St. Louis és Vidéke, 1968 (56. évfolyam, 1-25. szám)

1968-08-23 / 17. szám

BT. UXnS ÉS VIDÉKI 9 s 196& augusztus a. Flórián Tibor: Reményik Sándor üzen Született 1890. augusztus 30-án Kolozsvárott és meghalt 1941. ok­tóber 24-én, 51 éves korában, ugyancsak Kolozsvárott. ★ Reményik Sándort személyesen és nagyon közelről ismertem. Nem csak folyóiratának, a Pásztortűz­nek szerkesztőségében beszélget­tem vele, nemcsak Kolozsvár iro­dalmi kávéházában, ahol írók, köl­tők, újságírók, öregek és kezdő fiatalok ültek majdnem minden délután egymás mellett. Nemcsak mások jelenlétében intéztem hoz­zá kérdéseimet a költészet és min­dennapi életünk problémáiról, nemcsak akkor, amikor külső kö­rülmények megzavarhattak, ha­nem a Donát-uti villájában, később pedig a Szentlélek utcai házukban látogattam meg, többször. Ö is járt nálam, szamosújvári ottho­nomban. Alkalmam volt tehát megismerni felfogását az életről, az irodalomról, a magyarság erdé­lyi helyzetéről. Közelről és nagyon mélyen is­mertem Reményik Sándort és Szentlélek utcai lakásán volt al­kalmam vele néhányszor lelkének legnagyobb problémájáról: Erdély sorsáról, jövőjének lehetőségeiről is beszélgetni. Dolgozószobájának csendjére — ahoi fogadott — -á­­hullott az alkony árnya, de nem gyújtott villanyt, hogy vallomását Erdélyről és önmagáról semmise zavarja. Egy ilyen alkalommal el­ső költői korszakáról, a Végvári­versek születésének idejéről és azoknak későbbi, szükségszerű eb némulásáról is beszélt. Arról az időről, amikor rádöbbent arra, hogy a minket legyőző hatalmak döntésén a lázadás nem segíthet. Azokról a napokról beszélt, ami­kor egyszerre meglátta, hogy csak úgy tehet többet, ha a csonka Ha­zából visszatér szülőföldjére, Er­délybe. Végvári tehát elhallgatott, Re­ményik visszatért Erdélybe, nem­csak azért, hogy élje küzdelmes életünket, hanem hogy magatartá­sával példát mutasson. A Pásztor­tűz folyóiratot szerkesztette, isko­lák dísztermében, templomokban olvasott fel és szemben Makkai Sándor püspök „kisebbségi sors-Mostanában erősen vitatják, hogy Kolumbus Kristóf fedezte vol­na fel Amerikát. A New England államokban előkerült egy térkép, amely a felfedezést Leif Eriknek, a Norvégiából Grönlandra szárma­zott viking vezérnek tulajdonítja. Ez a Leif Erik jő 500 esztendővel Kolumbusz előtt járt volna a mai Nova Skotia partjain, majd később a mai Boszton környékén, ahol hosszabb időre állítólag gyarmatot is alapított. Egyes svéd tudósok még ennél is korábbra teszik Ame­rika felfedezését. Ök azt állítják, hogy a csendesóceániai polinézek jártak először Amerikában, minden esetre nem északon, hanem vala­hol délen, talán a mai Csíle terüle­tén. Akármint van is, legalább egy legenda erejéig mi magyarok is ma­gunknak tulajdoníthatjuk Amerika felfedezését. Egyszer még odahaza, Bőrsár­kány határában, a nép nyelvén Fe­kete metszésnek nevezett Hanyság csatorna partján csongrádi kubiku­sokkal üldögéltem az esti tűz mel­lett. Morzsóka tésztát főztek, de előbb szalonnát és krumplit pirí­tottak alája. Míg főtt a vacsora, szép csendesen elbeszélgettünk. Aszongya Botka Bálint, a banda­gazda, hogy iszen nem mondja, Árpád apánk is nagydarab fődet bejárt, de azért a magyar kubiku­sok voltak először Amerikába. — Tudom, — mondom, — az Dhio folyót is maguk segítették gá­tak közé szorítani. — Nem akkő’ vöt az, hallja-e!? — Hát mikor? — Sokkal korábban. Galambos Kristóf üdejín. Möntek a tengörön. Bokáig möntek. Osztán Hérics Fer­­kő, Hörömpő Mihál, meg Merítő András is velük. Mind a hárman Csongrádi kubikusok. A visszájá­ira fordított talicskájuk tetejin üldö­géltek a tengörön. Ezt úgy köll ér­teni, hogy a talicskájuk is velük vót tt Hajón, íík a talicskájukon üldö­ban élni nem lehet” tételével meg­fogalmazta a túlélés, az „ahogy le­het” formuláit, a türelmes, szívós helytállást. Nincs költőnk, aki világosabban mutatott volna rá, mint ő, a ma­gyarság számára járható keskeny útra. Két problémát látott maga előtt: a fennmaradást és a célba­­érést. Reményik Sándor több volt, mint magyar. Saját magáról mond­ja: „Én a mélység riasztó szózata: Erdély földjének szelleme vagyok.” Valóban Reményik egy lett Er­déllyel, az erdélyi sorssal. Ö az er­délyi humánum, az igazi emberség legtisztább képviselője lett. 27 év­vel ezelőtt csak törékeny testét temették el a házsongárdi temető­ben, de szelleme itt él közöttünk és vigasztalást, útmutatást ad ne­künk, a föld különböző tájain szét­szórt magyaroknak. Reményik Sándor beteg világ­ban, háborúk, harsogó eszmék kö­zött élte ifjú- és férfikorát. De em­ber maradt és magyar. A szelídsé­get, alázatosságot és szeretetet hirdette egy olyan korban, mely­ben fegyverek osztogatták az igaz­ságot és ál-próféták a gyűlöletről szónokoltak. A szabadságról éne­kelt, mert a korszak, melyben élt egyre több börtönt is bitót állí­tott. Erdélyben a szabad élet körül rácsok emelkedtek és a gondolat­nak — mielőtt szárnyalhatott vol­na — tilalomfák állták útját. És mégis ebben a korszakban hirdet­te, hogy az igazi szabadság felé nem lehet kiontott véren át kö­zeledni, mert a szabadságnak csak egyetlen „hófehér útja” van. Árva népe árva lantosa, Remé­nyik Sándor, lelkének tisztaságá­val kortársai fölé emelkedett. Csillagokra néző tekintettel járt a földön és egy „tündéri szitán az életet selyemfövénnyé, aranypor­rá” szitálta. A kavics, sár, göröngy fennakadt ezen a szitán. Hitt abban, hogy jóra lehet ne­velni az embert. S ha néha lázad­ni is támadt kedve — és ítéletet mondani keményen, megbocsátott még ellenségeinek is. Saját magáról mondta, hogy „napsütésből, nyárfareszketésből. géltek, a talicska meg a Hajon, ami a vizen vöt. Möntek, möntek, egy­szer csak látják ám, hogy partot érnek. Möntek közelebb. Már em­­böröket is láttak a parton. Derikig meztelenek vótak, mint mi, amikor tőljuk a fődet föl a partra, le a part­­rul. A színük is ollan napégette vöt. Mikor má’ égiszén köze’ vő­­tak hozzájuk, Hörömpő nagyot kiátt kifele: Vannak-e itt csongrá­di kubikusok? Aszongya a partrul valaki, hogy nincsenek, csak szen­tesiek vannak. Hát így vöt... A többiek bólongattak hozzá, hogy bizony így volt. Kár minden más szóbeszédért, amikor csaku­gyan így volt. Nem mondtam el­lent nekik. Minek is mondtam vol­na, hiszen majdnem elordítottam magamat a gyönyörűségtől. Mert kevés szebb magyar mesét, legen­dát hallottam életemben. Velük hallgattam a tűz mellett jó darabig. Később csak annyit kérdeztem, hogy mégis melyik idötájban lehe­tett, amikor a szentesiek még Ko­lumbusz Kristófot is megelőzték. — Hát annak bizony már jó ideje, — szólt újra Botka Bálint, — Ferenc Jóska alighanem még gyerek vót. Bökködött az ördög, hogy mond­jam meg már az igazat, de csak fé­lig futotta a kisértésből: — Magam úgy vélem, hogy még annál is korábban volt. Ferenc Jós­kát még aligha fogta ki a gólya a bécsi Dunából. Botka Bálint ráhagyta: — Az is meglőhet. Maga tugy­­gya, maga a tanutt embör... Mondhatná valaki, hogy együgyű & mese, a legenda. A németeknek ennél együgyübb meséik is vannak. Például az, amely a hét sváb ka­landjait mondja el, mégis igen nagy becsben tartják, a világ meseirodal­mának az elejére helyezik. Nem alávalóbb Botka Bálint meséje, le­gendája sem. Kár, hogy nem tu­dom: ki találta ki. (rf) színek pazarló játékaiból” szövő­dött benne az a béke, „mely mint egy láthatatlan sugárkéve” testvé­rei szívére ráhajolt. Sorsunk újabb Mohácsáért sem vádolt senkit. Olyan nagy volt benne a keresztény alázat, a hívő ember mindent megbocsátó szere­­tete, hogy nem kutatott sohasem bűnösök után, a felelősségrevonás gondolata távol állt tőle. A román uralom alatti erdélyi megalázottságunk megtanította ar­ra is, hogy minden szélsőséges na­cionalizmus ellenszenvet szül. Em­berséget hirdetett tehát, s 1938- ban a Felvidék egy részének visz­­szatérése idején megírja a józan mérsékletre intő „Vissza ne élj!” c. versét. 1939-ben a II. világháború dü­börgő tankjainak indulásakor, az egyre erősödő viharban, indulatok felcsapó hullámai között arra int, hogy a külvilág felé való fordulás kockázata helyett térjünk önma­gunkhoz és szálljunk le embersé-Érdekes és magyar szempont­ból rendkívül fontos angol nyelvű ismertető jelent meg Erdélyről amerikai szerző tollából. M. Eugene Osterhaven, a Wes­tern Theological Seminary pro­fesszora „Transylvania” című könyvében kitűnő áttekintést ad mindarról, amit a tájékozatlan, és a rosszul tájékozott olvasónak tudnia kell Erdély történetéről, né­pességéről és földrajzáról. A szer­ző külön fejezetet szentel Erdély fővárosának, Kolozsvárnak, mely­nek története az ő szavai szerint is „Magyarország történelmének lé­nyeges, elválaszthatatlan és drá­mai része”. Ismerteti továbbá a vallásszabadság kimondásának történetét, mellyel Erdély meg­előzte Európa és az akkor ismert világ minden más országát. Ugyan­csak külön fejezetben foglalkozik M. Osterhaven az erdélyi magyar üldözésekkel és általában az erdé­lyi magyarság szomorú helyzeté­vel. Az ízléses kivitelben, képes cím­lappal és több igen jól megválasz­tott képpel és térképpel illusztrált könyvet a Reformed Review (Hol­land, Michigan) adta ki. A nyom­tatást a Classic Printing Company (Cleveland) végezte elismerésre méltó módon. Külön dicséret illeti Erdély hegy- és vízrajzi térképét, mely hivatásos térképész munká­ját árulja el. A „Transylvania” mind tartal­mánál, mind külső megjelenésénél és rövidségénél fogva is, igen al­kalmas arra, hogy a magyar és nem-magyar olvasó közönség kö­rében felvilágosító munkát végez­zen. Példányok százait küldtük és küldjük még szót elsősorban az angol nyelvterület és az európai országok kormányszerveinek, kül­ügyi intézményeknek, az Egyesült Nemzetek delegátusainak, egyházi szerveknek, egyetemi és más könyvtáraknak. Ez a kiadvány egyenesen pre­desztinálva volt és van arra, hogy a vallásszabadság kimondásának 400-adik évfordulója alkalmával június végén Kolozsvárt lezajlott protestáns, és az augusztusban ugyancsak Kolozsváron megtar­tandó unitárius világkonferencián szellemileg jelen legyen. A könyv ilyen irányú potenciálját felismer­ve, az Erdélyi Intéző Bizottság idejekorán nagyszámú könyvet vá­sárolt. A „Transylvania” megjelenését gühk és magyarságunk biztos tár­náiba, ahova nem hat le semmi zi­vatar. 1941 májusában pedig, Kolozs­várott, a kettéosztott Erdélyben, — öt hónappal halála előtt — lát­noki erővel teszi föl a szorongató kérdést, hogy miért kell egyszer az egyik népnek fölül lennie, és a másiknak alul? A vers címe: „Egy­más mellett soha?” Néhány sorát idézem: „Hát így is kell mindig lennie: Fölül az egyik, s a másik alul? Hatalmi kérdés emberek között, S a hatalomban egyik elvadul? Mindig csak elnyomott és elnyomó, Kis különbség a módszerek között És árnyalatok kockaforduláskor, S meztelen önzés mindenek [mögött? Egyéni önzés és családi önzés És ezerféle színű nemzeti — Hát nem lehet e korhadó világot Testvér-színekkel ékesíteni?” Erdélytől távol, száműzött éle­tünk megpróbáltatásai, útkeresé­sei között nincs senki, akinek szelleméhez nagyobb bizalommal fordulhatnánk tanácsért, biztatá­sért, mint Reményik Sándor. Ha őt szólaltatjuk meg, rajta keresz­tül Erdély igazi lelke szól hoz­zánk. a Congressional Record is meg­örökítette és pedig Horton roches­­teri képviselő útján, aki a könyvet az Egyesült Államok képviselő há­zának ülésén nagy elismeréssel méltatta. A „Transylvania” korlátolt pél­dányszámban most a magyar ol­vasó közönségnek is rendelkezésé­re áll. Kapható illetve megrendel­hető az alábbi címeken: Erdélyi Bizottság, 2915 East 111 Street, Cleveland, Ohio, 44104. Amerikai Erdélyi Szövetség, P. O. Box 1671, Grand Central Sta­tion, New York, N. Y. 10017. Erdély Védelmében Mozgalom, P. O. Box 336, Grade Station, New York, N. Y. 10028. A könyv ára: $2.— USA posta­­költséggel együtt. Érzékeny állatok Mélabússá vált ötszáz állat a közópangliai Chester állatkertjé­ben, amióta az állatkertet a hetek óta tartó száj- és körömfájás mi­att bezárták. A látogatók hiánya, a váratlan magány „melankóliára” vezetett; a csimpánzok kedvetle­nül üldögélnek ketreceikben, s egyáltalán nem mutatják be töb­bé szórakoztató „akrobata-számai­kat”. A medvék nem hajlandók fü­rödni, Bar-Bar nevű elefánt pedig hosszú órákon át áll mozdulatla­nul, s figyeli, mikor közeledik végre valaki. 60 évi temetkezési szolgálat East St. Louisban és a környéki városokban KASSLY FUNERAL HOME 1101 N. 9th STREET EAST ST. LOUIS, DLL. Telefon: UPton 5-1234 Ambulance szolgálat — W CAHOKIA, ILL. — 1201 Camp Jackson Road Telefon: ED 7-3333 . MRS. HENRY J. PIEPER I PIEPER FUNERAL HOME TULAJDONOSA j 1929 CLEVELAND BLVD. — TR 6-0032 — GRANITE CITY, ILL. i Oxigénnel ellátott mentőkcpcsi Ambulance szolgálat bárhová, pármikor Magyar kubikus legenda Amerika felfedezéséről AMERIKAI ISMERTETÉS ERDÉLYRŐL TEMETKEZÉS! VftLLILKOZÓK KALAUZA: COMPLETE FUNERAL Acél koporsó — Külső koporsó foglalat — Választékos Sírhely, vagy saját sírhelyre való eltemetés. Bronz névtábla és minden, a temetéssel együtt járó költégek $995.00 NO EXTRAS Gyönyörű modern kápolna — vallásfelekezetre való tekintet nélkül GUARDIAN MORTUARY SL Charles Road at Lindbergh —- PE 9-1133 Előre befizetett összegek Truszton vannak kezelve KRIEGSHAUSER’S MORTUARY FUNERAL HOMES BEAUTIFUL WEST, 9450 OLIVE BOULEVARD — WY 4-3322 SOUTH, 4228 SO. KINGSHIGHWAY BOULEVARD — FL 1-4320 ST. LOUIS, MO. WM. C. M0YDELL FUNERAL HOME — TEMETKEZÉSI INTÉZET GEORGE J. SVOBODA, TULAJDONOS 1926 ALLEN AVENUE, ST. LOUIS 4, MO. PHONE: PRospect 2-0401 MATH HERMANN & SON, INC. FUNERAL DIRECTORS — TEMETKEZÉSI INTÉZET 100 éves lelkiismeretes kiszolgálás 2 16 1 E. FAIR FAIR AND WEST FLORISSANT AVENUES ST. LOUIS 15, MO — TELEFON: EVergreen 1-4880 Mindenre kiterjedő lelkiismeretes kiszolgálás Modem és léghűtéses. Nagy porkolőhely. Ambulance Service 2906 Gravois — PR 2-3000 — St Louis, Mo. I Emil (Búd) Wacker EQ, Clarence Wacker President & Treas. Vice Pres. — Secr’y WACKER—HELDERLE FUNERAL HOME Szép modem léghűtéses termek 3634 GRAVOIS AVENUE, ST. LOUIS 16, MO. TELEFON: PRospect 2-3634 si ■iiniif I Always there... with your help I iYOUR RED CROSS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents