úgy, hogy Szent Dávid is hiába hegedülne neki. Mert ha utána is marad benne egyetlen röffenésnyi élet, jaj a vadásznak. Darabokra szed:, beletapossa az avarba. A kant tehát kerülni kell, de a golyót sem éri meg, mert nem valami jó a húsa- Rágós, azonkívül orrfacsarő szaga van. Az emse húsa már jobban megjárja, de legjobban eteti magát a süldője és a malaca. Augusztus táján, amikor nincsen rájuk tilalmi idő, ezeket vadászszák leginkább. Akkorára már hathét hónaposak és ha előző őszön jő volt a makktermés, némileg nekiíaposodott a beesett horpaszuk. Van rajtuk hús, de zsír egy dekányi se. Valamicskét hizni csak ezután kezdenének az erdőszéli krumpliföldeken és kukoricásokban. De erre többnyire már nincsen idejük.

A koraöszi bágyadt napsütésben, néha később, Bécsböl, Budapestről, no meg a vidéki kastélyokból előkerültek a nagyúri vadászok. Golyós puskával mentek neki a Lajtahegység szűz rengetegének, Eszterházy herceg százezer holdas erdejének. Szarvköt öl Királyhidáig terjedt ez az erdő, hosszában

VADDISZNÓ VÖRÖS BORBAN

írta: Kiss Márton József

megvolt jó harminc kilométer, de széltében sem kevesebb nyolc-tíz kilométernél. Annyi volt benne a disznó, mint a veszedelem, de nappal úgy elültek a csalitosok mélyén, mintha nem lettek volna. A fák, bokrok csapkodásával, kurjongatásokkal hajkurászták elő őket a kisebb-nagyobb füves tisztásokra, ahol aztán beléjük lehetett engedni a golyót. Ösztövérek voltak, futottak, mint a nyulak. A javarészük elvitte a bőrét, de terítéken is maradt éppen elég.

Saroglyákon, amolyan hegyi hordagyakon kettesével-hármasával hordták le őket a kismartoni várkastély elé, ahol aztán válogatott köztük az Ínyenc vásárló. Válogattunk mi is. Apám jól szemügyre vette a szép sorjába százával elfektetett süldőket, malacokat. Kanra, idősebb emsére rá sem nézett. Ezeket majd ingyen viszik el a szegényebb népek, ha véget ér a vásár és senki nem kínál értük semmit. Egy lyukas krajcárt se. Mert ilyen idők is voltak valamikor Magyarországon.

Sokáig tartott, míg apám megállapodott az egyik, aztán á másik süldő előtt és kimondta a szentenciát:

— Ezt a kettőt elvisszük, kisfiam, ha az erdőgondnok nem adja drágán őket.

Mindjárt meg is kérdezte, hogy mi az áruk— Darabjá egy forint ötven krajcár, — mondta Kovalszky uram,

— de csak neked, Marci, mert benne vagy a tarokk-partiban.

— Sok, — vélte apám. — keszegek, mint az idei csuka, forint is megjárja értük.

— Vidd! — hagyta rá az erdőgondnok és még a talicskára is rásegítette a huszonöt-harminc kilós jószágokat. Nem haza mentünk velük, hanem a Dóczy kovácshoz. Az ö mellékfoglalkozása volt tüzes vassal lepörkölni a sörtéjüket és a sörtéjük alá ülepedett erdei koszt, ami olykor félujjnyi vastag volt.

Odahaza aztán böllér bontotta fel őket, mint a közönséges házi disznókat szokás, mégis azzal a különbséggel, hogy a belső részük a kutyák és macsk;k elé került, de azoknak sem nagyon kellett, mert a sok makktól cserfaízük volt. De nem a sonkáknak, lapockáknak, oldalasoknak és a hasukaljának! Jószagúan és sötét vörösen virítottak a kampókon és arra vártak, hogy anyám elkészítse föléjük a pácot, amely már ott Totyogott a keszliben.

— Szögezni tudni kell! — mondta harminc esztendő múltán és emigráció? életem kezdetén a salzburgi ácspallér, mielőtt kiadta az utamat az építési vállalattól. Mennyivel jobban kellett érteni a pác elkészítéséhez! Már a tartozékok megválogatása is tudomány volt. Hát még a keverésük és felfőzésük.

Húsz-hamune liter rnszti vörös

bor volt az alapanyag. Ebbe tevődött bele a felvágott hagyma, sárgarépa, aztán egészben a babérlevél, szemes bors, szekfüszeg, címeinek mondott fahéj, áfonya, egres, fekete ribizke, ketté metszett citrom, só, kevés törött paprika, miegyéb. Ha jól emlékszem, pontosan ebben a sorrendben, de nem egyszerre. Az egres és a fekete ribizli például csak akkor került a pácba, amikor már javában forrótt a bor.

A sok ízesítő összetűzése órákig eltartott. Sűrűsödni kellett a pácnak, de csak annyira, hogy azért folyékony maradjon. Dőljön el benne a fakanál, de ne hirtelen. Következett a pácnak fasajtárba való paszirozása. Kisebb szemű szitán csorgatta, nyomkodta át az anyám. Csak ezután kerültek bele a vaddisznók maradványai, amelyeket előbb külön megfőttek. A pác ellepte a husdarabokat, a pácot pedig a fölébe reszelt fekete retek. Végezetül fafödö tevődött a sajtárra és a tetejébe súlyosabb abrosz.

A fejedelmi eledel ebben az állapotában karácsony vigíliájáig a pincében leledzett. Ezen a napon felfőzve, vagy kocsonyásán, bojtos ételként vettük magunkhoz. Hogy valóban az volt-e, nem tudom, de valószínűleg az volt, mert még a kis Jézuska megérkezése előtt a főtisztelendö pater guardian is evett belőle és felettébb jónak találta.

— Nagypénteken se volna rossz, — mondotta, — de addig valószínűleg mind megeszitek.

Bizony megettük és ma már csak a nyálam csurog utána, ha rágondolok..«