St. Louis és Vidéke, 1967 (55. évfolyam, 1-26. szám)

1967-05-05 / 9. szám

2

1967. MÁJUS 5.

ST. LOUIS ÉS VIDÉKE

ST. LOUIS ÉS VIDÉKE

ST. LOUIS AND VICINITY

Hungarian Newspaper, published every other Friday Megjelenik mi den második pénteken

DR. LOUIS B. DÉNES

Editor and Publisher

All correspendenci. chai <?e of address, subscriptions etc. should be sent to: — Minden levelezés, címváltozás-jelentés, előfizetés stb. a következő címre küldendő:

1016 MOORLANDS DRIVE — ST. LOUIS, MO. 63117 — MI 7-6582

Subscription rates in the USA for % year $3.00, for 1 year $6.00 Előfizetés az Egyesült Államokban V2 évre $3.00, 1 évre $6.00 Foreign Countries — Külföldre egy évre $7.50

Second Class Postage Paid at St. Louis, Mo. PRINTED IN CANADA

Csordás Gábor esperes nyilatkozata

Az Amerikai Magyar Református Egyház new yorki egyházmegyéje 1967 április hó 9.-én a Cliffside Park, N. J.-i Független Magyar Református Egyház templomában megtartott évi rendes közgyűlésén egyhangú határozattal a következő nyilatkozatot fogadta el:

NYILATKOZAT

Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy ezekben az esztendőkben egyre több lehetőséget nyújt számunkra származásunk földjének népével, a magyarországi reformátussággal való kapcsolatok fölvételére és kiépítésére. Egyházaink tagjai közül egyre többen látogatják meg azt a földet, amelyből mint bibliai Józsefek kivétettünk, és amerikai magyar gyülekezeteinkben is gyakorta fordulnak meg magyarországi látogatók. Az egyéni és személyes kapcsolatokon kívül vannak, Istennek hála, egyre növekvő mértékű hivatalos kapcsolataink is a Magyarországi Református Egyház vezető köreivel. Ha az Ur akarja és élünk, a világon szétszórt református magyarság képviselői, köztük Amerikai Magyar Református Egyházunk kiküldöttei résztvesznek az első debreceni zsinat és a II. Helvét Hitvallás elfogadásának 400.-ik évfordulója alkalmából május 19.-én Debrecenben rendezendő egyházi ünnepségeken.

Egyházmegyénk kezdettől fogva szívesen fogadta a találkozásnak ezeket az alkalmait. Minden kapcsolatot arra igyekezett fölhasználni, hogy szolgáljon velük magyarországi hittestvéreinknek. Minden lehető alkalommal , elmondottuk azt, amit Amerikai Magyar Református Egyházunk 1963-ban és 1966 októberében olyan világosan és félreérthetetlenül leszögezett és hivatalos lapunkban is leközölt, hogy Magyarországon a vallásoktatás, a konfirmáció, az ifjúsággal való foglalkozás, az evangélizáció és a keresztyén misszió lehetősége annyi» ra korlátok közé szorított, hogy vallásszabadságról beszélni sem lehet. Az az egyezmény, amelyet a magyar állam a református egyházzal 1948-ban megkötött, csak papíron van meg. Mindezeket elmondottuk és elmondjuk ezután is, mert Istentől kapott feladatunknak tekintjük, hogy szót emeljünk azokért, akik magukért nem tudnak, vagy nem mernek szót emelni és elmondjuk azt, amit óhazai hittestvéreink nem mondhatnak el. Gondosan ügyeltünk mindig arra, nehogy olyan látszat adódjék, ami esetleg arra engedne következtetni, hogy az egyház és állam viszonyát Magyarországon mi kielégítőnek tekintjük és annak a kormányzatnak az egyházpolitikáját, amely nem is burkoltan, de nyíltan a vallásos hit megsemmisítésére törekszik, a legkisebb mértékben is helyeseljük. Ezért helytelenítjük, ha amerikai magyar református vezetők megjelennek olyan fogadásokon, amivel a magyarországi politikai propaganda eszközeivé válnak és alkalmat adnak annak hirdetésére, hogy az Amerikában élő magyar református nép is belátta, hogy az egyház és állam viszonya Magyarországon jó.

Egyházmegyénk éppen úgy, mint egész Amerikai Magyar Református Egyházunk továbbra is az 1963- ban és 1966 októberében meghozott határozatok alapján áll, amely határozatokat Püspöki Tanácsunk ezév február 6.-án New York-ban megtartott ülésén egyhangú döntéssel ' megerősítette. Reméljük, hogy az illetékesek, Magyarországon éppen úgy, mint az Egyesült Államokban tudomásul veszik, hogy nem engedjük kapcsolatainkat politikai propaganda célokra fölhasználni és ha ezt folytatják, csak veszélyeztetik féltve őrzött kapcsolatainkat és induló párbeszédünket. Ha álláspontunkat megértik és tiszteletben tartják, hisszük, hogy kapcsolataink jó gyümölcsei nem fognak elmaradni.

Kiss István

egyházmegyei gondnok Csordás Gábor

esperes

LőtePál: TEMPLOMOK ÉS SZOBROK

Az Amerikai Magyar Szövetség belső vitája az egész amerikai magyarság „forró” témája lett az utolsó hetekben, s lényegileg akörül a kérdés körül forrong: szóba állhat nak-e a magyar vezetők és egyházi férfiak a kommunista hatóságok hivatalos kiküldötteivel, s ha igen hogyan, és mennyire mehetnek el ebben a kérdésben, anélkül, hogy a közízlést és a rabország népeinek érdekeit sértenék? Ha a körülményeket megvizsgáljuk, szinte arra is számíthatunk, hogy a jövőben jóformán elkerülhetetlen lehet, hogy bele ne botoljunk az otthoni rendszer képviselőibe, s épen ezért nem felesleges, ha megállapítjuk: hol van az a határ, amelynél tovább tiszteséges magyar ember nem mehet.

A határt nehéz megvonni mindenki részére egyformán, de egy bizonyos, hogy semmiképen nem szabad elfelejteni a legfontosabbakat ebben a kérdésben. Ezek pedig a következők lennének szerintem:

1. Az 1956-os forradalmat eláruló Kádár-kormány nem más mint bábkormány, az oroszok bábja, akikkel épen ezért „kiegyezésre” lehetőség nincsen.

2. A Kádárékkal való kézfogás pontosan olyan . . . mondjuk így: mintha elfelejtenénk, hogy kik ölték meg a magyarság legjobbjait 1956-ban, s azelőtt, s azóta is . . .

Úgy gondolom, hogy ebben mindnyájan megegyezhetünk, s ezért igazán kár lenne, ha tovább folytatódna a vita, amelyen csak a kommunisták örvendeznek. Nagy megelégedéssel láttam az egyik jóízűen szerkesztett magyar lap legutóbbi számából, hogy a helytelenített magatartáson nem kell okvetlenül és folytatólagosan felháborodni, mert a mosoly és a humor tökéletesebben kifejezi a szabadföldi magyarság egységes véleményét: nem dőlünk be a hazai szirénhangoknak és ezt a magatartást elvárjuk szellemi és lelki vezetőinktől is..

A humor jegyében mondom el, mint tanú a következő idevágó igaz történetet. Még 1956 nyarán a Petőfi Körben 200 fiatal hallgató előtt felállt egy tanár, és minden különös bevezetés nélkül feltette az akkor elég kényes kérdést. Azt kérdezte: „Mi lesz a Sztálin szoborral?” „Tudomásunk szerint Sztálin bűneit a Párt is megállapította — mondotta a felszólaló — s ha így van, miért nem távolítják el Sztálin szobrát a Városliget sarkáról?”

A szavakat először dermedt csend fogadta, majd pillanatokon belül a hallgatóság — egyetemi hallgatók, fiatal tudósok, írók és a munkásság jelenlevő jobbjai hatalmas tapsviharban törtek ki. Ezután a felszólaló így folytatta:

„Én azt sem bánom, ha a Sztálin szobor továbbra is ott marad ahová tették, a templom helyén amelyet a szobor miatt lebontottak. De ha tényleg nem történik semmi, akkor volna egy, illetve két javaslatom ...” — mondta felemelt hangon — „Romboljuk le a Mátyás templomot és állítsuk helyére CARAFFA szobrát és romboljuk le a Kálvin téri templomot, s állítsuk helyére HAYNAU szobrát.”

ÍFass Albert

MAGYAR SZEMMEL

Nem csak ideje, de szükséges is, hogy őszintén és keményen szembenézzünk azokkal a tényekkel, melyek a „Hungarian Package” megjelenését még mindég késleltetik.

Mikor másfél évvel ezelőtt meghirdettük az ötletet egy öt kötetből álló könyv-egység kiadására, mely angol nyelven foglalja össze a magyarság-ismeret minden ágát, az amerikai és kanadai magyarság lelkesen tapsolta meg a tervet. Az ötlet valójában nem tőlünk származott. Amerikai egyetemek könyvtárosai, tanárai és az igazságot tudni kívánó diákok minduntalan hiányolták egy olyan összefoglaló mű létezését, melyben minden kérdésre gyorsan és egyszerűen feleletet kaphatna az, aki magyar-tárgyú kutatómunkát végez, legyen az földrajz, történelem, néprajz, irodalom, vagy bármilyen téren. Kifogásolták azt is, mind a tanárok mind a diákok, hogy minden olyan munka, amit itt-ott föl lehet kutatni angol nyelven a magyarsággal kapcsolatban, vagy német, vagy cseh, vagy angol szerző tollából ered. „Mi arra vagyunk kiváncsiak, hogy a magyarok mit tudnak saját magukról s miféle bizonyítékokkal támasztják alá tudásukat.” Ezt a kijelentést úton-útfélen hallani lehet egyetemi körökben.

Nos, az amerikai magyarság lelkesedéssel fogadta a gondolatot. Aztán nyomban csoportokra szakadva megindult a vita, hogy mit is kellene tartalmazzon a Hungarian Package. S a vita azóta is folyik, a megoldás minden lehetősége nélkül, magyar szakemberek között.

Miután tudvalevő lett, hogy régi magyar szokás szerint a sok bába között elveszésnek indult a gyerek, magamra vállaltam a Hungarian Package összeállításának teljes felelősségét s szép csöndben, míg mások vitatkoztak, munkába kezdtünk. Fölkértem egy ismert történelemtanárt a magyar történelem elkészítésére. Egy ismert írónőt a magyar legendák és népmesék összegyűjtésére. Egy angol nyelven tanító magyar tanárt egy sűrített magyar földrajz összeállítására meglévő forrásmunkákból. Egy ismert tánctanárnöt a magyar táncok koreographiájának rendszerbe foglalására.

A munka megkezdődött s ha lassan is, de haladt előre. Lassan, mivel sajnos olyan világban élünk, ahol a magyar szellem emberei előbb meg kell keressék valamilyen módon a mindennapi kenyerüket s csak szabad idejüket fordíthatják magyar szellemi munkára. Ugyanakkor megkezdődött a „tapsvihar gyakorlati értékekre való átváltása” is, előjegyzések gyűjtésével, hogy legyen miből fedezni az előállítási költségek első negyedét. Kiderült, hogy a lelkesedés mint valuta nagyon alacsony értékű, átváltási kulcsa dollárra egy az ezerhez.

Ennek ellenére, ha lassan is, de haladtunk tovább, mivel biztosak voltunk és ma is biztosak vagyunk abban, hogy olyan hézagpótló munka elvégzéséről van szó, amely, ha egyszer megjelent, saját súlyánál fogva is képes lesz önmagát előre mozdítani, minden magyar segítség nélkül, ha a szükség úgy kívánja.

A megfelelő fordítók beszervezése volt a legnehezebb feladat, mivel a nyers for^iításj^psak amatőrökkel lehetett végeztetni a „professzionista” magyar fordítók elfoglaltságukra hivatkozva csak ezer dolláros előlegek ellenében fogtak volna hozzá. Az amatőrök kirostálása újra időbe került. Majd munkáikat magyar származású angol tanárok kezébe kellet adni javítások elvégzése és „editolás” miatt.

Elsőnek a mesék és legendák készültek el, tökéletes formában, síma és élvezetes angol nyelven, de ugyanakkor a „hol volt, hol nem volt...” magyar mesestílus eredetiségének zamatét megőrizve, a „kurtafarkú malaccal” együtt. Másodiknak a táncok készültek el, képesen illusztrálva a magyar táncok minden mozdulatát, használható módon, óvodáktól a balett iskolákig. Ezév tavaszára a legnehezebb darab, a magyar történelem fordítása is elkészült s már csak az editolása hiányzik. Ugyanakkor azonban kiderült, hogy a derék magyar tanárember, aki másfélévvel ezelőtt elvállalta a sűrített földrajz összeállítását, mind a mai napig még csak neki se kezdett ennek a munkának, sőt március végén bejelentette, hogy nem vállalhatja, mert nincs ideje reá.

Készen voltunk minden meglepetésre, csak arra nem, hogy a fölrajzzal gyűlik meg a bajunk. Összeszedtünk egy 49 térképből álló gyűjteményt, mely a magyarok vándorlását, letelepedését illusztrálja s a később beszivárgó idegen népelemek útjait és települési helyeit. 12,000 magyar helység ethnikstatisztikai adatait a 13-ik századtól a mai napig, a beszivárgások, elmagyartalanítások okainak kimutatásával a Tátra lejtőitől egészen le a Duna deltájáig.

Mindezt össze tudtuk gyűjteni, megrágni, földolgozni. De egy egyszerű középiskolai földrajz-könyv másolatának megszerzésénél elakadtunk. Annak ellenére, hogy négy magyar származású földrajztudós él Amerika földjén. Annak ellenére, hogy a nagy Teleki Pál fia és unokája mindketten ezen a szakon dolgoznak amerikai egyetemeken. De magyar földrajzra nem jut idejük. Sokan vannak, sajnos, magyarok, akiknek semmire se jut idejük, ami magyar.

Szükséges volt mindezt elmondani azért, hogy megértsék azok is, akik valamilyen oknál fogva még mindég nem kívánják tudomásul venni az igazságot: szervezettség nélkül nem vagyunk sem emigráció, sem nemzet-töredék, se magyarság, csupán egy rakás szétszórt, ide-oda hányódó ember, akik közül néhányan bekötött szemmel a sötétben tapogatódzva igyekszünk ösvényre lelni a vadonban, kiki külön-külön, a maga módján, míg a többi egyszerűen csak elvész és nyoma se marad. Ha hasznosan akarunk élni s magyarul, akkor egységbe kell szervezzük magunkat, amíg nem késő. Nem külön-külön, ilyen meg amolyan csoportocskába verődve, egymás csoportocskájára acsarkodva, vagy egymásról talán semmit se tudva, hanem egy egységes nagy magyar szervezetbe sorakozva, melynek mindenki tagja, aki magyar.

A „Hungarian Package” napvilágot lát, vagy így, vagy úgy, azzal nem lesz baj, még akkor is oda kerül egy szép napon az amerikai könyvtárakba, ha mindent egy ember kell elvégezzen, magában.

De ezzel még nem szűnt meg sem a munka, sem a felelősség. Ez csak a kezdet, nem a befejezés. Az első lépcsőfok, melyre fölállva fejjel magasabbra növünk. De a szabad égbolt magosába fölvezetö lépcsőt egyetlen ember nem képes megépíteni, sem egy elkülönült csoport, bármilyen kiváltságos legyen is. A verem mélyéről ki a napfényre csak együttes erőfeszítéssel juthatunk, ko-ordinált munkával, melyben mindenki egyformán végzi a maga kötelességét és viseli a munka felelősségének súlyát.

SEBÖK TRAVEL SERVICE, INC

MAGYAR UTAZÁSI IRODA DR. FIEDLER KÁLMÁN, OFFICE MANAGER IKKA útján 30 forintot küldhet dolláronként készpénzfizetéssel.

Ez különösen előnyös vidéken lakók részére, mert postán kiküldik a pénzt címükre költségmentesen MAR $255-ERT UTAZHAT ODA-VISSZA, EURÓPÁBA Bárhova, bárhonnan, bárhogyan utazik, egész éven át a legolcsóbb utazást biztosítjuk, ha időben kéri foglalásait. A hivatalos árakon felül semmiféle külön költség nincsen, győződjék meg, kérjen árajánlatot. Látogató-, kivándorlási ügyekben szakértők vagyunk. 24 havi részletfizetés lehetséges. Minden utazási, IKKA és más csomagküldési ügyben forduljon képviselőnkhöz:

DR. ACSAY DÉNES, 5535 ALCOTT AVENUE,

ST. LOUIS, MO. 63120 — PHONE: EV 2-5222

A másik KODÁLY:

A hivő, vallásos ember

Akik ismerték, tudták róla, hogy hívő, vallásos ember. Abban nem kételkedett, hogy állami temetést fog kapni, de ahhoz ragaszkodott, hogy a katolikus egyház szertartásával helyezzék örök nyugovóra. A hivatalos temetésről bőségesen írtak a lapok, közvetítette a rádió és televízió. Az egyházi szertartásokról az Üj Ember katolikus hetilap tudósítását közöljük.

Gyászmise a Bazilikában. „Még tartott a főváros népének tisztelgő elvonulása, még nem ért véget a tiszteletadás a magyar tudomány csarnokában, amikor már gyülekezni kezdtek Kodály Zoltán tisztelői a Szent István bazilikában, hogy részt vegyenek azon a gyászmisén, amelyet a család kívánt ott elmondatni a nagy halott lelkiüdvére. A hatalmas templom délután 6 óra felé már gyászoló ezrekkel telt meg, amikor a szentélybe vezették Kodály Zoltán özvegyét és a hozzátartozókat. Velük szemben Schwarz-Eggenhofer Artur, esztergomi apostoli kormányzó, Szabó Imre püspök, Septey László budapesti általános helytartó, Nádasi Alfonz bencés tanár foglaltak helyet. Az utóbbi a család óhajára vállalta a temetés egyházi szertartásával kapcsolatos teendőket.

Tamóczy János plébános a papság kíséretében vonult ki Shvoy Lajos pápai trónálló, székesfehérvári püspök elé. A 89 éves főpásztor, aki a Szent Cecilia Egyesület elnökeként a magyar egyházi zene gondjait is viseli, a papi kíséret közepett vonult be, hogy elmondja a gyászmise imádságait annak a Kodály Zoltánnak üdvére, aki nemcsak a Budavári Te Deum-mal, a Missa brevis-szel, hanem a Magyar Ordinárium megzenésítésével is beírta nevét egyházi zenénk történetébe és a magyar liturgia megformálásába.

Minden ünnepélyes külső látszat ellenére is megható, bensőséges családi gyászünnepség ez itt a Bazilika hatalmas kupolája és pillérei alatt: szinte rejtélyes, hogyan vehettek róla ennyien tudomást. A kóruson a budapesti énekkarok tagjai jöttek össze, hogy megzendüljön a mise keretében az ősi gregorián-ének, amelyet a nagy zeneszerző annyira szeretett, hogy az éneklők most az ö végakaratát teljesítik a nemes dallamok intonálásával.

A templom padjaiban öregek ülnek, akik még jókor elindultak, hogy helyet kapjanak a sokezer ember befogadására alkalmas templomban, s visszagondolnak azokra a hangversenyekre, amelyeken hallották muzsikáját annak a zeneszerzőnek, aki magyarul zengő zenét komponált egy sokat próbált nemzedéknek: Pest-Buda és Óbuda egyesítésének jubileumára megírta csodálatos Psalmus Hungaricus-át, az ostrom nehéz napjai alatt a pincében misét komponált és a háború után mind messzebb földekre vitte el zenénk varázsos szépségét. Róla gondolkodnak, az ő lelki üdvéért imádkoznak az öregek és érte fohászkodnak — és áldoznak, mégpedig milyen sokan — a fiatalok, akik már az ő zenei nyelvén tanultak énekelni. Nem egyet látunk közülük könnyezni, amikor gyönyörűen megszólal a kórusban a Dies irae megrendítő dallama.

Egy nagy család imádkozik itt most a felemelő gyász közösségében, és énekli el a miséző püspökkel együtt a Pater-noster-t, nemcsak a nagy embret, a jő magyart siratva el Kodály Zoltánban, hanem a hitéhez és egyházához hű férfiút, aki csendes és szilárd példaként áll előtte: a hazafias kötelességteljesítés, a hűség, a hitvallás példájaként.”

Imádkozzunk Zoltán tesvérünkért! A Farkasréti temető halottasházának egybenyitott termeiben mielőtt a haza elbúcsúzna nagy fiától, az egyház szól Istenhez hű

gyermekéért. Tiszteletben tartott kívánsága szerint a temetési szertartás gregorián-dallamaiba font zsoltárokat és könyörgéseket énekli az Egyetemi templom Szent Skolasztika kórusa.

Requiem aeternam dana ei Domine — Adj neki Uram, örök nyugodalmat ...

— Imádkozzunk Zoltán testvérünkért.!

S akkor a koporsót körüláöók ajkáról felhangzik a legegyszerűbb, a legszebb, s nekünk legkedvesebb imádság: Mi Atyánk... Amíg ajkait le nem zárta a halál, együtt mondta ezt az imát velünk, akik most tovább mondjuk helyette és érte, testvérünkért Krisztusban. A koszorúk virághalmai fölött lobogó kandeláberek és villanygyertyák fényében, a gyász trónusán és egy nép szívében is oly magasan pihent koporsójában. Felemelkedett életművében és felemelkedett a halálban. Mégis ez alatt a szertartás alatt, ezekben az imádságos percekben: egyszerű gyermeke a római katolikus anyaszentegyháznak, a budapesti egyházközségek egyikének híve, halandó a halandók között, akik a feltámadás reményével lépik át az örökélet kapuját.

A sírnál ismét az egyházi szertartás gregorián-énekei és a temetési szertartást végző Nádasi Alfonz imája hangzott el: .Mindenható, örök Isten, aki nagyoknak és kicsinyeknek egyaránt gondját viseled, köszönjük, hogy nyolcvannégy és negyed éven át gondját viselted itt pihenő Zoltán testvérünknek. Az igazság állította az elnyomottak oldalára. Lett légyen az a családjában, baráti körében, munkatársai között, a magyarság soraiban, vagy a Föld bármely pontján. — Mi adott erőt mindehhez, egész életében? Mindig kevés pihenő idejének állandóan visszatérő társai felelnek erre, legkedvesebb olvasmányai: a Sszentírás görögül és latin nyelven, Jézus élete, Krisztus követése, Szent Ágoston vallomásai, Pázmány, Zrínyi és Rákóczi imádságos könyve. Minderről a világ semmit sem tudott. De hála legyen az Úrnak, hogy mint az Ö egyszerű szolgája, tanúként most mindezt elmondhatom, imádság formájában. El kell mondania annak, akit elhunyt testvérünk a szentségek kiszolgáltatásának mélységéig bizalmában részeltetett. El kell mondani, mert munkásságának tudományos felmérése a szakterületnek és a szakembereknek szól. Nekünk az ő benső lettének példamutatása.

A koporsóját maga vásárolta meg. A Szondy-utcai Szent Család templom, ahová Kodály Zoltán egyházközségileg tartozott, ünnepélyes rekviemmel emlékezett meg nagynevű egyházközségi tagjáról és jótevőjéről.

Kodály vallásossága kifelé szerény, rejtőző volt, befelé egyszerű, mint egy öreg paraszt pátriárkáé, ugyanakkor magas rendű, modem, minden szépség és igazság felé kitáruló. Valóban nagy jótevője volt egyházközségének, feltűnés nélkül, de komoly összeggel járult hozzá a Szent Család templom újjáépítéséhez. Másfelé is ugyanígy adakozott.

A halál nem jelentette számára a mindent megsemmisítő véget, hanem átlépést egy másik létszférába, amelyre készülni kell. Harminc esztendőn át készült rá úgyis mint magas rendű szellem, s úgyis mint egy öreg magyar paraszt. A koporsóját maga vásárolta meg. Megnézte, megtapogatta, kifizette, és félre tétette a vállalattal. Első felesége sírjához rendszeresen kijárt imádkozni. A legutolsó rekviemen, amelyen az Egyetemi templomban mondatott elhúnyt feleségéért, a maga csendes szavával így köszönte meg a templom gregorián-kórusának énekét:

— A következő rekviemet már

odaátról hallgatom. (FE)

1